Máshogy/Haikyuu ff./

Máshogy

Hinata lihegve ment le pályáról, egyenesen a padokhoz. Fáradtan ült le az egyikre, és ivott bele a kissé nedves kulacsába.

A víz könnyedén csúszott le torkán, majdnem az összes vizet megitta, olyannyira kimerült már. Elvette szájától a kulacsot és a pályán edző játékosokra nézett. Az elején még koncentrált arra ki mit csinál, majd szép lassan elkezdett elkalandozni a gondolataiban.

Hinatának szerencséje volt, mivel az alsó közép iskolájában, pont az utolsó évében alapították meg a röplabda klubbot, ahova a fiú az elsők közt jelentkezett.

A sportot előtte ismerte meg, egyszer látta, hogy a tévében vetítették.
A játékos nagyon magasra tudott ugrani, és Kis óriás néven emlegették. Arra már nem emlékezett melyik csapatban játszott, de a Kis óriás ösztönözte arra, hogy alsó közép utolsó évében beiratkozzon a röplabda klubba.

Nem volt könnyű megtanulni játszani, hozzászokni a pálya méretéhez, össze dolgozni a klubtagokkal, és megtanulni az ütéseket, de sok erőfeszítéssel sikerült Hinatának.

És kemény munkájának gyümölcséül, most az Aoba Joshai-ban játszhat.

Precíz, ügyes és találékony játékosok veszik körül, akiknek komoly munkamoráljuk van. Keményen dolgoznak minden edzésen, néhá az edzés végeztével is a teremben maradnak gyakorolni.

Természetesen nem mindenki, általában csak Hinata, és a feladójuk, Oikawa marad tovább. A tökéletes leütésen dolgoznak. Oikawa a város legjobb feladója, Hinata pedig bámulatosan gyorsan, és magasra ugrik.

Tökéletes páros, és ha sikerül megtalálniuk a közös hangot, amihez már közel álltak, akkor a leütés is tökéletes és kivédhetetlen lesz.

- Hinata! Gyere vissza edzeni! - Iwazumi éles hangja hozta vissza a vörös hajút a gondolatmenetéből.

❖

- Ha jól tudom, a Karasuno ellen lesz edző meccsünk a következő hónapban ha jól tudom - törte meg a csendet Yahaba.

Már késő volt, és az ősz végét jelezve, az időjárás is igen hűvösre fordult, majdhogynem a leheletüket is látták.

- Az a csapat nem lerobbant egy tíz éve? - kérdezte Kunimi, miközbe még szorosabban tekerte nyakára a sálat - Mióta az edzőjük lelépett, nem a régi a csapat, ha jól tudom..

Nem jött válasz, senkit se izgatott igazán a téma.
Hinata Oikawára nézett, aki savanyú képet vágott.

- Mi az? Esetleg rosszba vagy valamelyik játékossal? - Oikawa arca még savanyúbb lett, és rájött arra, hogy valószínűleg egy hiszti rohamot vált ki, a csapat dráma királynőjéből, az ártatlan kérdésével.

- Nem valamelyikkel, hanem a legrosszabbal! Azt hiszi olyan jó játékos, nagyképű, és undo-

- Elég legyen Shittykawa! Attól, hogy itt ócsárolod nem lesz senkinek se jobb! - Iwazumi rendre teremtette a kapitányt. - Csak féltékeny, amiért Kageyama Tobio erőfeszítések nélkül is jó játékos.

Oikawa épp vissza feleselt volna, de az Ász tarkón vágta. Nem túl erősen, de azért kellőképpen erős volt ahhoz, hogy a másik elhallgasson.

Az út további részén nem nagyon beszélgettek, vagy ha mégis, nem a Karasunóról.

❖

Hinata minden este elalvás előtt a Karasuno csapatán töprengett.

Felkészült arra, hogy a csapat valószínűleg nagyon erős.
Hogy minden játékosa profi,vagy ha nem is, hasznos, és mindig összetartanak, bármi történjen is. Hogy az ő ászuk erősebbet üt mint Iwazumi, és a liberójuk gyorsabban kapcsol mint a Seijoh-é.
Hogy képtelen lesz védeni az Ászuk erős ütését, és hogy az első évesek magasabbak lesznek mint ő.

És ott volt Kageyama Tobio.
Ha Oikawa féltékeny rá, kiváló játékos lehet, de nem veszíthet ellene, neki kell a jobbnak lennie.

Hinata minden edzésen keményebben gyakorolt, mint eddig valaha. Még maga Oikawa, az ön-túlhajszolás mestere is azt mondta, pihenjen, de a narancs hajú nem halgatott rá.

❖

Eljött A nap.
Nem, nem szimplán a nap, hanem A nap. Hinata az elmúlt hónapban erre készült.

Izgatottan nézte, ahogy a csapat belép a csarnokba.

Mikor belépett a Karasuno, Hinata agya leállt egy percre.

A csapat egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek hitte.
A tagok csendben melegítettek be, a csapat kapitány is alig bírt egy kis életkedvet adni csapatának.

A játékosok reményvesztettek, csalódottak voltak, nem úgy néztek ki mint egy erős ellenfél.

Elkezdődött a játék, a feszültség csak nőtt. A liberójuk egy sötétzöld hajú fiú volt, aki nem nagyon értette a dolgát. A középső védőjük magas volt, és könnyen kitalálta, hova ütik a labdát, viszont motiválatlan és erőtlen volt. Az egyik szélső ütő túl erőseket ütött, sokszor rossz irányba. A feladó mozgása lassú volt, nem bírta tartani a lépést.

Kész katasztrófa.

Az első szettet könnyen megnyerték Hinatáék. A második kezdése előtt a pályára új játékos jött fel a padról, egy festett hajú iskolai egyenruhát viselő srác mellől. A feladót váltotta.

Fekete haja volt, 170 centiméter körül lehetett, szemei kékek voltak, de egyáltalán nem csillogtak, mintha érzelmileg halott lett volna. A kinézete pontosan megegyezett Kageyama leírásával, viszont egyáltalán nem hasonlított arra, ahogy Hinata elképzelte.

Ideges volt, a csapattársaival bunkó, és hiába voltak kiváló feladásai, nem tudott a csapathoz illeszkedni.

A második szettet, és a harmadikat is könnyen megnyerte az Aoba Joshai.

A Karasuno csendben, és még letörtebben indult haza, mint ahogy jött.

Hinata utoljára Kageyama szemeibe nézett, és mintha a fiú lelkébe nézett volna bele. Összetört, és egyre csak zuhant a reménytelenség feneketlen gödrébe, utolsó mentsvára a kitartása volt, de az is kezdett elhalványodni.

Kageyama elfordult, és elhagyta az épületet.

- Most jobban érzem magam. - Oikawa vigyorogva állt Hinata mellé.

Többet nem hallott se a Karasunoról, se Kageyama Tobioról.

Köszönöm, hogy elolvastad!
Őszintén, nem vagyok egy nagy író, de remélem elnyeri a tetszéseteket!