A Múlt Árnyékában (BEFEJEZETT)

❤️ 2. fejezet ❤️

Reggel finom illatra ébredtem. És ahogy a konyha felé haladtam, egyre jobban éreztem. Befordultam az ajtón, és Jason izmos, fedetlen hátával találtam szembe magam.

A konyha pultnál állt háttal nekem és nem volt rajta póló, csak egy alsó gatya. Kevergetett valamit a serpenyőben.

- Mit csinálsz? – álltam meg mellette.

Akkor tűnt fel neki, hogy ott vagyok. Kicsit megijedt a hirtelen jelenlétemen, de jól palástolta.

- Reggelit. Ahogy megígértem – válaszolta. – Úgy emlékszem a tojást szereted.

- Ki nem szereti? – kérdeztem, de nem vártam rá választ. – De valami... többre számítottam tőled – cukkoltam. – Tudod, valami nehezebb elkészítésűre. Tojást én is tudok sütni.

Kinyitottam a hűtő ajtót, és meghallottam a hátam mögül, ahogy felnevetett. De nem volt ideje bármit is felelni, mert valaki kopogott az ajtón, és ezzel megszakította.

- Kinyitom – indultam el. – Aaron? – lepődtem meg, miután lenyomtam a kilincset.

- Reméltem, hogy még itthon vagy – jött be mellettem Aaron. – Szükségem lenne rád, Avery.

Közben Jason is kijött az ismerős hangra.

- Zavarlak titeket? – feszült meg egy kicsit Aaron látván, hogy Jasonön csak egy alsónadrág van.

- Dehogy – vágtuk rá egyszerre Jasonnel.

Éreztem magamon Jason tekintetét, de nem foglalkoztam vele. Inkább Aaronra figyeltem, és az előbbi mondatára, hogy szüksége van rám.

Aaron Palmerrel nem igazán voltunk olyan jóba. Általában csak a bulikon találkoztunk, és akkor beszélgettünk egy keveset, meg köszöntünk egymásnak a suliban. Ennyire terjedt ki a kapcsolatunk. Most mégis tudta, hol lakom, és úgy fordult hozzám, mintha ez nálunk mindennapos lenne.

- Szóval – néztem Aaronra. - Miért is kellek?

- Beszélhetnénk négyszemközt?

- Én megyek is – fordult vissza a konyhába Jason.

Mi meg Aaronnal felmentünk az emeletre, hogy véletlenül se halljon minket.

- Ez most lehet kicsit furcsa lesz – ült le a székbe Aaron. – Tettem valami olyat, amit nem kellett volna. És... és persze megbántam, de az nem számít már.

- Ebből semmit sem értek – huppantam le a szépen letakart ágyamba.

- Megcsókoltam – pattant fel.

Vártam, hogy folytassa, de nem tette.

- Kit?

- Miát – ült vissza, de újra felkelt, és elkezdett járkálni. – Sokat ittunk, és pont összevesztek Nate-tel. Aztán egyszer csak megtörtént. Ott volt előttem, én meg nem foglalkoztam azzal, hogy barátja van, vagy hogy mi már rég végeztünk. Csak újra előtörtek azok a régen elnyomott érzések. És a barátnőmmel is pont aznap szakítottunk, szóval minden összegyűlt.

- Oké. Nyugodj le, Aaron – mentem felé, és a vállánál fogva lenyomtam az ágyra, mert már megszédültem, annyit körözött. – Ez csak egy részeg csók volt. Nem kell emiatt ennyire...

- Nem csak egy részeg csók volt – vágott közbe. – Vagyis Miának igen. De nekem... sokkal több. Tudod, hogy régen jártunk?

Bólintottam.

- Na, és Nate miatt lett vége – folytatta. – Mia vetett véget a kapcsolatunknak, de én még nem álltam rá készen. Arra sem, hogy tovább lépjek. Miánál én úgy éreztem, hogy végre rátaláltam az igazira. Azóta csak egyéjszakás kalandjaim voltak. Kivéve egyet, akivel több, mint egy hetet kavartam. Pont addig a napig.

- Oké, vágom. Szóval, Mia volt a mindened. De neki meg úgy tűnik, hogy Nate. Értelmetlen futnod utána – próbáltam kicsit megnyugtatni. – Találsz valaki mást majd, akinek te leszel a mindene.

- Már nem is Mia a lényeg, hanem Nate. Ki van rám akadva, mert azt hiszi, hogy szerelmes vagyok Miába. Azt hazudtam neki, hogy barátnőm van, és nekem is csak egy részeg csók volt. De ugye nincs barátnőm.

- Azt akarod, hogy játsszam el, hogy a barátnőd vagyok – jöttem rá.

- Valahogy úgy. Nem kell sokáig, csak egy rövid ideig. Amíg már nem ezzel fognak törődni.

Hezitáltam, ezért Aaron nem hagyta. Próbált rábeszélni.

- Avery, te vagy az egyetlen, akiben megbízok, és nincs is pasid. Tudtad, hogy úgy hívhatod fel magadra a legjobban, annak a figyelmét, aki tetszik, ha pasid van.

Ezzel sem sikerült rábeszélnie, de nem adta fel.

- Bármit megteszek. Amit csak akarsz.

- Legyen – egyeztem bele. – De bármikor kérhetem azt a bármit.

- Köszönöm – húzott az ölébe egy ölelésre.

Mivel ő ült az ágyon, én meg álltam, ezért elég furán jött, ahogy lehúzott az ölelésébe.

Jason pont ezt a pillanatot választotta a felbukkanására.

- Nem tudtam, hogy pont megzavarlak titeket. Csak gondoltam szólok, hogy kész a reggeli – mondta, és már el is tűnt.