Keselyű-novella

Szabó Béla halála

Lovas nem törődött tovább a körzeti megbízottal. Megvárta, amíg Zolnai csinál néhány képet az áldozatról, és összeszedi a köré szórt papírokat, majd a helyszínre érkező halottkémmel is váltott néhány szót. Biztos volt benne, hogy a gyilkos férfi. Amellett, hogy ilyen szintű brutalitásra nő nem lehetett képes, Lovas tudta, hogy testi erő is szükséges a megmerevedő test felvágásához. Nem zárta ki, hogy a tettes a cigányok között lapul, de rendes nyomozást akart, amelyben a bizonyítékok mutatják meg a gyilkost, nem pedig egy vádló ujj.
Délután lett, mire a helyszínen végeztek. A körzeti megbízott irodáját a csehszlovák határtól százötven méterre, egy téglából épített parasztházban alakították ki.
- Miért mondta a favágó, hogy az áldozat rosszéletű volt?
Lovas a helyiség közepére húzta a dohányzóasztalt, egymás mellé pakolta az áldozat körül talált színes papírokat, és alaposan szemügyre vette őket. Hét lap volt a magyar kártyából, kettő tízforintos bankjegy, egy papírfecni, amire ceruzával valaki azt írta „Yost", és egy kisebb kartonkártya, amire írógéppel írtak egy idézetet „Vétkesek közt cinkos, aki néma".
- Béla tavaly jött a faluba – mondta a körzeti megbízott. – A nagynénje fogadta be, de nem bírt nyugodni. Hiába volt bejelentve az erdészetbe, mindig hiányzott. Dorbézolt a kocsmában, és a rossz nyelvek szerint a nagynénje egy idő után nem csak a nagynénje volt.
- Volt valami összetűzése a cigányokkal?
A körzeti megbízott sandán a nyomozóra pillantott.
- Azt gyanítottam, hogy lopott holmival kereskedik a határon.
Lovas töprengve lépett a ház udvarára vezető ajtóhoz. A kertben az önkéntesek sakkoztak egy faasztalnál. A körzeti megbízott nagy nehezen kinyögte, hogy a két suhanc a salgótarjáni Acélárugyár betanított munkása, akik a gyár és rendőrség együttműködésének következtében pár hónapig a körzeti megbízott munkáját segítették. Az ilyen feladatokra mindig szívesen jelentkeztek a fiatalok, mivel hivatalos keretek között ruházhatták meg a csavargókat és munkakerülőket.
- Úgy tűnt, mintha akartál volna mondani valamit az erdőben – lépett közelebb Lovas, és a nyúlánk fiúra nézett. Nem volt valami jó sakkjátékos, de amennyire meg tudta ítélni a sötét bábukat vezető másik állt nyerésre.
- Nem, elvtárs – a suhanc megrázta a fejét. – Csak nem láttam még ilyen halottat.
- Miért, milyeneket láttál?
- Maga biztosan több ilyennel találkozott már.
Lovast határozattan zavarta valami a fiúban. Volt benne valami nyugtalanító. Amikor néhány felső tagozatossal Molotov-koktélokat dobtak egy orosz tankra a Corvin köz háta mögött, akkor látott valami hasonlót.
Amikor ölni készültek.
Eszébe jutott valami.
- Ismered Babits verseit?
- Nem a művész, hanem a mű számít, elvtárs.
Lovas nem tudta hova tenni a választ, de hirtelen újra megjelent előtte a tisztáson fekvő holttest. A meztelen, felvágott mellkas, a kihasított, vöröses szív és nyelv, a körbe szórt színes kártyák. Mintha valaki szándékosan rendezte volna így a helyszínt. Mintha az egész egy előre megtervezett, iszonytató műalkotás lett volna.
Lovas elborzadt. Miféle ember tenne ilyet?
A ház egyik szobájában szállásolták el magukat Zolnaival. Estére járt az idő, amikor valaki megzörgette az ajtót.
- Nem úgy gondoltam, János – suttogta a körzeti megbízott a sötét nyílásban, amikor Lovas kinyitotta az ajtót. Pálinkaszag terjengett körülötte. – Tudja, ott a tisztáson.
- Maga csak írja össze azt a listát, elvtárs.

Alig múlt el reggel nyolc óra, mikor a szolgálati Volga megállt Szabó Ilona háza előtt. A vakolatlan épület egy dombon állt a vasútállomás fölött. A macskaköves udvart gaz verte fel, a kerti csaphoz rozsdás lábast támasztottak.
- Miért vágta ki a nyelvét is? – Zolnait láthatóan nagyon felkavarta a holttest látványa.
Lovas nem válaszolt, arra gondolt, hogy a gyilkos ezzel arra utalhatott, hogy Szabó Béla nem jártathatja a száját többé, de fogalma sem volt, miről vagy kiről nem beszélhet. Intett a körzeti megbízottnak, aki becsengetett. Magas, csontos asszony jött eléjük, legalább negyvenéves lehetett. Arca és homloka horzsolásokkal volt tele.
- Meghalt, ugye? – kérdezte, miután a nyomozók leültek a szegényes nappaliban.
- Meg – bólintott a körzeti megbízott. Lovas figyelmét nem kerülte el, hogy a nő keze enyhén remegni kezdett. Összeszorította a száját és egy sötét, vitrines szekrényhez lépett, ahonnan cigarettát vett elő. Nyelt egyet, aztán rágyújtott.
- Miért jöttek hárman? – kérdezte, miután könnyes szemmel kifújta a füstöt.
- Mikor láttad utoljára? – hajolt előre körzeti megbízott az apró széken.
Ilona tekintete elfelhősödött. Lovas biztos volt benne, hogy megértette jövetelük valódi célját.
- Azt hiszik, én tettem?
- Hogyan keletkeztek a sérülések az arcán, elvtársnő? – Lovas elérkezettnek látta az időt a keményebb kérdésekre. Az elmúlt nyolc év alatt megtanulta, hogy egy kihallgatáson csak a rendőrség kérdezhet.
- Ne akarja, hogy bevigyük Tarjánba – tette hozzá halkan, mikor látta, hogy a nő tiltakozna.
Ilona kétségbeesetten a körzeti megbízottra pillantott, aki azonban rezzenéstelen tekintettel nézett vissza rá.
Ha tényleg meghalt, most már úgyis mindegy – a nő keze egyre jobban remegett, ahogy beleszívott a cigarettába. – Tegnapelőtt este nagyon összevesztünk. Elveszítette a fejét, és eljárt a keze. Nekiestem a tűzhelynek.
- Máskor is csinált ilyet?
Ilona megrázta a fejét.
- Nagyon ideges volt. Nem kellett volna kérdőre vonnom.
- Miért volt ideges?
- Találkozója volt valakivel – mondta a nő, és a cigarettát tartó kezével legyintett. A füst már megrekedt a kis szobában, és Ilona mozdulatára bizarr alakok kezdtek kavarogni a nyomozók feje fölött.
- Nem mondta, kivel? – Lovas érezte, hogy jó nyomon járnak. Ha szerencséjük van, mindjárt megtudják a gyilkos nevét.
- Soha nem láttam még ilyennek. Csak nézett maga elé, alig beszélt, és pálinkát ivott.
- Kivel találkozott? – kérdezte Lovas sürgetően.
Ilona elnyomta a csikket a dohányzóasztal közepén lévő hamutálban, és kezébe temette az arcát.
- Az én hibám. Azt hittem... azt hittem....
- Mit hitt?
A füst fenyegetően megsűrűsödött körülöttük, ahogy a nő zokogni kezdett.
- Ilona, figyeljen rám, – Lovas megfogta a nő kezét. – kivel találkozott, Béla?