Az esküvő napján jöttem rá arra, hogy az élet valóban összeköti azokat, akik egymáshoz tartoznak. Megerősíti a szálat, ami összeköti őket és végleges pecsétet nyom a jövőjükre. Ott állt mellettem a férfi, akinek a boldogságomat köszönhetem, akinek hamarosan gyereket fogok szülni. Ő volt az, aki négy évvel ezelőtt nem csak elrabolta a szívem, de megtartotta és szerelmet vallott nekem. Aiden nem csak a szerelmem, ő a férfi, aki utat mutatt, aki mindig segített és mellettem volt. Miközben Aidenre pillantottam, aki hófehér öltönyt viselt, rájöttem arra, hogy nélküle képtelen lennék élni. Ő számomra a boldogság, a levegő amire mindig szükségem van. Ő lelkem másik fele és a szívem választottja. Megigértem neki, hogy nem fogok sírni az esküvű napján, de miközben mellettem állt minden emlék és érzelem lepergett előttem. Érzékennyé válltam, mert sok fájdalmon és csalódottságon mentünk keresztűl, de harcoltunk egymásért. Mindig küzdöttünk a szerelemért. Az arcát néztem, a jól ismert tekintetét és apró mosolyát amit olyan jól ismertem. Szerelmes voltam és a mai naptól fogva összekötjük az életünket, a jövőnket. Láttam rajta, hogy ő is elérzékenyült. A mai naptól fogva a templom lesz a bélyeg arra, hogy mi ketten összetartozunk. Remegett a kezem és a domború hasamra helyeztem a kezem amit kimelet a testre simuló fehér ruhám. Erőt merítettem, hogy sírás nélkül bírjam ki a napot. A fehér virágok, a padokra helyezett fehér szalagok és a padlón található rózsaszírmok valóra váltották az álmomat. Azért mert eljött az esküvőnk napja, az újrakezdés. Egyszerűen csak boldog voltam és elfogadtam, hogy végre kezdetét veszi számunkra az élet a közös jövő felépítése. Mikor Aiden rám pillantott, hasamra helyezte a kezét és mélyen a szemembe nézett. A pillanat, amikor a tekintetünk találkozott, amikor a vendégek felálltak, hogy örök esküt fogadjunk egymásnak, Aiden felém fordult, könnyes szemmel fogta a kezem, miközben mélyen a szemembe nézett. Kihasználtam a pillanatott, hogy a lelke mélyére lássak, hogy kicsit elvesszek az irányta érzett szerelemben.
Eskü.
Odaadás.
Szeretett.
Elfogadás.
A pillanat, amikor ujjamra húzta a gyűrűt, amikor én is az ujjára húztam a gyűrűjét, örök nyomott hagyott a szívünkben és meghatározta a hátralevő életünket. Van ami tényleg összekötött minket, amk összekovácsolta a hátralevő életünket. - Készen állsz? - suttogta a gyűrűmet simogatva. Könnyeim közt bólintottam, ő egy laza mozdulattal fogta meg a fátyolt és túrta hátra. - Szeretlek - hajolt az ajkamhoz.
- Én is szeretlek - tarkóját átkaroltam és ott az oltár előtt hozzám hajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Vannak olyan pillanatok az életben, amiket nemcsak átélünk, de a szívünkbe zárjuk és örök emlékként őrizzük őket. A mai nap is ilyen volt. Az esküvővel új fejezet kezdődött az életünkben, de az este legszebb része még hátra volt. Nathan és Ian egy meglepetéssel készült nekünk. Aiden és én semmit nem tudtunk, tippelni sem tudtunk, hogy mit terveztek. Nathan kezében egy óriási fekete színű lufi volt, Ian pedig egy tűt tartott a kezében. Én Adiden szemébe pillantottam, aki szája elé helyezte a kezét. Az ismerőseink és szeretteink közt ácsorogva közelebb léptem, majd Aiden kezét fogva elmosolyodtam.
- Apával egy különleges ajándékkal keszültünk nektek - már sötét volt, csak a templom kertjében világítása és a gyertyák fénye törte meg a sötétséget. Az esküvő olyan volt, amilyennek elterveztük. Egyszerű, még is tökéletes és emlékezetes. Nem akartunk nagy felhajtást, mindenképpen privát rendezvény volt a mai, de a templom előtt az újságírók rengeteg fényképet csináltak a ceremóniáról. Egy álmom vált valóra azzal, hogy templomban volt az esküvőm, de inkább az miatt voltam boldog, hogy Aidennel összeköthettem az életem. Miközben a fények világításában állva a kezét fogtam, lassított felvételben láttam, hogy Nathan a lufit fogta Ian pedig tűt helyezett a közelébe. - Ismerkedjetek meg a babátokkal! - miután Ian kiszúrta a lufit, egy nagy durranás kíséretében apró rózsaszín szalagok szálltak a levegőben. A könnyeimtől alig láttam, Aiden pedig ugrott egyet és határozottan megemelt. A tapsolás és gratuláció közben észhez sem tudtam térni.
- Kislány! Kislányunk lesz! - ölelt szorosan magához.
- Úristen!! Kislány?! Jaj de jó!! - öleltem át a tarkóját, miközben a barátaink körbe álltak minket és végig nézték a jelenetet.
Késő este Aiden egy határozott mozdulattal megemelt, majd beléptünk a Grand hotel fotocellás ajtaján. Még mindig nevettem, ezért az ajkam elé helyeztem a kezem, hogy ne keltsük fel az emberek figyelmét. Késő este volt, de az elegáns hallban sokan olvastak és a vörös kanapékon ülve mosolyogva pillantottak felénk. Aiden a kezében fogta a kártyát, vállával megnyomta a lift ajtaját és a szemembe nézve belépett. - Nem mondtad, hogy hotelben lesz a nászéjszaka - karoltam át a tarkóját szorosan. Aiden oldalra biccentette a fejét, és türelmetlenül várta, hogy a lift megálljon az emeleten.
- Meglepetésnek szántam - apró puszit nyomott a homlokomra, majd nyílt a lift ajtaja és a szemembe nézve beléptünk egy hatalmas elegáns lakosztályi emeletre. A tágas lakosztály tökéletes és elegáns volt. Arany és fehér színű bútorok néztek vissza ránk, arany színű tapéta és egy tökéletes fehér franciaágy, amin vörös rózsaszírmok voltak. Levettem a magassarkúmat és csillogó szemekkel megálltam az ágy előtt. Megsimítottam a tiszta fehér takarót, miközben a Grand hotel egyik magas emeletéről beláttam egész New Yorkot. A város fényei aprónak látszódtak, de gyönyörű volt.
- Ez olyan mint a filmekben - Aiden testének támaszkodtam, aki oldalra túrta a hajam és gyenge puszit nyomott a vállamra. - Egy álmom vált ma valóra - helyeztem magam elé a kezem és megsimítottam a gyűrűmet. - Összekötöttem veled az életem - megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Kezemet a mellkasára tettem, miközben elmosolyodott. - Ez örökre szól - miközben arcomra helyezte a kezét, én kikötöttem a nyakkendőjét és kigomboltam a zakóját.
- Megígérem, hogy örökké szeretni foglak, Sarah! Nélküled nem létezik örökké! - hajolt az ajkamhoz, miközben lassan lehúzta a ruhámat a vállamról.
A félhomályban fehér csipke bugyiban feküdtem a puha ágy közepén, miközben Aiden mellettem feküdve puszikkal halmozta el a nyakam és a vállamat. Ez az éjszaka más volt mint a többi. Kettőnkről szólt, arról, hogy mennyire szeretjük egymást. Kezével a meztelen mellemet simogatta, a hasamat, a combomat és megint a hasamat. - Tudod, hogy ma éjszaka ki a leggyönyörűbb? - lehajolt, tenyere mellé puszikat nyomott a hasamra. - Te vagy és lányunk! - a félhomályban láttam, hogy csillogott a tekintete. Aiden meztelen volt, de nem akartunk sietni. Minden pillanatott kiélveztünk.
Az enyém volt.
Én pedig az övé voltam.
Gyengéd érintése felperzselt és felébresztette minden testrészemet. Tenyere védelmező ösztönnel simított végig a testemen és lassan nyúlt a bugyimban. Gyengéd volt, udvarias, lassú és készen álltunk felépíteni a jövőnket, készen álltunk elkezdeni a közös életünket. Számunkra megnyílt a jövő kapuja és soha többé nem nézünk hátra. Amikor levette rólam a fehérneműmet, amikor a lábam közé mászott és csípőjét lenyomta hozzám, tudtam, hogy ennek a férfinak soha nem fogok tudni ellenállni, mindig mellette leszek és segítek neki mindenben. - Szóval kislányunk lesz - pillantott a domború hasam felé. - Így sokkal jobb szeretkezni - hajolt az ajkamhoz, hogy csókot lopjon tőlem. - Így csak jobban feléled bennem a védelmező ösztön - hajlakkos hajába túrtam, közelebb húztam a mellemhez, combomat a dereka mellé helyeztem. Ott feküdtünk a sötét szobában a rózsák közt, miközben New York legszebb hoteljének leggyönyörűbb lakosztájában töltöttük a nászéjszakát.
- Mindent köszönök - simogattam a meztelen lapockáját. A szemöldökét ráncolta. - Köszönöm, hogy újra egymásra találtunk, hogy újra esélyt adtál nekünk - hozzá hajoltam, puszit nyomtam a homlokára, ő a tenyerével a meztelen combomat és a hasamat simogatta.
- Összetartozunk - suttogta az ajkamra. - Örökké - kezével megsimította a kezem, könnyes szemmel néztem, hogy puszit nyom a kézfejemre. A másodperc töredéke alatt nem gondoltam semmire, csak azt, hogy ezt a férfit befogadjam és örök otthont adjak neki. A lapockájára helyeztem a kezem, miközben lassan belém hatolt. Halkan felsóhajtottam, a testem ívbe hajolt, amikor mozogni kezdett bennem. Összekulcsoltuk az ujjainkat, az ajkát a számra tapasztotta, miközben a félhomályban átkaroltam a tarkóját és a fülébe suttogtam.
A napsütés nyári sugarainak fényére ébredtem fel. Hunyorogva pillantottam a tiszta üveg felé, miközben ásítottam. Aiden az oldalán feküdt és hallkan szuszogott. A tegnapi nap életem legszebb és legboldogabb napja volt. Együtt folytatjuk a közös jövőnket és mindent megteszünk annak érdekében, hogy boldogok legyünk. Rájöttam arra, hogy Aiden nélkül élni sem tudnék, nélküle az életem nem lenne teljes. Amikor felém fordult és hunyorogva kinyitotta tekintetét, a szeme a boldogságtól csillogott. Az ajkát mosolyra húzta, én pedig mellkasához hajoltam, tenyeremmel megsimítottam a bőrét. Ő a hajamat simogatta, miközben a ruháinkat néztük, ami a padlón hevert. - Szerinted... - túrtam oldalra a hajam. - Mennyi esély van arra, hogy az internet tele van az esküvős képeinkkel? - simogattam a hasamat. Aiden a szemét dörzsölve elnevette magát.
- Nem szeretnéd tudni, kicsim - ekkor megfogta a kezem és megunk elé helyezte. - Feleségem - simogatta a gyűrűt az ujjamon, az én gyűrűm Aiden gyűrűjének a párja volt. - Örökké az enyém vagy - a takaróm alá nyúlt, majd libabőrrel érzékeltem, hogy megfogja a combomat és közelebb húz magához, miközben a férfiasságára helyezi. Mellkasára helyeztem a kezem és a szemébe nézve felkuncogtam magam.
- Hiszen ez a házasságkötés lényege - bújtam a mellkasához, miközben kitakartam magunkat, mert melegem volt. - Örökkre szól - suttogtam könnyes szemmel.
- Egy napot sem bántam meg, amióta megismertelek - mondta, mire felé pillantottam. - A napok, amiket nélküled töltöttem valóban nehezek voltak, de az élet végül csak összehozott minket - hajolt le hozzám, hogy puszit tudjon adni.