Percy Jackson és az istenek gyermeke

1. fejezet - Az én történetem

Amikor még csak ott tartott a világ, hogy az istenek hatalomra kerültek, akkor még minden jó volt. De miután Kronosz végleg eltűnt a föld színéről, minden megváltozott. Anyámat, Aphroditét a szépség és a szerelem istennőjét konkrétan... hogy is fogalmazzak... felcsinálta az összes isten, és nem csak az Olimposziak, hanem a kisistenek is, akik akkor már rég... khm... más istennőkkel is, valamincsoda folytán megkaptam a az össze isten és istennő képességét, kivéve Artemiszét. Ő az egyetlen istennő akiben van gerinc, mert tudja a csuda hány ezer év alatt nem feküdt le senkivel. Mindegy már eltértem a lényegtől, szóval kilenc hónap elteltével megszülettem én. Még anyám sem tudta megmondani hogy kinek vagyok a gyermeke. De akkor hirtelen felindulásból Zeusz a drágalátos föistenünk, összehívta az istenek tanácsát.

- Szóval! - kezdte Zeusz - Drága Aphrodité társunk jóvoltából akadt egy kissebb nagyobb isteni problémánk. - igen történetesen is ez volnék én. Egy probléma. Én egy üveg terem mögül figyeltem az eseményeket, és ez hogyismondjam... nem esett jól. - A lányt... hogy is hívják a lányodat?

Aphrodité szemszögéből:
Azt hittem mindjárt dührohamot kapok. A szemem szikrákat szórt. Pont olyanokat mint amilyeneket Zeusz szokott.
- Nem csak az én lányom! Mindannyiunk lánya! Igen, még a tiéd is Zeusz! És tudod mit? Ebből nem engedek!

Zeusz szemszögéből:
Ez feldühített. Magamban azt gondoltam, hogy mindjárt kiküldöm a tanácstól, de mivel én vagyok Zeusz, a főisten, nekem tekintélyt kell sugároznom, és ez nem tartozik közé.
- Igen, tudom hogy mindannyiunk vére csörgedezik az ereiben, de ez nem állapot. Az a lány nem tartozhat az Olimposzi Tizenkettő közé.
A többiek csak ültek trónjaikon és némán halgatták az eszmecserét.
- Mi az hogy nem tartozhat?! Téged kéne innen letaszítani nem őt!
- És mit gondolsz, drága Aphroditém, akkor ki lenne a főisten?
- Hát POSZEIDÓN! Ő méltó lenne a feladatra, és nem taszítaná le azt, aki megérdemelné itt a helyét!
Azt hittem elborul az agyam, de nem így történt.
- Rendben.
- Tessék? - kérdezte Aphrodité, azt hiszem arra számítva hogy innentől fogva tizenhárman leszünk.
- Eldöntöttem. A lány nem marad az Olimposzon, de akkor jön fel, amikor csak akar.

Poszeidón szemszögéből:
Ezt nem mondhatja komolyan. Azt hiszem ez nem helyes. Ki kell álnom a lányért. Végül is, az én vérem is ott folyik az ereiben.
- És ezt mégis hogy gondoltad fivérem?
- Hát te aztán minek szóltál bele, te örökös bajkeverő?
Kedvem lett volna egy akkorát lekeverni neki, de tudtam ha megteszem, én kerülök le innen.
- Úgyvélem, nekem is van jogom beleszólni a dologba, hiszen az én gyermekem is, és a többieké is akik itt ülnek némán gyermekük sorsára várva. Másfelől pedig, én is a Nagy Triász tagja vagyok. És bátyám. Úgy vélem megérdemelnénk egy indokot hogy miért is nem tartozhat közénk.
- Ó drága Poszeidónom. Neked mindíg helyén való volt az eszed. De nem annyi, amennyi ide kell. Tehát egy indokot kérsz tőlem. Értem én. Hát, legyen. Azért nem tartozhat közénk, mert a 13-as szám szerencsétlenséget hoz a házhoz.
- Csupán ezért? - kérdezte az addig csendben ülő Athéné.
- Nem, nem csupán ezért. Azért is mert ő a legerősebb köztünk. Mindannyiunk ereje az ő kezében is ott van. És senki nem tud megküzdeni ellene.
- Kivéve engem. - mondta Artemisz-
De nem igazán értem hogy tulajdonképpen miért is kellene küzdenünk ellene.
- Mert gondol egyet és megöl minket. - közölte hagyagul Zeusz- De legyen kedves Artemisz, ahogyan akarod. Tudsz javasolni jobb megoldást?
- Emlékeztetlek, hogy mindjájan halhatatlanok vagyunk. És igen van jobb javaslatom. Csatlakozhatna a vadászaim közé.
- Kronoszról is azt hitték halhatatlan de úgy tűnt mégsem. - jegyezte meg Démétér akiről eddig fel sem tűnt, hogy figyel.
Ekkor Aphrodité felcsattant a kábulatából.
- EZT MEG MÉGIS HOGY GONDOLHATTAD! A LÁNYOM NEM FOG CSATLAKOZNI A HÜLYE SZÜZESSÉGET FOGADOTT VADÁSZAIDHOZ! ÉS AZT MEG FŐLEG NEM ENGEDEM HOGY AZZAL A SENKIHÁZI TITÁN ÁRNYÉK ZOÉVAL LEGYEN. - olyat ordított hogy zengett tőle az Olimposz.
- Ne haragudj kedves Aphrodité, nem akartalak megsérteni, csak gondoltam ez talán megoldást nyújthat. - mondta Artemisz, és valójában ilyedtnek látszott. Aphrodité nem válaszolt. Azt hiszem negsértették. Aztán valaki megtörte a csendet.
- Ha megengedik a kedves hölgyeim. - szólt nyájasan hermész - Én azt  mondom, talán meg kéne kérdeznünk, a lánytól hogy mit akar.
- Ez jó ötlet. Addig minden kedves kedély szellőztesse ki a fejét.
                                  ☆☆☆

Rosalie szemszögéből:
- Gyere velem ifjú hölgy. - mondta hermész mire felocsúdtam.
- Ó! Ömmm... persze megyek. Dee, ugye nem most akarnak kivégezni?
- Jajj dehogy. Csak feltesznek egy kérdést és utána folytatják a megbeszélést...vagy nem.
Odaértünk. Mikor megérkeztem nem nagyon néztem körül és csak most láttam hogy milyen szép és nagy a hely igazából. Odaértünk, és Hermész kinyitotta nekem az ajtót, és bíztatóan bólintott. Beléptem a terembe és ott ült velem szemben Zeusz, jobbján Poszeidón, akit leginkább az apámnak tekintek, mert ő törődik velem legtöbbet az apáim közül. Aztán Poszeidón mellett Anyám ült. Zeusz balján egy üres szék, ez gondolom Hádész széke lehet, de mint észrevettem nem túl gyakran járkál az Olimposzon. Aztán mellette Artemisz ült, és kedves mosollyal üdvözölt.
- Van egy kérdésünk feléd lány!- Mondta Zeusz hidegen.
- Ó Zeusz kérlek lehetnél kicsit kedvesebb vele. - mondta Artemisz.
- Felesleges. Úgy is tudom mi lesz a vége.
- Ne törődj vele. Nos, van egy kérdésünk hozzád anyáddal. Először is mi a neved?
Mielőtt válaszolhattam volna anyám beelőzött.
- A neve Rosalie. És egy tipikus ,, majd megbeszéljük inkább csináld amit mondok'' pillantással nézett rám majd egy másik fajta pillantással Artemiszre, de mivel elfordultak, ezt nem láthattam.
- Miféle név az hogy Rosalie?- kérdezte Zeusz a ,,nemtörődöm azzal hogy itt van és hallja'' stílusában. - Az nem is görög név.
- Rendben. Nos Rosalie, az a kérdés hozzád, hogy csatlakoznál e a Vadászaimhoz? - mondta ki a kérdést nem törődve azzal, hogy Zeusz mit kérdezett.
- Tegyük fel, hogy csatlakozom. Ennek mik a feltételei?
Mikor meghallotta anyám szerintem elkábult attól amit mondtam, de nem mertem rá nézni.
- Szüzességet fogadsz, és hátat fordítasz a férfiaknak, és a szerelemnek. - azt hiszem örült, hogy egyáltalán fontolóra vettem a dolgot.
Nagyon meg kell gondolnom a dolgomat. Csábító az ajánlat de a szerelem istennőjének gyermeke, nem teheti ezt sem magával, sem az anyjával. Poszeidónra néztem. A tekintete azt sugallotta, válasszak aszerint hogy a szívem mit mond, de tudtam, hogy ő sem örülne annak ha csatlakoznék.
- Nagyon csábító az ajánlat és tényleg köszönöm a bizalmát Artemisz. De a szerelem istennőjének gyermekeként azt hiszem nem tehetem ezt anyámmal. Anyámra néztem és ő egy halovány mosolyta csalt az arcára.
- Akkorhát... nem. De ne bánkódj miatta. Megértem, és szerintem helyesen cselekszel. - Halványan elmosolyodott, de én tudtam hogy csalódott, és hogy megbántottam.
- Akkor nincs mit tenni. Segítünk neked, de az Olimposzon nem maradhatsz. - mondta hidegen Zeusz aztán felált és elment. Aztán Artemisz is követte a példáját. Szép lassan csalódottan és bánatosan elkullogott.

- Helyesen döntöttél. - mondta Anyám.
- De én úgy érzem, megbántottam.
- Nembántottad meg. Az bántja hogy nem segíthetett rajtad. Egy fiatal szűzön.
Én csak álltam, és bánatosan néztem utána.
- Anyádnak igaza van. Ez így jobb lesz. - bíztatott Poszeidón.
Rámosolygtam, aztán hirtelen gondoltam eggyet és Artemisz után futottam ahogy csak birtam, és szerncsére utolértem.
- Artemisz! Áljon meg! Kérem várjon.. - ziháltam.
- Kérem ne haragudjon rám. Én szívből sajnálom! És ha bármiben segítségére lehetek akkor azt örömmel és szívből teszem!
- Ó kedvesem. Nincs mit sajnálnod. Ha van kedved, jöhetsz a Vadászokkal bármikor amikor csak szeretnél. De most mennem kell. - mondta és látszott az arcán, hogy felvidítottam. Aztán a kezembe nyomott egy nyakláncot. Egy gyönyörű holdkő volt, ezüstel körbevonva, ezüstláncon.
- Ha bármikor csatlakoznál csak szorítsd meg és hívj. Utána meg már könnyű lesz.
- Köszönöm! Nem tudom mivel hálálhatom meg.
- Ne hálálkodj. Mostmár nem leszel egyedül sosem. És mosolyogva elment.
Én meg visszaszaladtam anyáékhoz de csak Piszeidónt találtam ott.
- Épp indulni készültem. Velem tartasz?
- Hová?
- A tenger mélyére. Mutatok pár jó  dolgot amit a vízzel tudsz csinálni.
- Igazán?
- Hát persze!
- Ez nagyon jó lenne.
Akkor menjünk. Utána megtanított használni az erőmet. De mindennek már sokszáz ezer éve.