~~~
Amelia
- Az a kávé tényleg olyan fontos? - kérdezi.
- Iszunk egy kávét? - kérdezem és le akarok szállni az asztalról, de nem enged.
- Egyre közelebb csúszol a... - utal a férfiasságára.
- Oh. - csak ennyit mondok és elpirulok. Mire felnevet. - Az esszét meg kéne csinálnunk.
- Szerintem ráér. Csak te vagy olyan stréber, hogy megcsinálod azt a házi feladatot, ami péntekre kell. Ismétlem péntekre.
- Hallottam elsőre is. És gúnyolódj csak. - szállok le az asztalról. - Majd, amikor te ülsz felette én nem foglak békén hagyni.
- Nem is kérném. - húzza fel a szemöldökét.
- Te mindig is ilyen perverz voltál? - kérdezem tőle. - Ne. Inkább ne válaszolj.
- Hát... - kezd bele. - Mindig is de veled még jobban.
- Ennek most örülnöm kéne?
- Hm... Igen.
~~~
Isaac szobájába átvesszük a vizes ruhát. Egy szürke melegítő nadrágot veszek fel. Isaac is csak ő ezt mind feketébe. Milyen változatos.
- Miért nem öltözöl színesebben? - szegezem neki oda a kérdést, miközben megkötöm a nadrágomat.
- Vegyek fel piros nadrágot? - felnevetek.
- Mondjuk.
- Amúgy nem tudom. A fekete sok mindent szimbolizál.
- Nekem az elegancia jut eszembe vagy a halál.
- A halál?
- Igen. De sok mást is jelent. Az éjszaka is szóba jöhet. Vagy a káosz, a titokzatosság és még sok más. Csak azt nem tudom te melyiket jelképezed. - rámosolygok.
- A halált. - lefagy az arcomról a mosoly.
- Tessék? Hogy érted, hogy te a halált szimbolizálod?
- Úgy, hogy most halálra foglak csikizni. - mire észbe kapok, addigra már a keze az oldalamra tapad és elkezd csikizni.
A konyhába vesszük az irányt, mert most tényleg szükségem van egy kávéra.
- Éhes vagyok. - mondja Isaac.
- Akkor egyél.
- Köszönöm. Ez egy nagyon hasznos tanács. - ingatja a fejét és elővesz egy üveg whiskey-t. - Te nem vagy éhes?
- De, egy kicsit. Ha éhes vagy, akkor miért egy üveg whiskey-t vettél elő?
- Amelia Hayes, csak egy kicsit éhes? Mert ünneplünk. - válaszol az utóbbi kérdésemre.
- Rendeljünk valamit. Mit ünneplünk?
- Nem csinálsz te valamit?
- Én? - felnevetek. - Te beengednél ide engem, hogy főzzek? - újból felnevetek.
- Ebbe mi olyan vicces?
- Hm... Lássuk csak mit tudok készíteni. Tudok égett csirkét csinálni. Vagy nem is. Szenes tisztát.
- Akkor egy igazi konyhatündér vagy? - kérdezi és elővesz két poharat.
- Pontosan. Én nem kérek. - mutatok a másik pohárra.
- Most komolyan hagyod, hogy egyedül igyak? - tölt mindkét pohárba. - Te csináltál már palacsintát.
- Igen, hagyom, hogy egyedül igyál. És igen, csináltam már palacsintát.
- Emlékszem. Akkor hívtál fel, hogy valaki betört hozzátok. Miért engem hívtál? - ezt már akkor is megkérdezte.
- Te voltál, akivel utoljára beszélgettem. És fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, így a telefonomért nyúltam és rányomtam az első névre.
- Ha Ryan-el beszélgettél volna utoljára, akkor őt hívtad volna?
- Ebbe viszont nem vagyok olyan biztos.
- Miért nem?
- Mert benned megbíztam, míg vele kapcsolatba mindig is voltak kételyeim. Csak akkor inkább magamban kerestem a hibát.
- Tehát... Ezzel azt mondod, hogyha nem írtam volna rád, akkor nem engem hívtál volna? - elgondolkodom. Ha nem Isaac lett volna legfelül a névjegyzékembe, akkor nem őt hívtam volna fel? Nem tudom. Isaac mellett mindig biztonságba érzem magam. És akkor még nem voltunk együtt. De előszeretettel csókoltátok meg egymást úgy, hogy nem is voltatok együtt. - teszi hozzá a belsőhangom.
- De.
- Mi de?
- Szerintem akkor is téged hívtalak volna. - mondom őszintén.
- Miért?
- Mert ekkor nem voltál velem seggfej. Mert elkezdtelek bírni Isaac... - ez így van. - Utáltalak. De még mennyire, hogy utáltalak. - felnevetek és én is meg fogom a másik poharat. - Minden húzásod után csak jobban és jobban. - fura kimondani, amit akkor éreztem. Minden megváltozott. De ha nyílt lapokkal játszunk, akkor legyünk igazságosak. Kinyitom a hűtőt, hogy előszedjem a palacsinta hozzávalóit. - Ezek az érzések mára már eltűntek. Sőt... Megváltoztak. Teljes fordulatot vett az életem. Megbolygattad a megszokott dolgaimat. - szólásra nyitja a száját, de odalépek hozzá és a tenyeremet a szájára teszem. - Nem, ezt nem azért mondom, mert baj. Vagy mert zavar. Csak olyan furcsa ez az egész. Nem gondolod?
- Furcsa? Olyan, mint egy álom. Az ember tudatalatt várja, hogy felkeljen, mert tudja, hogy egy illúzió. Tudja, hogy az egészet csak képzeli. De egy-egy álom néha elég valóság hű. Mindig azon gondolkodom, hogy melyik pillanatba tűnsz el mellőlem. - odamegyek mellé és megcsípem. - Hé. Ezt most miért?!
- Nem álmodsz és én sem megyek sehova. - karolom át a nyakát és egy puszit nyomok az arcára. - Most viszont készítsünk palacsintát. - felemelem a poharamat és lehúzom, majd a tálak felé fordulok. Kibontom a lisztet és kanalammal elkezdem egy bögrébe adagolni, hogy lemérjem mennyi kell.
- Mia.
- Igen? - fordulok hirtelen meg. Túl hirtelen. Egy liszt csíkot húztam a levegőbe, amiből jutott Isaac-nek is. A fekete ruhája most fehér. Ő is tágra nyílt szemekkel áll, mint én. Beharapom a szám, nehogy elnevessem magam. - Sajnálom. - húzom mosolyra a szám, de gyorsan korrigálom az arcomat. - Ez egy jel, hogy többet hordhatnál fehéret. - teszem le a lisztet a konyhapultra és egy papírtőrlővel elkezdem Isaac-ről lesöpörni a lisztet. Először a pólóját.
- Mia... Mia... Eddig elég lesz. - fogja meg a kezemet a mikor a nadrág derekánál járok.
- De még csupa liszt vagy... - elhalkulok és magam mellé eresztem a kezemet. Érzem, hogy az arcom megint paradicsom piros lesz. Az alkohol hatása. És zavarba is jöttem. Most ő mosolyodik el. A kukába dobom a papírt, majd köhintek egyet és visszafordulok a tálhoz.
- Miben tudok segíteni? - kérdezi közvetlen mögülem.
- Vegyél elő egy serpenyőt.
- Tudsz ilyen mutatványokat?
- Miket?
- Hogy feldobod, megfordul és vissza esik a serpenyőbe.
- Nem, én ezzel fordítom meg. - mutatom fel a palacsintafordítót. - Te tudsz?
- Mindjárt kiderül. Még egyet? - emeli fel a tömény alkoholt. Én csak megrázom a fejem.
~~~
Azóta még kettőt lehúztunk. Ennyitől nem rúgunk be. Csak kótyagos állapotba kerülünk. Vagyis én. Isaac jól bírja a piát. Összekevertem a tésztát, ami elég hígra sikeredett.
- Ideadod a lisztet?
- Hol van? - kérdezi miközben feláll a székről.
- Visszatettem a helyére.
- Miért?
- Hogy ne legyen nagy felfordulás.
- Tudhattad volna, hogy szükséged lesz még rá.
- Honnan tudhattam volna?
- Te mindig tudsz mindent... - nem tudja befejezni, mivel megbotlik és a liszt felét rám borítja. - Hoppá. - csak ennyit mond.
- Ez direkt volt, ugye? - kisöpröm a szememből a lisztet.
- Nem, dehogy. Megbotlottam.
- Megbotlottál?
- Átveszem a palacsinta sütését, míg átöltözöl.
- Úgy érzem, hogy az a palacsinta a plafonon fog kikötni. Te se kerülj bele a serpenyőbe. Mindjárt jövök.
- Te ne gurulj majd le a lépcsőn. - kinyújtom rá a nyelvemet és felmegyek a szobába egyenesen Isaac szekrényéhez. Lecserélem a pólómat Isaac egy hatalmas pólójára. Vissza leérve Isaac ép feldob egy palacsintát a magasba, ami egyet megpördül és vissza esik a serpenyőbe. Isaac nekem háttal áll, így megállok a pultnál és csak nézem, hogy a kész palacsintát egy tányérra teszi, majd a következő adag palacsintát meríti a tálból.
- Tehát tudsz palacsintát sütni. - mondom neki és leülök az egyik székre.
- Nem mondtam, hogy nem tudok.
- Akkor miért kérdezted nem-e csinálok én valamit?
- Sütni tudom. Ha én keverem be a tésztát vagy kemény lesz. Vagy szikkadt. Vagy a tálba marad. - felnevetek.
- A tálba marad? Azt hogy sikerült?
- Felmentem a netre valami receptet keresni. Találtam is egyet, ami jónak tűnt. Még a mértékegységeket is sikerült kimérnem. Kivéve a lisztet. Annál elnéztem egy nullát. Így sűrűbb lett. - kacagok tovább.
- Szóval nem csak én vagyok béna. - jegyzem meg.
- Szenes tészta. Na, és az hogy sikerült? - dönti félre a fejét.
- Az egy nagyon hosszú sztori.
- Ráérünk.
- Tavaly a szüleim és Gabe egy hétvégén lementek a nagyiékhoz. Én nem tudtam lemenni, mert hullafáradt voltam a tanulástól.
- Tényleg el is felejtettem, hogy Amelia Hayes, még csak két hónnapja folytat alkoholista életmódot.
- Nem folytatok alkoholista életmódot.
- Mennyit ittunk a tegnapi bulin? - kérdezi felhúzott szemöldökökkel.
- Fél óra kiesett. Sértegetsz még? Vagy folytathatom?
- Nem, folytasd csak.
- Szóval, így nem mentem velük. Így magamnak csináltam vacsorát. Valami tésztát.
- Igen, gondoltam, hogy a szenes tészta nem rizst.
- Fogd már be. - felnevet. - Megfőztem a tésztát, le is szűrtem. Aztán egy másik fazékba öntöttem, hogy hozzá tudjam keverni a csirkét. Csak, hogy a fazék alatt nem kapcsoltam le a gáztűzhelyét, így az alja feketére égett. - látom Isaac-en, hogy alig bírja magába tartani a röhögést. - Röhögj csak ki. - nem kellett több, tényleg elneveti magát. - Viszont... Most te is leégetted a palacsintát. - érzem az éget tésztát.
- Nem is. - oda megy és megfordítja. Tényleg leégett. - Elvontad a figyelmemet.
- Az én hibám?
- Igen. Folyton csak eltereled a figyelmemet. Mint például most.
- Te mondtad, hogy mondjam el mi történt.
- Én nem is a történetedről beszélek. - mutat a fehér pólóra, amin átlátszik a fehér melltartóm.
- A TE pólód ennyire átlátszó. Okold magadat. - lépek mellé. Szerencséjére nem tapadt le, így egybe fel tudja szedni és ki tudja dobni. - Amúgy, az nem számít figyelem elterelésnek, amit te csinálsz, amikor tanulok?
- Nem az nem.
- Miért? Mert te csinálod?
- Igen. Pontosan.
- Ez így nem igazság.- teszem hozzá duzzogva és mögé lépek. A kezemet a pólója alá csúsztatom és úgy ölelem meg. Aztán a kezem a mellkasára téved és közben hallom, hogy élesen beszívja a levegőt. - Ugye, milyen idegesítő? - kérdezem tőle és kihúzom a kezemet a pólója alól. Viszont ő gyorsan megfordul és elkapja mindkét csuklómat, majd közelebb húz magához.
- Nagyon bosszantó.
- Te is ugyanezt csinálod, mikor én tanulok.
- Mert a tanulásnál minden izgalmasabb. Még az is, ha csak a falat bámulod. - öleli át a derekamat. Én pedig a nyakába karolok.
- Akkor csináld meg a palacsintát és menj bámulni a falat. - ezt halkan mondom, mert nagyon közel van a szám az övéhez.
- Olyan pici vagy. - jegyzi meg és elkezd hátra felé tolni és felültet a pultra. - Most már jó. - és megcsókol. Amint kinyitom a számat, ő azonnal támadásba lendül. A nyelvén érezhető a whiskey íze.
- A palacsinta.
- Nem, most egy megjegyzést sem szeretnék hallani. Mert nem érdekel. - kezem visszacsúszik a pólója alá. Lassan végig húzom a mellkasán, majd a hasán. Aztán a kezem megáll a nadrágja derekánál. A pulzusom az egekben és a pillangók is felébredtek. Az agyamat elborítja a rózsaszín köd és a hormonjaim is csatlakoznak hozzá.
- Isaac... - keze a pólóm alá siklik a melltartóm pántjához. A lábammal átkarolom a derekát és magamhoz húzom. Érzem a lábam között a feszülő nadrágját.
- Mit szólnál, ha elmennék egyet zuhanyozni? - kérdezi felhúzott szemöldökkel. Bólintok. Miért ne? - Többet foglak whiskey-vel itat... - nem tudja befejezni, mert a bejárati ajtóban megzörren a zár. Egyszerre lököm el Isaac-et magamtól és ugrok le a pultról. Mindezt tizedmásodpercek alatt. A hajamat megigazítom még a csuklómon lévő hajgumival is összefogom, majd a serpenyőhöz lépek. Isaac csak neki támaszkodik a pultnak.
- Szia anya. - köszön háttal, mert még mindig engem néz.
- Szia fiam. Amelia! - kiált fel boldogan a nő.
- Szia. - köszönök neki, miután megfordítottam a palacsintát, ami csoda módon nem égett le.
- Mi jót csináltok?
- Semmit. - vágom rá gyorsan. Ennyire látszik, hogy Isaac és én pár pillanattal még... - Ja, palacsintát. Kérsz... Vagyis kértek? - kérdezem, mire Isaac ráncba húzza a homlokát és a háta mögé néz. Thomas most lépett be két szatyorral a kezébe.
- Ez még mindig itt van? - kérdezi Isaac és eltűnik a jó kedve.
- Csak beszéljük meg vacsoránál. Ha utána is azt szeretnéd, hogy tűnjek el, akkor elmegyek. - mondja Thomas. Isaac Amy-re néz, majd rám. Kicsit megdöntöm a fejem. Ő felhúzza az egyik szemöldökét én pedig egy aprót bólintok és visszafordulok a palacsinta irányába. Most egy komplett beszélgetést folytattunk le, hogy adjon az apjának egy esélyt.
- Legyen. - mondja gorombán.
- Amelia segítesz a vacsorát csinálni? - kérdezi Amy témát váltva.
- Persze. - válaszolok mosolyogva. Isaac megkerüli a pultot és fel megy a szobájába. - Ne haragudj, a rendetlenségért. - mutatok a földön lévő lisztre.
- Ne is törődj vele. - válaszol mosolyogva Amy, Thomas pedig a pulthoz ül.
- Mit csinálunk? - kérdezem Amy-től, hogy megtörjem a kínos csöndet.
- Sült csirkét. - mondja és kiveszi a zacskóból a csirkét. - Nem csinálunk sült csirkét. - jelenti be.
- Miért? - fordulok felé.
- Ez a csirke már nem jó. Annyira siettem, hogy meg sem néztem a szavatossági idejét. Rendelünk. Pizza jó lesz?
- Nekem teljesen jó.
- Oké, akkor rendelek. - a telefonjáért nyúl én pedig felmegyek Isaac-hoz.
~~~
- Pizza jó lesz? - kérdezem belépve a szobába. Az ágyon fekszik és az ölébe a laptopja van.
- Nem főztök?
- Megromlott a csirke. - ülök le az ágy végébe. Az ablakot kinyitotta, amin jön be a hideg levegő. Még mindig esik.
- Fázol?
- Nem. Mit csinálsz?
- Titok.
- Na, mit csinálsz? - ülök közelebb. - Csak nem...? - kérdezem vigyorogva.
- Haha, nem.
- Akkor? - kapom le az öléből. - Te az esszét csinálod. - állapítom meg. - Úgy tudtam, hogy te szívesebben bámulod a falat. Vagy bármi más, minthogy leülj tanulni.
- De jó abba a tudatba lenni, hogy előrébb vagyok benne, mint te. - mellé fekszem. - Tartozol egy zuhanyzással. - fordítja felém a fejét.
Sziasztok!
Meghoztam az új részt! Remélem tetszeni fog. Elnézést, hogy ilyen későn hoztam, de általában este van időm írni. Kommentek várom, de ezt tudjátok. Ha tetszett a rész kérlek nyomd meg a vote-ot.☆ Nemsokára hozom a következő részt.
Addig is Puszilok Mindenkit.
⁸