God's Hour (SKZ/TXT Oneshots)

Az A Bizonyos Levél (SKZ)

Páros: Jeongchan
Tags: Szomorúan romantikus, motiváló
Fülszöveg: Jeongin folyton egyedül érzi magát és elveszettnek. Mivel nem volt tisztában a ténnyel, miszerint mindig is ott volt mellette valaki. Hogy sosem volt teljesen egyedül.

(｡ŏ﹏ŏ)

- Utállak titeket! Mindannyiótokat! És nincs többé jogotok ahhoz, hogy a barátaimnak nevezzétek magatokat! - üvöltötte Jeongin mindezt az állítólagos barátainak szenvedéssel teli hangon. Becsapták és hülyére vették őt a háta mögött.

Az állítólagos barátai sosem voltak őszinték és hűek hozzá, mint ahogy ő azt eddig gondolta.

És az árulásuk volt az utolsó csepp a pohárban. Jeongin nem tudott többé megbírkózni a közöttük kialakult helyzettel. Olyan gyengének érezte magát! De nem tehetett róla - sosem volt képes erős maradni hosszú távon.

Úgy, mint az ő Hyungja.

Amikor meglátta a ,,barátait" az iménti érzelmi kirohanásán nevetni, Jeongin csak még rosszabbul érezte magát. Úgy érezte, azon nyomban el kell hagynia a helyet ahol akkor volt. Hogy el kell szaladnia onnan.

Így pár perccel később Jeongin már az iskolája tetőjének ajtajánál állt. Majd minden hezitálás nélkül lenyomta a kilincset és kilépett a szabadba. Amint megszabadult az épület adta melegtől, egyből érezni kezdte a csontig hatoló hideget. Mivel éppen tél közepe volt.

De Jeongint ez nem zavarta - sőt, pont ellenkezőleg! Ő örült ennek a hidegnek. Szeretett fázni. És teljesen odavolt a télért. Sokkal jobban szerette, ha fázik, semmint ha melege van. És mindig is sokkal szabadabbnak érezte magát a csípős hidegben.

A fehér takaróba bújt természetnek és a hulló hópelyheknek ráadásul valahogy mindig sikerült megnyugtatniuk, mi több - biztonságban is érezte magát velük.

És abban a pillanatban Jeonginnak nagyobb szüksége volt a menedékére, mint eddig bármikor.

Mert a szíve épp most tört ezer darabra.

Körülnézett a tetőn, csak hogy rádöbbenjen - teljesen egyedül volt.

Hál' Istennek...

Mert így megszakítás nélkül fakadhatott sírva, és nem kellett amiatt aggódnia, hogy bárki is meglátja közben.

És így Jeongin mindent kieresztett magából. Az összes fájdalmát és bánatát.

Csak zokogott szüntelen, nem tudva mihez kezdjen ezek után.

A szülei egyáltalán nem törődtek vele... A barátai nem voltak a haverjai többé... És még a szerelmét is elutasította a crusha pár nappal ezelőtt.

Mindenkit elvesztett. Senki sem volt mellette többé. 

Milyen szerencsétlen egy élete volt.

Jeongin olyan mélyre süllyedt az önsajnálatban, hogy fel se tűnt neki, amikor valaki leült mellé.

A srác, aki mellé ült, nem mondott egy szót sem. Mert mialatt arra várt, hogy a fiatalabb észrevegye a jelenlétét, ő is elmerült a gondolataiban.

Végül jó pár perc elteltével esett csak le az elsőéves fiúnak hogy valaki vele együtt ül a tető hideg kövén.

Jeongin felnézett a mellette lévőre és szemei találkoztak Chan szemeivel. Az ő Hyungja szemeivel. De egyből el is kapta a tekintetét zavarában.