Felejteni (Haikyuu)

Tizenkettedik

- Oh, a francba - sziszegte rémülten, és megpróbált beosonni a fém kapun.

- Én a helyedben meg sem próbálnám! - Norio összeráncolt szemöldökkel fordította a fejét a meglehetősen dühös hang irányába. A másik fiú, akit akkor a kórházban látott, ott állt tőlük nagyjából 10 méterre, kezében még egy kaviccsal, folyamatosan feléjük sétálva - Most volt edzőmeccs, ne is gondolj arra, hogy te most külön edzeni fogsz! Most gyógyultál fel a sérülésedből, mondd, normális vagy?! Felejtsd el, hogy odaengedlek, te idióta - ahogy közelebb lépett hozzájuk, megragadt Oikawa felkarját, és elkezdte magával rángatni - Megint túlhajtod magad - morogta, majd egy erősebbet rántott Oikawa-n, mire a barna hajú végre hajlandó volt a saját lábain menni.

- Még találkozunk - nézett hátra a barna hajú a szőkére egy mosollyal az arcán, és két kezét összekulcsolta a tarkója mögött.

Norio ott állt a pálya mellett, kicsit összezavarodottan, most már egyedül. Hogy értette azt, hogy még találkoznak? Mikor találkoznának? Hogy találkoznának? Ilyen és ehhez hasonló kérdések rohamozták meg az agyát, mire végre rávette magát, hogy elinduljon. Csak most megint a rövidebb úton.

Másnap már sokadjára állt meg a folyosón, majd fordult vissza, miközben a stresszt az ujjait ropogtatva próbálta enyhíteni. Többször vett mély levegőt, miközben azt motyogta az orra alatt, hogy "Ez semmi, meg tudod csinálni, már beszéltél vele ezelőtt", mire végre hajlandó volt lábával kicsit kinyitni az ajtót, és belesni rajta. A személy akit keresett, ott ült az egyik asztalon, egyik lába a földön, hogy még véletlenül se boruljon le, míg egy másik, számára ismeretlen ember álmosan hajtotta a fejét a padra. Haja kicsit hosszabb volt, mint az átlagos, szinte már teljesen eltakarta az arcát, ezzel valószínűleg az összes fényt kizárva.

- Oh, te vagy az - mondta az asztalon ülő, mire a másik felemelte a fejét és ásított egyet, de ahogy végigmérte Norio-t, egyből visszafeküdt.

- Kin...daichi, igaz? - kérdezte kicsit félve a szőke, mire a megszólított bólintott - Izé... Toju Norio vagyok, én ülök mögötted matekon - mondta, hangja fokozatosan egyre halkabb és halkabb volt. Alig volt itt fél perce, mégis, szörnyen kínosnak érezte ezt az egész helyzetet.

- Tudom, tudom. Múltkor segítettél. Azért még egyszer köszi. Még egy perc szenvedés azzal a rohadt példával, és nem tudom mi lett volna velem - mondta egy mosollyal az arcán, és egyik kezét tarkójára tette.

- Le-lehet egy kérdésem? - nézett fel rá, amilyen határozottan csak tudott. A padon fekvő érdeklődve felemelte a fejét, és elkezdte Norio arcát fürkészni, majd mint aki rájött valamire, végre teljesen felült a széken, és ásított egyet.

- Öhm... persze - válaszolta Kindaichi kicsit összezavarodottan.

- Még... még nem késő csatlakozni a röplabda klubhoz? - kérdezte, és érezte, hogy pulzusa most már minimum kétszer olyan gyors volt, mint amikor belépett a szobába.

- Aah, sajnos én erről nem tudok semmit. De talán Oikawa-san... - nézett le segélykérően az álmosra, aki csak megvonta a vállát.

- De ha már Oikawa-san, nem te voltál az, akit tegnap fejbetalált a szervája? - kérdezte teljesen komolyan, mire Norio érezte, hogy kicsit erősebb színt vesz fel az arca.

- Tényleg? - nézett rá Kindaichi meglepetten, mire a szőke aprót bólintott - Az egészből annyit láttam, hogy valakit megütött a labda.

- Hogy őszinte legyek, nagyon meglepett, hogy nem kaptam agyrázkódást - motyogta Norio, mire Kindaichi halkan felnevetett.

- Visszatérve az előző témához, majd megkérdezem neked - válaszolta a padon ülő, mire Toju érezte, hogy egy kő esik le a szívéről - A magasságod megvan hozzá - bólintott elismerően.

- Csöngethetnének gyorsabban - ásított a hosszabb hajú - Órán jobb aludni - sóhajtott.

- Aludtál te este egyáltalán? - kérdezte Kindaichi, de a másik nem válaszolt - Igaz is... magától nem fog bemutatkozni. Ő Kunimi Akira, hatos osztály. Ő is a klub tagja - a bemutatott oldalra fordította a fejét, most már az ablak felé nézve, és felemelte a kezét.

- Üdv - válaszolta fáradt hangon. Ezt a helyzetet Norio valamiért szörnyen át tudta érezni.

- Ö-örvendek - mondta a szőke, és biccentett egy aprót - Alig van másfél perc hátra - nézett hátra a válla fölött a faliórára - Szerintem én megyek - mondta, és óvatosan állított táskája pántján, de leginkább a stresszt akarta ezzel levezetni.

- Várj, megyek veled - szólt utána Kindaichi és feltolta magát az asztalról, Kunimi pedig még mindig mozdulatlan maradt - Ne késs el megint edzésről - nézett hátra a hosszabb hajúra, aki csak egy "Ez most komoly?" arccal nézett vissza rá.

- Ne késs el megint óráról - vágott vissza Kunimi és kinyújtotta a nyelvét. Kindaichi legszívesebben visszaszólt volna, de valahogy a másiknak igaza volt.

- Ti régebbről ismeritek egymást? - kérdezte Norio, ahogy a most még viszonylag üres folyosón mentek végig.

- Együtt jártunk alsó-középbe, ott pedig egy csapatban játszottunk. Miért kérdezed? - nézett rá a szemöldökét felvonva.

- Hát... ahogy eddig tapasztaltam, azaz szinte semennyire, más osztályokból nem szoktak nagyon egymással beszélni a többiek, főleg nem szünetben, egy osztályteremben.

- Ez lett volna az utolsó, amire gondolok - mondta Kindaichi - De egész jó észrevétel, azt hiszem - bólintott, majd nekidőlt a szekrénysornak az egyik terem mellett - Ez lehet kicsit klisének fog hatni, de miért akarsz csatlakozni a csapathoz? Mármint, mi a célod a röplabdával? - kérdezte.

- Valami... valami újat szeretnék csinálni - mondta halkan, és egy aprót mosolygott az orra alatt. 

---

És megint visszatértem egy újabb fejezettel. Van még egy előre megírva, szóval az valószínűleg kicsit hamarabb fog érkezni, kevesebb szünettel, mint ez. Remélem, ez a fejezet is tetszett!

Üdv: Lilla