~~~
Amelia
Miután Rebecca és Dylan kiválasztották a szobájuk színét kifizettük a két festéket a hozzá vett pár festő felszerelést és a könyvespolcot és egy taxit hívva haza mentünk. Furcsa azt mondani, hogy ez az otthonom.
- Nem tudom miért választottál ilyen nehéz polcot. - mondja Rebecca, mikor beteszi Dylan-el a liftbe a dobozt.
- Akkor fogd a festékeket, majd én hozom Dylan-el. - adom át neki a két falfestéket, majd megnyomva a harmadik emelet gombját bezáródik a lift ajtaja. Felérve, már nyúlok a doboz alá, mikor Dylan megszólal.
- Majd viszem egyedül.
- Nem kell. Segítek. - mondom.
- Csak vedd ki a kulcsomat. - mutat a farzsebére. Előveszem a kulcscsomóját, amin egy csomó kulcs és egy kulcstartó lóg.
- Mire megtalálom... - mondom és közben megrázom a fejem. A kezembe veszem a kulcstarót és jobban szemügyre veszem. Egy kis kosárlabda, Dylan nevével feliratozva.
°°°
- Boldog születésnapot! - mondja.
- Köszönöm.
- Itt az ajándékod. - nyújt át egy kulcstartót, ami egy kosárlabda és bele van vésve, hogy: DYLAN.
- Azta, egy kulcstartó Dylan névvel? - teszem a mellkasomra a kezem. - Megtisztelő. - mondom neki mosolyogva.
- A többi ajándék én vagyok. - mondja és szorosan megölel. Tényleg nagyon szorosan.
- Kinyomod belőlem a szuszt. - mondom neki.
°°°
- Miért van nálad az én kulcstaróm? - kérdezem tőle, mikor az ajtó elé teszi a dobozt.
- Mi?
- Ezt te adtad nekem.
- Igen... Várjunk! Emlékszel?
- Rám ugortál boldog születésnapot kívánni, majd ezt átadva szorosan megöleltél. Igen, emlékszem. Arra is emlékszem, hogy adtál nekem egy fura becenevet. Mel, azt hiszem. - felnevetnek.
- Igen, megálmodtam neked ezt a becenevet. - nevet tovább.
- Igen. - csatlakozom én is.
- Gyere ide. - mondja és egy ölelésbe húz. - Végre emlékszel rám.
~~~
Dylan a nappaliba tette a könyvespolcot, Rebecca pedig a két falfestéket. Egy zacskóba pedig ott vannak a felszerelések, ami a csuklómon lógott.
- Akkor fessünk. - csapja össze a tenyerét Rebecca.
- Most? - kérdezzük Dylan-el egyszerre.
- Igen.
- Nem alszunk inkább?
- Dehogyis. Még csak délután 6 óra van.
- Tudod Majom, utaztunk.
- És?
- Fáradtak vagyunk Lia-val.
- Akkor csinálok kávét. - felnevetek. Nem igazán fogunk tudni pihenni vagy aludni.
- Akkor legalább erőset. - mondom és én is a konyhába sétálok, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet.
Augusztus 28. Kedd.
Isaac ma indul Los Angelesbe Bryan-el. Alig nyitottam ki a szememet, de már a telefonomat keresem magam mellett. Mikor megtalálom írok Isaac-nek egy üzenetet.
Én: Vigyázz magadra. - írom le. Ez köszönés nélkül elég furán néz ki.
Barom: Te miért vagy fent ilyen korán? - az órára nézek, ami hajnali 6 órát mutat.
Én: Felkeltem vizet inni. - hazudom. Nem tudom mi miatt keltem fel.
Barom: Milyen a nagyvárosi élet?
Én: Még nem sokat tapasztaltam belőle.
Barom: Szerintem New York neked való.
Én: Azt mondod? Olyan elveszettnek érzem itt magam.
Barom: Szerintem igen. Pont neked való.
Én: Majd meglátjuk.
Barom: Írok, ha leszállt a repülő. Most szállok fel.
Én: Nehogy azt érezd kötelességed. - az ujjaim gyorsabbak voltak, mint az eszem.
Barom: Kötelezőnek?
Én: Igen.
Barom: Meg se fordult volna a fejembe.
Én: Oké.
Barom: Oké. - és itt befejeződött a beszélgetésünk.
~~~
Egy hete járunk egyetemre. Még mindig szoknom kell az előadó termeket, hogy melyik merre van. Sikerült benyitnom már sok más előadásra, csak arra nem, amire épp mennem kellett volna.
~~~
1 évvel később
Az első évem az egyetemen jól sikerült. Nem volt zökkenő mentes, sokszor, nagyon sokszor sikerült eltévednem. Már év vége felé is. Dylan és Rebecca tökéletesen tudtak tájékozódni. Nekem ez egy kicsit nehezebben ment. Felfedeztem, hogy a lakásunktól nem messze van egy könyvtár. Imádok itthon tanulni, de hagyok egy kis teret Rebecca-éknak. Mindenki értse, ahogy szeretné.
Jelenleg egy kávézóba ülök egy asztalnál a laptopommal. Nyár utolsó hete van épp egy órarendbe teszem a tárgyakat, amiket tervezek felvenni. Az idei év nem lesz olyan könnyű, mint az előző, de a következő és az azt követő ugyan csak könnyebb lesz. Egy pincér sétál mellém egy kávéval.
- Ezt nem én rendeltem. - mutatok a kávéra, amit lerakott az asztalomra.
- Az a férfi rendelte magának. - mutat két asztallal arrébb, majd a tálcát a hóna alá csapja és elmegy. Ránézek arra, aki rendelte nekem a kávét. Szőke, kissé zselézett haj, magas termet, széles vállak. Sportoló.
- Szia. - sétál mellém.
- Hello.
- Foglalt ez a hely?
- Nem, ülj le nyugodtan. - mondom neki. Elmentem a vázlatomat és lehajtom a laptopomat.
- Ryan vagyok. - nyújtja felém a tenyerét.
- Amelia. - válaszolom és megrázom a kezét.
- A new york-i egyetemre jársz kedves Amelia?
- Igen.
- Biztos? Egy ilyen szép lány biztosan nem kerülte volna el a figyelmemet. - felnevetek.
- Nagy a kampusz. - válaszolok a bókjára.
- Azért annyira nem. - elmosolyodom. - Milyen szakon vagy?
- Irodalom. Te?
- Informatika.
- Meggyőződésem volt, hogy sportoló vagy.
- Az volt a tervben, de megtorpedózták, hogy ösztöndíjjal az egyetemre menjek.
- Kik?
- Régi ismerősök.
- Szomorú, hogy ilyenekre is képesek az emberek. Nem ismerlek valahonnan? - ismerős az arca.
- Nem hiszem. - elnéz a kijárat felé, majd vissza rám. - Ha szükséged lenne egy tanuló társra, akkor szólj. - mondja és a szalvétámra firkantja a telefonszámát. - Örültem a találkozásnak Amelia.
- Én is. - mondom, majd feláll az asztaltól és kimegy a kávézóból.
Október 2. Péntek.
A könyvtárba igyekszem, mert esik az eső. Az esernyőmet otthon hagytam, így szétáztam. Alig van szabadidőm, néha már lélegezni sincs időm a sok tanulni valótól. Az ajtót kinyitom egy idős férfinak, majd éppen lépnék be, mikor neki megyek valakinek.
- Ne haragudj. - hallom meg Ryan hangját. A kezem után kapott, nehogy elessek. - Jól vagy? - kérdezi, még mindig a kezemet fogva.
- Igen, bocsi.
- Nem hittem volna, hogy így találkozunk újra. Sajnáltam, hogy nem hívtál.
- Elvesztettem a szalvétát. - tényleg így volt. Nem rég fel akartam hívni, de nem találtam sehol.
- Nem kell egy tanuló társ?
- Nem hiszem, hogy én a megfelelő tanuló társ vagyok. Mikor tanulok, akkor fel sem nézek a füzetemből.
- De a társaság mindig jól jön. - nyitja ki előttem az ajtót.
- Igaz. - halkan megköszönve belépek a könyvtárba és utánam ő is.
Egy sarokba ülünk le egy asztalhoz. Előveszem a laptopomat, füzeteimet és vázlataimat.
- Ilyen sok tárgyad van?
- Igen.
- Miért vettél fel ennyit?
- Valamivel terelni kell a gondolatokat.
- Mint például?
- Család, barátok.
- És van barátod?
- Mármint pasim? - bólint. - Nincs. Volt, de... - itt befogom a szám. Isaac-el már egy éve nem beszéltünk. - A lényeg, hogy most nincs.
- Mi a helyzet a családdal? Tesók?
- Egy öcsém van.
- Hiányzik?
- Igen. Szüleim rengeteget dolgoznak és nem tudom mennyire magányos.
- Biztos vagyok benne, hogy jól van.
- Neked van testvéred?
- Nem, nincs. Kollégiumba laksz?
- Nem, két barátommal egy albérletbe.
- Messze laksz az egyetemtől? Mert, ha gondolod, akkor elmehetek érted kocsival.
- Honnan veszed, hogy nincs kocsim?
- Látom, hogy eláztál. Ha esernyőd nincs, akkor sem kellene ennyire vizesnek lenned, ha lenne kocsid.
- Igaz. De, köszönöm nem kell, hogy miattam plusz utat tegyél meg.
- Hidd el megéri. - mondja a szemembe nézve. Én kinyitom a füzetemet és a laptopomon is beírom a jelszavamat.
~~~
Egy hónap telt el, azóta Ryan-el rendszeresen találkozunk és beszélünk. Most is a kocsijába ülök és haza felé visz.
- Köszönöm a fuvart. - köszönöm meg, közben pedig kicsatolom az övet.
- Holnap jövök érted.
- Nem szeretnél feljönni? - kérdezem, még mielőtt kiszállnék a kocsiból.
- Nem bánod? - kérdez vissza.
- Nem, gyere. - szállok ki a kocsiból. Ryan is leállítja az autót, majd ő is kiszáll.
Felérve bedugom a zárba a kulcsot és elfordítva belépünk.
- Egész kis helyes kuckó. - mondja körbe nézve.
- Kérsz valamit inni? - sétálok a hütőhöz. - Van narancslé, almalé, van gyömbér, kóla. Van alkohol is, de vezetsz és...
- Jó lesz a gyömbér.
- Foglalj helyet. - mondom a kanapéra mutatva. Előveszek két poharat, Ryan-ek gyömbért, magamnak narancslevet öntök.
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy ennyi tárgyat vettél fel. Köszönöm. - mondja, mikor leülök mellé átadva az italát.
- De így legalább könnyebb lesz a következő évem.
- Az igaz. - mondja az italába kortyolva.
- Mondtad, hogy a gimibe sportoltál.
- Igen.
- Mit?
- Fociztam.
- Sajnálom, hogy abba kellett hagynod.
- Arra alapoztam a jövőmet. Bármit is tettem, azt nem érdemeltem, hogy elvegyék tőlem.
- Miért mit csináltál? - kérdezem kíváncsian.
- Nem bántam úgy egy lánnyal, ahogy kellett volna.
- Szeretted azt a lányt?
- Igen.
- És ő viszont szeretett?
- Nem, nagyon nem. Egyenesen utált.
- Miért?
- Már lényegtelen. Ez múlt. Most viszont... - csúszik hozzám közelebb. - A jelenbe vagyunk. - mondja megfogva a kezemet.
- Ryan én nem hiszem, hogy most kapcsolatban szeretnék lenni valakivel... - majd nyílik a bejárati ajtó.
- Szia csajszi megjöttünk. - nézek a hátam mögé.
- Sziasztok.
- Ha minden igaz, ő a tanuló társ? - kérdezi felhúzott szemöldökkel, mire aprót megrázom a fejem, hogy ezt ne csinálja. - Rebecca vagyok, üdv nálunk. - mondja és közben leveszi a kabátját. Majd Ryan is ráemeli a tekintetét. - TE!? - Rebecca ledobja a táskáját a földre és megindul Ryan felé. De Dylan utána kap megfogva a derekát.
- Lia menj a közeléből. - szól rám Rebecca.
- Szia Rebecca, rég láttalak. - köszön Ryan.
- Megöllek. Dylan eressz el.
- Ne, kérlek. Nem akarok hullát cipelni az emeletről.
- Ismeritek egymást? - kérdezem Ryan-től.
- Lia, ezt a viperát te is ismered. Csak nem emlékszel rá.
- Én most jobb, ha megyek. - áll fel Ryan.
- Úgy gondolod? Húzz vissza anyádba. - csak úgy köpködi Rebecca a szavakat Ryan felé.
- Majd beszélünk. - mondja Ryan nekem.
- Teszek róla, hogy ne. - zárja be Rebecca utána az ajtót. - Teljesen kiment a fejünkből Ryan. - mondja Dylan-ek.
- Rebecca mi ez az egész?
- Hívjam Isaac-et? - kérdezi Dylan.
- Ne, elindulna New York-ba mindent eldobva. És most jól megy neki minden.
- De erről tudnia kell.
- Nem, nem kell.
- Felhívom. - mondja Dylan és bemegy a hálószobájába.
- Rebecca mi folyik itt? Honnan ismered Ryan-t?
- Egy gimibe jártunk vele. De nem emlékszel rá. Mindent elmagyarázok, de le kell állítanom Dylan-t. - mondja és Dylan után megy kérdéseket maga után hagyva. - Dylan ne hívd fel. - hallom az ajtó mögött Rebecca hangját.
- Már felhívtam - válaszol Dylan.
- Mi a helyzet? - hallom a kihangosított Isaac-et is.
- Ryan itt járt. - mondja Dylan.
- Ryan? Ryan mi a francokat keres New Yorkba?
- Ide jött egyetemre. Egy egyetemre járunk vele. - válaszol Rebecca.
- És az elmúlt egy évben nem találkoztatok vele?
- Nem, Isaac. Nem találkoztunk vele.
- Most, hogy-hogy megjelent? - kérdezi Isaac.
- Lia beszélt valami tanuló társról. És ő az. Pár perce itt ült a nappaliba.
- Indulok. - hallom Isaac válaszát.
- Ne. Isaac, maradj. Intézzük.
- Nem érdekel. Megyek és visszaküldöm oda, ahonnan jött.
- Isaac, esküszöm neked kézben tartjuk az egészet. - a telefonomhoz sétálok és felhívom Ryan-t.
- Fordulj vissza. - csak ennyit mondok és kinyomva a hívást elindulok lefelé.
Pár perccel később Ryan megjelenik a terepjárójával.
- Vigyél légy szíves a Central Parkba.
- Amelia megmagyarázom.
- Ajánlom is. - kötöm be a biztonsági övet.
- Miért nem mondtad, hogy ismerlek? - kérdezem, amint elindulunk. - Tudod, hogy amnéziám van?
- Igen. Csak... Ne haragudj. El kellett volna mondanom.
- És miért nem tetted?
- Te vagy az a lány, aki utál.
- Hát ez csodás. Tehát, azért nem mondtad el, hogy ismerjük egymást, mert utállak?
- És azért, hátha így újabb esélyt kaphatok tőled.
- Hazudtál nekem. Lassan két hónapja ,,ismerjük"... - rajzolok idéző jeleket a levegőbe. - ...egymást, de te nem szóltál, hogy ismersz engem. Mit tettél?
- Tessék?
- Mit tettél, ami miatt ennyire utállak? - kérdezem felé fordulva.
- Én... - keresem a szálakat, ami Ryan Wood nevéhez fűződik.
°°°
,,- Tudod Amelia... - jaj nekem. - Kéne már neked valaki. Olyan magányos vagy.
- Én? Itt vagy te nekem.
- Igaz, de az nem olyan.
- Én beérem veled.
- Ugyan. Senki még nem is tetszik?
- De...
- Na.
- Mr. Darcy, Heathcliff...
- Nem kitalált emberekről beszélek. - mondja unottan.
- Nem tudom Rebecca.
- Mondjuk Ryan?
- Ryan?
- Igen Ryan Wood, a foci csapat sztárja.
- Nem.
- Miért?
- Mert nem.
- Pedig egy csomószor elhívott már. Te pedig mindig nemet mondtál."
---
,,Bele se gondoltam, hogy a suhanó emberek közé sétálok. Nagy hiba, mivel valaki egyenesen nekem jött volna, ha valaki el nem húz onnan. Ryan Wood."
---
,,- Nem Ryan. Iszonyodom tőled. Undorító volt, amit csináltál. Más boldogságát teszed tönkre. Azért, mert unatkozol. Undorodom tőled Ryan Wood."
°°°
Megjelennek az emlékek. Ryan és én randiztunk. De Ryan, nem jó ember. Nagyon nem jó ember.
- Amelia jól vagy? - kérdezi tőlem.
- Igen, légyszi állj meg itt.
- Emlékszel rám? - kérdezi. A szemébe nézek, majd nagy levegőt veszek.
- Nem. De most elmegyek. - mondom, és mikor félre húzódik azonnal a biztonsági övért nyúlok.
- Emlékszel rám. - ezt már nem kérdezi. Hanem kijelenti.
- Nem, nem emlékszem rád. - mondom és már nyitni készülöm az ajtót, de megfogja a bal csuklómat.
- Nem kérdeztem.
- Ryan engedj el.
- Tudom, hogy hazudsz.
- Ryan, engedj el ez fáj. - próbálom kiszabadítani a kezemet, de nem megy.
- Azt mondta engedd el. - nyúl be a lehúzott ablakon egy kéz.
- Menj innen Bryan. - Bryan megfogja Ryan kezét és megszorítja, mire Ryan elengedi a csuklómat. Kinyitja nekem az ajtót, majd behajolva behúz egyet Ryan-nek.
- Takarodj, mielőtt Isaac is ideér. - mondja és bevágja az ajtót. Ryan elhúz én pedig Bryan felé fordulok.
- Köszönöm.
- Miért ültél vele egy kocsiba?
- Hiba volt. - majd pár perc csönd után megszólalok. - Isaac itt van New York-ba?
- Nem, de Ryan fél Isaac-től. - csalódott vagyok, de kontrolálom az érzéseimet.
- És te, hogy-hogy itt vagy?
- Jöttem meglátogatni anyukámat.
- Isaac, hogy van?
- Remekül. Sokat tanul.
- Van valakije? - kérdezem.
- Ezt nem tőlem kéne megkérdezned.
- Igen, tudom. Bocsi.
- De amúgy nincs. - rámosolygok, egy köszönöm mosollyal. - Haza vigyelek?
- Nem kell. Ki kell ürítenem a fejemet.
- Vigyázz magadra.
- Te is. - majd ezzel elsétál.
Egy idióta vagyok. Visszajöttek Ryan-ről az emlékeim. Mind. Randiztunk, de aztán... Mégis Isaac-nél kötöttem ki. De nem értem. Miért emlékszem Ryan-re, de Isaac-re nem. Vannak képek. Isaac fogja a kezem, Isaac elém áll, Isaac verekszik. Ryan zsarolása is meg van. Isaac-et is látom. Az összes emlékbe látom, de érzéseket nem érzek. Nem tudom, mit érzek iránta. És kezdek megőrülni.
Visszaérve Rebecca-t és Dylan-t a nappaliba találom. Rebecca fel alá járkál és telefonál Dylan a pedig próbálja nyugtatni.
- Végre megjöttél. Azt hittem elrabolt vagy ilyesmi. - ölel át a barátnőm.
- Emlékszem rá.
- Igen? - bólintok.
- Én... Nem... Nem tudtam ki ő. Azt hittem, hogy kedves, de nem... - mondom.
- Semmi baj. Az én hibám. Nem hittem volna, hogy Ryan itt van New York-ba.
- Teszünk ellene, hogy ne menjen a közeledbe. - áll fel Dylan is és mindketten megölelnek.
~~~
3 évvel később
A diploma osztó után, visszamentünk Charleston-ba. Nem voltunk ott sokat, körülbelül egy hetet, de jó volt. Hiányzott mindenki. Gabe nagyon nagy lett. 13 éves, de még mindig a kicsi, helyes és aranyos Gabe maradt. Anyu és apu kevesebbet dolgoznak, Loren elment utazni, de vissza is jött. Nick pedig ügyvéd lett. Mindig azt mondta, hogy ő nem lesz ügyvéd stb. De végül az lett.
Október 13.
Visszaérve New York-ba megy minden tovább. Dylan egyetem elején belekezdett egy vállalkozásba, ami a mai napra már be is indult. Rebecca ingatlanos lett. Mára már a környék egyik legnépszerűbb ingatlanosa. És vagyok én, aki még nem talált megfelelő munkát magának. A mellettünk lévő kis kávéházba dolgozok, közben pedig munkát keresek. De sikertelenül.
Ma hamarabb lett vége a műszakomnak, így mindenkinél hamarabb értem haza. Kitöltöttem magamnak egy pohár bort és leültem valami béna filmet nézni.
A laptopomat magam elé húzom és újra neki kezdek állást nézni.
- Szia csajszi. - lép be az ajtón Rebecca, egy sötét kék nadrág kosztümbe. A magassarkúját leveszi, majd leül mellém. - Mit csinálsz?
- Megint állás keresek.
- Szerintem találtam neked egyet.
- Igen? - fordulok felé.
- Igen. Egy asszintensi meló.
- Hol? Milyen asszisztensi meló?
- Asszisztenst keresnek, ahol fontos papírokat kell intézned és felügyelned egy filmet.
- A filmiparba találtál nekem munkahelyet?
- Nagyon jól fizet és, ha jó a rendezője a filmnek, akkor mindig mész velük, ahol épp forgatnak. Nem ülhetsz irodába a négy fal között. Holnap mehetsz is az interjúra.
- Ki a rendező?
- Nem tudom. Annyira nem néztem utának és egy ismerősöm szólt, aki ott dolgozik. Mondjam neki, hogy mész holnap?
- Hát...
- Ne már Lia. Nem maradhatsz örökre felszolgáló.
- Tudom. De szerinted ez olyan állás, amiben látom a jövőmet?
- Lehet. Elmegyek zuhanyozni. Addig döntsd el. - mondja és elmegy a fürdőszobába.
~~~
Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek. Nincs veszteni valóm ezzel maximum nyerhetek. Rebecca öltöztetett fel egy fehér blúzba és egy szürke ceruza szoknyába. És egy harisnya.
- Jó ez jó lesz. Elegáns, mégis csinos. Még valami. Egy fekete magassarkú.
- Elszoktam ezektől. - húzom el a szám.
- Tudom, de ez illik ehhez a ruhához. - elveszem tőle és belebújok. - Viszont nekem mennem kell, mert így is késésbe vagyok. A címet felírtam egy cetlire, ott van a pulton. Tudom, hogy ügyes leszel. - mondja és egy mosoly kíséretével kilép a szobából. Még egyszer megnézem magam a tükörbe, majd magamhoz veszek egy kisebb táskát és elindulok.
A cím egy több emeletes épülethez vezetett. Dylan kölcsönadta az autóját, a mai napra, hogy ne keljen busszal közlekednem. Leparkolok az út szélén, majd kiszállva az autóból besétálok az épületbe. Egy magas, szőke hajú nő sétál elém.
- Az állásinterjúra jött? - kérdezi tőlem.
- Igen.
- Akkor erre, kérem. - mutatja az utat. Itt mindenki nagyon túl van öltözve. A szőke nő egy kis irodába vezet, ahol egy férfi ül és iratokat rendez.
- Mr. Reed, megjött az asszisztens jelölt. - Mr. Reed?
- Köszi Sarah, szólj ha... - fordul az irányunkba. Tekintetünk összetalálkozik, a levegő meg fagy. - Szólj, ha megérkezik Andrew. - fejezi be a mondatot, majd a nő bólint egyet és kimegy. Isaac feláll az asztaltól, hogy levegyen egy mappát. Egy fekete farmerben van egy egyszerű, hófehér pólóba. Ő nincs túl öltözve.
- Én...
- Én... - szólalunk meg egyszerre.
- Nem tudtam, hogy New York-ba vagy. - töröm meg a lassan kínossá vált csendet.
- Tegnap érkeztem.
- Te vagy a rendező? - kérdezem tőle, még mindig az ajtóba állva. Visszaül az íróasztal mögé a mappával együtt.
- Igen, én vagyok. - vakarja meg kissé borostás arcát.
- Dylan és Rebecca tudja, hogy itt vagy New York-ba?
- Még nem. Délután akartam felhívni őket.
- Értem. - és megint csönd. Én állok, hozzá teszem még mindig az ajtóba. Isaac pedig rendezi a papírokat.
- Tehát. - most ő töri meg a csöndet. - Elmondjam mit kell csinálnod? Vagy így már nem is szeretnéd az állást?
- Miért ne szeretném?
- Nem tudom. Talán azért, mert tudod kinek dolgoznál?
- Szeretném.
- Rendben. - lenéz a papírokra, majd vissza rám. - Nem ülsz le? - szó nélkül leülök vele szembe. - A forgatás alatt összegyűlt papírmunkát kell intézned, a pénzügyi része is ide tartozik. Emellett kijössz a forgatásra elsősorban azért, hogy ne legyél négy fal között. Másodszorra pedig szemlélőnek.
- Szemlélőnek?
- Igen. Hátha olyat veszel észre, amit én nem. Hibát és ilyesmiket. - bólintok. - Ne is asszisztensnek nevezzük. Inkább egy társnak. Megkapod a forgató könyvet, amiről kérném a véleményedet. Irodalom szakra mentél, így ide ez jól jön. - mondja tovább. - Külön lakókocsit kapsz, hogy nyugodtan tudd végezni a papírmunkát. Szóval?
- Úgy tudtam, hogy az állásinterjún nekem kell meggyőznelek téged, hogy vegyél fel, nem pedig neked engem. - mondom, majd az asztalra könyököl.
- Igaz. - felnevet. - De ezt mindketten tudjuk, hogy nem állásinterjú.
- Mikor kezdek?
- Holnap.
- Rendben. - felállok és megigazítom a szoknyám.
- Mia!
- Igen? - fordulok vissza, már majdnem az ajtóba.
- Elvigyelek?
- Kocsival vagyok.
- Van kocsid?
- Igen. Mára. Dylan-é. - felnevet. - Lepd meg Rebecca-ékat. Gyere el, amint végzel.
- Rendben.
- Viszlát Mr. Reed.
- Öröm volt az állásinterjú Ms. Hayes. - most én nevetek fel.
Beszállok Dylan autójába, de még mielőtt elindulok írok egy üzenetet Rebecca-nak és Dylan-ek.
Címzett: Dylan Shay, Rebecca Still
Én: Elmegyek a boltba. Kell valami?
Rebecca: Cukor. Reggel elfogyott, de más szerintem nem kell.
Dylan: Dehogynem kell. Kell áfonya.
Rebecca: Áfonya? Minek neked áfonya?
Dylan: A turmixomba. Oh, és mangó.
Rebecca: Mióta iszol te turmixot?
Dylan: Amióta felfedeztem, hogy van turmix gépünk. - felnevetek
Én: Cukor, áfonya és mangó. Ha eszetekbe jut valami írjatok. - a táskámba teszem a telefonomat, majd beindítom a kocsit.
~~~
Olyan 3 körül érek haza. A hűtőbe teszem Dylan gyümölcseit és felöntöm a cukortartót. Átöltözöm egy kényelmes leggingsbe és egy nagyobb pólómba. A hajamat kontyba teszem és visszamegyek a konyhába.
- Szia Lia.
- Szia csajszi. - lépnek be egyszerre Dylan-el.
- Na? Felvettek?
- Igen.
- Tudtam, hogy sikerülni fog. - mondja Dylan levágódva a kanapéra.
- És milyen a főnököd? Helyes? - húzogatja a szemöldökét Rebecca.
- Örülnék, ha a közeledbe egy helyes pasi lenne. - mondja Dylan Rebecca-nak.
- Nyugi. Te vagy életem szerelme. - mondja egy kisebb csók kíséretével. - De attól még igenis megkérdezem Lia-t, hogy helyes-e a főnöke.
- Igazából a főnököm... - a csengő szakít meg.
- Nyitom. - szólal meg Rebecca és ki is nyitja az ajtót. - ISAAC? - kiált fel és Isaac nyakába ugrik. - De hiányoztál te tök fej. - öleli át a nyakát.
- Téged is jó látni Rebecca.
- Mizu haver? - kérdezi Dylan, majd ő is átöleli Isaac-et.
- Azt hittem már nem hallok felőled. - üti vállon Rebecca Isaac-et.
- Itt vagyok, nem?
- Szerencséd, hogy hoztál pezsgőt. - Isaac felnevet. Majd rám néz. Köszönök neki, és nekem is köszön. - Semmi ölelés vagy valami? - kérdezi Rebecca tőlem és Isaac-től.
- Nem, mi már...
- Mi már találkoztunk. - válaszol Isaac.
- Találkoztatok? Mégis hol?
- Ezt akartam elmondani. Isaac gyakorlatilag a főnököm.
- Főnököd? Na ne!
- Na jó. Komolyan Isaac-hez küldted állásinterjúra? - kérdezi röhögve Dylan Rebecca-tól.
- Fogalmam sem volt, hogy kihez küldöm. - röhögnek együtt. - Igyunk arra... - hozza ide a négy poharat Rebecca. - ..., hogy milyen kicsi a világ. - koccintunk, majd mind a kanapéra ülünk.
Mindent megbeszéltek. Főleg Rebecca és Isaac. Elbeszélték az időt, de látszik, hogy mennyire szoros a baráti kapcsolatuk. Dylan többször ment el Isaac-hez, míg Rebecca egyszer sem. Sokszor beszéltek telefonon, de személyesen nem találkoztak.
- Na mentem lefeküdni. Holnap korán kelek. - áll fel Rebecca a kanapéról.
- Rebecca Still. Mi lett veled? Miért csak egy pohár pezsgőt ittál? - húzza az agyát Isaac.
- A bulizós énem hétvégén ébred fel. Egy ingatlanosnak nem jó, ha részegen mutat be egy házat, mert még véletlenül azt tanácsolom neki, hogy igyanak a wc-ből. - mondja, mire mind felnevetünk.
- Skacok megyek én is. Fárasztó egy napom volt. - jelenti be Dylan is.
- Jó éjszakát. - kiáltok utánuk.
- Isaac! - néz ki a szobából Rebecca. - A kanapé rohadt kényelmes, szóval maradhatsz.
- Vettem ingatlanos. - Rebecca felmutatja a középső ujját, majd visszazárja a hálószoba ajtaját.
- Szeretnél lefeküdni? - állok fel a kanapéról. - Mert, ha igen, akkor bemegyek a szobámba és akkor nyugodtan...
- Nem. Még nem. - ütögeti meg a kanapét maga mellett, hogy üljek vissza. Visszaülök és leteszem a pezsgős poharat az asztalra.
- Milyen az élet New York-ba?
- Mozgalmas. Los Angeles-be?
- Mozgalmas és nyüzsgő.
- A film leforgatása után visszamész? - kérdezem tőle, közbe magam alá húzom a lábam.
- Még nem tudom, de valószínű.
- Mikorra kell ott lennem? Még jobb kérdés, hogy hova?
- 8-kor indulunk. Az első napodon én viszlek dolgozni.
- Vettem főnök.
- Inkább társ. - helyesbít.
- Jó éjszakát társ-főnök. - mondom kuncogva és felállok. - Mindjárt hozok takarót és párnát. - a szobám felé veszem az irányt. Összeszedek két párnát és egy pokrócot. Visszamegyek a nappaliba, de megbotlom valamiben és egyenesen Isaac-re esek.
- Bocs.
- Jó látni, hogy még mindig olyan béna vagy. - nem mondok semmit. Először is azért, mert nem tudok. Másodszor, pedig túl közel van az arcunk egymáséhoz.
- Tehát. - szakítja meg a pillanatot és én is megköszörülöm a torkomat.
- Itt vannak az ágyneműk. Jó éjt. - majd a kezébe nyomom és a szobámba sietek.
~~~
Reggel fél 8-kor szól az ébresztőm. Kivánszorgok a szobámból egyenesen a kávéfőzőhöz. Isaac felé nézek, aki a háton fekve alszik. Két bögrét veszek elő, es mindkettőbe öntök kávét. Felveszem őket és Isaac felé sétálok és leülök a kanapéra.
- Jó reggelt! - szólongatom Isaac-et.
- Lehet nem kéne bemenni dolgozni. - dünnyögi.
- Elszúrnád az első napomat?
- El bizony. - felnevetek.
- Tessék kávé. - adom át neki, ő pedig feljebb ül.
- Köszönöm.
- Hozok Dylan-től ruhát.
- Oké.
- Ne aludj vissza.
- Nem fogok. - bemegyek Dylan-ék szobájába és előveszek egy egyszerű farmert és egy fekete pólót. - Nem, nem. Én nem hordok farmert.
- Nem hordasz farmert?
- Nem bizony.
- De most is farmer van rajtad.
- De ez fekete. Ez pedig kék. Olyat nem hordok.
- Miért?
- Mert nem.
- De miért?
- Mert nem. Egyszerűen nem.
- Van különösebb oka?
- Nincs.
- Értem. - felnevetünk, Isaac lehúzza a kávéját és bemegy a fürdőszobába.
~~~
Végül felvette a kék farmert, ami nagyon is jól áll neki.
- Még mindig motorral jársz? - kérdezem a liftből kilépve.
- A motorom jelenleg LA-be csücsül. - logikus.
A forgatási helyszínre érve már sürögnek és forognak az ember. Mindenki rohamos léptekkel siet egyik pontból a másikba.
- Gyere megmutatom a lakókocsidat.
- Ez mindig ilyen lesz?
- Milyen?
- Ilyen gyors és rohanós?
- Nem, de most kaptuk meg az engedélyt, hogy itt is forgathassunk. Ilyenkor mindenki elveszti a fejét. - mondja ő is sietős léptekkel. Alig bírom tartani vele a tempót.
- A lakókocsid az enyém mellett van. Itt talán nyugodtabb a környék.
- Mr. Redd! Isaac! - kiált egy nő a hátunk mögött.
- Igen, Valerie? - vörös haja loknikba hullanak a vállára és egy elegánsnak tűnő ruhába feszít.
- A színészek készen állnak.
- Rendben. Valerie ő itt Amelia. Amelia ő itt Valerie a sminkesünk.
- Örvendek. - nyújtom a kezem.
- Megráznám, de nem szeretném, ha homok kerülne a kezemre, hisz az emberek arcát festem.
- Oh, persze. - húzom vissza magam mellé. Liba.
- Ja és Isaac! - fordul vissza.
- Igen?
- Kösz a tegnapit. - majd végig mér és elmegy.
- Tehát... - köszörüli meg a torkát Isaac. - Elintézni való van bent az asztalon, ha kész gyere ki.
- Oké. - és belépek a kis lakókocsiba. Egy egyszemélyes ágy, egy íróasztal és egy mappákkal teli szekrény, egy kisebb hűtő található benne. Leülök az asztalhoz és elkezdem átnézni a papírokat.
Olyan 20 perc alatt kész is lettem, de szükség van Isaac aláírásához, hogy elküldjem a kérvényt egy újabb helyszínhez. Isaac-hez sietek, aki épp mondd valamit az egyik színésznek. Először az összes kamerára mutat, majd megfogja a főszereplő vállát és bíztató mosollyal bíztatja. Mikor megértett az ember, hogy mit is kell csinálnia Isaac felém sétál.
- Kész?
- Egy aláírás és igen.
- Szuper vagy. - elővesz egy tollat a zsebéből és aláírja a papírt. - Köszönöm. - mondja és visszafordul az éppen forgató jelenethez.
~~~
Már egy hete itt dolgozom és Isaac-nek igaza lett. Az első két nap volt sietős és kapkodós. Az utóbbi napok sokkal nyugodtabban telt. Este 8 óra van, már mindenki alszik. Én még átnézek néhány papírt, mikor kopognak a lakókocsi ajtaján.
- Gyere. - szólok halkan, de úgy, hogy meghallja.
- Szia. - jön be Isaac az ajtón.
- Szia. - kezébe megpillantok két üdítőt.
- Sok van még? - kérdezi az asztalomhoz sétálva.
- Nem, már mindjárt kész vagyok. Mi járatban vagy? - kérdezem tőle.
- Csak megnéztem, hogy minden oké-e.
- Minden rendben. - mondom egy mosollyal, majd az utolsó papírokat is egy mappába teszem.
- Tessék. Most vettem ki a hűtőből.
- Köszönöm.
- Mit gondolsz?
- Mit gondolok miről?
- Erről az egészről. A munkádról.
- Tetszik.
- Akkor jó. - majd leül az ágyra. Néma csöndben kortyolgatjuk az üdítőt, de én nem bírom tovább.
- Szóval te és Valerie...?
- Én és Valerie, mi?
- Együtt vagytok? - elmosolyodik, a kezére néz, majd vissza rám.
- Úgy gondolod?
- Nem tudom. Úgy látszik.
- Valerie-vel csak barátok vagyunk.
- Értem. - de a kíváncsiságom csak nem marad csöndbe. - És van potenciális barátnő a láthatáron?
- És neked? Potenciális barát?
- Nem. Nincs. Nem válaszoltál a kérdésemre. - figyelmeztetem, hogy válasz nélkül hagyott.
- Nincs... Vagyis... Igazából van.
- Tényleg? - iszok egy kortyot.
- Igen. Egy charleston-i lány, aki New York-ba jött egyetemre. Szőke hajú és irodalom szakos volt az egyetemen. Nem tudom ismered-e.
- Még soha az életembe nem láttam. - somolygok a palack mögött.
- Kár, elég szimpatikus, bár kissé konok.
- Konok?
- Igen. Nem is kicsit.
- Mit gondolsz? Mit mondana, hogyha megtudná, hogy ilyeneket mondasz róla?
- Mit mondana?
- Ühüm. - bólogatok.
- Meglehet, hogy leállna veszekedni velem, de a végén úgy is belátná, hogy igazam van.
- Azt mondod?
- Igen.
- És biztos vagy benne?
- Igen, teljesen biztos vagyok benne. - felnevetek.
- És mi van akkor, ha ő nem emlékszik rád?
- Várnék.
- Mégis meddig?
- Ameddig csak kell. - mondja most vicc nélkül.
- Te komolyan feláldoznád a boldogságodat egy olyan személyért, aki nem is emlékszik rád?
- A boldogságomat vele találtam meg. - csönd telepszik a lakókocsiba. Isaac a palack peremén csúsztatja a kezét én pedig a falat szuggerálom.
- És mi lenne, ha újra kezdenénk? - kérdezem.
- Újra kezdenénk? - kérdez vissza.
- Igen. Mintha nem ismernénk egymást.
- Ez lehetetlen.
- Úgy gondolod? - kérdezem felállva az asztaltól. Kimegyek a lakókocsiból és kopogok. Hallom, hogy felnevet, majd mondja, hogy gyere. Vissza bemegyek, de sikeresen megbotlom. - Ne nevess. - szólok rá. - Az interjúra jöttem. Merre találom Mr. Reed-et?
- Itt ül magával szemben.
- Elnézést az előbbiért.
- Két balkezest nem igazán vehetnék fel erre a munkára.
- Még jó, hogy két bal lábas vagyok. - felnevetek. Eddig bírtam a kis szerepjátékot. Megfogom az üdítőmet és leülök mellé az ágyra. - Komolyan mondtam, hogy újra kezdhetnénk.
- Úgy gondolod? Jó ötlet?
- Nem tudom. Legutóbbi ismerkedésemkor kifogtam Ryan Wood-ot. Annál már csak jobban sikerülhet. - mondom a szemébe nézve.
- Mikor visszajöttek az emlékeid róla. Nem bukkantak fel más emlékek is?
- De. És ott vagy. Csak már nem barna hajú kérdőjelként. Hanem egy barna hajú kék szemű kérdőjelként.
- Egy feltétellel megyek bele. - fordul felém.
- Mi az az egy feltétel?
- Ha elkezded okolni magadat abbahagyom. Visszamegyek Los Angelesbe mindent itt hagyva. Te pedig elfelejtesz.
- Nem fogom okolni se magamat se téged. - emelem fel a kisujjamat.
- Rendben. - ő is felemeli és az enyémbe kulcsolja. - Jó éjszakát Mia.
- Neked is Isaac. - majd még egy mosolyt villant rám és kilép az ajtón.
~~~
Másnap reggel szól a hangos és idegesítő ébresztőm. Lenyomom felveszek valami tiszta ruhát és elmegyek a kávéautomatához.
- Szedelőzködj. - szólal meg a hátam mögül Isaac.
- Miért?
- Megyünk a másik forgatási helyszínre.
- Mit vigyek?
- A telefonodat.
- Az nálam van. - emelem fel a készüléket.
- Akkor gyere. - fogja meg a kezemet és elkezd húzni.
- Isaac kiöntöm a kávét.
- Akkor ne öntsd ki.
- Ez aztán tanács. - forgatom meg a szemem. - Ha rám borul az arcodba borítom.
- Állok elébe. - nyitja ki a kocsija ajtaját. Beszállok ügyelve, hogy ne boruljon ki a forró ébresztő.
- Megint ennyire sietős nap lesz?
- Csak amíg odaérünk.
- Milyen jelenet lesz?
- Majd meg látod.
Odaérve a forgatási helyszínre egy hatalmas hőlégballont pillantok meg.
- Hőlégballon?
- Ez áll a forgatókönyvbe.
- Honnan vetted az ihletet?
- Tőled.
- Tőlem? Mikor írtad meg a forgatókönyvet?
- 1 vagy 2 éve.
- Miért tőlem?
- Ez volt az első randinkon a program.
- Hőlégballonozni vittél?
- Igen. Nem adtam oda a forgatókönyvet?
- Még nem.
- Akkor most odaadom.
Már két órája vagyunk itt és nem jutottunk 10 percnél tovább. Isaac kezd feszült lenni, mivel nem értik a színészek mit is kell csinálniuk. Én ez idő alatt elolvastam a forgatókönyvet, ami iszonyatosan jól van megírva.
- Tarts szünetet. - mondom neki.
- Nem állunk sehogy, mert értetlen kis... - dobja az asztalra a papírokat, ami a kezébe volt.
- Hé. - állok meg vele szemben. - Nyugi. Mutasd meg nekik. - felemeli a fejét, majd egy halk köszönömmel elsétál a ballon felé.
- Várj. - mondja és visszafordul. Megfogja a kezem és elkezd húzni.
- Hova viszel?
- Segítesz?
- Attól függ miben.
- Megmutatni a jelenetet. Csak te olvastad a forgatókönyvet a színészeken kívül.
- Én nem vagyok színész.
- Ahogyan én sem. - mondja és folytatjuk az utunkat a hőlégballon felé.
- Egyszer mutatom meg, mindenki figyeljen. Szöveg nélkül. - emeli fel a kezét, jelezve, hogy mindenki nézzen rá. - Barry irányítsd ránk a kamerát. Bob a fényeket. Amelia... - fordul felém. - Mi jövünk.
- Megmutathatom szörnyű színészi tehetségemet.
- Kiderül mennyire szörnyű. - beszáll a ballon kosarába, majd kinyújtja a kezét, hogy nekem is segítsen beszállni.
- A forgatókönyvben csók is van. - mondom.
- Azt most kihagyhatjuk. - bólintok. Isaac jelez a hőlégballonos embernek és elkezdünk felemelkedni.
- Úristen. - kapaszkodom Isaac karjába, aki láthatóan elmosolyodik, de nem szól semmit.
- Mehet? - kérdezi tőlem.
- El kell játszanom, hogy félek, csodálkozok és, hogy szerelmes vagyok beléd. Menni fog. - bíztatom magam.
- Csapó... Egy. - szorosan behunyom a szemem, még mindig Isaac karjába kapaszkodva.
- Most már kinyithatod.
- Nem hiszem, hogy akarom.
- Bízz bennem. - mondja. Lassan kinyitom a szemem és elnézek a távolba.
- Nem kell eljátszanom a csodálkozó embert. Ez valami gyönyörű. - jegyzem meg Isaac-nek. Egy erősebb széllökés kicsit megbillentette a ballont. Isaac a derekam után nyúl én pedig a vállába kapaszkodom. Már nem is a tájat nézem. Az előttem álló fiúra koncentrálok, aki ugyanúgy engem néz.
°°°
,,- A fekete trikó és a piros melltartó nem jó párosítás. - mondja Isaac sunyin, mire lepillantok. A trikóm lehúzódott, megvillantva a tűz piros fehérneműm.
- Perverz. - rázom meg a fejem.
- Szívesen."
~Mikor először mentett ki a medencéből.
(2.rész)
°°°
,,- Lenne egy ajánlatom.
- Mégis mi? - kérdezem tőle.
- Legyünk barátok.
- Barátok? - kérdezek vissza. - Mi ketten? Barátok?
- Igen. Mi a baj vele?
- Mondjuk csak annyi, hogy nem bírjuk egymást?
- Szerintem egész jól meg voltunk.
- Mert kötelező volt.
- Az nem volt kötelező, hogy ne piszkáljalak. És látod... Nem is piszkáltalak.
- Értem. Szóval azért, mert most megvoltunk egymással ezért már lehetünk barátok.
- Igen.
- Azt elfelejtetted, hogy még mindig haragszom rád. - mondom neki.
- Mi? Miért?
- Könyvem miatt. Emlékszel? Amit elhajítottál.
- Elvileg Ryan megragasztotta neked.
- Igen...
- Borzalmas lett mi?
- Nem... - húzza fel a szemöldökét. - Jó, tényleg nem lett a legjobb, de te tetted tönkre.
- Bocsánat. - húzza kis fiús mosolyra a száját.
- Ne, ezt ne csináld!
- Mit?
- Ezt a lány bepisilős mosolyt.
- Lány bepisilős mosoly? - kérdezi röhögve.
- Igen. Mindenki elájul ettől.
- De te nem.
- Nem, én nem. Nálam ez hatástalan.
- Biztos?
- Biztos. Rendben.
- Mi van rendben?
- Lehetünk barátok."
~Mikor megpróbáltunk barátok lenni.
(5. rész)
°°°
,,- Bezárom az ajtót... - mondom, de a lábaim nem mozdulnak.
- Oké... - mondja és még közelebb hajol. A hold az egyetlen fényforrásunk. Isaac a derekamnál fogva tart, míg a szeme megakadt az ajkamon.
- Én... Nekem... - a bőröm ég. Szó szerint ég. Isaac végre megmozdul, de csak annyira, hogy még közelebb húzzon magához. - Isaac... - amint kimondom nevét, már a számon érzem az övét. Az égető érzést átveszi a vágy. A bőröm a keze alatt bizsereg. A kezemet az arcára teszem. Felvesz az ölébe és a lábaim automatikusan a dereka köré csavarodnak. - Isaac...
- Amelia... - nyög bele a számba.
- Isaac ittál és...
- Tudom. - mondja és letesz a földre."
~Az első csókunk.
(10. rész)
°°°
,,- Miért kérdezel ennyit Ryan-ről? - kérdezi. Hirtelen olyan furcsa lett.
- Csak kérdeztem. Ryan elmondta az ő oldaláról és szeretném meghallgatni a te oldaladról is.
- Miért? - kérdezi kicsit mar ingerülten.
- Mert tudom, hogy mi történt veled és...
- Szóval tudod? Ezek szerint már ismersz is? - mondja és felemeli a hangját.
- Épp azon vagyok, hogy megismerjelek. - emelem fel én is a hangomat.
- Vagy csak rajtam keresztül próbálsz Ryan közelébe férkőzni.
- Tessék? Ryanről csak azért kérdeztem, mert a múltad része. Én a te közeledbe akarok férkőzni. - nyomom oda a mellkasához az ujjamat. - Hogy jobban megismerjelek. És hogy tudjam érdemes-e... - itt elhallgatok. Olyat mondanék ki, amit még saját magamnak is képtelen vagyok beismerni.
- Hogy még jobban megismerj? - felröhög. - Csak te is akarsz tőlem valamit.
- Oh, igen? Világosíts fel, légy szíves.
- Nem tudom. Mondjuk tapasztalatot?
- Tapasztalatot? Úgy érted az ágyban? - bólint. - Hagyj világosítsalak fel. Te lennél az utolsó ember, akivel lefeküdnék. Én a barátságomat kínáltam. Nem élvezetet. Azt találsz máshol is. Barátságot nem igazán. De tudod mit Isaac? Akkor ne legyünk barátok. - mondom neki és ellépek tőle. Sose voltam még ennyire ideges vagy mérges, mint az elmúlt pár percben.
- Na azt már nem, nem lesz tiéd az utolsó szó. - mondja és elkapva a könyökömet visszahúz magához és megcsókol."
~Mikor megvádolt, hogy le akarok vele feküdni.
(14. rész)
°°°
,,- Isaac elég. - tolom el magamtól és elcsattan egy hatalmas pofon. Megcsaptam. Megütöttem valakit. Megütöttem őt. A számhoz kapom a kezem.
- Rendben, hagyjuk egymást. - mondja és elindul kifelé. Nem, nem az övé lesz az utolsó szó.
- Rendben, akkor hagyjuk.
- Ezt mondom én is. - nem hagyja magát.
- Rohadj meg Isaac.
- Csak utánad. - mondja és kacsint egyet.
- Úgy utállak. - felkapom a pultról a narancslevet és hozzávágom. Egyetlen szerencséje, hogy műanyag a flakon.
- Te komolyan hozzám vágtál egy narancslevet?
- Ha csak nem álmodsz akkor igen.
- Az álmaimban általában kedvesebb vagy. - mondja és kilép az ajtón. Nem hagyom, hogy nyerjen, utána megyek.
- Az enyéimben általában mindig egy pöcs vagy. - nem szoktam ilyen szavakat használni, de Isaac ezt hozza ki belőlem.
- Jó tudni, hogy álmodsz rólam."
~Amikor hozza vágtam egy narancslevet, mert felhúzta az agyamat.
(15. rész)
°°°
,,- Amelia, állj már meg. - kiált utánam. Ha nem kerülök minél távolabb tőle olyat teszek, amit megfogok bánni. Nemsokkal később megérzem a csuklómon a kezét. - Mi a bajod? - állít maga elé. Túl közel.
- Az a bajom Isaac, hogy olyan érzéseket váltasz ki belőlem... - amit még magamnak sem merek bevallani. Túl sokat mondtam neki. Túl sokat mondtam magamnak. - Hagyjuk... Részegek vagyunk mindketten és...
- Fogd már be. - mondja. Magához húz és megcsókol. Teljesen máshogy, mint eddig. Átkarolom a nyakát és visszacsókolom. Nem keresem az okát miért. Félig bevallottam neki, hogy igen is érzek iránta valamit. Valamit, amit eddig még sohasem éreztem. De most megfogalmazódott: Szükségem van Isaacre és a hülyeségeire. - Azt hittem már soha nem mondod ki. - szakítja meg egy pillanatra a csókot.
- Mit? - kérdezem.
- Azt, amit érzek irántad. Szükségem van rád Amelia."
~Itt mondta el, hogy érez irántam.
(16.rész)
°°°
,,- Ennyire fúj a szél? - kérdezem, mert nagyon hangos süvítő hangot lehet hallani, de nem érzem, hogy fújna a szél.
- Nem, nem fúj a szél. - mondja és letesz a földre.
- Akkor mi ez a... - leveszi rólam a kapucnit. - Ez itt egy... - eláll a szavam.
- Hőlégballon. - fejezi be.
- Én... Most... - tényleg nem tudom megfogalmazni, hogy mit érzek. Se azt, hogy mit érzek jelen pillanatban. Vagy, hogy mit érzek Isaac iránt.
- Ha nem tetszik elmehetünk...
- Nem, nem erről van szó. Csak nem tudom mit mondjak. - mondom neki, még mindig tátott szájjal.
- És ha felszállunk? - kérdezi és a ballon felé lép, majd felém nyújtja a kezét.
- Fel is szállunk? - kérdezem.
- Nem Mia, csak nézzük."
~Az első randink.
(18.rész)
°°°
,,- Semmi okod sincs a féltékenységre.
- Neked sincs! - mondom a kelletének hangosabban.
- Miért te lattál engem egy lánnyal?
- Nem, de honnan tudjam, hogy nem az egyik egy éjszakás kalandoddal beszélgettél?
- Hogy mimmel? Te még mindig ilyennek látsz vagy gondolsz?
- Mivel nem mondasz nekem semmit, nem tudom mit gondoljak. Nem engeded, hogy megismerjelek. - vágom a fejéhez.
- Olyan nehéz fel fogni, hogy nehéz valakit közel engedni magamhoz? - kérdezi. Már szinte ordítunk egymással. Rohadt alkohol.
- Felfogtam. Mondd azt, hogy nem akarsz közel engedni magadhoz és végeztünk. - nem szól egy szót sem. - Rendben."
~Amikor három napig nem jelentkezett.
(24. rész)
°°°
,,- Isaac? - kérdezem és elindulok felé.
- Én vagyok. - emeli magasba a kezét.
- Te mit csinálsz itt?
- Tisztíttatom a fejem. Vagy tisztul. Vagy mosogat?
- Hát ez alkohollal nem fog menni. - megint részeg.
- Nem ittam.
- Nem tudsz hazudni. Mondtam, hogy hívj fel.
- De eltűnt a telefonom. És a kezemmel... - nyújtja felém a tenyerét. - ...Nem tudok telefonálni. - micsoda felfedezés.
- Nem tudtátok megbeszélni a dolgot? - állok felette karba tett kézzel.
- Úgy lógsz, mint a denevér. - mondja."
~Lerészegedése.
(27. rész)
°°°
,,- Nem érdemellek meg.
- De igen. Ne csináld már ezt. Kérlek. - könnyek szöknek a szemembe. - Ne szakíts velem azért, mert nem érdemelsz meg.
- De ha nem lennél velem, minden sokkal könnyebb lenne.
- De hiányozna egy darab az életemből. Te. Isaac, kérlek. - lépek közelebb hozzá. - Nem érdekel sem a per se semmi. Csak ne szakíts velem. Nem engedem.
- Nincs egy év és amúgy is kéne.
- Mit? Szakítanunk? Miért?
- Egyetemre mész Mia.
- Most már erre fogod?
- Egyszer ennek is meg kell történnie.
- Isaac állj már le. Beszélsz itt hülyeségeket.
- Mia kérlek.
- Nem, most te figyelj rám. Ha szakítani akarsz velem magad miatt tedd. Ne miattam. - az ég akkorát dörög, hogy rendesen megijedtem. Pár pillanat múlva már esik is. Nem, nem is esik. Inkább szakad az eső. Nem szólal meg. - Már döntöttél, igaz? - kérdezem.
- Sajnálom.
- Rohadj meg Isaac."
~Veszekedésünk, amiért azt gondolta, hogy nem érdemel meg.
(29. rész)
°°°
,,- Te akartad. 11 voltam. Megkíséreltük még egyszer az állattartást. De csak egy aranyhallal.
- És őt, hogy hívták? - húzom magam elé a laptopot, hogy már írni tudjam a kisállat nevét.
- Amelia.
- Igen?
- Úgy hívták a halamat.
- Mi? Az én nevemet adtad a haladnak? - kérdezem tőle, mire bólint. - Miért?
- Már akkor beléd voltam zúgtam.
- 6. osztályba? - ez a beszélgetés már inkább vallomásba fordult.
- Igen. Már akkor tetszettél. Tisztes távolságból néztelek, minden áldott nap. Aztán jött a gimi. Teljesen megváltoztam. Hamar kellett, hogy felnőjek. Így a gimi első nyarán elmentem egy építkezésre dolgozni. Két hónapot voltam ott. A téglákat pakoltam, oda-vissza. Így sikerült kigyúrni magam. Aztán jött a többi. Például az alkohol. Teljes feledésbe került az a dolog, hogy még csak be is próbálkozzak nálad. Így piszkáltalak. És, mint tudod az nagyon jól ment.
- Te általános óta... - bólint. Elakadt a szavam. Azt hittem néhány kis állatról fogunk beszélni. Erre kiderült, hogy Isaac... - Miért nem mondtad el egyszer sem?
- Szó szerint tökéletes vagy. És jöhetsz azzal, hogy nem létezik olyan, hogy tökéletes. De számomra az vagy. Tökéletes. - elmosolyodom és az ölébe ugrom. Olyan sebességgel, hogy az ülésből feldöntöttem.
- Szóval... Te ahelyett, hogy elmondtad volna, hogy is érzel. Inkább piszkáltál?
- Pontosan."
~Vallomása, hogy már régóta tetszettem neki.
(31. rész)
°°°
,,- Szakítani szeretnék.
- Tessék? - értetlenkedem.
- Illetve neked kéne velem.
- Nem értem. Ez valami Halloween-i vicc? Mert akkor nagyon jól játszottad a szereped. Elhittem.
- Nem, Mia. Komolyan.
- Miért kéne nekem szakítanom veled? Megint kezdjük?
- Vagy itt és most befejezhetjük.
- Mi? Isaac, én nem értem.
- Túl jó vagy számomra és nem érdemellek meg.
- Isaac, részeg vagy.
- Nem, Mia. Most teljesen józan.
- Te tényleg komolyan beszélsz. Miért?
- Mi miért?
- Miért most? Vagy... Nem értem. Minden jó volt. És most... Nem vagy velem boldog? - könnyek szöknek a szemembe.
- Nem arról van szó.
- Akkor miről Isaac?
- Nekem ez nem megy. - látom megcsillanni egy könnycseppet a szemébe. Fel akar állni, de elkapom a kezét.
- Mi nem megy?
- Ez... A kapcsolatosdi.
- Mi? Még mindig nem... Te rám untál. - realizálom a helyzetet.
- Nem, Mia nem erről...
- De Isaac, erről van szó. Tehát igazam volt. Meguntál. De... Akkor... - hebegek össze-vissza. - Miért mondtad azt a sok szarságot a jövőről és... - kitör belőlem a zokogás. - Miért etettél olyan dolgokkal, amikről tudtad, hogy nem fognak megtörténni? - nem szólal meg. - Miért csinálod ezt velem? - most sem szólal meg. - Isaac válaszolj már! - kiáltok rá.
- Sajnálom. - tehát tényleg vége. Életem egyik legszebb részének itt és most tényleg vége."
~Október 31. A szakításunk napja.
(47. rész)
°°°
,,Ryan Wood: Remélem ez a kis karácsonyozás nem lesz probléma az egyeségünkre.
Ryan Wood: Maradj Amelia-tól távol."
~Ryan üzenete, Isaac-nek a zsarolás miatt.
(49.rész)
°°°
,,- Sajnálom.
- Az kevés. - mondom és elveszem tőle a bort. - Kösz. - megtörlöm a szemem és felindulok az emeletre.
- Megzsaroltak. - csúszik ki a száján.
- Tessék?"
~Mikor kicsúszott a száján, hogy megzsarolták.
(49.rész)
°°°
,,- Áu. Te nagyon béna vagy ebbe a játékba. - húzom le a fejemről a plédet. Majd ő is.
- Imádom a mosolyodat. - mikor ezt kimondja el is tűnik. - Mármint... Szépek a fogaid. - kimászni készülök az öléből, mikor megfogja a kezemet. - Sajnálom, nem akartam elrontani a hangulatot.
- Nem, semmi gond. - kezdek szédülni.
- Ryan megzsarolt. - úristen, már hallucinálok is.
- Ryan mit... - nem tudom befejezni a mondatot, mert a whiskey elindult felfelé és telibe Isaac pólójára hányok.
- Nem tudtam, hogy ennyire utálod a gyereket, hogy már csak a neve hallatán is idehánysz. - megfogja a hajamat, hogy ne lógjon az arcomba.
- Szerintem valamit félre hallottam. - kezdem el felitatni az egyik lepedővel Isaac pólóját.
- Mit hallottál? - kérdez vissza és elindulunk a fürdőszobába.
- Azt, hogy Ryan megzsarolt. - elnevetem magam és Isaac pólójáért nyúlok, hogy levegyem róla. - Ugye, hogy rosszul hallottam? - újból felnevetek. Isaac arca komorrá válik. - Rosszul hallottam, igaz? - nem válaszol. - Te komolyan beszélsz? Ryan Wood? Isaac Reed-et? Még is mivel tudna téged megzsarolni?
- Veled. - mondja olyan halkan, hogy szinte alig hallom."
~A lepedős játék, aztán elmondta, hogy miért szakított velem.
(49.rész)
°°°
,,- Milyen volt? - áll meg előttem.
- Mi?
- A csók.
- Rossz volt Isaac.
- Biztos? - felnézek rá.
- Igen. - válaszolom. - Letörölhetjük végre vagy folytatod a hiszti rohamod?
- A mimet?
- Hiszti roham. Vagy inkább féltékenységi roham? - felnevetek.
- Nem vagyok féltékeny.
- Tudod mennyiszer hallottam már ezt? - kérdezem még mindig kuncogva. - Tisztára olyan vagy, mint egy gyerek. Ugyanezt csináltad Lydia-val mégis dühös vagy egy ártalmatlan csók miatt.
- Nem vagyok dühös.
- Nem? Akkor számold meg, hogy hány csavar hiányzik az ajtómból. - nem mondd semmit. - Igazam van?
~Amikor megcsókoltam Ryant, és Isaac ezt látta.
(54.rész)
°°°
,,- Nehogy elkezdj pakolni. - emeli fel az ujját.
- Hát így biztosan nem hagyom. - dobom az ágyára a táskám és a cipőmből is kibújok. Elkezdem felszedegetni a földről... Körülbelül úgy mindent. Pólót, zoknit, övet, pár nadrágot.
- Mia elég, majd összetakarítom. - fogja meg a csuklómat.
- Nem. A lelkiismeretem nem hagyja, hogy én ezt így hagyjam. - emelek fel egy újabb fél pár zoknit.
- Mi van, ha direkt van minden így?
- Ki hagyna direkt rendetlenséget a szobába?
- Lehet én.
- Mégis miért?
- Hogy kikészítselek.
- Hogy kikészíts?
- Ühüm. - hümmög.
- Akkor sikerült.
- Állj le. - próbál megölelni, de kitérek előle és lehajolok még egy ruhadarabért. - Tudod mit? Folytasd csak a hajolgatást. - támaszkodik az ajtófélfának. - Kicsit balra fordulj. - felegyenesedem és hozzá vágok egy összetekert zoknit. - Hé, te akartál pakolni. Én csak élveztem a műsort.
- Tessék. - nyomom a kezébe a sok ruhát. - Keresd meg élvezettel a szennyes kosarat."
~Amikor hatalmas rendetlenség volt a szobájában.
(55.rész)
°°°
,,Nekem már csak a barna golyó és a fekete maradt. Lehajolok közben Isaac mellém sétál. Érzem a testéből áradó hőt, mire megborzongok. Fel se nézek, de tudom, hogy önelégült vigyor ül a képén. Koncentrációmat a barna golyónak szentelem.
- Ha mellé találsz, akkor a következő körnél már pucér leszel. - súgja a fülembe, mire véletlen meglököm a fehér golyót.
- Csaltál. - fordulok felé. Megtámaszkodik a biliárdasztalon bezárva engem.
- Képzeld el, ha még hozzád is értem volna."
~Billiárd +18
(57.rész)
°°°
,,-"A világ azon múlik, van-e mögötted valaki, aki elkap, ha elesnél." - írom le az idézetet a kis cetlire. - És feketébe."
~Isaac szülinapi ajándéka.
Idézet: Kari Hotakainen
(59.rész)
°°°
,,- Mivel egy ilyen elegáns étterembe jöttünk, akkor most salátát kell ennem? - halkan felnevetek.
- Persze, ez alap dolog. Vörös borral együtt, hogy sznobnak nézzünk ki. - majd egymásra nézünk és elnevetjük magunkat. A kelleténél kicsit hangosabban."
~Mikor elvitt vacsorázni.
(60.rész)
°°°
És ezután történt meg a baleset. Utoljára Isaac-el voltam randizni, mikor egy kocsi megtolt minket és a szembe lévő sávba kötöttünk ki. Ekkor vesztettem el mindent. Ekkor vesztettem el Isaac-et, ahogy ő is engem. Csuklójára nézek, a karkötőre, amit még mindig hord.
- Mia, minden oké? Fehér vagy, mint a fal. Szálljunk le? - kérdezi. Pislogok párat, hogy visszatérjek a valóságba.
- Isaac...
- Jól vagy?
- Én... Én emlékszem rád. - mondom ki nagy nehezen. Minden csókra, minden érintésre emlékszem.
- Tessék?
- Visszakaptam az emlékeimet rólad. Emlékszem rád. - lábad könnybe a szemem.
- Biztos ez?
- Igen. Mindenre emlékszem. Minden veszekedésünkre, kibékülésünkre. Mindenre.
- Visszakaptalak? - kérdezi és az ő szeme is könnybe lábadt.
- Vissza. - megfogom az arcát és megcsókolom. Úristen, de hiányzott. Forró nyelve csak úgy égeti az enyémet. A hajába túrok, mire halkan felnyög és a csípőmön is erősödik a szorítása.
- Ideje volt. - támasztja a homlokomra a homlokát.
- Annyira sajnálom.
- Nem, nem, nem. Ne sajnálj semmit.
- De...
- Nincs de. - törli le a könnyeimet az arcomról. - Visszakaptál és én is téged. Most más nem számít. - magamhoz húzom és szorosan megölelem. Majd hangos tapsok és ujjongások hallatszódnak alattunk.
- Azt hiszem megértették.
- Igen, szerintem is. - törlöm meg a szemem. - Szálljunk le. - mondom neki.
- Rendben. Brody leengedhetsz minket.
- Rendben főnök. - kiált fel Brody.
Még eltöltöttünk itt pár órát, de sokat haladtunk. Mindenki észbe kapott és dolgozott. Isaac folyamatosan csak egyik helyről a másikra ment. Én igyekeztem a papírokat elintézni. Idő közben visszajöttünk a lakókocsikhoz. Előveszem a telefonomat, hogy rendeljek valami kaját.
- Mit szeretnél enni? - kérdezem belépve a lakókocsijába.
- Amit te. - fekszik le az ágyára.
- Akkor pizza.
Miután rendeltem kaját, mellé ülök.
- Holnap haza kell mennem ruháért.
- Van itt ruhám, adok kölcsön.
- És legyek a forgatáson háromszor akkora pólóba? Nem.
- Holnap amúgy sem dolgozunk.
- Miért?
- Mert szabad napot kaptak.
- Oh, ne.
- Mi az?
- A barátom a főnököm. - felnevet.
- Emiatt aggódsz?
- Igen, sok mindent gondolhatnak az emberek. Hogy nem dolgozok mégis fizetsz. Ez rád is rossz fényt vet fel.
- Szerintem nem kell aggódni emiatt. - ül fel mellém. - Mia...
- Igen?
- Évek teltek el. Minden rendben?
- Igen, csak folyamatosan agyalok. Olyan dolgokon is, amin nem kéne.
- Mégpedig?
- Szeretném ha, minden a régi lenne. És lehet nagy kérés, és azt is tudom, hogy évek teltek el... - fojtja belém a szót egy csókkal.
- Minden olyan lesz, mint régen. Ígérem. - mondja és visszahajol megcsókolni.
- Várjunk... - szakítom meg a csókot.
- Látod? Minden a régi. - ingatja a fejét.
- Tényleg nem voltál senkivel? 4 év telt el azóta.
- Igen, tudom. És nem, nem voltam senkivel. - hozzá hajolok és megcsókolom. - És te? - szakítja meg most ő.
- Tudjuk jól, hogy te vagy az egyetlen.
- Tudom, de jó volt hallani. - elmosolyodik és magához húz.
- Két pizza, Hayes névre. - kopognak be az ajtón.
- Sose jönnek ki időbe. - felsóhajt és visszafekszik az ágyra. Én az ajtóhoz megyek és átveszem a pizzát.
- Köszi. - adok egy kis borravalót és visszazárom az ajtót. - Négy sajtos. - vigyorgok rá.
- Annyira örülök, hogy újra itt vagy. Velem. - teszi a feje alá a kezét.
- Tudod. - teszem le az asztalra a pizzákat. - Nem mondtam, de bűntudatom volt. - ülök a lába mellé. - Hogy te csillogó szemekkel néztél rám, én pedig még csak fel sem ismertelek.
- Mia...
- Hagyj fejezzem be, kérlek. - mondom neki közben újból felül az ágyon. - Miután már majdnem mindenkire visszaemlékeztem csak te rád nem csak úgy mardosott a bűntudat és a kérdés, hogy mit csinálok rosszul. Ez a kérdés mára már átfogalmazódott. Miért pont rád nem emlékeztem? Rád, aki a világon a legtöbbet jelent. Mi elmentünk, te maradtál. Láttam a szemedben a fájdalmat, amit én okoztam neked. Aztán megérkeztünk New York-ba. Neked írtam először vissza. És jó volt írni veled.
- Akkor miért hagytad abba?
- És te? - nézek a kék szemébe.
- Hogy új életet...
- Hogy új életet kezdj egy nagyszerű lánnyal. - fejezem be.
- Mia... - fogja meg a kezemet.
- Sajnálom. - mondom ki a szavába vágva.
- Én is sajnálom. - húz egy ölelésbe.
- Olyan elcseszettek vagyunk. - nevetek fel a könnyeim mögül.
- Úgy gondolod?
- Úgy.
- Igazad lehet. - felnevetek. Majd felállok és a pizzához sietek, de megfogja a csuklómat és visszahúz az ölébe.
- Ugye nem gondoltad, hogy most elengedlek? - öleli szorosan a derekamat.
- Éhes vagyok.
- Eszel később. - majd elengedve a derekamat megfogja az arcomat. - Szeretlek Amelia Hayes.
- Én is mindennél jobban Isaac Reed. - a tarkójánál fogva csókolom meg. Majd az arcát fogom meg, aztán a mellkasára csúsztatom a keze. Az ő keze is szorgoskodik a combomon és az oldalamon.
- Jó ötlet? - kérdezi és a nyakamat csókolgatja tovább.
18+ tartalmaz. Csak saját felelőséggel!
- Minden a régi, nem igaz? - nyúlok a pólója alá. Ravasz mosolyra húzza a száját, majd egy pillanat alatt lehúzza rólam a pólómat. A kulcscsontomra csúszik a szája közben én is segítek neki kibújni a felsőjéből. - Mi a helyzet... A kosárlabdával? - kérdezem, de közben megcsuklik a hangom, miközben egyre lejjebb és lejjebb halad a melleim között.
- Voltam pár versenyen, de már nincs csapatom.
- Mégis csak az lettél, amivé akartál válni.
- A nyolcéves Isaac jobban örült volna, ha pókember lennék, de ez is megteszi. - az ujjaimat éppen hogy érintem az oldalán, úgy húzogatom fel és alá.
- Az ajtót... Be kéne zárni. - mondom sóhajtozva.
- Szerintem már mindenki alszik.
- Nem baj. - szállok ki az öléből és elfordítom a zárat az ajtóban. Visszaülni készülök az ölébe, de megállít.
- Várj. - fogja meg a kezemet és szétgombolja a nadrágom. Lehúzza és a bokámtól a combomig lassan húzza végig a kezét. - Most a jó.
- Nem, nem. Vedd le te is. - mutatok a lábára. - Szerintem jól áll a farmer.
- Hát persze, hogy jól áll. De a fekete jobban.
- Egoista.
- Csak egy kicsit. - felnevetek. Leveszi a nadrágját és visszavon az ölébe. - Már készen állsz. Érzem a bugyidon át. - megérint a vékonyka fehérneműn át.
- Kicsi az ágy. - figyelmeztetem.
- Hidd el, elférünk. - majd felvesz az ölébe és lefektet az ágyra. - Hányszor képzeltem magam elé ezt a testet. De csak még tökéletesebb lett. - teszi a hasamra a kezét. Majd a bugyim peremét kezdi el piszkálni.
- Isaac... Kérlek. - nyöszörgöm. Válasz helyet csak az arcomhoz hajol és megcsókol. Felkönyöklöm és most én csúszok a nyakára, ahol apró puszikkal kényeztetem. Lehúzza magáról a boxert, én pedig kikapcsolom a melltartómat. A bugyimat ő húzza le, majd a háta mögé hajítja. - Jó lenne, ha nem tűnne el. - mondom neki.
- Meg lesz. Nagyon szeretlek, ugye tudod?
- Tudom. Most már tudom. - magamhoz vonom, hogy megcsókoljam közbe pedig belém fúrja magát. Mindketten belenyögünk a csókba, majd egymásra mosolyogva mozgunk egy ütembe.
- Istenem, de hiányoztál. - a fejem hátra hanyatlik a párnán, de kinyitom a szemem, hogy lássam. Hátra hajtja a fejét és fennakadnak a szemei. Lenyűgözve nézem, hogy önuralma szertefoszlik, miközben egyre hevesebben ostromolja a testemet. Vállába kapaszkodom, olyan erősen, hogy a körmeim a bőrébe mélyednek.
- Isaac... Ígérj meg valamit.
- Bármit.
- Ez maradjon örök.
- Soha el nem engedlek. - elmosolyodom, közben kétségbeesetten nyögöm és kiáltozom a nevét. Érzem, hogy a testem megfeszül és mindjárt elérem a beteljesülést.
- Én...
- Tudom. Szeretlek.
- Én is szeretlek Isaac. - érzem, hogy elélvez, majd nemsokkal utána én is végzem. Fejét a mellkasomra hajtja és mindketten levegő után kapkodunk.
- Minden a régi. - jegyzem meg lihegve.
- Minden a régi. - ismétli meg, amit mondtam.
~~~
Reggel mocorgásra kelek fel. Isaac mellettem fekszik átkarolva engem. Félig lelóg a keskeny ágyról, de legalább szorosan tart a kezébe. Felé fordulok és csak nézem. Kosza tincsek lógnak az arcába, amit óvatos mozdulattal kisöprök a szeméből. A borosta férfiasabbá teszi az arcát. Hasa kockásabb és kicsivel több izom lett rajta. Az egyik lábam a kemény hasán van és a mellkasán fekszem. Egyik kezével átkarol a másik keze a combomon pihen.
- Ijesztő, amit csinálsz. - mondja álmosan.
- Mit csinálok?
- Bámulsz.
- Nem bámullak.
- Nem?
- Nem, csak tanulmányozlak.
- Tanulmányozol? A jegyzetfüzetedben, hogy vagyok leírva? 180 cm, húszas éveiben járó fehér pasas?
- A jegyzetfüzetemben úgy vagy írva, hogy egy nagy fejű, tökelütött balek, aki 180 cm.
- Nagy fejű? - nyitja ki az egyik szemét.
- És kékszemű.
- Megtisztelő, hogy kiemeled a szemem színét. - felnevetünk, majd magához húz és jobban betakar a takaróval. Pár perccel később megszólal a telefonom.
- Hol a telóm?
- Szerintem az íróasztalon, úgyhogy várhat az, aki el akar érni. - megint csippan a telefonom. - Még mindig várhat. - majd megint csippan. Aztán megint, majd jön még egy és még egy. - Jól van feladom. - emeli fel a kezét, hogy kitudjak bújni alóla. Isaac pólója van rajtam és egy szál bugyi.
- Dylan az. - mondom neki.
- Ki más nem hagyna minket aludni fél 7-kor? - rázza meg a fejét. Kinyitja rám a szemét, de vissza is zárja. Egy pillanatra, mert újra kinyitja és újra rám néz. - Jól áll a pólóm. - húzza ravasz vigyorra a száját. Megnyitom Dylan üzeneteit.
Dylan: Jó reggelt!
Dylan: Rég jártál itthon.
Dylan: Üres a hűtő.
Dylan: Nincs itthon áfonya.
Dylan: Se mangó.
Dylan: Hagynál minket meghalni?
Dylan: Lia, ne tedd ezt kérlek! - ez olyan hülye. Felhívom.
- Jézusom azt hittem meghaltál. - szólal meg a telefonba. - Még mindig a forgatási helyszínen laksz?
- Dylan, ez nem pár hét lesz. És nem rég terveztem el, hogy megyek haza.
- Hála a jó égnek. Katasztrófa, ami itthon van. NINCS ITTHON ÁFONYA. - ordítja a telefonba.
- Haver, ezt még én is hallottam. - mondja Isaac, még mindig az ágyon fekve.
- Haver? Várjunk csak... Lia egy fiúnál töltötte az éjszakát? Mit fog ehhez szólni anyuci? Szegény halálra aggódta magát, már a rendőröket is hívta.
- Dylan, nyugi. Reggel fél 7 van. Honnan van ennyi energiád?
- Hát nem az áfonyától, mert NINCS ITTHON. - ordítja megint a telefonba. - Vissza a témához. Amelia Hayes kinél töltötte az éjszakát? Hogy néz ki? Hány éves? Magas vagy alacsony? Mit gondolsz ráférne hamupipőke üvegcipellője? - Isaac-el összenézünk, hogy ez mégis miről beszél.
- Dylan ittál?
- Nem. Józan vagyok. Az áfonyára esküszöm, ami...
- Nincs otthon. Már elmondtad egy párszor. Haza felé beugrok és veszek neked áfonyát.
- De aranyos vagy. A hapsinak üzenem, hogy csak óvatosan, mert megverem. - és ezzel kinyomja a hívást.
- Szerintem nem ismert fel. - mondom Isaac-nek.
- Az évek alatt még hülyébb lett?
- Felelősség teljes... De igen. Ugyanolyan hülye maradt.
Út közben beugrottunk egy doboz áfonyáért, hogy Dylan napja teljes legyen. Isaac lent hagyta a kocsijába a telefont, így gyorsan lement érte. Elfordítom a kulcsomat a zárba és belépek.
- Szia Lia.
- Szia Dylan.
- Hoztál...?
- Hoztam. - nyomom a kezébe. - Nem vagy lázas? - teszem a homlokára a kezem.
- Ezt én is kérdezhetném. Amelia Hayes egy pasinál aludt. Utoljára négy éve történt ilyen.
- Egy pasinál aludtál? - sétál ki Rebecca a fürdőszobából pizsamába.
- Igen. Azt hiszem visszatértek az emlékeim... - és belép az ajtón Isaac.
- Isaac, micsoda meglepetés. - kiált fel Rebecca. - Ha pár perccel hamarabb jössz, akkor Lia-val is jöhettél volna.
- Vele jöttem.
- Tessék?
- Visszajöttek az emlékeim Isaac-ről.
- HOGY MI? - kiált fel Rebecca és a nyakamba ugrik. - Minden? Már tudod ki ő? És... Wow. Tényleg emlékszel rá?
- Igen. - mondom mosolyogva.
- Várjunk... - szólal meg Dylan. - Tehát Isaac a hapsi, akinél aludtál?
- Igen, te észlény. - üti meg Dylan fejét Rebecca. - Újra együtt vannak. Ugye újra együtt vagytok?
- Igen, Rebecca. Újra együtt vagyunk. - válaszol mellém lépve Isaac.
- Várjunk... Ez azt jelenti maradsz New York-ba? - kérdezi Dylan. Erre a válaszra én is kíváncsi vagyok.
- Ha jól sikerül a film igen.
- Tényleg! Neked Isaac a főnököd. - fogja meg a vállamat. - Csak egy kérdésem maradt.
- Igen?
- Te most a főnököddel... Túlórázól az ágyban?
- Oh, hallgass. - veszek fel egy párnát a kanapéról és Dylan-hez vágom. Majd mind hangos nevetésben törünk ki.
~~~
6 évvel később
Épp a tornácon ülök egy könyvvel a kezembe és nézem, ahogyan Gabriella a homokozóba játszik a rózsaszín tűszoknyába. Várja a barátait a születésnapi partijára. Július. 13. 5 évvel ezelőtt adtam életet ennek a csöppségnek. Sötétbarna hajú és kék szemű kislány. Az apjára ütött.
- Anyu, mikor jönnek már meg? - fut ide hozzám egy homokozó lapáttal a kezébe.
- Nemsokára.
- Hiányzik már Aaron és Abby.
- De ugye tudod, hogy Abby még nagyon kis apró.
- Igen, tudom. Ezért még nem játszhatok vele. - Aaron és Abby, Dylan és Rebecca gyerekei. Aaron 4 éves Abby még csak 3 hónapos.
- Mindjárt felhívom Bex nénit.
- Köszi. Megjött apu. - mutat Isaac kocsija felé.
- Várd meg, míg kiszáll utána mehetsz. - figyelmeztetem.
- Oké, anyu.
- Szia tündérem. - köszön Isaac a lányának.
- Szia apu. - rohan a karjai közé. Isaac leguggol, hogy felvegye Ella-t a kezébe. - Hol voltál apu?
- Az ajándékodért. - emeli fel az ajándék szatyrot.
- Megkaphatom? - Isaac rám néz, én pedig csak bólintok.
- Boldog születésnapot Kincsem. - ölelem át a kis fejét. - Csak megvetted? - kérdezem Isaac-től halkan. Ella kiemel a zacskóból egy hőlégballont. Ez aranyos meg minden. Csakhogy...
- Ez zenél is! - kiált fel boldogan. - És távirányítós. Köszönöm szépen. - ölel át mindkettőnket, majd a hóna alá csapva vissza fut a kertbe.
- Ugye tudod, hogy ez a zene egy hétig folyamatosan szólni fog.
- Tudom. - mondja és átkarol. Ella bekapcsolja és el is kezdődik az idegesítő zene. - Tudod mit? Már kezdem megbánni. - szólal meg Isaac, mire felnevetek.
- Ilyen, ha lányod van.
- Nem én felejtettem el 6 éve a gumit. - teszi hozzá és megütöm a karját. - Nyugi, vicceltem. - mondja és mindkét kezével átkarol. - Mrs. Reed ma harapós kedvébe van?
- Mrs. Reed úgy érzi, hogy leüti Mr. Reed-et, ha kihúzza a gyufát. - mondom mosolyogva, majd magához húz és megcsókol.
- Fúj, anyu és apu csókolózik. - takarja el a kis kezével a szemét. Majd a kocsi hangjára elveszi. - Anyu nézd. Megjöttek a nagyiék és... Gabe bácsi. - rohan az öcsém felé.
- Itt a kedvenc unokahúgom. - kapja fel az ölébe.
- Szia papi, szia mami. - köszön anyunak és apunak is. Isaac megfogja a kezemet és mi is odamegyünk hozzájuk.
- Sziasztok. - adok puszit anyuéknak. Isaac kezet ráz apuval, majd Gabe felé fordulok. - Milyen az egyetem?
- Unalmas.
- Gondolhattam volna. - ölelem meg az öcsémet.
- Menjetek be, mindjárt megyek, csak összeszedem Ella játékait.
- Rendben szívem. - mondja anyu és fogva Ella kezét bemennek a házba.
- Csinálsz...
- Csinálok kávét. - fejezi be Isaac, majd egy puszit nyomok az arcára és beindul a többiek után. Nemsokkal később megérkeznek Rebecca-ék is.
- Szia csajszi. - száll ki az autóból. Odasétálok és szorosan magamhoz ölelem a legjobb barátnőmet.
- Kivehetem Abby-t?
- Persze, csak nyugodtan. - kinyitom a hátsó ajtó, mire Aaron száll ki.
- Szia Lia néni.
- Szia Aaron, Gabriella már vár téged, úgyhogy siess. - mondom a szőke hajú kisfiúnak.
- Sietek. - mondja kiugorva a kocsiból és elindul a házba befelé.
- De szép kislány. - utalok Abby-re. Óvatosan kicsatolom, a vállamra teszem a textilanyagot és felveszem a kezembe.
- Nagyon jól áll a kezedbe a gyerek.
- Elég nekem Ella is. - mondom mosolyogva. Isaac most lépett ki a házból, és felénk siet.
- Oh, ne. Ugye ez nem egy célzás, hogy megint gyereket akarsz?
- Azt mondja Rebecca jól áll a gyerek a kezembe.
- Az kétségtelen, de nem kell több.
- Egyetértek. - válaszolom. Átadom Rebecca-nak a kis lányt, majd Dylan-t is megölelem.
- Öregszel Lia. - jegyzi meg.
- Köszönöm az észrevételt Dylan. Nagyon kedves vagy. - jegyzem meg fejet rázva.
- Csak őszinte vagyok.
- Gondoltam. - felnevetek.
- Kell egy sör. - öleli át Isaac-et. - Csajok, ha nem bánjátok, akkor most mi bemegyünk.
- Persze, nyugodtan üljetek le igyatok egy jó hideg sört, ameddig mi szenvedünk a gyerekkel. - mondja szarkasztikusan Rebecca a két fiúnak.
- A te szíved alatt volt 9 hónapig. Téged biztos jobban bír. - mondja röhögve Dylan.
- Jól vigyázz Dylan, mert ez a játék ló a seggedbe fog kikötni.
- Szeretleeeek. - és ezzel belépnek az ajtón. - Elviselhetetlenek. - néz rám Rebecca.
- Tényleg azok. - felnevetünk és segítek a babaholmikkal.
- Tony-ékat meghívtad?
- Meg. De nem látok rá sok esélyt, hogy eljönnek. Tavaly se jöttek. Cserébe egy halom pénzt küldtek Ella-nak.
- Saját bárjuk van. Tele vannak pénzzel.
- Csak magyarázd meg a 4 éves gyereknek miért kap ennyi készpénzt.
- Jó, az egy kicsit nehezebb feladat.
A szülinapi zsúr után anyuék hazamentek, Dylan-ék pedig ma éjszakára maradnak. Jelenleg 9 óra van és Ella mellett fekszem, mert mesét olvasok neki.
- És vége. - zárom be a mesekönyvet
- Még egyet anyu, légyszi.
- Ez már a harmadik volt.
- Kérlek.
- Utolsó, utána alvás.
- Rendben.
- Egyszer volt hol nem volt. Volt egyszer egy... - majd meghallom a horkolását. Pont úgy horkol, mint az apja. Feljebb húzom a takarót és a homlokára nyomok egy puszit.
- Csodálatos vagy. - áll az ajtóba Isaac.
- Úgy horkol, mint te.
- Apja lánya. Gyere.
- Hova?
- Rebecca nosztalgiázni akar. - megfogja a kezemet és kimegyünk a nappaliba.
- Ella alszik? - kérdezi Rebecca a fotelba ülve, Abby pedig a kezébe.
- Igen. Aaron?
- Alszik, mint a tejföl.
- Dylan, mint a tej.
- Mi?
- Alszik, mint a tej.
- Oh. Igen, ez jobban hangzik. - ül le a kanapéra. Isaac is leül én pedig mellé telepszem.
- Tehát kezdjük mondjuk...
- Megjöttünk. - lép be az ajtón Cole és Tony.
- Szokásosan késtetek.
- Csak stílusosan. Hol a szülinapos?
- Alszik.
- Oh, akkor a párnája alá teszem a borítékot.
- Tony, inkább ad nekem, majd odaadom neki. Következőre vegyetek neki egy pónit.
- Rendben. Lehet annak több értelme van.
- Van istállótok? - kérdezi Cole.
- Mi? Nem! Fiúk. Játék póni.
- Oh. Okés. - vigyorognak rám.
- Mit iszunk?
- Almalevet és gyerekpezsgőt. - emeli fel a poharát Rebecca.
- Én almalevet kérek. - emeli fel a kezét Tony.
Már majdnem bealudtam Isaac vállán, mikor megszólal valaki.
- Játszunk. Felteszünk egy kérdést, és mindenkinek válaszolnia kell rá. - dobja fel ötletnek Cole.
- Oké én kezdek. - emeli fel Rebecca a kezét. Időközben már lerakta Abby-t aludni. - Hány exed volt és mi történt vele.
- Nincs. - emeli fel a kezét Isaac.
- Én egy ideig az exed voltam. - mondom neki.
- De már a feleségem vagy. - ad egy puszit a homlokomra.
- Nekem sincs. - emelem fel én is a kezemet.
- Hát...
- Öhm...
- Szerintem ide sorolható Ryan.
- És mi történt, ami teljesen elvágta nála a biztosítékot? - kérdezi Cole, mintha nem tudná.
- Felvételt készített rólunk.
- Milyen felvételt? - húzza fel a szemöldökét Cole.
- Szex felvételt. - mondom érthetően, de mégis halkan.
- Nem értem. - teszi a füle mögé a kezét.
- SZ-E-X felvételt. - betűzöm neki. - El is mondjam mit jelent?
- Kérlek világosíts fel. - felállok és a konyhába sietek. A polcról leveszem a bárpult kulcsát és kiveszek belőle egy tequilát.
- Veletek nem lehet józanul maradni egy légtérben. - teszek az alkohol mellé még 6 poharat.
- Te jössz Dylan. - mutatok rá.
- 3 exem volt. Lara, Sophie és Isabel. Lara megcsalt, Sophie dobott, Isabel pedig felszívódott. De tényleg. Sehol nem találtam. - húzza le a tequiláját.
- Tony, te jössz.
- 7 asszem.
- 7? - kérdezek vissza.
- Igen. Daisy, Jessica, Liliana, Laura, Alexia, Tiffany és Samantha.
- Samantha? A gimis Samantha?
- Igen. Tehát. Jessica, Alexia, Tiffany és Daisy megcsalt. Tiffany az orrom előtt feküdt le... dobpergést kérek... Ryan-el.
- Ne. - mondjuk mind egyszerre.
- Laura egy éjszakáig volt a barátnőm, aztán vége lett a fesztiválnak és szakított velem. Lilianaval barátok maradtunk. Samantha... Vele nem emlékszem mi történt.
- Kemény. Igyál. - majd lehúzza a pohara tartalmát.
- Te jössz Cole.
- Nincs olyan lehetőség, hogy inkább iszok?
- Mindenképp iszol.
- Akkor kettőt iszom.
- Na, kivele. - mondja Rebecca.
- Nincsenek meg a nevek.
- Elfelejtetted az összes exed nevét?
- Nem az összeset. Emlékszem Kate-re, bár rá nem kéne.
- Mi történt?
- Megcsalt John-al.
- A John-okkal csak a baj van, nekem elhiheted. - emeli fel Rebecca a poharát. Csak az ő poharába tequila helyet almalé van.
- Nekem 5 volt. - szólal meg Rebecca.
- 5? - kérdez vissza Dylan.
- Igen. John, aki nem nevezhető annak, mivel megvertem. Bryan-el is jártam egy hétig, de rájöttünk, hogy nem egymásnak teremtett minket a Föld. Robert, a kutya sétáltató. Volt egy nagyon aranyos kutyája, akit mindig levitt a parkba sétálni. Aztán rájöttem, hogy a kutya miatt látogattam csórit. Adam a kiszolgáló fiú, akivel azért szakítottam, mert nem epres, hanem banános turmixot hozott nekem. Garrett, a golfos csávó.
- Oh. - csak ennyit mondok.
- Elmentünk Lia-val minigolfozni. Volt egy nagyon helyes csávó a pályán. Ne légy féltékeny, te vagy az uram. - szól Dylan-re. - Segített nekem és összejöttünk. De a golf elvette az agyát. Így dobott. Kész vicc volt, hogy Rebecca Still-t egy golfos faszi dobta. - mind jót nevetünk Rebecca pedig lehúzza az almalevét.
Sziasztok! <3
Hol is kezdjem? Először is elérkeztünk Az élet csupa meglepetés utolsó részéhez. Ez egy rohadt hosszú rész lett. (Elnézést a szóhasználatért.)
Tervezek egy köszönetnyilvánítást írni, de muszáj ide is írnom egy-egy sort. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki támogatott. Aki írt nekem privátba, aki kommentelt vagy/és aki vote-olt. Mindenkinek nagyon, de nagyon szépen köszön a sok segítséget és a bíztató üzeneteket. Nem tudom megfogalmazni mennyire hálás vagyok nektek. Ez a rész nagyon hosszú lett. Igen, ez azért van, mert nem tudtam befejezni. Egyszerűen nem akartam és jelen pillanatban is a könnyeimet törölgetem. Nagyon szerettem írni nektek ezt a történetet. Annyira a szívemhez nőtt és most el kell engednem. (Félek, hogy tönkremegy a laptopom a sok könnycsepptől.) A köszönetnyilvánításnál jobban kifejtek nektek mindent. Nemsokára azt is teszem ki.
Puszilok Addig is Mindenkit.
⁸