A kihallgató teremben ültem, ugyan ott ahol a múltkor. Szerintem még a szék is ugyanaz volt. Ugyanaz a rozsdásodó fémszék. Ahogy felnéztem vagy egy tucat öltönyös férfi nézett vissza rám.
Mind ugyanazért volt itt, miattam. Hogy láthassák ahogy megtörten nézek szembe a történtek következményeivel. De engem csak egy szempár érdekelt. Az apámé, aki elégedetten terpeszkedett egy fotelben, és várta a halálomat.
Igen, ezért voltam itt.
Halálra ítélt a tanács. Eközben aki igazán megérdemelte volna a büntetést simán megúszta. Mindent rám fogott, és persze mindenki hitt neki.
-Na mivan? Már nincs olyan jó kedved mint a legutóbb?-Kérdezte kérörvendően az apám.
Visszazökkenve a kavargó emlékeimből
megkerestem azt a zöld szempár amit nemrég még annyira imádtam, aminek feltétel nélkül hittem.
Csak ennyit feleltem:
-Fél év sok idő.