Felejteni (Haikyuu)

Huszonegyedik

A többiek némán visszaintettek neki, majd miután a busz elhagyta a megállót, és Kunimi-nak ideiglenesen sikerült lerázni a lányt, bementek a legközelebbi kisboltba, mert csak most, hogy végre megálltak egy helyben, eszükbe jutott, hogy szinte semmit nem ittak azóta, hogy eljöttek a pályáról. Öt perccel később mind a hárman a bolt lépcsőjén ültek, Kindaichi kezében egy már üres vizes palack, míg Norio és Kunimi szinte még csak hozzá sem kezdtek.

- Mondd, Toju... nem akarlak siettetni, meg semmi, de... mikor szeretnéd leadni a jelentkezésed? - kérdezte Kindaichi.

- Ez lehetne a tízmilliós kérdés - mosolyodott el az orra alatt a szőke - Még nem tudom. Talán amikor elég késznek érzem magam ahhoz, hogy ne hátráltassalak titeket, amikor oda kerülök. Nem akarom, hogy miattam menjen tönkre a csapategység.

- Nem fog. Ezt nehezen lehet tönkretenni - vallotta be őszintén Kunimi - Talán kívülről máshogy néz ki, de belülről ez a csapat nem olyan ijesztő, ha mondjuk edzésen kívül vagyunk. Sőt, edzések előtt és után is elég sok érdekes helyzet van. Mint amikor Matsukawa-san 20 percet késett, mert Hanamaki-san bezárta a mosdóba, és véletlen olyan jól elrejtette a kulcsot, hogy senki sem találta meg.

- Hogy jutott ki? - kérdezte Norio nevetve.

- Asszem kimászott felül - gondolkodott el Kindaichi - Egy szó, mint száz, nem kell aggódnod. Balos is vagy, ami azt jelenti, hogy szörnyen kellesz minden csapatnak. Nálunk egy balkezes sincs. Az egész prefektúrában mindössze egy van, aki ismert, és van okunk félni a bal kezétől.

- Ki az? - kérdezte Norio.

- Ushiwaka. A Shiratorizawa kapitánya és ásza - válaszolta Kindaichi, és mintha enyhe düh lett volna a hangjában.

Norio emlékezett rá a videókból. Rá mondjuk tényleg az ijesztő és félelmetes szó illett volna a legjobban. Az, amit ő szimbolizált, számára nem volt más, mint a pusztító, nyers erő, amit józan ésszel nem lehet megállítani, csak még nagyobb pusztító, nyers erővel. Bár ahogy olvasta a cikkeket, és nézte az elemzéseket, nem volt nagyon ilyen.

- Emellett hátborzongatóan jó célzód van. Ha erre szemet vet az edző a válogatón, akkor tuti bekerülsz - döntötte neki a hátát Kindaichi a falnak.

- Válogató? - kérdezett vissza ledöbbenve Norio.

- Nem tudtál róla? - döntötte oldalra a fejét Kindaichi. A szőke megrázta a fejét - Hát, a késői jelentkezőknek, az olyanoknak, mint te, van egy ilyen ,,vizsga" szerűség, leginkább így tudom leírni. Általában olyanok jelentkeznek, akik az első két hónapban megneszelték, hogy mekkora hírneve és sikere van a csapatnak, és hogy a lányok mennyire buknak a röplabdás fiúkra, és eldöntik, hogy ez nekik is kell, de semmit nem értenek ehhez az egészhez, és azt hiszik, hogy egyszerű lesz. Bár ahogy észrevettem, neked nem ez a célod vele - tette a kezét Norio vállára - Ne aggódj, nem lesznek olyan nehéz feladatok, ahogy az edzőtől hallottam. Leginkább az lesz, hogy megnézik, milyen posztra vagy alkalmas, megmérik, milyen magasra tudsz ugrani, és hasonlók.

- Fogalmam sincs, hogy ez most felvillanyozott, vagy lehangolt - mondta Norio a földre meredve - Bár, ha így kerülök be, az azt jelenti, hogy az edzőtök szemével vagyok megfelelő a csapatba, igaz? - kérdeze.

- Egyértelműen - válaszolta Kunimi, fel sem nézve a telefonjából - Ha még javítasz a blokkolásodon, akkor kisujjból kirázod - mondta, és szeme sarkából Norio-ra nézett.

- Fogalmam sincs, hogy mitől, de miközben melletted van, sokkal többet beszél. És őszintébb is.

- Nincs okom nem őszintének lenni vele. Szeretném, hogyha a csapat tagja lenne. Végre lenne csendes társaság, mindenki folyton olyan hangos - forgatta meg a szemét. Norio kissé zavartan mosolygott. Hiába tűnt úgy, hogy nem kedveli a csapatot, mindenki tudta, hogy ez nem igaz.

- Mikor lesz a válogató? - kérdezte Norio.

- Ezen a héten lett volna eredetileg, de a vezetőedző nem lesz, és nélküle nem akarják megtartani, szóval jövő hétre lett tolva. Ha ezen a héten leadod a jelentkezést, akkor szerintem rendben leszel - mondta Kindaichi.

Norio a zsebébe tette a kezét, megint megtalálva a már kissé gyűrött papírt. Szóval van egy kisebb akadály... Vagyis, nem akadály. Ha tényleg minden úgy lesz, ahogy Kindaichi mondja, akkor ha be lesz válogatva, tényleg készen áll, és ezt az edző mondja meg. Valahogy ettől kevésbé érezte magát reménytelen esetnek, mert volt valami, ami leteszteli. Ez az egész egyszerre ijesztette meg egy kicsit, és adott neki egy kis reményt, hogy talán nem fogja visszatartani a csapatot, feltéve, ha bekerül.

- Nekem lassan indulnom kéne - tápászkodott fel Norio - Köszönöm, hogy csatlakoztatok hozzánk. Tényleg nagyon jól éreztem magam. Kunimi, holnap nincs bioszom ugyan, de ha akarod, ebédszünetben odaadhatom a jegyzeteim, és kiválogathatod belőle azt, ami kell.

- Rendben, akkor holnap együtt ebédelünk - csapta össze két tenyerét Kindaichi, majd ő is felállt.

- Holnap találkozunk - intett Norio mosolyogva, és elindult, pont az ellenkező irányba, mint a másik kettő.

- Toju! - szólt utána Kindaichi - Segítünk... nem is. Segítek felkészülni a válogatóra - küldött felé egy biztató mosolyt.

- Most pont beszélhettél volna többesben - sóhajtott fel Kunimi, majd felnyújtotta a hüvelykujját - Én is segítek. A biosz jegyzetért cserébe.

Norio nem válaszolt semmit, csak egy széles mosoly kíséretében bólintott, és egy utolsó integetés kíséretében megfordult, majd tovább haladt otthona felé. Ahogy egyre csak előre sétált, a szeme úgy tévedt fel a csillagos égre. Valami nagyon különleges volt benne, és valamitől sokkal szebb volt. Mintha... Mintha minden kezdte volna visszanyerni a színét.

- Azt hiszem... azt hiszem szereztem barátokat - suttogta, miközben az égre meredt.

---

Ez egy kissé lazább hangvételű lett, szerettem volna mélyíteni hármuk kapcsolatát, szóval remélem, tetszik a fejezet. A válogató ötlete konkrétan hajnal kettő körül pattant ki a fejemből, szóval ha nem elég összeszedett, akkor az valószínűleg ezért lesz. Spotify-on csináltam lejátszási listákat a könyveimhez, ha valakit érdekelnek ezek, akkor szívesen elküldöm neki a profilomat! 

Üdv: Lilla