Nem mond semmit és meg sem szólal. Én sem tudom, hogy mit mondhatnék. De ez a csend egyszerűen megőrjít.
~~~
- Köszönöm. - köszöni meg a fuvart és kiszáll. Én is kiszállok. - Mit csinálsz? - kérdezi, mikor bezárom az autót.
- Segítek rendbe rakni a kezedet.
- De nem ke...
- De igenis kell. - erre nem szól semmit. Az ajtónál a bal kezével próbálkozik a jobb zsebéből kivenni a kulcsot, de nem sok sikerrel. - Várj, segítek. - legutóbb mikor itt jártam, akkor is én vettem ki a zsebéből a kulcsot. Az emlék megmosolyogtatott.
Az ajtó küszöbében megint megbotlok.
- Deja vu. - mondja Isaac, amikor elkap.
- Nagyon magasan van ez a küszöb.
- Szia Isaac... Oh látom nem egyedül vagy. - jön ide mellénk az anyja. Amy. - Amelia igaz? - kérdezi a nő.
- Igen. - mondom.
- Már megint verekedtél? - néz rá a fia öklére. Bólint. - Isaac ez így nem mehet tovább...
- Nem lehetne, hogy ezt később beszéljük meg? - szakítja félbe az anyját és felém biccent.
- Rendben. - mondja és visszaindul a konyhába.
- Örültem a találkozásnak Amelia.
- Szintúgy. - Isaac kézen fog és felvezet a szobájába. Ő leül az ágyra. - Hol vannak a kötszerek? - kérdezem.
- Ráér.
- Nem, nem ér rá. Még mindig csurog a kezedből a vér.
- Idehozom. Ülj le. - mondja. Feláll és kimegy a helységből. Én az ágy végébe ülök és körül nézek a szobába. Van egy csomó érme és kupája kosárlabdából. Az ablaka alatt egy kipárnázott pad van. Minden olvasónak a kedvenc helye. Legalábbis az én kedvencem az biztos. Egy íróasztal egy laptoppal a tetején. Szépen be van rendezve az egész.
- Kibámészkodtad magadat? - az ajtó felé nézek, ahol ott áll géz lapokkal és a fertőtlenítő géllel.
- Gyere, hagyj csináljam meg a kezedet. - mondom neki. Odaadja a dolgokat és lefekszik az ágyra. Én mellé ülök és egy adag krémet nyomok a gézre.
- Várj. - szólal meg, mielőtt rátehettem volna a fertőtlenítőt.
- Miaz? - felül és megfogva a derekamat magára von, lovagló ülésbe.
- Így kényelmesebb. - mondja kaján vigyorral.
- Ez most csípni fog. - figyelmeztetem, de meg sem rezzen. - Nem fáj? - kérdezem.
- Nem, már megszoktam.
- Hogy lehet az ilyet megszokni?
- Ha az ember valamit rendszeresen csinál, akkor az már szokás. Én pedig újra és újra felszakítom a sebeket.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy szokásoddá vált szétverni az emberek? - kérdezem.
- Miért te még nem vertél meg senkit? - kérdez vissza.
- Mi? Én? Úgy ismersz?
- Pedig megnéznélek, ahogy verekedsz. - mondja.
- Ahhoz nagyon, de nagyon ki kell akasztani engem, hogy bárkit is megüssek.
- Ezzel azt mondod, hogy nekem már sikerült?
- Mi?
- Mikor összevesztünk. Akkor megpofoztál.
- Az csak egy pofon volt.
- A verekedés egyik formája.
- És, ha megnyomom se fáj? - kérdezem mire a kezére szorítok.
- Jól van. Ez fáj.
- Akkor még nem verekedtél eleget. - mondom és felröhögök.
~~~
A kezét letisztítottam, már bekötni készülök, amikor észreveszem, hogy néz.
- Mi az? - kérdezem tőle.
- Semmi.
- Mondd már.
- Hol tanultál meg ennyire kezet kötni?
- Amikor Gabe megsebesült. Kisebb horzsolások stb. Akkor én kötöttem be neki, mert általában anyuék dolgoztak. - mondom neki.
- Hogy van apukád?
- Jól, a hétvégén már haza jöhet.
- És mikor mutatsz be?
- Már ismernek.
- Mint a barátodat. De nem olyan barátodat. - mondja kacsintva.
- Akkor milyen? - kérdezem és közelebb hajolok hozzá. Egészen az orráig.
- Mondjuk a leghelyesebb?
- Hát... - visszaegyenesedem, de abba a pillanatba vissza is húz magához.
- Mit takar az, hogy hát? - kérdezi.
- Hát... - húzom tovább az agyát.
- Mit hátogsz, mint egy kacsa?
- Azok hápognak. - javítom ki.
- Nekem hátognak.
- Nincs is olyan szó, hogy hátognak.
- De te pont azt csinálod. - néz rám széles vigyorral. Erre nem tudok mit kontrázni. - Nyertem. -mondja győzedelmesen.
- Mondja az, akinek a kacsa hátog!
- Nekem te hátogsz.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy én egy kacsa vagyok? - kérdezem és a csípőmre teszem a kezem.
- Nem... - felül. Az arca nincs messze az enyémtől. - Ezzel azt mondom, hogy egy imádnivaló csibe vagy. - próbálja magát kimenteni, de nem sok sikerrel. Felröhögök.
- Te pedig egy pulyka.
- Egy pulyka? - vonja fel a szemöldökét. Bólintok. - Akkor most ez a pulyka meg akarja csókolni a csibét.
- Mi az akadálya? - kérdezem, de nem válaszol csak megcsókol. Lassan, ingerlően. A csípőmről a mellkasára vezetem a kezemet, míg ő a felemelkedett csípőmet nyomja lefelé oda. Furcsa bizsergés visszatér. Érzem, hogy Isaac elmosolyodik, majd a pólóm aljához nyúl.
- Megengeded, hogy levegyem rólad? - kérdezi. Bólintok, mire elkezdi felfelé húzni a pólómat. Közbe az oldalamon végig húzza a kezét.
- Isaac! - kopog az anyja az ajtón. Fénysebességgel ugrom ki az öléből és ülök le az ablak elé. Isaac egy párnát szorít az öléhez, majd rám néz, én pedig érzem, hogy elvörösödöm.
- Igen?
- Ma is mész bulizni? - nyit be az anyja.
- Nem. Ma Ameliát viszem el valahova.
- Oh, értem. Csináltam egy kis édességet, kértek? - megragadom az alkalmat.
- Igen, én kérek. - állok fel, majd Isaac felé nézek, aki csak ingatja a fejét.
- Én mindjárt lemegyek. - mondja.
- Rendben. - válaszol az anyja és bezárja az ajtót.
~~~
A konyhába leérve leülök a pulthoz. Amy elém teszi a palacsintás tányért.
- Mit szeretnél hozzá? Van fahéj, kakaó, nutella és lekvárt is tudok adni, ha kérsz
- A fahéj jó lesz.
- Végre valaki szereti a fahéjas palacsintát. - mondja és odaadja a fahéjat.
- Isaac nem szereti? - kérdezem.
- Nem, utálja a fahéjat. - mondja és elmosolyodik.
- Hát, ne aggódj, mert én imádom.
- Nagyon szép és kedves lány vagy. - mondja.
- Köszönöm. De te sem panaszkodhatsz. - gyönyörű Isaac édesanyja.
- Köszönöm. Hogy van apukád?
- Már jobban, a hétvégén haza engedik.
- Ennek nagyon örülök. - nagyon kedves. - Nézd csak Isaac, valaki szereti a fahéjat. - mondja a hátam mögé nézve, ahol megpillantom Isaac-et.
- Akkor ezek szerint csak én vagyok normális. - sétál a hátam mögé.
- Vagy épp te a normálatlan. - javítom ki.
- Egyetértek Amelia-val. - áll mellém Amy.
- Lehetetlenek vagytok. Mindketten. - mondja és megrázza a fejét.
- Nekem most mennem kell. Nagyon finom volt a palacsinta.
- Várj ki kísérlek. - mondja Isaac.
- Örültem, hogy még jobban megismerhettelek. - mondja Amy mosolyogva.
- Én is. - és azzal kilépünk az ajtón.
- Hát nem kell aggódni, hogy nem fog bírni az anyám. Szerintem simán elcserélne rád. - felnevetek.
- Már csak az apámtól kell tartanod. - mondom neki.
- Ő bír engem.
- Mint barátot. - mondom kacsintva.
- Nem kapok búcsúcsókot? - kérdezi. Szó nélkül oda megyek és megpuszilom. - Ez nem csók.
- Hétkor találkozunk. - mondom neki és beszállok a kocsiba.
A táskám elkezd csörögni. Illetve a telefonom, ami a táskámba van. Félrehúzódom és kiveszem.
- Igen? - teszem a fülemhez.
- AMELIA! - ordít bele a telefonba Rebecca.
- Áu. Mostantól csak dobhártya nélküli Amelia. - javítom ki.
- Találd ki ki megy ma randizni.
- Hm... Én. És lemerem fogadni, hogy te is.
- Igen én. Várjunk... Te is?
- Igen. Ki a szerencsés? - mintha nem tudnám.
- Dylan Shay.
- Hova mentek?
- Csak vacsorázni és moziba. Ti?
- Nem tudom.
- Mi az, hogy nem tudod?
- Az, hogy nem tudom. Isaac nem mondja el.
- De romantikus.
- Ez miért romantikus?
- Mert azt akarja, hogy bízz benne. Azt hittem tapasztaltabb vagy.
- Miért is?
- Hahó, te romantikus könyveket olvasol. Mondjuk úgy... Mindig.
- De az teljesen más, mint a való életbe. - mondom neki. - Nem lehet leírni azt az érzést. - teszem hozzá.
- Annyira jó hallani, hogy boldog vagy. Ilyen boldog még sohase voltál.
- Azt gondolod?
- Igen.
- Én is így érzem.
~~~
Mit vegyek fel? Ez a lányok ősrégi kérdése. De én most tényleg komolyan kérdezem. Mit vegyek fel? Fogalmam sincs, hogy hova tervez vinni Isaac.
Én: Mit vegyek fel?
Barom: Neked is szia.
Én: Fogalmam sincs hova viszel és nem tudom, hogy mit vegyek fel.
Barom: Amit szeretnél.
Én: Ezzel nem segítettél.
Barom: Egy egyszerű farmerben és pólóban is tökéletes leszel. 10 perc és ott vagyok.
Én: Tényleg nem mondod el hova viszel?
Barom: Tényleg nem mondom el hova viszlek. Készülődj. - visszadobom az ágyamra a telefont.
Isaac annyira kiszámíthatatlan, hogy bármit kinézek belőle. Előveszem az egyik fekete farmeromat és felveszem a vászon cipőmmel. Egy egyszerű pólót veszek fel mellé. Aztán elmegyek a fürdőszobába még egyszer megmosni a fogamat és megcsinálni a hajamat. Egy kis sminket is teszek az arcomra. Most meg vagyok elégedve a külsőmmel. Épp a konyhába lefelé tartottam, mikor csöngetnek.
- Kinyitom! - mondja Loren. - A kedvenc Isaac-em. - mondja Loren, mikor kinyitja az ajtót Isaac-nek.
- Loren! - szólok rá.
- Várjunk csak... Ez egy randi? Én tudtam, hogy bejö...
- Oké elég lesz. - szólok közbe. Loren néha többet mond, mint amennyit kéne. - Felmegyek a kabátomért és...
- Nem kell. - nyújt felém egy szürke pulóvert.
- Oké, akkor mi most megyünk. - mondom Loren-ek.
- Jó mulatást. - enged utunkra. Még mielőtt bezárta volna az ajtót egy elismerő pillantást vet rám.
- Hova megyünk? - kérdezem.
- Még mindig titok. Vedd fel a pulóvert.
- Miért nem lett volna jó az én kabátom. Ez vagy háromszor nagyobb, mint amekkora én vagyok. - mondom neki miközben belebújok.
- Bízol bennem?
- Igen.
- Akkor jó. - mondja és közelebb lép. A fejemre teszi a kapucnit és meghúzza a zsinórt.
- Most meg mit csinálsz? - kérdezem, mikor az anyag az egész arcomat eltakarja.
- Azt mondtad bízol bennem.
- Igen, de attól még nem értem, ez miért volt jó.
- Meglepetés. - súgja a fülembe. A meleg lehelete csiklandozza a fülemet, még az anyagon át is.
- Isaac neki fogok menni valaminek. - mondom neki. Az egyik kezemet kézen fogja a másikat magam elé rakom.
- Ne legyél ennyire béna. - mondja mikor megbotlom valamibe.
- Képzeld, nem látok.
- Te anélkül is elesnél. - mondja, mire a karjába boxolok.
- Áu. Ezt persze látás nélkül is sikerült.
- Ebben nagyon jó vagyok. - mondom neki és felnevetek.
- Na itt vagyunk a motor előtt.
- Mi? Te bekötötted a szememet és méghozzá motorral megyünk? Megfogok halni. Te most el akarsz vinni megölni az erdő közepére?
- Igen Amelia, pontosan ez a tervem. Lebuktattál. - mondja és felröhög. Érzem, hogy a fejemre teszi a bukósisakot. - Te aztán gyönyörű vagy. - jegyzi meg. Egy kis helyen kitudom nyújtani rá a nyelvem, de ezzel csak azt érem el, hogy még jobban röhög.
- Nagyon sokat megyünk? - kérdezem.
- Van még kérdésed?
- Még vagy ezer.
- Gondolhattam volna. Átölelsz? - válasz helyett átkarolom a derekát.
- Akkor most indulunk.
- Megfogok halni.
- Ezt már mondtad.
- Akkor megfogunk halni.
~~~
Körülbelül 20 perc után megállunk.
- Megérkeztünk? - kérdezem.
- Nem, csak tankolunk.
- Elzsibbadt a fenekem. - panaszkodom. - És levegőt se kapok. - mondom neki, mire lehúzza rólam a kapucnit. - Még mennyi idő? - kérdezem.
- És én vagyok gyerekes?
- Nem, te öt éves vagy. - mondom és felröhögök.
- Már mindjárt ott vagyunk.
~~~
Mikor újra leállítja a motort megint megkérdezem:
- Megérkeztünk?
- Igen, gyere. - mondja és leveszi rólam a sisakot. - A kapucni még maradjon rajtad. - mondja. Megfogja a derekamat és leemel a járműről. A lábam alatt a föld puha. Ezért arra következtetek, hogy fű van alattunk. Tényleg egy erdőbe hozott? - Na gyere. - mondja és az ölébe vesz.
- Isaac én kifoglak nyírni. - mondom neki.
- Tudom, de megéri. - mondja mire elmosolyodom.
- Ennyire fúj a szél? - kérdezem, mert nagyon hangos süvítő hangot lehet hallani, de nem érzem, hogy fújna a szél.
- Nem, nem fúj a szél. - mondja és letesz a földre.
- Akkor mi ez a... - leveszi rólam a kapucnit. - Ez itt egy... - eláll a szavam.
- Hőlégballon. - fejezi be.
- Én... Most... - tényleg nem tudom megfogalmazni, hogy mit érzek. Se azt, hogy mit érzek jelen pillanatban. Vagy, hogy mit érzek Isaac iránt.
- Ha nem tetszik elmehetünk...
- Nem, nem erről van szó. Csak nem tudom mit mondjak. - mondom neki, még mindig tátott szájjal.
- És ha felszállunk? - kérdezi és a ballon felé lép, majd felém nyújtja a kezét.
- Fel is szállunk? - kérdezem.
- Nem Mia, csak nézzük. - mondja és biccent a fejével. Egy idősebb pasas magyarázza a dolgokat, de nem igazán figyelek. - Készen állsz? - kérdezi, mikor a ballon kosárjába állunk.
- Nem, vagyis igen. Nem tudom. - mondom és a karjába kapaszkodom.
- Mehetünk. - bólint az embernek. Mikor elkezd felemelkedni a földről felsíkitok.
- Úristen. - temetem az arcomat a vállába. A kezét a derekamra teszi.
~~~
- Ez nagyon szép. - szólalok meg egy idő után. A távolba mindenfélére mutogatok. Madarakat, a napot, az eget, még a fákat is. Egyszercsak észreveszem, hogy néz. Nem szól semmit csak engem figyel. Majd én is ránézek és elmosolyodom.
- Tetszik? - kérdezi.
- Igen, nagyon. Köszönöm. - mondom neki és szorosan megölelem. Megint egy új oldalát ismerhettem meg. Végig nézhetjük a naplementét, méghozzá a levegőből. Egyszerűen gyönyörű.
Sziasztok!
Többen kérdeztétek, hogy lesz-e Isaac szemszögéből írva rész. Az lenne a kérdésem, hogy szeretnétek-e? Mindkettő opciót elfogadom, de mindenkit kérek, hogy írja meg nekem ide kommentbe. Először is, mert nekem fontos mit szeretnétek. Másodszor, csak akkor tudom a következő részt elkezdeni. Remélem tetszett ez a rész is. Kommentek ide is jöhetnek. 😉
Puszilok mindenkit!
⁸