Azt se tudtam, hogy köpjek, vagy nyeljek először. Jungkook anyukája ott állt előttünk, s bármennyire szerettem volna magam abba a hamis ábrándokkal teli világba kergetni, ahol ő nem az édesanyja, még csak nem is a rokona, hanem egy teljesen idegen hölgy, viszont ez nem így volt. A nemrég megnézett képek miatt pontosan tudtam, hogy ő nem lehet más.
A nő teljesen lefagyott, száját eltátotta, s nagy szemekkel nézett ránk, míg mi is rá. A szívem hevesen vert a mellkasomban, s nem tudtam, hogy most azért sajnáljam Jungkookot, amiért lebukott, vagy azért, mert így bukott le. Nem tudtam, hogy mit mondjak, vagy tegyek. Esetleg beszélnem kellene, elhitetni vele, hogy ez nem az, aminek látszik? Felesleges lenne, hiszen mindent tökéletesen láthatott. Ugyanakkor mindketten felső nélkül feszítettünk, javítani a kialakult helyzeten nem lehetne.
Jungkook egy nagy nyelés következtében nézett rám, majd tett egy lépést az anyja felé, s emelte fel egyik kezét, mintha valamiféle veszélyes vad felé közeledne. Még a szemkontaktust is felvette a nővel.
- Anya, meg tudom magyarázni. – kezdett bele, de ekkor a nő a táskáját a földre ejtve sikított egyet, ami miatt úgy megijedtem, hogy majdnem lefordultam a kanapéról, ami mögött elbújni igyekeztem. – Anya, nyugodj le! – sietett oda Jungkook, s fogta meg az édesanyja vállait, majd próbált a szemeibe nézni. – Hey, Mom! Calm down. – kezdett neki angolul beszélni, én pedig olyan ideges lettem, hogy legszívesebben elkiáltottam volna magam, hogy én még mindig nem beszélem a nyelvet, de jelenleg jobbnak találtam, ha az eldobott felsőmért sietek, s felrongyolok Jungkook szobájába.
Ekkor viszont Jungkook apja is berohant a házba, gondolom meghallhatta a sikoltást, s viszont rá már nézni se mertem.
- Drágám, valami baj tört...?! – rontott be, viszont azonnal lefagyott, amikor meglátta, ahogy én gyorsan felmászok az emeletre.
A szívem hevesen dobogott a mellkasomban, s akármennyire nem akartam nagyobb feltűnést kelteni, mégis sikerült az adrenalin miatt erősebben bevágnom magam mögött az ajtót. Még a falapnak is nekitámasztottam a hátam, s úgy ültem ott előtte. Kulcs nem volt a lyukban, tehát muszáj voltam ilyen módon eltorlaszolni.
Rettentően kínos volt ez az egész, s olyan szinten égett az arcom miatta, mint még soha semmi miatt. Én vártam volna, szívesen adtam volna Jungkooknak időt, hogy ő is felkészüljön erre, de úgy tűnik, hogy ott fent nagyon pikkel ránk valaki, s kissé babrált a sorsunkkal. Miért így kellett találkoznunk? És ha nem fogadják el a fiúkat? Én a szemébe se fogok tudni nézni ezek után, hiszen most szépen elintéztem neki a kapcsolatát a családjával. Csupán abban tudok reménykedni, hogy nem lesznek – ennél jobban – kiakadva.
Még a könnyeim is útnak indultak idegességemben. Féltettem Jungkookot, illetve a kapcsolatunkat. Annyi ideig szenvedtünk, mire végre összejöttünk, ha ez most egy szakításhoz vezet, én nem is tudom, hogy mit csinálok magammal.
Hirtelen éreztem, amint az ajtó nyitódik, s valaki be akar lépni rajta, ezért jobban nekidőltem. Ide senki sem jön be, az biztos, én koránt sem vagyok abban az állapotban, hogy bármelyik szülővel egy vitát lefolytassak. Viszont ekkor meghallottam Jungkook hangját. Lágyan kért arra, hogy menjek el az ajtó elől, s engedjem be. Féltem, rettegtem, hogy mi lesz ezután. Ilyenkor annyira el akartam tűnni, nem is létezni. Komolyan zokogni tudtam volna, annyira izgultam, hogy most mi lesz vele, illetve velünk.
Remegő lábakkal keltem fel, ő pedig be is jött. Mikor meglátott, azonnal közelebb araszolt, hogy megöleljen, de én kezeimet a mellkasára tettem.
- Jungkook, most mi lesz? – kérdeztem teljesen kétségbeesve. A könnyeim végigfolytak az arcomon, s szőke hajamba túrtam mindkét kezemmel. Komolyan szét voltam esve. – Én nem akartam, hogy ez legyen, én... Én sajnálom! – remegtem, viszont ekkor a srác elkapta a kezeim, s lefejtette ujjaimat a hajamról. Magához ölelt, s egy csókot nyomott a homlokomra.
- Nyugodj le, rendben? Nem a te hibád. Nem hittem volna, hogy vissza fognak fordulni. – sóhajtott.
- Nagyon kiakadtak. – motyogtam a mellkasába, s igyekeztem a lehető legjobban bújni hozzá. Megnyugtatott a fiú közelsége, még egy ilyen helyzetben is. Biztonságban éreztem magam vele, mintha minden problémát képes lett volna megszüntetni csupán azzal, hogy a közelemben van.
- Hát... Szerintem egyikük sem számított arra, hogy amikor hazajönnek, akkor a fiúkat meglátják egy másikkal olyan helyzetben. – kuncogott, én pedig teljesen el voltam halva azon, hogy még képes ezen nemhogy mosolyogni, de nevetni is. – Figyelj, nem tudom, hogy mi lesz, de ne aggódj, rendben? – távolodott el, s fogta arcomat két keze közé. – Apa mondta, hogy kicsit beszél anyával, megpróbálja megnyugtatni, de utána mindketten menjünk le és beszéljünk velük.
- Mi? – néztem rá kétségbeesetten. Én ki se merek menni innen, legszívesebben elszöknék, nemhogy még leálljak velük beszélgetni egy ilyen eset után. Viszont... Jungkook annyiszor kiállt értem. Nekem is ezt kellene tennem, erőt venni magamon, s ha kell, akkor a kapcsolatunknak a támaszaként funkcionálni. – Jó. – motyogtam, mire a srác egy lágy, biztató mosolyt ejtve nyomott egy csókot a számra. – Nagyon látszik? – kérdeztem hirtelen, amikor ellépett tőlem, hogy megigazítsa magán a felsőjét, amit gondolom akkor kapott magára gyorsan, miután én felszaladtam.
- Micsoda? – ráncolta a szemöldökét.
- A folt, amit most csináltál. – pontosítottam. – Nem tudom eltakarni valamivel? Vagy már úgyis mindegy?
- Már mindegy, Szöszi. – kuncogott. – Ne aggódj már. Én sem így terveztem ezt, mert jobban szerettem volna felvázolni nekik ezt az egészet, mintsem kész tények elé állítani őket. Szó szerint. – tette hozzá fejét ingatva. – De így alakult. – sóhajtott.
Egy kisebb csend telepedett közénk. Egyikünk se számított erre, nem is voltunk felkészülve. Fogalmam se volt, elképzelésem se, hogy most milyen reakciót fognak produkálni a szülők. Az anyuka teljesen kiakadt, amit valahol megértek. Nem mindennapi, hogy az – elvileg – lányokhoz vonzódó fiúkat úgy találják meg, hogy egy másikkal készül olyan dolgokat csinálni, amiket jobb nem mutatni másoknak. Azon csodálkozom, hogy nem ájult el. De jobb is ez, szerintem akkor még jobban megijedtem volna, hogyha a nőt úgy kell fellocsolni.
Jungkook nagyon rendes volt, hiszen várt, amíg nagyjából én is megnyugszok, s csak aztán mondta, hogy induljunk le. Nagyon ideges voltam, fel se mertem nézni, végig az ajkaimat harapdáltam, s komolyan megfordult a fejemben, hogy én most elfutok innen. Viszont nem akartam azt megtenni a párommal, hogy kizárólag ráhagyom ezt a feladatot. Ez a kettőnk sara, s ő már annyi mindent megtett értem. Egyáltalán nem lenne szép, ha én félős nyápic módjára elrohannék.
A fiú a nappaliba vezetett minket, ahol a szülők már ott ültek, s vártak minket. Csupán egyetlen pillanatra találkozott a tekintetem a nőével, de el is kaptam azt. Rendesen úgy éreztem magam, mint egy lelkiismeretes bűnöző, akit most fognak szembesíteni azzal, hogy miket tett. Mikor helyet foglaltunk, senki nem szólt egy szót sem. Mi nem tudtuk, hogy hol kezdjük, a szülők meg gondolom erre vártak, esetleg engem vettek szemügyre, fogalmam sincs.
Jézusom, annyira görcsben van a gyomrom, hogy mindjárt elhányom magam...
Görcsösen kulcsoltam össze a kezeimet, s szorítottam, illetve csipkedtem rajta a bőrt. A lábam egyfolytában járt, s komolyan közel voltam ahhoz, hogy rosszul leszek. Ennyire még vizsgaidőszakban sem voltam bajban, esetleg egy meccs előtt. Nem szoktam ilyen szinten idegeskedni, de most rettentően féltem, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.
- Szóval... – köszörülte meg a torkát a férfi, én pedig összehúztam magam. Vajon ki fog dobni innen? Vagy eltiltja Jungkookot? Mondjuk a párom már egy ideje betöltötte a 18-at, lassan 19 lesz, de akkor is... Ki tudja, hogy mennyire szigorú az apja. – Ti most... Mi van köztetek? – kérdezte, én pedig ajkaimba haraptam. Nem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet elmondani, hogy mi az igazság. Persze egy idő után fény derülne erre az egészre, de talán menthető. Viszont erről Jungkooknak kell döntenie, nem nekem. Ha ő tagadni akarja, én elfogadom. Ennél rosszabb már úgyse lehet a helyzet.
Viszont ekkor egy kezet éreztem meg a térdemen. A srácra kaptam rémületet tükrözött szemeim, de ő csak lágy mosolyt ejtett. Ez kisebb biztonságérzetet adott nekem, s melegséget árasztó tekintete egy kissé megnyugtatott.
- Anya, apa... – kezdett bele a fiú, s lábamról mancsát az enyémhez vezette, majd összekulcsolta ujjainkat. – Ő itt a barátom, Park Jimin. – szorította meg kissé kacsómat, s mosolygott rám biztatóan. Legalább egyikünk bátor, s pozitívan áll a dolgokhoz.
- Úgy érted, hogy a... – hebegett-habogott az apja, s mutatott rám.
- Igen, úgy. – bólintott a srác. – Jimin a párom. Már egy ideje együtt vagyunk. Szerettük volna normális körülmények között elmondani, csak még mi sem álltunk készen erre. Jobban mondva csak én. – ingatta a fejét, s elmosolyodott.
- Értem. – bólintott az apukája, s elernyedten dőlt hátra. Maga elé meredt, s nem tudott mást mondani, sem kérdezni.
Jól esett, hogy Jungkook nem a menekülést választotta. Elmondta az igazat, nem kertelt, nem próbált szépíteni a valóságon, ez pedig tényleg megdobogtatta a szívemet, hiszen ez is csak azt mutatja, hogy nagyon is komolyan gondolja velem a dolgokat. Azért a semmiből azt vallani a szüleinknek, hogy a saját nemünkből vonz valaki, s találtunk párt magunknak, nem kis dolog. Értékelendő a barátomnak a bátorsága, főleg, hogy egyikünk sem tudta, hogy milyen reakciót kapunk majd a szülőktől. Az én esetemben azért volt más, mert nekem ők kevésbé számítottak. Inkább nagymamám volt az, akinek nem akartam szégyenfoltként feltűnni a szemében. Azóta pedig az én őseim is megbékéltek ezzel, illetve sok más dologgal is, hála Jungkooknak.
Óráknak tűnő hosszú percek teltek el, s ez egyre inkább csak kínossá tette az eleve kellemetlen szituációt. Nekem is mondanom kellene valamit, de a francba is! Olyan káosz keletkezett a fejemben, hogy képtelen lennék kinyögni egy értelmes mondatot. Amikor azon agyalok, hogy valami pozitív dolgot kell ezzel kapcsolatban mondanom, akkor egyszerűen egyet se tudnék kiválasztani, hiába van több millió gondolat a buksimban. Olyan elveszettnek éreztem magam, mint még soha.
- Akkor ez azt jelenti, hogy... – hallottam meg a nő hangját, ezért felpillantottam rá. Nagyot nyelt, s megremegett az alsóajka. – Hogy nem lesz unokám? – kérdezte, mire Jungkook elmosolyodott, míg én csak nagyokat pislogtam. Valóban aranyos volt a kérdése, főleg a tekintete, amit társított hozzá, de én annyira feszült voltam, hogy képtelen voltam bármiféle reakciót kimutatni.
- Nagy a valószínűsége. – bólintott Jungkook.
- Értem. – motyogta a nő halkan. Nem tűnt annyira csalódottnak, inkább csak beletörődött a helyzetbe. – És akkor te vagy Jimin, igaz? – nézett rám, én pedig nagyot nyelve biccentettem egy aprót.
- Jungkook már említett téged párszor. Ne haragudj, de azt hittem, hogy lányról beszél a neved miatt. – simított a tarkójára az apja egy kisebb nevetés kíséretében. – Nos, tévedni emberi dolog. – rántott vállat.
- Miért, nincs eléggé lányos arca? – kérdezte a barátom jókedvűen, én pedig tátott szájjal néztem rá, s ha nem lennék ennyire betojva, biztos, hogy megcsaptam volna. – Jól van, Szöszi, csak viccelek. – nevetett.
- Tényleg szép arca van. – ejtett egy kedves mosolyt az anyukája. – De ne szemtelenkedj vele, fiatalúr! – rázta meg fenyítően a mutatóujját. – Tessék tisztelettel bánni a pároddal. – intézte fiához szavait, s bár az én arcomon a meglepettség foglalt helyet, egy lágy, szégyellős somolyt varázsoltam magamra.
- Jó, jó, elnézést! – nevetett a párom, az anyukája pedig biccentett egyet, miszerint ezúttal megúszta, de még egy ilyen ne forduljon elő. – Akkor... Nem haragszotok? – kérdezte meg ezúttal sokkal komolyabb hangnemben. Az én torkomban ismét gombóc keletkezett, s bármennyire szerettem volna az ügy érdekében szólni, egyszerűen nem ment. Olyan ideg keletkezett ismét a gyomromban, hogy félő volt, ha kinyitom a számat, akkor vissza is köszönt a mai menüm.
- Kellene valamiért? – döntötte oldalra a fejét az apja. – Figyelj, talán nem mindennapi ez az egész, de ezért egyikünk sem fog haragudni rátok. – rántott vállat. – Ez nem a mi életünk, a ti boldogságotokba meg miért szólnánk bele? Mi már megtaláltuk és csak örülni tudunk annak, hogy ti is. – ejtett egy kedves mosolyt a férfi, akárcsak a nő, s egymás kezét fogva néztek ránk. Mintha büszkék lennének, ez pedig... Minden problémámat képes volt megszüntetni egy szempillantás alatt. Még kissé el is érzékenyültem, s bármennyire nem akartam, szipogni kezdtem. Jungkook azonnal felém kapta a tekintetét, s aggódva nézett rám kérdezgetve, hogy mi a bajom. Én eleinte csak a fejemet ráztam, s próbáltam a felsőm ujjával felitatni a könnyeimet, amik akaratom ellenére potyogtak továbbra is. Végül csak sikerült kinyögni egyetlen piciny mondatot, az elsőt, amióta lejöttünk.
- Boldog vagyok. – motyogtam. Hallottam, amint a nő felénk jön, hiszen a cipője sarka ütemesen koppant a fényes padlón. Kicsi kezét a vállamra tette, s rám mosolygott.
- Én is boldog vagyok. – mondta, az én ajkaim pedig megremegtek, s éreztem, amint ezzel jobban előidézi nálam a sírást.
Sosem voltam az a bőgőmasina, ritkán hullattam a könnyeimet, viszont most tényleg akkora nyomás volt rajtam, olyan stresszes volt ez az egész, hogy egyszerűen nem tudtam másképp levezetni. Megkönnyebbültem, határozottan könnyednek éreztem magam ezzel, hogy tudtam, nincs baj. Végre megnyugodhatok, s Jungkook is, hiszen a szülei nagyon jól kezelték ezt az egészet, még úgy is, hogy nem a legjobb pillanatban érte őket a felismerés; a fiúk nem a lányokra bukik.
Nagy meglepetésemre Jungkook elengedett, hiszen az anyukája jött ide, s vont karjai közé, hogy megnyugtasson. Ténylegesen egy csupa szív nőről volt szó, akinek a legfontosabb a fiúk boldogsága. Régen elválasztották őt a barátaitól, amikor gondolva egyet Koreába költöztek. Meg kellett tanulnia egy teljesen új nyelvet, teljesen felforgatták az életét. Lehet, hogy ez volt a minimum azért, hogy törlesszék az adósságukat. Tulajdonképp nem is érdekelt, hiszen ezek olyan részletek, amikkel nem éri meg foglalkozni. A végeredmény a lényeg; a kapcsolatunk mindkét család részéről elfogadott volt, s több nem is kellett. Ez elég volt ahhoz, hogy innentől se őt, se engem ne érdekeljen más véleménye, hiszen akik számítanak, azok támogatnak. S akik támogatnak, csak azok számítanak.
Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel. Sajnos a napokban akadt egy kisebb technikai problémám, viszont ez mára sikeresen megoldódott.
Nagyon fontos, hogy a mai nap 3 részt töltök fel, kicsi időt hagyok köztük, de mindenki figyeljen oda, hogy melyik értesítésre bök rá éppen😌♥️♥️
Nagyon szépen köszönöm az 50k megtekintést!😍♥️♥️♥️ Iszonyatosan hálás vagyok érte🥺♥️♥️♥️
Insta: wattpad.sankook
Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^
xoxo: SanKook