~~~
Csodálkozva nézem, ahogy Rebecca beletalál a palánkba.
- Még meg van a fejünk. - mondja Cole és mindannyian felröhögnek. - Te jössz. - mutat rám.
- Oh, nem köszi. Valószínű, hogy betörném valakinek az orrát.
- Te is olyan kemény vagy, mint Rebecca? -kérdezi Cole.
- Nem, én egyszerűen csak béna. - felröhögök és a hajamat a fülem mögé tűröm.
- Nem is láttam, hogy be van kötve a kezed. - szólal meg Dylan, mire mindenki felém fordul.
- Csak egy apró baleset. - mondom.
- Mit csináltál? - kérdezi Cole.
- Elvágtam. Ha dobok egyet akkor leszállunk a témáról? - kérdezem, mert kezdem magamat kényelmetlenül érezni.
- Jó ötlet? - kérdezi Rebecca.
- Nem lesz semmi bajom. - mondom. Felemelem a labdát.
- Várj. Fogd így. - lép mellém Cole. - A másik kezeddel pedig csak támaszd meg.
- Oké. - felemelem és eldobom. Belement.
- Látod nem is vagy olyan béna. - nyújtja pacsira a kezét Cole. Utána Tony is kér egy pacsit.
- Lassan mennünk kell. - mondja Tony az órájára nézve.
- Gyertek csajok. A legjobb helyről nézhetitek majd. - karol át Dylan és beindulunk a terembe.
Komolyan mondom egy divatbemutatót is hamarabb meg lehetne szervezni, mint ezt a kosármeccset. Az csapatban van: Isaac, Dylan, Cole, Tony és még egy fiú. A másik csapat is felmegy a pályára. Hát a mi csapatunk jobban néz ki. Míg az ő mezük zöld és sárga, addig a mi csapatunké fekete és piros. Valamennyit értek belőle, mert a papával rengeteget néztünk ilyet a tv-ben. A két csapat feláll a vonalra. Dylan egy vele egy magas fiút fog. Cole egy nagy darab srácot, Tony egy magasat. Isaac gondolom a leggyorsabbat. Legalábbis erre következtetek. Mert, amikor engem fogott, akkor úgy futott, mint egy bika. Mikor megfújják a sípot el is kezdődik a játék. Dylan-ek sikerült elütnie a labdát Tonynak, aki tovább passzolta Cole-nak és kosarat szerzett. 1-0 ide.
~~~
Őszintén? Nem nagyon kötött le, hogy a dobálgató embereket nézzem. Rebecca minden pontnál felkiáltott, néha még engem is húzott magával. Minden éljenzésnél megvető pillantást kaptunk az ellenfél szurkolóitól. Rebecca győzedelmes vigyorral viszonozta a pillantásokat és folytatta a szurkolást.
Fél időnél kaptak egy hosszabb szünetet, mert eddig csak ivásra volt idejük. Rebeccával mi is kimentünk egy kicsit levegőzni, mert bent nagyon fülledt volt az idő. Nemsokkal utánunk a fiúk is kijöttek egy-egy kulaccsal a kezükbe.
- Jól nyomtuk, mi? - kérdezi Dylan, mikor mellénk érnek.
- Nem, borzalmasan nyomtátok. - jegyzi meg Rebecca, mire egy nagy ,,huuuu,,-zás hangzik el.
- Mégis mi vezetünk. - mondja Cole.
- Szerencse kérdése. - kontrázik rá Rebecca. Én visszafojtott mosollyal hallgatom a civakodást.
Pár perccel később a másik csapat is kijön. És egyenesen felénk tartanak.
- Ti aztán jó szarul játszotok. - jegyzi meg az egyik.
- Hát ja, a nagyanyám játszott, Isten nyugasztalja. - mondja egy másik.
- Még is mi állunk nyerésre. -mondja Cole. Isaac és Tony is feláll a padról.
- Majd a következő félidőbe leverünk titeket. - mondja a harmadik. Cole megindul feléjük, de Isaac elé áll.
- Ne most. - mondja Cole-nak. A másik csapat tagjai felnevetnek és elmennek.
- Tudod, hogy félidőben nem szabad. - mondja Isaac Cole-nak.
- Leverem őket meccs után. Egytől egyig. - mondja Cole.
~~~
Megnyertük. Az utolsó dobással megnyertük a meccset.
- Menjünk ünnepelni. - mondja Dylan.
- Én nem hiszem, hogy megyek. - mondom neki. Megfogadtam nincs több buli.
- Nemááár Lia. Ma van a szülinapom. - most manipulál?
- Rendben, de nem maradok sokáig.
- Rendben. - egyezik bele.
- Hova megyünk? - kérdezi Rebecca.
- Arra gondoltam... - hagyja abba a mondatot Dylan, amikor a bejáratot kezdi el vizslatni. - Szuper. - jegyzi meg mikor mellénk érnek.
- Megbundázva lehet nyerni. - jegyzi meg az, akit Isaac fogott a pályán. Rebecca elé áll és pofon vágja. Oh, ne.
- Csak, hogy tudd. Azért nyertek, mert jobbak, mint ti. - mondja Rebecca.
- Te ribanc. - indul meg Rebecca felé, aki ellép tőle és Dylan ökle már az arcába is csapódott.
- Baszki. - káromkodja el magát Isaac és Dylanhez lép, hogy megpróbálja leszedni a srácról. De egy másik fiú egyenesen felé tart. Az ő arcába is egy ököl csapódik. Cole ökle. Majd a többi is beszáll a buliba. Isaac megpróbálja lerántani Dylant a fiúról.
- Isaac mögötted. - kiáltok fel. Jézusom. Dylan már a fiún ül úgy püföli. Isaac is le van foglalva egyel. Cole és Tony is.
Örökké valóságig tartott ez az egész. Mindenkiből folyik a vér. Aki megszólta Rebeccát az fel sem tud kelni a földről. A többi vagy orrát, vagy a fejét fogja.
- Menjünk. - szólok rá a fiúkra. - Isaac! - szólok rá, mert még mindig nem indult meg.
~~~
Dylanhez megyünk. Rebecca és én fertőtlenítővel, törülközővel és kötszerrel mászkálunk a fiúk között. Tony és Cole megúszták pár lila folttal, míg Isaac és Dylan nem.
- Nem tört el. - állapítja meg Rebecca, aki Dylan előtt ül és át vizsgálja az arcát.
- Neked viszont szépen felszakadt az öklöd. - mondom Isaacnek. Nem mond semmit csak néz. - Ez most csípni fog. - mondom neki és a tál langyos vízbe mártom a törülközőt. Még mindig nem szólal meg. Egy hajtincs a belelóg a szemembe és a fejemmel próbálom hátrébb igazgatni az arcomból, mert a mindkét kezem csupa víz. Isaac a másik kezével a fülem mögé tűri.
- Kösz. - köszönöm meg.
- Túrbozzuk fel a bulit. - áll fel Dylan. Mindenki kezébe nyom egy poharat, majd meg is tölti azokat. - Igyunk a győzelmünkre. Mindkettőre. - utal a meccsre és a verekedésre.
- Igyunk. -áll fel Cole is. Koccintunk, de én csak lerakom a szekrényre. Sosem sül ki semmi jó, ha iszok. Fulladás veszély, részeg csók.
- Liaaa. Te miért nem iszol? - kérdezi Dylan. Most mondjam el neki az okát?
- Holnap iskola. - hazudom. Nem ez az oka.
- Jaj, ne csináld. Igyál. Lia... Lia... Lia... - kezdi, majd még Cole és Tony is becsatlakozik. Sóhajtok egyet és befogva az orromat lehúzom a piát. Most nincs semmivel keverve. - Hurrá. Következő kör?
~~~
Dylan folyamatosan tolta elém a poharakat. Nem engedte, hogy tiltakozzak. A kanapén ülünk és röhögünk a rosszabbnál rosszabb poénokon. Sokkal kellemesebb velük inni, mint tömegben. Felelsz vagy merszet kezdtünk el játszani. Még az első kör egész laza volt. Legcikibb élmény, ivás stb. Viszont a második kör már rosszul kezdődött.
- Amelia, felelsz vagy mersz?
- Mersz. - oh.
- Kihívlak, hogy csókold meg... - néz körbe a helységben Dylan. - Isaac-et. - megrázom a fejem. Ez biztos nem fog megtörténni.
- Hé, az ott nem... - mutat ki az ablakon Rebecca. - Ja nem. Én jövök. - elterelte rólam a figyelmet.
- Én szerintem most megyek. - állok fel.
- Hazakísérjünk? - kérdezi Cole.
- Nem kell köszi. Folytassátok csak. Jó bulit. - mondom nekik és kilépek az ajtón. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok vagy, hogy merre lakom. Előveszem a telefonomat, hogy megnyissam a GPS-t. Beírom a címünket és elindulok. 2 perc nem telik bele, a kijelző képe elsötétedik. - Ez most komoly? - mondom ki hangosan és megpróbálom visszakapcsolni a telefont. De sötét marad a kijelző. Megrázom hátha, de nem.
- Mit tett ellened? - kérdezi mögöttem Isaac.
- Mi? - pördülök meg a hang felé.
- A telefon. Mit tett ellened, hogy így rázod?
- Isaac, miért követsz?
- Nem követlek, csak gondoltam ellenőrzőm, hogy nem-e egy bokorban töltöd az éjszakát.
- Arra csak te lennél képes. - jegyzem meg.
- Tényleg nem akartál megcsókolni? - vált témát.
- Ennyire látszik? - kérdezem közönyösen.
- Elég hiteles fejrázás volt, de én tudom, hogy nem igaz.
- Tudod Isaac. - állok meg. - Lehet, hogy nem tudsz mindent. Úgy teszel mintha ismernél, de egyáltalán nem. Úgy, hogy kérlek szórakozz más érzéseivel. - indulok meg.
- Nem szórakozom veled. - indul meg utánam.
- De Isaac. Pontosan ezt teszed. Én nem kérek belőle. Szóval kérlek, hagyj békén.
- De nem akarlak békén hagyni.
- Gondoltam.
- Nem úgy értem... Bocsánat.
- Mi? - össze-vissza beszél.
- Azt mondtam bocsánat.
- Mégis miért?
- Amit mondtam.
- Legyél már konkrétabb. - sóhajtok fel.
- Amit vasárnap mondtam. Nem gondoltam komolyan. Visszavonom.
- Visszavonod? - felröhögök. - Ezt nem lehet csak úgy visszavonni.
- De én visszavonom. Ne legyél konok.
- Konok? Ennek semmi köze a konoksághoz. - megint megállok.
- De, mert nem engeded, hogy bocsánatot kérjek.
- Azért nem engedem mert... Mert nem. Hagyjuk egymást.
- A múltkor. Vasárnap este. Hogy értetted, hogy én vagyok számodra a legveszélyesebb?
- Úgy Isaac, hogy... - nem, nem. - Nem tartozom magyarázattal. - folytatom az utamat. Vagyis csak akartam, mert Isaac megfogott.
- De azért mondd el.
- Isaac kérlek. Már csak ebben az évben kell még elviselned. Utána már nem látjuk egymást.
- Hova szeretnél egyetemre menni? - kérdezi.
- Miért?
- Mert kíváncsi vagyok.
- A new york-i egyetemre.
- Olyan messzire? - bólintok.
- És te?
- Még nem tudom.
- Hogy hogy nem tudod? - söpröm el a szeméből a haját, de meg is bánom.
- Csak egyszerűen nem tudom. Mi történt a kezeddel? - emeli fel a bekötött kezemet.
- Semmi. - rántom vissza.
- Ez nem tűnik semminek. Hétfő óta be van kötve.
- Mondtam, hogy semmi.
- Mondtam, hogy nem tűnik semminek.
- Akkor most ki is a konok? - kérdezem tőle. - Amúgy meg nem tudtam, hogy észrevetted. Azt gondoltam Kathleen-el vagy elfoglalva.
- Ashley. - javít ki.
- Teljesen mindegy. - megfordulok és elindulok. Nem bírom a csajt pedig nem is ismerem. Mi a fene ütött belém. Isaac elhomályosítja az ítélőképességemet. Tényleg nem ismerek semmilyen Kathleen-t vagy Ashley-t. Még is féltékeny vagyok. Én? Féltékeny? Nem dehogy. A két napban visszatértem a megszokott dolgaimhoz. Tudtam mit, hogy és mikor csinálok. De amint megjelenik Isaac nyoma sincs az összeszedett Ameliának. Helyette felveszi az ideges, fogalmam sincs mit csinálok Amelia.
- Amelia, állj már meg. - kiált utánam. Ha nem kerülök minél távolabb tőle olyat teszek, amit megfogok bánni. Nemsokkal később megérzem a csuklómon a kezét. - Mi a bajod? - állít maga elé. Túl közel.
- Az a bajom Isaac, hogy olyan érzéseket váltasz ki belőlem... - amit még magamnak sem merek bevallani. Túl sokat mondtam neki. Túl sokat mondtam magamnak. - Hagyjuk... Részegek vagyunk mindketten és...
- Fogd már be. - mondja. Magához húz és megcsókol. Teljesen máshogy, mint eddig. Átkarolom a nyakát és visszacsókolom. Nem keresem az okát miért. Félig bevallottam neki, hogy igen is érzek iránta valamit. Valamit, amit eddig még sohasem éreztem. De most megfogalmazódott: Szükségem van Isaacre és a hülyeségeire. - Azt hittem már soha nem mondod ki. - szakítja meg egy pillanatra a csókot.
- Mit? - kérdezem.
- Azt, amit érzek irántad. Szükségem van rád Amelia. - mondja és felkap az ölébe. Lábaimat átkulcsolom a derekán. A kezemet a széles vállára csúsztatom.
- Félek ez nem a valóság. - mondom neki.
- Nem a valóság? - húzódik el.
- Igen. Mennyi alkohol van bennünk. Lehet mindez csak annak a hatása. Minden pohár után... - elcsitít az ujjával.
- Te mindent a számításba veszel?
- Ilyen vagyok. - vonom meg a vállam.
- Tudom. Akkor azt számold ki, hogy mennyi kalóriát égetsz el egy csókkal.
- Az a hosszától függ. És számításba kell vennünk...
- Csak vicceltem. - mondja és újra megcsókol.
~~~
Az út haza fele, hogy is mondjam... Elég érdekes volt. Isaac kétszer akart bokorba borulni. Én csak egyszer. Kétszer tévedtünk el, pedig egyenes úton mentünk.
- Isaac vigyázz. - szólok rá, de már késő. Sikeresen nekiment a kukának. - Hogy te milyen béna vagy. - jegyzem meg nevetve.
- Én vagyok a béna? - kérdezi.
- Hát nem én estem majdnem bele egy kukába. - fáj a hasam a röhögéstől.
- Akkor essünk bele együtt. - még mielőtt felfoghattam volna, hogy mit mond már a levegőben vagyok.
- Isaac! - kiáltok fel.
- Deja vu. - mondja röhögve.
- Egy feltétellel aludhatsz itt. - mutatok a bejárati ajtóra.
-Oh, mi az a feltétel? - letesz az ajtónál.
- Először is. Nagyon csöndben kell legyél, mert mindketten kapni fogunk. Másodszor... - néz rám, de nem tudom mit akartam mondani. - Hát azt elfelejtettem. Oh...
- Mi az?
- Dylan-él maradt a táskám. Benne a lakás kulccsal. - magyarázom neki.
- Ezzel? - emeli fel a kulcscsomót.
- Mit keres nálad? - el akarom venni tőlem, de a magasba emeli.
- Biztosra akartam menni.
- Mivel akartál biztosra menni? - értetlenkedem.
- Hogy szóba állsz velem. - mondja.
- Miért ne állnék veled szóba? - kérdezem.
- Mert megbántottalak. - mondja. - Nagyon sajnálom.
- Isaac... - megölelem. - Nincs olyan opció, hogy ne állnék veled szóba. - mondom és kikapom a kezéből a kulcsot. - Most viszont maradj csöndbe. - mondom és hátat fordítok neki, hogy kinyissam az ajtót. Nem sikerül a zárba tennem a kulcsot.
- Várj... Segítek. - mondja és megfogja a csuklómat. A másik kezét a derekamra teszi, a fejét pedig a vállamra. A pillangók életre keltek a gyomromba. A zár kattanása után felé fordulok és a szájára teszem a kezemet. Jelezve, hogy maradjon csöndben. Cipzárt húz rá mire felkuncogok. Majdnem elesünk a küszöbben, de még talpon vagyunk. - Érzem a halál szelét. - suttogja.
- Elég. - mondom neki, mert érzem, hogy el fogom röhögni magamat.
~~~
A visszatartott lélegzetemet végre kiengedem, amikor bezárom a szobám ajtaját. Isaac elfekszik az ágyamon én pedig leveszem a cipőmet.
- Ez itt mi? - emeli fel az anyagot, amit az éjjeliszekrényemre tettem.
- A narancsleves pólód kimosva.
- Miért van az éjjeli szekrényeden?
- Mert vissza akartam adni neked és ott szem előtt van.
- Szívesebben hallottam volna azt, hogy azért, mert hiányoztam.
- Álmaidban. - mondom neki.
- Nekem hiányoztál. - mondja és felkönyököl.
- Ja, láttam mennyire. - jegyzem meg. Akkor mit csinált Kathleen vagy Ashley-vel?
- Nagyon jól áll a féltékenység. Amúgy csak a biosz dolgokat adta meg nekem múlthét szerdáról. Amikor életedben először lógtál.
- Nem lógtam csak kivettem egy napot.
- Hogy velem legyél. - leveszem a kabátomat és én is befekszem az ágyba.
- Akkor még csak barátok voltunk. - mondom neki.
- Még. Ez tetszik. - mondja és felül.
- Mit csinálsz? -kérdezem tőle.
- Leveszem a pólómat.
- Úgy értem miért?
- Mert mindig így alszom. - és lehúzza magáról.
- Nincs itt ruhád holnapra. - mondom neki és nagyon, de nagyon igyekszem a szemkontaktust tartani vele.
- Van itt egy pólóm. - mutat az éjjeliszekrényre.
- Neked mindenre van válaszod?
- Általában. - megrázom a fejem. - Gyere ide. - nyújtja ki a karját. Megfogalmazhatatlan mekkora nyugodtság telepszik rám, mikor megölelem. Legyen bármennyire idegesítő. Mert megéri...
Sziasztok!
Meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog. Kommentek ne maradjanak otthon, dobjátok fel az estémet. 😉 Ha tetszett es hozhatom a következő részt akkor kérlek nyomd meg a vote-ot.
Puszilok mindenkit!
⁸