A kávézóban

Szokásos téli hétfő reggelemet töltöttem a Povarszkaja utcai kávézó egyik ablak melletti kis asztálkájának székén ülve, és meredten bámultam ki a jegesre fagyott ablakon keresztül a téli rideg kinti világba. Láttam, ahogy a háziállatot tartó városlakók sétáltatják a kutyájukat, ahogy a kisgyermekek sok réteg ruhában, amelyet a féltő anyukájuk adott rájuk, hogy meg ne fázzanak, sietnek kipirosló arccal az iskolába, hogy barátaiknak elmesélhessék a hétvégén történteket és láttam az öregasszonyt, aki az utca másik oldalán lévő parkban a madáretetőkbe magvakat szór, hogy a kis madárkák télen is tudjanak mit enni.

Gondolataimat a kávézó bejáratának csengője zavarta meg, és mintha késztetést éreztem volna rá egyből odafordultam. Szemem elé egy gyönyörű barna hajú, zöld szemű nő került, ki egyből körbe nézve szabad helyet keresett magának. A teremben egyetlen üres asztal volt az is épp előttem, amit a hölgy észre is vett és sietősen lépkedett az asztalhoz, hogy senki más ne foglalhassa le magának. De hát ki akarná egy ilyen gyönyörű és bájos nő elől egy asztalt elfoglalni? Amint leült elővett egy könyvet, borítója alapján valamiféle verseskötet lehetett, de abból is a modern féle. Kinyitotta, ahol a könyvjelzője volt és elkezdte olvasni. Arcáról le lehetett olvasni, hogy leköti a könyv és szeretné érteni a szövegben leírtakat. Annyira elmélyedt a szövegben, hogy csak a 3. megszólításra figyelt fel a felette álló pincérnőre, aki a rendelését kívánta felvenni. Udvariasan bocsánatot kért és egy almás fahéjas lattet rendelt. Időközben megfeledkeztem az előttem még, éppen hogy meleg cappuccinoról, így bele is kortyoltam és szomorúan tapasztaltam, hogy tényleg nem olyan meleg, mint volt, de az előttem lévő nőé egyenesen gőzölgött. Belekóstolt óvatosan ő is forró italába és látszódott, hogy a hűvös időben ahol az előbb kint járt jól esett neki a meleg, egyenesen átjárta a testét. Egyre jobban érdekelt ki lehet, honnan jött és hová tart. Minden létező információt meg akartam tudni róla ezért kapva kaptam az alkalmon és elhatároztam oda megyek, de mégis mivel. Ezelőtt soha nem jutott eszembe, hogy bárkihez is odamenjek, főleg úgy hogy nem régiben láttam először. Érdekes és egy különös érzés volt bennem, pont olyan, mint amikor 4 évesen a fa alatti ajándékokra néztem, de természetesen csak messziről, mert még nem nyúlhattam hozzájuk. Annyira elmerengtem gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy az ifjú nő éppen felém tart, az én asztalom felé. Csendben leült karját az asztalra téve összefonta és szemembe nézve mosolyra húzta a száját és megkérdezte -- Megosztaná velem is a gondolatmenetét? – szólt hozzám bájosan. Megszólalni se bírtam, hirtelen egyetlen egy szó se jutott eszembe, mit is válaszolhattam volna. 1-2 másodpercre csend telepedett közénk majd végül hirtelen, de válaszoltam. Elmondtam minden egyes kis szösszenetet, ami az érkezésétől megfogalmazódott bennem, róla. Csendben, már kínosan is, de figyelt minden egyes szavamra. Befejeztem, de nem mondott semmit, belekortyolt kávéjába és csak utána nyitotta beszédre ajkait.

- És hogy hívják? Biztos név is fűződik ezekhez a gondolatmenetekhez – kérdezte tőlem érdeklődő tekintettel

- Dmitrij becses nevem, és a hölgyet hogy szólíthatom?

- Tanya. Örülök, hogy megismerhettelek Dmitrij – majd e mondata után felált, felvette világos barna kabátját, amelyből pénzt rakott ki az asztalra és kisétált az ajtón.

- És így történt, hogy az ajtón kilépve nem csak a kabátját, hanem a szívemet is elviette a te drága babushkad.