Two Faced [JAVÍTÁS ALATT]

14. rész | Vizsga

FEJEZET JELENLEG JAVÍTÁS ALATT

A következő napok elég unalmasan teltek. Edzések, kisebb küldetések, Ezarel szivatása, Nevrától való folyamatos távolságtartás (1,5 méter, na ki emlékszik még?) meg egyebek.
Esténként a könyvtárban olvastam fajokról szóló könyveket és Eldarya történelmét, hátha megtudom mi is vagyok valójában és hogy ki a testvérem.
Egy nap egész érdekes dolgot találtam azokról a tündérekről, akik több faj tulajdonságait örökölték.
"Sokféle képesség birtokában lehetnek, gyakran tudják az elemeket irányítani. A sellő vagy elf keverékek leggyakrabban a víz, a vámpír vagy vérfarkas keverékek a szél, a különböző tündérfélék és browniek utódai a föld, míg a többi leginkább a tűz elem irányítója. Minél több faj vére keveredik egy személyben, annál erősebb lesz. De olyan tündért aki több elemet is képes uralni keveset találunk, mert nagy erejük és képességeik miatt levadászták, elfogták vagy megölték őket, a kétarcúakhoz és sárkányokhoz hasonlóan."
Kétarcúak? Sárkányok?
Akármennyire is elképesztő volt az egész bekezdés, mégis az utolsó két szón akadt meg a szemem. A Kétarcúak csak valami kódnév lehetett, de nem tudtam kitalálni mire. A sárkányok viszont... Mégis hogy tudták csak úgy levadászni őket? Biztos hogy nem hagyták magukat, és egy sárkány önmagában is elég ellenfél, nemhogy egy egész sereg!
Erről muszáj volt megkérdeznem Kerot.
Sokat gondolkodtam hogyan hozhatnám elő a "rejtett képességem" és minden nap tovább kutattam, de nem sok eredménnyel. A testvéremről az égvilágon semmit nem találtam. Már majdnem kezdtem feladni, amikor egy nap Miiko bejelentette, hogy meg fogja nézni, mire vagyok képes, aztán elküld ahhoz a boszorkányhoz vagy kihez. Állítólag ő tud majd segíteni. Így hát kezdhettem is a "vizsgára" való készülést. Egy délután éppen a kardom élezésével szórakoztam. Jamon ugyan egyszer már megmutatta de hát az én esetemben semmi nem akart úgy sikerülni.
- Hja, én feladom! - sóhajtottam - Ez reménytelen.
- Nem az csak egy kicsit máshogy kell tartani. - hallottam meg egy hangot a hátam mögül.
Egy látszólag tünetmentes gyors szívroham elkapott.
- Basszus! - hátrafordultam és megláttam egy zöld hajú lányt. A bőre kinézetre olyan volt mintha fakéreg lenne, és egy mini üvegházat cipelt a hátán. Hát ha neki ez jó...
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni. Csak azt szerettem volna megmutatni, hogyan csináld. - mondta, majd megfogta a kezemmel együtt a fegyvert és megmutatta hogy kell tartani. Így már egészen könnyűnek tűnt.
- Látod, megy ez neked! - lépett hátrébb - Egyébként azt hiszem még nem találkoztunk. Caméria vagyok. - mutatkozott be.
- Én Laila. És köszi a segítséget. Nélküled kitudja meddig bénáztam volna.
- Semmiség! Te vagy az újonc aki nemrég érkezett? - kérdezte.
- Mondhatni...
Ahogy elgondolkodtam, rájöttem, hogy fogalmam sincs pontosan mióta vagyok itt, csak tippelni tudok. Valamiért teljesen elvesztettem az időérzékem.
- Akkor téged akar megnézni Miiko! Még az is lehet, hogy velem fogsz megküzdeni. - kacsintott rám.
- Tessék? - rémültem meg.
- Nyugi, gyakorolhatunk ha szeretnél. - nevetett, látva az ijedt arckifejezésemet.
- Oké...
- Szuper, úgy sincs más dolgom!
Így aztán kimentünk az egyik pályára és elkezdtünk edzeni. Caméria kiváló harcos volt, még Merinát is simán lekörözte. Ez eléggé lehangolt mivel láttam, hogy esélyem nincs ellene. A végére már annyira elfáradtam, hogy csukott szemmel és hátrakötött kézzel is bárki el tudott volna intézni.
- Azt hiszem ennyi elég lesz mára. - nézett végig rajtam elégedetten a làny - Úgy látom kellően elfáradtàl.
- Az nem kifejezés...
Erre ő csak felnevetett, és elindult vissza a főhadiszállásra. Utána mentem, letettük a fegyvereinket, aztán elmentünk vacsorázni. Megint beültem a gárdavezetőkhöz.
- Mostmár mindig itt leszel? - nézett rám Ezarel.
- Igen, hogy meg tudjam zabálni a mézedet. - vigyorogtam.
Az elf erre gyilkos szemekkel nézett rám.
- Én nem bánom ha van egy lány a társaságban. - fejtette ki Nevra kicsit sem meglepő véleményét.
- Miért nem csodálkozom... - sóhajtottam.
A kaja most is olyan jó menzás minőségű "nemtudodmivanbennedenemisakarodtudni" féle volt. A fiúk beszélgetni kezdtek, én viszont csak ültem a gondolataimba merülve. Igazából mindig is tetszett a katonásdi, de sejtettem, hogy ami itt van az nem játék. Féltem, mi lesz ha tényleg harcra kerül sor. Haza akartam menni. Érezni lehetett hogy ez a világ a háború szélén áll. Minden növény, a nyugtalan familiárisok, a különböző katasztrófák is erre utaltak. "Valami készülődik Keleten..." - jutott eszembe pár sor a Gyűrűk Urából. Erre elmosolyodtam. Emilyvel biztos jót tudnánk nevetni ezeken. Szerettem volna visszamenni. Legalább tudatni a családtagjaimmal, hogy jól vagyok. Ennek ellenére akarva vagy akaratlanul, kezdtem beilleszkedni. Azalatt a másfél hónap alatt sok dolgot megtudtam Eldaryáról, és egyre inkább sikerült megtalálni a közös hangot az itteniekkel.
- Hogy haladsz az edzéseiddel? - kérdezte váratlanul Valkyon. Egy pillanatra lefagytam.
- E-egészen jól. Mondjuk úgy, hogy már nem esek el a saját lábamban.
Erre mindhárman nevetni kezdtek.
- Holnap megnézlek én is, aztán két nap és Miikonak kell majd bemutatnod mit tudsz.
- Ha addig nem nyúlik ki. - vigyorgott Ezarel.
- Jajj de nagyon vicces kedvében van valaki! - nyújtottam ki a nyelvem - Csak vigyázz mert ha rosszkor kezdesz poénkodni te fogod feldobni a talpad. - vigyorogtam rá a szadista arckifejezésemmel. Az elf eléggé meglepődött, a barátai meg csak röhögtek rajta.
Másnap korán keltem és elkezdtem lélekben készülni az edzésre. Szerencsére nem volt sok időm azon gondolkodni, mennyire fogok leégni ezért annyira nem is féltem. De amikor már alapállásban voltam, szembe Camériával, néhány másodperccel a párbajunk kezdete előtt, tényleg bepánikoltam. Menni fog ez! - próbáltam nyugtatni magam. Több időt nem is kaptam gondolkodásra mert a lány azonnal támadott. Az küzdelmünk első részében leginkább csak védekeztem, azt sem túl jól. De lassan belejöttem és a végén egy-két támadást is sikerült indítanom a társam ellen. Persze ettől még legyőzött de talán már nem olyan könnyedén.
- Ügyes voltál! - mosolygott rám a lány mikor lejöttünk a pályáról.
- Hát azért annyira nem...- őszintén szólva egyáltalán nem éreztem, hogy kifejezetten jó lettem volna, de azért arra büszke voltam, hogy nem estem pofára. Fejlődés!
- Túl szigorú vagy magadhoz! - csóválta a fejét Caméria - Tehetséges vagy! És egyébként is, mindenki onnan indult ahonnan te.
- Camériának igaza van. Jobban kéne bíznod magadban. - mosolygott Valkyon - Előbb vagy utóbb Miiko is rájön, hogy nem hiába vagy itt.
- Remélem... - sóhajtottam, de belül nagyonis jól esett a támogatásuk.