Havi bölcsesség

A Szürke ötven árnyalata jelenség ötven árnyalata

Mivel az a kérdéskör, hogy jó-e az a típusú férfi-, és nőkép népszerűsítése, ami rengeteg romantikus regényben megjelenik, már agyontárgyalt, ezért én most egy másik oldaláról közelíteném meg ezt a kérdést, méghozzá, hogy mennyire tekintjük felnőttnek az olvasókat.

A varázsló suhint egyet a pálcájával, és egy egész hadsereg holtan esik össze -> Mennyire veszünk komolyan egy ilyen mondatot? Csak amennyire szükséges. Akkor, amikor a könyvet olvassuk, elhisszük, hogy van egy világ, tele tündékkel, meg varázslókkal, meg királyokkal, de amint becsukjuk a könyvet, egyből tisztában vagyunk azzal, hogy ez csak egy mese. Talán éppen azért is kedveljük ezeket a könyveket, mert egy kicsit kiszakítanak minket a hétköznapok monotonitásából, és elvezetnek egy varázslatos világba.

Na de jó ez a világ? Szeretnénk benne élni?

Biztos lenne, aki erre igennel válaszolna, de azt hiszem, a legtöbben mégis egyetértünk azzal, hogy nem, egy olyan világban, ahol minden sarkon megölhetnek minket, az összes országot egyeduralkodó vezeti, és nekünk még látszólagos beleszólásunk sincs a közügyekbe, a közoktatás és higiénia hiányáról még nem is beszéltünk, szóval egy ilyen világban a legtöbben nem szeretnénk élni, de szívesen álmodozunk róla. Mert olyan varázslatos.

Amikor a rosszfiú éppen csak addig bánik keményen a lánnyal, amíg azt még a lány sem bánja, és éppen mindig tudja, meddig mehet el, és szavak nélkül is kitalálja a lány legmocskosabb vágyait... na azzal épp ott vagyunk, ahol a varázsló és a hadsereg példájával voltunk.

Akkor mi ezzel a baj?

Azt hiszem mindenki hallott már arról, hogyan hat egymásra a társadalom, és az irodalom (/média), hogyan gerjesztik egymást, hogy ezzel egy végtelen ciklust tartsanak fenn.

Mert épp itt jön a lényeg.

Jön a lényeg!

Hogy a felnőtt fogyasztók jelentős hányada számára ez csak egy mese. Annak a társadalmi berögződésnek, illetve személyes elvárásnak a keveréke, hogy egyik oldalról a férfi legyen nagyon karakán, erős, kissé erőszakos, míg a másik oldalról azért legyen kedves, de legalábbis ne verje a partnerét félholtra.

Beláthatjuk, hogy ez az egyensúly nem fog a valóságban fennállni, ha valaki uralkodni akar rajtunk, az uralkodni is fog, nem áll meg azon a ponton, amikor nekünk már kezd a dolog egy kicsit kényelmetlen lenni. Azonban a társadalom alakítja az ízlést, ezért sok nőben él ez a fantáziakép, hogy mi lenne, ha mégis létezne egy ilyen férfi. Na, és ilyenkor elővesznek egy romantikus könyvet ebben a témában, és épp csak addig élik bele magukat, amíg be nem csukják a könyvet.

És ez probléma?

Nem hinném. Az ízlésünket ugyanúgy alakítják a társadalmi normák, mint a tapasztalataink, ezért felesleges tudatosan elnyomni ezeket az ábrándképeket. Elegendő, ha az ember felnő a témához, és belátja, hogy ez mind csak mese.

Jó hír, az ilyen könyvek olvasótábora már rég túl van ezen, jellemzően harmincon túli nőkről van szó, akik már tisztában vannak azzal, hogy mit várnak el egy egészséges párkapcsolattól, esetleg maguk is ilyenben élnek.

Hány éves vagy királyfi...?

A gond akkor van, ha olyan emberek olvassák ezeket a könyveket, akik elhiszik, hogy ennek köze lehet a valósághoz. Ezek a személyek persze lehetnek érett felnőttek, hiszen tudjuk, hogy nem mindenkinek sikerül kinőnie a naivitást, de a legtöbb esetben fiatal felnőttekről van szó, akiknek a világról alkotott képük még mindig alakulóban van.

És akkor el is érkeztünk az egész kérdés lényegéhez.

Itt jön a lényeg még jobban!

Hogy szabad-e felnőttnek tekinteni az olvasókat, vagy mindenképpen el kell rejteni egy rövid kis tanmesét a könyvünkben?

A válasz az, hogy igen is, meg nem is. Van társadalomformáló ereje a könyveknek (a filmeknek meg még több, hiszen többen néznek filmet, mint olvasnak), de nem lehet valakinek a kezébe tukmálni olyan könyvet, amire nem kíváncsi.

A megoldás azt hiszem, az lenne, ha minél többen törekednének a társadalmilag pozitív üzenetek átadására (most ezen lehetne vitatkozni, hogy mit tekintünk annak, de azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy ami nem hátrányos emberek csoportjaira nézve, az biztosan az), és ha eközben megjelenik néhány bújtatott erőszakot romantizáló könyv, akkor ne pfújjogjunk azonnal. Bízzunk benne, hogy megtalálja a kellően érett olvasórétegét.

Na és mi van, ha mégsem csak az érett olvasóréteget találja meg?

Nem, nem, erre nem én fogom megtalálni a választ, mert egyelőre még nem én hozom a törvényeket. De ha elfogadtok tőlem egy jótanácsot, beszélgessetek a gyerekeitekkel, vagy szüleitekkel, ugye, ki milyen életszakaszban van éppen. De az utóbbi számára még javaslom a tanárait, és minden megbízható, érettebb személyt a környezetében. A beszélgetés súlyosan javítja a saját és a környezetünkben élők egészségét, egészséges világ és énképét.