KIHÍVÁS #5 -KÉRDÉSEK ÍRÁSRÓL, ÍRÓKTÓL

46 4 13
                                    

danny_valentin_87 hívott ki erre, Isten tudja, mikor.

1) Hogy szeretsz a legjobban írni: kézzel vagy laptopon? Szoktál jegyzetet készíteni, vagy leülsz és rögtön a közepébe vágsz?

Csakis a laptop, ugyanis utálok gépelni -mármint utólag. Sokkal egyszerűbb, ha rögtön bepötyögöm, amit írok, a jelentősebb változtatásoknál másolatként mentem az új verziót, esetleg valamit hozzáteszek a címhez – ezek azonban munkaverziók.

Jegyzetek, ó, igen, kezdő íróként még nem értékeltem kellőképpen a szükségességét - most pedig olyan jó visszaolvasni őket, új írásaimnál ezek a későbbiekben keletkezéstörténetként is kellemes olvasmányok, írás közben meg remek mankók, hogy azt írjam, amit akartam.

2) Van valamilyen állandó szokásod írás közben (bizonyos étel, vagy ital fogyasztása, zenehallgatás, stb.)?

Ha határidőre írok, vagy „márpedig akkor is haladni fogok a sztorival, nem csak megnyitom a file-t, és álmodozom felette", akkor azt a 25-5 bontásban csinálom (van ennek a módszernek valami hivatalos neve, a lényege az, hogy 25 percig a feladatra koncentrálok, majd tartok 5 perc szünetet, és ez mondjuk 4-5 körben ismétlődik). Zenehallgatás nem mindig, az esetek felében előfordul, de az amolyan „munkához szükséges alapzaj". Van, mikor az adott rész írásához hangulatában passzolót választok (pl. Brian Vőlegény Megmentése, Rideg parancs: Andy Williams: Romeo and Juliet), de az is előfordul, hogy valami teljesen elütőt (pl. Adventi naptár-Queen Edition; #4- Délutáni Móka: Mozart: Rondo Alla Turca különböző szöveges feldolgozásai, köztük egy török rapperé)

3) Milyen rendszerességgel írsz (naponta, hetente x alkalommal)? Vagy, ahogy jön az ihlet, úgy puffan, nincs állandó rendszer?

Nálam a publikálásban van rendszer, általában 5-8 fejezettel előrébb vagyok, mint az olvasók, így megengedhetem magamnak, hogy akkor írjak, amikor az mind ihletettségben, mind ráérő szabadidőmben pont megfelelő.

Persze ez alól kivétel az Adventi naptár, ott a publikálás előtt 12 órával – esetenként csak tízzel- lett kész egy fejezet, de hát az egyébként is más műfaj.

4). Mióta foglalkozol írással?

1997 -ben kezdtem el az első befejezettet, a másodikat 2000-ben. Levelező barátnőimmel ekkoriban több kollabot is írtunk – a legutolsót 2008 őszén kezdtük, és egy évig vittük. Egy füzetben csináltuk, valaki elkezdte, a másik folytatta, és tovább (vissza)küldte, nagyon jó móka volt, és nagyon hiányzik ez a fajta alkotás.

Az első valódi fanfiction-öm 2008- ban íródott. A maga korában, olvasói körében legendás volt, mai fejjel viszont vállalhatatlan, a mostani szemléletemmel bizonyos szinten szemben áll. (hogy ezeken kívül hány befejezetlen van, arról nem beszélünk 😅)

Érdekesség: ez a történet az első valódi, szándékosan annak írt FF, ezt azonban kettő megelőzi, a műfaj megnevezése nélkül, egy-egy házi feladat alkalmával készültek el. A legelső egy Rejtő Jenős volt, amelyben Senki Alfonz és Fülig Jimmy feltételezett feleségei beszélgetnek egymással – NÉMET NYELVEN, a második pedig egy teljesen saját Sherlock Holmes sztori angolul.

Publikálás szintjén az első 2010-es.

5). Mely napszakban vagy a legkreatívabb, az írás szempontjából?

Nem jellemző. Van, mikor este, van mikor napközben. De megfogalmazni dolgokat utazás, takarítás, vagy zuhanyzás közben tudok.

6) Van írói példaképed? Ha igen, kicsoda, és milyen szempontból volt hatással rád? Illetve, mit tisztelsz benne a legjobban?

This is meМесто, где живут истории. Откройте их для себя