Majdnem egy hónap betegszabadság után visszatértem a munkába. Kicsit idegennek éreztem magam, ezért a ceruzaszoknyámban és a hófehér blúzomban próbáltam felvenni a többiekkel a ritmust. Valami történt, ezért a kicsi irodai asztalomnál, a szemüvegemet az asztalra helyezve kihúztam magam, hogy a könyvespolc takarásától jobban lássak. A tágas és fényes folyosón egymás után szaladgáltak az emberek. Egymás szavába vágva beszélgettek, ezért esélyem sem volt megtudni, hogy mi történt reggel óta. Kicsit furcsán éreztem magam, hiszen az egymás mellett elhelyezkedő irodaiasztalok mind üresen álltak, a monitorok feketén világítottak. Az aranykarórámra pillantottam, közben a hajamat megigazítottam. Úgy gondoltam, hogy megpróbálom elcsípni az egyik munkatársamat, hátra megtudom, hogy mi ez a nagy felfordulás. Betegszabadság után csak délután négy órára mentem be és este kilenc órakor fogok végezni. Választhattam, hogy ezen a héten a délelőttös vagy inkább a délutános hétbe szeretnék kezdeni. Mivel reggel nehezen ébredtem fel, így úgy döntöttem, hogy csak délután jövök be. Ezért szeretem a kétműszakos beosztást. A két műszak annyit foglal magába, hogy a hetek váltakoznak. Egyik héten reggeltől délutánig dolgozok, másik héten pedig délután négy órától este nyolcig, kilencig. Attól függ, hogy végzek a katalógusok átnézésével és rendezésével. Felpattantam, amikor megpillantottam, hogy az egyik recepciós lány sétál a folyosón. Gyorsan elcsíptem, de váratlanul temérdek feladatot sózott a fejemre.
- Figyelj Sarah! Tudom, hogy most kezdtél először a betegség óta, de segítség kellene – ujjaival leszorította a füléhez rögzített mikrofont, közben a kezében mappákat tartott. – Nagyon fontos vendégek jöttek ma fotózásra!
- Tényleg? Én erről miért nem tudok? – lepődtem meg a fejemet rázva. – Kik vannak itt?
- Figyelj, nekem erre nincs időm! Viszont haladéktalanul bekéne vinni nekik kettő kávét és egy forró csokit – mielőtt közbe szólhattam volna a forró csoki miatt, Lulu folytatta. – Nagyon fontos, hogy a forró csoki ne legyen forró!
- Lulu! A forró csokinak az a lényege, hogy forró legyen! – sziszegtem nevetve.
- Szobahőmérsékletűre csináld! Utána pedig vidd be a konferencia terembe! Ott tartják a fotózást – mielőtt bármit is mondhattam volna, Lulu sarkon fordult és a mikrofonjába beszélve elsétált. A plafon felé emeltem a fejem és az ujjaimat összeszorítva szitkozódtam. Tényleg megkaptam a csicskák munkáját? Tudtommal egy fontos munkatárs vagyok a cégnél. Betegszabadságra menésem előtt én is tudtam, hogy a cég tulajdonosa egy hírességet szeretne a vadonatúj parfümjének a reklámozásához. Arról az információról viszont lemaradtam, hogy kit választott.
A közös konyhában készítettem kettő darab fekete kávét és elkezdtem csinálni a forró csokit. Egy hosszított poharat tettem a tálcára, mellé pedig egy szív alakú fekete szívószálat. Sokan szeretik a forró csokit szívószállal inni. Természetesen melegen, de ha őnagysága... bárki is az szobahőmérsékleten szeretné...akkor megkapja úgy. – Kész is van – öntöttem a pohárba a forró csokit. – Egy szobahőmérsékletű forró csoki két kávéval – tenyeremmel megfogtam a tálcát és kecses mozdulatokkal sétáltam a konferencia terem felé. A tűsarkú kopogott a márvány folyósó felületén, miközben a másik kezemmel megigazítottam a blúzomat. Én nem találkoztam még híres emberekkel. A főnök ízlését ismerve biztos voltam abban, hogy modellt kért meg arra, hogy legyen az új parfüm reklámarca. Az új parfümről pár szót... csak képen láttam eddig. Sötét, szinte fekete üvegű. A főnök szerint ez lesz a jövő férfi illata. Bármit megadtam volna, hogy beleszagoljak, de még soha senki nem látta. Természetesen a cég tulajdonosán kívül. A könyökömmel kinyitottam az ajtót és mosolyogva sétáltam be a hatalmas konferencia terembe. A terem nem hasonlított egy tárgyalóteremhez. Az emberek egymás szavába kötve beszélgettek, közben a kanapét fürkészték, ami mellett volt egy éjjeli szekrény, azon pedig volt a parfüm. Mosolyogva fürkésztem az üveget. Elegáns volt. A gondolataimból kizökkenve kerestem meg a cég tulajdonosát, aki két férfival beszélgetett. A harmadik férfi a fényképezőgépen mutatott nekik valamit, innen gondoltam, hogy már befejezték, vagy most fogják kezdeni. Mivel nekem háttal álltak, így kelleténél hangosabban szólaltam meg. Mert ekkor még volt bátorságom.
- Megjöttek a kért kávék és szoba hőmérsékletű forró csoki – udvariasság miatt először a forró csokit nyújtottam a férfi mellé, aki a kezem felé fordulva lassan elvette, de ezután a testével is felém fordult.
- Köszönöm – de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. A férfi teljes testtel fordult felém. Annyira meglepődött, hogy a mosolya lefagyott az arcáról, a szemöldökét szigorúan a plafon felé húzta. És ekkor megállt az idő. A tekintetemmel az arcát fürkésztem. Ő mást sem csinált, csak a szemembe nézett. Te jó ég! Négy év után újra találkoztam a férfival, aki ellopta a szívemet. Aiden Baker mozdulatlanul állt előttem, egy arcizma sem rándult meg. Nem tudtam, hogy hány másodperce néztük egymást. Nem számít! Aiden! Te vagy az??! Istenem!
- Te vagy az? – suttogtam hallkan. Nem voltam biztos abban, hogy hallotta, mert mélyen a szemembe nézve lassan beleszívott a szívószálba, majd... majd cseresznye színűre pirult arccal fordult nekem hátat. A kivasalt fehér ingjén végig nézve könnybe lábadt a szemem. De, ami furcsább és váratlanabb volt, Aiden Baker mindenki szeme láttára elkezdett köhögni.
- Jól van? – lépett mellé a főnököm. Aiden még mindig háttal állt nekem, ezért nem tudtam, hogy mi történik.
- Félrenyeltem – válaszolta szűkszavúan. Próbáltam úgy csinálni, mintha nem tört volna össze a lelkem... de... a kurva életbe! Egy karnyújtásnyira áll előttem a férfi, akibe tizennyolc évesen szerelmes voltam! – Szerintem akkor kezdjük! Gyere velem Bob! Most azonnal! – hírtelen karon fogta a szakállas férfit és behúzta maga után az öltözőbe.
- Mi ütött beléd? – és ekkor becsukódott az ajtó mögöttük. Aiden Baker itt van! Még akkor is, ha csak egy percre láttam. Akkor is, ha egy percet arra áldoztam fel, hogy a szemébe nézzek. A szemébe... Aiden! Nem változott a tekinteted. Még mindig eltudok benne veszni. Le kell ülnöm! Most!
- Minden oké? – a cég tulajdonosa elvette tőlem az egyik kávét, közben érdekes párbeszéd szűrődött ki az ajtón túlról. Próbáltam minden szóra és gondolatra odafigyelni. A következő párbeszédnek voltam fültanúja.
„Mi?! Komoly?"
„Igen! Mondom!"
„De... most szopatsz?!"
„Nem! Nézd meg! De ne feltűnően, oké?"
Ebben a pillanatban kinyílt a kétszárnyú ajtó és a szakállas férfi lépett ki onnan. Azonnal felém pillantott, ezért sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia engem. Miután alaposan végig mért a szakállát simogatva, fütyülve sétált vissza az öltözőbe és tovább folytatták.
„Mi a fasz?" Micsoda véletlen!"
„Maradj csöndben, mert Istenre mondom, hogy levágom a szakállad!"
Aiden fenyegetése miatt az ajkam elé tettem a kezem és próbáltam nem nevetni.
Talán a sorsnak köszönhetem, hogy mi ketten újra találkoztunk.
Talán a véletlen műve, hogy ők ketten ide jöttek.
Talán...mindent elölről kezdhetnénk?
A cég tulajdonosa mondta, hogy nyugodtan maradjak bent, ezért nem mondhattam nemet. A fotózás alatt mindvégig Aident figyeltem. A sminkesek készítettek neki egy alap sminket. A kávé színű haját elegánsan hátra lakkozták és fésűvel megigazították. A kanapé mögött egy éjfekete vászon húzódott, miközben Aiden a kanapéra ült. Lábát férfiasan oldalra csúsztatta, ingjét teljesen kigombolták. Hogy leplezzem a gyengeségemet, megtámasztottam az arcom, miközben összefontam magam előtt a kezem, így nem láthatta a reakciómat. Még is vettem a bátorságot és végig néztem a felsőtestén. A mellkasa selymes és izmos volt. Egy arany lánc feszült a nyakán, jobb mellkasán egy tetoválás volt. Nem volt rajta felesleg, szép szálkás teste volt. Csak fél füllel hallottam, hogy miről beszélgetnek, mert elvesztem Aidenben. Kellemetlenül tűrte, hogy az egyik sminkes az ingje gallérját igazítsa. Közben láttam, hogy a keze Aiden nyakához ér. Gyorsan hátat fordítottam nekik és összeszorítottam az ajkamat. – Ne legyél féltékeny – vigyorogva fordultam vissza, de ekkor találkozott a tekintetem a ragyogó tengerkék szempárral. Ismertük egymást, ezért egy pillantásból tudtuk, hogy mit érez vagy gondol a másik. Miközben Aiden megállás nélkül engem nézett, a fotós készített róla egy képsorozatot. A képeket megnézve csak ennyit mondott.
- Nem tudom, hogy mit figyel ilyen tekintettel.... de folytassa! Kitűnő!
A szemembe nézve csak ennyit válaszolt.
- Örömmel – szemét összehúzta, szemöldökét kicsit ráncolta. És, miközben készültek róla a képek, én kihasználtam az időt, hogy a terem végéből a lelkébe nézzek.
Most mire gondolsz?
Miért nézel rám ilyen rosszfiús, mégis csábító tekintettel?
Mikor lettél ilyen vonzó férfi?
Hova tűnt a fiú, aki egykor voltál?
- Miért néz téged? – lépett mellém Lulu.
- Nem engem néz, hanem... ezt a festményt – mutattam a fejem mellett található festményre. Istenem! Aiden...
- Tökéletes! Most forduljon erre! Nézzen rám úgy mintha egy nő lennék, akit mindenáron megszeretne kapni!
- Akit megszeretnék kapni? – ismételten rám pillantott, és csak ezután nézett a kamerába.
- Te jó ég! Kiszemelt téged!
Aiden arcát nézve hirtelen megrohamoztak az érzelmek. Szorítani kezdett a torkom és pillangók repkedtek a gyomromban. Könnyes szemmel suttogtam Lulunak és az ajtó felé fordultam. A hátam mögűl hallottam, hogy Raphael arra kéri Aident, hogy álljon fel. Mielőtt becsuktam volna az ajtót, az apró résen láttam, hogy Aiden azonnal felém fordult.
Vajon mire gondolsz, mikor engem nézel?
Vajon te is annyira meglepődtél, mint én?
Vajon most mi játszódik le a fejedben?
A kétszárnyú ajtó rései közt végig néztem a nyitott felsőtestén, majd becsuktam a konferencia terem ajtaját, és kicsit összetört szívvel sétáltam az asztalomhoz.
Így történt, hogy Aiden Baker újra belépett az életembe...
És ezután minden megváltozott...