Titkok hálójában // H.S. /

Ötödik fejezet

- Könnyű ezt mondani - sóhajtottam fel. - Múltkor az egyik csoporttársam az arcomba vágta, hogy lefeküdtek akkor, amikor még javában együtt voltunk - vallottam be neki. Nem akartam mesélni neki a múltkori támadásról, mert tudtam, hogy azonnal anyatigris üzemmódba kapcsolna, és képes lenne megjelenni az egyetem előtt egy hajtépésre. Nem kockáztathattam.

- Ki volt az a szívtelen ribanc? - fújtatott haragosan.

- Nem lényeges. Nekem állt a barátnőivel a gyakornoki állás miatt, és teljesen megaláztak volna, ha Colin nem lép közbe - ismertem be. Colin említésére felhúzta a szemöldökét.

- Az a Colin?

- Igen, akivel a szokásnál többször feküdtél le - mondtam lazán, de azonnal oldalba könyökölt.

- Olyan rosszul hangzik, amikor te mondod - nevetett fel.

- De ez az igazság - vontam meg a vállam.

- Szóval Colin megmentett? Ez igazán rendes tőle - felelt csendesen.

- Colin nagyon jó fej srác - mosolyogtam rá, azonban felsóhajtott.

- Lehet. De én nem vagyok az a kapcsolatszerető ember. Colin ide vagy oda - sütötte le a szemét. Sajnos tudtam, hogy mire gondol, így megértően bólintottam.

- Most egyikünknek sincs itt az ideje egy kapcsolathoz. De itt vagyunk egymásnak - mosolyogtam rá. Hangosan felröhögött.

- Ha valaki ezt hallotta volna, nagyon félreértette volna - kuncogott tovább, miközben beültünk az autóba. Amint elindultunk, ismét a gondolataimba meredtem, és az ablakon bámultam kifelé. Soph ismét észrevette a hallgatagságomat, így megbökte a kezem. - Hé, este csinálunk valamit? Veszek egy csomó jégkrémet, csokit, és bármit amit szeretnél. Megnézhetnénk egy filmet, hogy kicsit eltereljük a figyelmed - ajánlotta fel, én pedig hálásan néztem rá.

- Epres jégkrémet kérek - mondtam, majd mindketten hangos nevetésben törtünk ki. Amikor a Spectator előtt leparkolt, komoly tekintettel fordult felém.

- Tudom, hogy nem szeretsz az érzéseidről beszélni, de nem vagy egyedül ma. Ne hagyd, hogy egy pasi elrontsa a kedvedet egy egész napra. Szívesen szidom veled David-et, de azt szeretném, ha tovább lépnél és boldog lennél - ismerte be, én pedig hálásan elmosolyodtam.

- Köszönöm, Soph. Te vagy a legeslegjobb barátnő - feleltem, ő pedig zavarában elpirult.

- Legyen szép napod, April - köszönt el, mielőtt kiszálltam és bevágtam magam mögött az ajtót. Sóhajtva lépkedtem a Spectator épülete felé. Miután sikeresen beharcoltam magam a liftbe, majd komótosan végigsétáltam a szerkesztőségen, benyitottam az irodába. Amikor benyitottam, a szívem kihagyott egy ütemet. Mr. Styles ott ült az íróasztalom előtti székben, miközben lapozgatta a feladataimat. Amikor észrevett, unottan vetett rám egy pillantást.

- Jó reggelt, Mr. Styles - köszöntöttem gombóccal a torkomban. Morgott valami köszönésfélét, miközben levettem magamról a kabátom, és az asztalhoz sétáltam. Ahogy leültem, éreztem magamon a tekintetét, azonban minden másra néztem, csak rá nem. Volt valami a szigorában, ami teljesen megrémített, valahányszor egy légtérbe kerültem vele.

- Szerdán késtek a feladataid - kezdett bele a hegyi beszédbe. Lehunyt szemmel felsóhajtottam, majd amint ránéztem, az első dolog ami a feltűnt, a szinte fekete karikák voltak a szeme alatt. Hihetetlenül fáradtnak tűnt, legalább mint aki két napja nem aludt.

- Tovább bent maradtam, hogy mindent elkészítsek - magyarázkodtam, de csendre intett.

- Nem tűröm a késést, April. Azért adok határidőt, hogy betartsd. Az egyetemen is ilyen hanyag munkát adsz ki a kezed közül? - dobta idegesen az asztalomra a papírokat. Teljesen megsemmisülve ültem előtte, és lesütöttem a szemem.