A vonzás törvénye

ELŐSZÓ

 A nyáron hirtelen felindulásból egyetemet váltottam. Hogy milyen megfontolásból és indíttatásból, az csak maradjon az én gondom. Sokak számára kemény lépésnek tűnhet, hiszen belecsöppentem egy olyan társaságba, akik már egy éve vagy több együtt voltak, fel kellett vennem az egyetem ottani, sajátos ritmusát, megtanulni a különböző oktatók egyéni követeléseit meg hóbortjait, és alkalmazkodni hozzájuk. Ez nem egyszerű feladat, de sokkal könnyebb, ha az ember úgy áll hozzá, ahogy én: eleve nem izgatja senki és semmi. Nem számított, hogy egyedül leszek-e, vagy sem, sőt voltaképpen örültem volna, ha békén hagynak, ugyanis én remekül elvoltam a saját kis világomban.

 Persze az egyetemváltás együtt járt egy kiadós költözéssel is. Anya meg én otthagytuk a napfényes Kaliforniát, és elköltöztünk a hegyeiről híres Traversitybe, ahol a város jóval északibb fekvésének köszönhetően a napsugarak többnyire szélre és mínusz fokokra cserélődtek, de ez sem számított. Mindketten új helyre, új közegbe kerültünk, aminek köszönhetően tiszta lappal kezdhettük újra az életünket. Nem akartam barátságokat felépíteni a semmiből, jópofizni, bulizni. Egy kis magányra vágytam, nyugalomra, hogy elmerenghessek a dolgaimon, és mérlegeljem, hányadán is állok magammal, hogy végre kitaláljam, mit akarok kezdeni az életemmel. Teljesen el akartam temetni a múltam minden egyes kis darabkáját, hogy ne kelljen többé rágódnom rajta. Igazából csak sodródni szerettem volna az árral, nap mint nap bejárni az egyetemre, aztán délután tanulgatni és bámulni ki a fejemből.

 De hát az elképzeléseink sosem alakulnak pont úgy, ahogy eltervezzük őket. Nekem épp ezért nem is volt semmi konkrét tervem. Az egész csak úgy megtörtént.