~~~
Amelia
A taxiban Rebecca és Dylan folyamatosan beszélgetnek a lakásról. Egyedül Rebecca látta, még amikor megvette. Eve-el elmentek egy hétre New York-ba nyaralni. Rebecca pedig kinézett egy házat, amit utána meg is nézett és meg is vette. Azt mondja szerinte nekünk is tetszeni fog.
- De ha nem fog tetszeni akkor kinézünk egy másikat. - mondja mindkettőnkre nézve. A taxiban középen ül, bal oldalán Dylan, jobb oldalán pedig én ülök. Mikor kiintegetett a többieknek akkor szegény Dylan-t összenyomta. Mindenét.
- Szerintem jó lesz. - válaszol Dylan.
- Lia?
- Igen?
- Minden oké? - néz rám összehúzott szemöldökkel.
- Igen, csak gondolkodtam. Szerintem is jó lesz.
- Szerintem is. - fogja meg először Dylan kezét, aztán az enyémet. - Jó lesz ez az év. És a következő. És az azt követő évek is. - bólintok. A legjobb barátnőmmel teljesítettük az álmunkat, mégsem vagyok feldobva. Azt hittem, hogy jobban fogok izgulni vagy valami. De nem. Sajnálom Gabe-et. Anyuékon kívül csak én vagyok neki. Anyuék pedig sokat dolgoznak és félek, hogy egyedül marad. Nick nem tudom mennyit lesz nálunk és Loren is dolgozik. De minden szomorúságot és örömöt elnyom a bűntudat.
A bűntudat, amit Isaac miatt érzek. A nyár folyamán igyekeztünk minden emléket felhozni. Voltam nála, voltunk a parkban. Még bulizni is elvitt. A könyvtár, a strand, a motor. Minden olyan emléket igyekeztünk feleleveníteni, amiről eszembe juthat. De nem sikerült. Szomorú volt és bármennyire is próbálta titkolni, én észrevettem. Pont azt a letörtséget, amit mai nap is láttam rajta. A sikertelen cselekedetek halmazai lejátszódtak a szemem előtt. Szeme könnybe lábadt. Nem látta senki és ő is gyorsan kontrolálta érzéseit. Túl könnyen rejti el az érzelmeit. De én mégis láttam.
~~~
A reptéren vagyunk és még van fél óra a repülő indulásáig. Rebecca és Dylan elmentek valami ennivalót venni. Én addig itt ülök egy széken, könyvvel a kezembe.
- Meghoztuk a kaját! - kiált fel mellettem Rebecca.
- Én csak egy vizet kértem.
- De enned kell valamit. - nyomja a kezembe a perecet és a hideg ásványvizet.
- Köszönöm. - mondom, de akkor se fér belém egy falat sem.
- Oh igen! - szólal meg, mintha eszébe jutott volna valami, miután egy hatalmasat harapott a perecébe. - Lia mellett ülök, hogy ne neki keljen egyedül ülnie.
- Rendben. - egyezik bele Dylan.
- Ne, nyugodtan üljetek egymás mellé. Én úgy is olvasni fogok.
- Biztos? Dylan el van egyedül is. - legyint Dylan-re, aki félre dönti a fejét.
- Igen, biztos.
- Szólj, ha meggondolod magad. Szívesen kilököm a székéből.
- Hé! - Rebecca válasz helyet csak nyom egy puszit az arcára.
~~~
Felszállunk a repülőre, mellém egy idős hölgy foglal helyet. Halványan rámosolygok, amit viszonoz is, majd leül. Én előkeresem a fülhallgatómat és előveszem a telefonomat is. Mióta Isaac odaadta nekem, azóta még nem néztem át. Azt mondta van rajta zene és film is. A filmeket nézem meg először, ami mind Marvel film. Utána a zenéket pörgetem át. A balestkor összetört telómról egyedül a zenéket tudtuk megmenteni. Most ezen a telefonon is rajta van. Ha jól megnézem akkor az összes.
- Kis asszony, esetleg nincs valami ropogtatni valója? - kérdezi a nő mellettem.
- Perecem van. - veszem ki a táskámból kirántva egy nyakláncot.
- De szép darab. Kitől van? - kérdezi és közben megköszöni a perecet. Forgatom a tenyerembe a vékony, szív alakú láncot, amit ki lehet nyitni. A belsejében két monogram van I&A. A hátulján pedig egy idézet: ,,Megígérem, hogy az én karjaimba mindig biztonságba leszel." Próbálom felidézni mikor is kaphattam ezt Isaac-től. De nem megy.
- Egy fiútól. - mondom ki végül nagy nehezen.
- Nagyon szerethet téged, mert igazán szép. - de, ha ennyire szeretett, akkor én is ilyen érzelmeket kell, hogy tápláljak iránta. De akkor miért nem emlékszem rá? Szemem könnybe lábad, de meg is dörzsölöm. - Még egyszer köszönöm a perecet, nagyon drága vagy. - mondja és magára teszi a fejhallgatóját. Én pedig magamra akasztom a nyakláncot. A fülest is bedugom a fülembe és épp egy zenét indítottam volna el, mikor üzenetem érkezik.
Barom: Minden rendben? Időben odaértetek?
Én: Isaac?
Barom: Igen?
Én: Miért vagy beírva Baromként a névjegyzékembe?
Barom: Próbáltam mindent visszaállítani úgy, mint ahogy a régin volt.
Én: Miért írtalak be Baromként a telefonomba?
Barom: Hosszú történet. Kapcsold be a repülőmódot és vigyázzatok magatokra.
Én: Megtaláltam a nyakláncot, amit adtál nekem.
Barom: Igen?
Én: Igen, vagyis csak gondolom, hogy tőled kaptam. Te tetted bele?
Barom: Nem... Rebecca volt. - felnézek Rebecca-ra, aki ugyanígy tesz és elmosolyodik. Majd kérdőn néz rám, én pedig csak legyintek.
Én: Köszönöm. Írok, ha megérkeztünk. - ezzel lehúzom az értesítősávot és benyomom a repülőmódot.
Isaac
Állok az út szélén és nézem, ahogy a taxi elhajt, majd eltűnik egy kanyarban.
- Kérsz egy kávét Isaac? - kérdezi Mrs. Hayes megfogva a vállam.
- Igen, kérek. - ezzel mindenki bemegy a házba. Még egy utolsó pillantást vetek, arra amerre a taxi ment hátha visszafordulnak... De nem egy filmben élünk.
- Lia hagyott fent néhány dolgot. Ha szeretnéd megnézheted, míg lefőzöm a kávét. - mondja egy mosoly kíséretével. Bólintok és felindulok Mia szobájába. Ágya beágyazva, ruhásszekrénye szinte üres. A könyv kupacok az íróasztalán hiányosak. Se jegyzetek, se semmi. Mintha kiszívták volna az életet ebből a szobából. Minden szürkébbnek tűnik. Még fényes napsütésben is.
- Anyu megkért szóljak, hogy kész a kávé. - jön be az ajtón Gabe.
- Megyek.
- Isaac! - szólít meg, mikor már kiléptem az ajtón.
- Igen? - fordulok vissza felé.
- Lia megkért, hogy ezt adjam oda. - nyújt át egy macit. Azt a macit, amit adtam neki születésnapjára. - Azt mondta, hogy ez a maci vigyázni fog rád.
- Köszi kis haver. - borzolom meg a haját, majd mosolyogva visszamegy a szobájába. A kis plüss állatot szorongatva megyek le a konyhába.
Egy keveset még beszéltem Mia apjával ás anyjával. Elköszöntem, mert nem valószínű, hogy találkozunk. Nemsokára én is indulok az egyetemre. Fogalmam sincs miért, de elővettem a telefonomat és írtam Mia-nak.
Én: Minden rendben? Időben odaértetek?
Ms. Hayes: Isaac?
Én: Igen?
Ms. Hayes: Miért vagy beírva Baromként a névjegyzékembe? - el is felejtettem. Mikor megvettem neki a telefont igyekeztem mindent ugyanúgy visszaállítani, ahogyan a régi telefonján volt. Ezek között a nevemet is visszaállítottam.
Én: Próbáltam mindent visszaállítani úgy, mint ahogy a régin volt.
Ms. Hayes: Miért írtalak be Baromként a telefonomba?
Én: Hosszú történet. Kapcsold be a repülőmódot és vigyázzatok magatokra.
Ms. Hayes: Megtaláltam a nyakláncot, amit adtál nekem. - úgy tudtam, hogy az elveszett a balesetkor. Vajon emlékszik is rá?
Én: Igen?
Ms. Hayes: Igen,vagyis csak gondolom, hogy tőled kaptam. Te tetted bele?
Én: Nem... Rebecca volt. - elküldöm az üzenetet és megnyitom Rebecca névjegyét.
***
Én: Hol volt Mia nyaklánca? Miért tetted bele a táskájába? - kérdezem köszönés nélkül.
Becca: Neked is szia fafej.
Én: Hol volt a nyaklánca?
Becca: Anyu nem rég adta oda. A rendőrség csak most juttatta el a korháznak.
Én: Miért tetted a táskájába Rebecca?
Becca: Azt hiszed, hogy annyiba hagyom? Hát nem.
Én: Rebecca ne csináld.
Becca: Isaac, miután elmondtad, hogy miért maradsz háttérben, megértem. Megértelek, de én még próbálkozom. És, ha sikerül húzol át New York-ba.
Én: Ígérd meg, hogy csak addig próbálkozol míg nem fáj neki.
Becca: A legjobb barátnője vagyok. De a te barátod is vagyok és nem akarom azt nézni, hogy szenvedsz.
Én: Nem szenvedek.
Becca: Dylan mesélt a pánikrohamodról. - hát persze, hogy mesélt. Miért ne mesélt volna?
Én: Egyszeri alkalom volt.
Becca: És, ha nincs ott Dylan? Ha nem megy utánad?
Én: Jól van, értem.
Becca: Helyes, mert ha kell akkor leszállok a repülőről és fejbe váglak.
Én: El is hiszem.
Becca: Neked is itt kéne lenned.
Én: Tudom.
Becca: Vigyázz magadra.
Én: Ti is. - ezzel kilépek a beszélgetésből és megnyitom Mia üzenetét:
***
Ms. Hayes: Köszönöm. Írok, ha megérkeztünk. - írta 4 perccel ezelőtt. A kezem automatikus gépelésbe kezdett és észre se vettem, hogy leírtam azt, amit nem kéne.
Én: Szeretlek. - nincs kézbesítve. Azonnal ki is törlöm.
Én: Rendben. - írom át az üzenetet.
~~~
Amelia
A reptérről egy taxi vitt minket a lakásunkba. A Cental Park az egyetem és az albérlet között van. Szerencsére az egyetem sincs messze így, ha nem szerzek egy hamar kocsit, akkor se lesz gond.
- A harmadikon lakunk, de szerencsére van lift, így nem fogunk megszakadni a bőröndök miatt. - mondja Rebecca elől, mutatva az utat. Dylan és én mögötte sétálunk, közben pedig nézelődünk. - Gyertek már, utána majd nézelődünk. - nyitja ki a kaput. Pár lépcsőfokot kell felcipelnünk a bőröndöket, hogy a lifthez jussunk. A lift kis egyszerű, de mégis van hely mindannyiunknak, hogy kényelmesen elférjünk. Kilépve a liftből egy folyosó tárul elénk. A jobb oldalán vannak a lakások. A bal oldalán hatalmas ablakok. Ezen a szinten 5 lakás van a miénken kívül.
- Elég nyugis, nem kell sok szomszédhoz igazodni. - mondja Rebecca közben előveszi a bejárati ajtó kulcsát. - Már ezt is lemásoltattam. - nyújt át nekünk egy-egy kulcsot. Az övét elfordítja a zárban, majd belépünk a házba. - Két szobás, egybe nyiott konyha-nappali, két fürdővel. Kicsi, nekünk mégis tökéletes. Tetszik? - kérdezi Rebecca.
- Hát... - kezdek bele, de megszakít.
- Nem? Oh, pedig én azt hittem tetszeni fog. - mondja szomorúan. - Akkor kereshetünk másikat és...
- Rebecca, hagyj fejezzem be. - fogom meg a vállát, mert szerintem az elmúlt egy percben nem vett levegőt. - Még meg sem néztük.
- Oh, igaz. Akkor csak nyugodtan. - áll arrébb.
Végig simítom a kezemet a barna konyhapulton. A fehér szekrénysor tökéletesen passzol a világos barna pulthoz. Van beépített mosogatógépünk és sütőnk. A mosogatógép az én megmentőm. Rebecca utál mosogatni és Dylan-re se bízhatom a mosogatni valót. A sütő fölött pedig a mikró van. Egész aranyos konyha. A nappaliba egy hatalmas ablak, egy fehér és egy sötétítő függönnyel. Az ablak alatt egy kipárnázott pad. A kanapé a helyiség középen helyezkedik el. Egy kisebb tévé balra lévő falon. A kanapé előtt egy dohányzó asztal van. Aztán egy folyosó szerűség, balra egy szoba és egy fürdő, jobbra ugyanez a helyzet.
- Lia választ szobát. - fordul Dylan felé felmutatott mutatóujjal.
- Felőlem oké. - vonja meg vállát Dylan.
- Akkor ez. - mutatok jobbra.
- Fantasztikus. Akkor... Hogy tetszik? - fordul kérdőn mindkettőnk felé.
- A hálószobát egy kicsit átalakítanám, de szerintem egész kis pofás lakás. - mondja Dylan átkarolva Rebecca derekát.
- Szerintem is, pár saját holmi és egy kicsit otthonosabbá tesszük. - válaszolom.
- Tudtam, hogy tetszeni fog. - ölel át mindkettőnket.
- Krémszínű lesz a falunk. - jelenti ki Dylan, mire Rebecca elengedi.
- Hogy mit mondtál? - teszi csípőre a kezét.
- Azt, hogy krémszínű lesz a szobánk.
- Nem, nem lesz krémszínű. Én világos sárgára gondoltam.
- Sárga? Neked elmentek otthonról?
- Még, hogy nekem? És igen sárga.
- Nem lesz sárga.
- De sárga lesz. Vagy mentazöld.
- Mentazöld? Felhőket ne fessek rá?
- Akkor már kéknek kéne lennie. Mondjuk a kék sem rossz.
- Nem! Nem lesz szivárványszínű a szobánk.
- De, de.
- Nem.
- De.
- Nem.
- De.
- Nem. - csak kapkodom a fejem közöttük.
- Repülsz az ablakon. - mutat az ablak felé Rebecca.
- Ha kékre fested a szobát önként ugrok ki. - felnevetek, de rögtön a szám elé is kapom a kezem.
- Hívok egy taxit, addig döntsétek el. - sétálok vissza a nappaliba és előveszem a telefonomat. Elfelejtettem kikapcsolni a repülőmódot. Amint bekapcsolom jönnek is az értesítések. Egy új üzenet Nick-től, egy anyutól és egy Isaac-től.
*Anyu: Vigyázz magadra, nagyon szeretünk.*
Majd megnyitom Nick-ét is:
*Nick: Ne halj meg légyszi 😁.* - megrázom a fejem és megnyitom az utolsó üzenetet is.
*Isaac: Rendben.*
Én: Megérkeztünk. - írom le neki az üzenetet, majd hívok egy taxit.
Isaac: Na milyen a kecó? - elkezdem írni a választ, de inkább kitörlöm. Megnyitom a kamerát és csinálok pár képet Isaac-nek. Egy szelfit is csináltam, ahogy a háttérben Rebecca és Dylan próbálja eldönteni, hogy milyen színű legyen a szobájuk fala.
Isaac: Nekik mi a bajuk?
Én: Nem tudnak falfestéket választani. - felnevetek. 10 perce ezen vitatkoznak.
Isaac: Te eldöntötted?
Én: Igen. Bézs lesz szerintem.
Isaac: Mint a régi szobád?
Én: Igen, hátha otthonosabb lesz.
Isaac: Miért, nem otthonos?
Én: Egyelőre üres és idegen. - megjelenik a buborék, ami azt jelzi, hogy ír, majd abba marad.
Percek teltek el, de még mindig nem ír vissza.
- Megjött a taxink. - mondja Rebecca. Én a telefonomat szuggerálom, hogy mikor érkezik Isaac-től az üzenet, de nem ír. - Jössz Lia?
- Igen. - beteszem egy válltáskába a pénztárcámat, az irataimat, majd még egy pillantást vetek az üzenetekre, és miután meggyőződök, hogy nem érkezett Isaac-től üzenetem, becsúsztatom a táskába.
Isaac
Én: Miért, nem otthonos? - írom le a kérdést, közben kinyitom a házunk ajtaját. Belépve anyut pillantom meg, ahogy épp mosogat.
- Szia Isaac. - köszön rám nézve, majd visszafordul a csap felé.
- Szia anyu. - köszönök vissza, majd megzizzen a telefonom a kezembe.
Ms. Hayes: Egyelőre üres és idegen. - válaszolni készülök, mikor a szemem sarkából megpillantok egy személyt lesétálva az emeletről. Egy nagyon nem kívánatos személyt.
- Mit keresel itt? - kérdezem felnézve a telefonomból. Majd a zsebembe csúsztatom így teljes figyelmemet apámnak tudom szentelni.
- Megpróbálom újra, amit egy hónapja elkezdtem. - felnevetek. Nyugi Isaac... Nyugi.
- Felmentem a szobámba. - mondom anyunak és elindulok a lépcső irányába. - Ha megfogod a vállamat, akkor meg foglak ütni. - emelem fel a mutatóujjamat. - Egyedül is kitalálsz. - mondom hátra se nézve és felmegyek a szobámba. Lefekszem az ágyra és előveszem a telefonomat. Nem válaszoltam. Csak ott lebeg Mia válasza.
Én: És meg fogod tudni szokni? Ne haragudj, hogy nem válaszoltam. Igazából az oka... Hosszú történet. - küldöm el az üzenetet, de most ő nem válaszol.
Amelia
Végül Dylan nyert és valahogy megtudta győzni Rebecca-t, hogy miért a krémszín a jobb. Értitek? Rebecca-t meggyőzni valamiről vagy lehetetlen vagy... Lehetetlen. Dylan-nek pedig sikerült. A festéksoron vagyunk, épp választják ki a megfelelő árnyalatot.
- Neked meg van Lia? - kérdezi Rebecca tőlem.
- Igen. - veszem le a festéket a polcról és a kocsira teszem. - Míg eldöntitek elmegyek a polcokhoz.
- Kevés polc van a könyveidnek?
- Igen.
- Odamegyünk, ha végre az uraság kiválasztja a színt. - igen, Rebecca beleegyezett, de azóta féltem Dylan-t, hogy mikor üti le és marad is ott a földön.
- Oké. - válaszolom elfojtva a vigyorom és elindulok a polcok felé.
Külön féle polcokat és kisebb szekrényeket nézek és talán meg is találtam a megfelelőt. A polc elég nagy már inkább könyvespolc, így felhívom Rebecca-t, hogy hozzák ide a kocsit. Közben észreveszek egy nem megnyitott üzenetet Isaac-től.
Barom: És meg fogod tudni szokni? Ne haragudj, hogy nem válaszoltam. Igazából az oka... Hosszú történet.
Én: Szerintem igen, meg fogom tudni szokni. - válaszolok az üzenet másik részével nem törődve. Majd realizálódott bennem valami. Nem kelthetek benne hamis reményeket. Egyszerűen hagynom kell, hogy tovább tudjon lépni és találjon magának egy csinos és nagyszerű lányt. Nagyon örülnék, ha visszatérnének az emlékeim róla. Tényleg nagyon. De, ha nincs esély rá akkor meg kell hagynom neki legalább az esélyét, hogy boldog életet éljen. Nem várhatom el, hogy várjon rám.
Sziasztok!
Először is meghoztam a következő részt. Másodszor pedig megszeretném köszönni a több, mint 10.000 vote-ot. Egyszerűen csodásak vagytok. Most se felejtsétek el megnyomni a kis csillagot☆ és a kommenteljetek is. 😉
Puszilok Mindenkit!♡
⁸