- Ne mozogj már annyit! Így el fogom rontani! - csaptam meg Changkyun vállát, hogy üljön szépen, de így sem tudtam megállítani a sok mocorgásból.
- Már vagy fél órája itt ülünk, mikor fogod már befejezni? - sóhajtozik türelmetlenül. Negyedjére hangzik el ez a kérdés, én pedig kezdek ideges lenni, hiszen nem magam miatt tartottam itt mellettem.
- Te kértél meg arra, hogy fessem be a körmödet, szóval ne siránkozz már annyit, hanem várd meg, míg befejezem ezt a hármat, ami kimaradt! - förmedtem rá, ezzel arra késztetve, hogy tényleg elhallgasson, amit meg is tett, meglepetésemre.
Immár csendben és nyugodtan folytattam körmei festését, melyek most nem a megszokott feketék lettek, hanem bordó színben pompáztak. Én választottam a színt, mivel úgy véltem, hogy valami újat is kipróbálhatnánk, Ő pedig csak hagyta, hogy azt csináljak vele, amit szeretnék.
- Kész is! Ha nem türelmetlenkedtél volna annyit, hamarabb meglettem volna! - ingatom meg a fejemet, de Ő nem is figyel arra, amit mondok, csak kikapja kezeit az enyéim közül, s megnézegeti körmeit.
- Itt kimentél kicsit a vonalból - néz fel rám, de hamar elhallgat, mikor meglátja arckifejezésemet, mely nem árulkodik semmi jóról sem.
- Jól hallottam, hogy azt mondtad: köszönöm a fáradtságodat? - vontam fel a szemöldökömet, közelebb hajoltam hozzá, kezemet pedig fülemhez emeltem, azt színlelve, hogy tényleg nem hallottam jól, s ismételje meg még egyszer.
- Nem - ingatja meg hevesen fejét, tőlem pedig lebiggyesztett ajkakat kap. Reménykedtem abban, hogy majd tényleg megköszöni munkámat, amit ugyan szívesen csináltam, de mégis itt ültem és kínlódtam vele negyvenöt percen keresztül.
Changkyun szomorú arcomat látva, hamar közelebb kúszott hozzám, arcát pedig szó szerint a nyakhajlatomba fúrta.
- Nagyon tetszik, köszönöm - morogja orra alatt. Tudtam, hogy nem szeret bocsánatot kérni, sokszor nem is a szavak embere, ezért sem firtattam tovább, hanem csak átöleltem a testét és beszívtam illatát (mely a tőlem kapott tusfürdője volt).
- Mondanám, hogy máskor is, de nem merek ekkorát kockáztatni - nevetek fel. Morcosan néz fel rám nagy, bambi szemeivel, nekem pedig a szívem is meglágyul tekintetétől.
- Mostantól csak te fogod csinálni nekem! - mondja egy komoly arckifejezéssel.
- Az előbb mondtad, hogy kimentem a vonalból, ezt nem láthatják meg a monbebek! - ingatom meg fejemet egy sóhaj kíséretében.
- De nekem csak úgy kell, ha ilyen béna! - azt hitte, hogy ez a mondata majd nagyon meg fogja melengetni szívemet, de ehelyett csak hitetlenkedve néztem le rá, ki lentebb csúszott ülő helyzetében. - Bénán cuki - próbál javítani a helyzetén, de már most tudja, hogy semmi esélye.
- Olyanok lettek, mint te! - próbálok visszavágni valamivel. Tudtam, hogy ez nem volt hatásos, de értékeltem színészkedését, mivel drámaian a szívéhez kapott. Ugyan nulla arckifejezéssel, de így is megtette.
- Ezzel aztán nagyon megbántottál - szűkíti össze szemeit, majd csücsöríteni kezd.
- Ez is volt a célom! - húzom ki magam büszkén, így Changkyun csak lejjebb csúszik, aki eddig mellkasomon pihentette fejét. Elég érdekes pozícióra váltottunk, csodálom, hogy semmink nem tört még össze így. - Mit akarsz? - nézek le csücsörítő ajkaira.
- Adj egy csókot! - motyogja gyorsan, majd újra csücsörít. Ez a fiú...
- Azt hiszed, hogy ilyen hamar elfelejtem a két perccel ezelőtt történteket? Azt már nem! - teszem a morcit, de nehéz ellenálnom neki, ezt pedig nagyon jól tudja.
- Szükségem van rá, adj egyet! - kérlel tovább, ezzel pedig hamar meg is nyert. Megforgattam a szemeimet, majd lehajoltam hozzá, hogy egy csókot nyomjak ajkaira, amit nem szántam hosszúnak, de Changkyun az arcomra simította kezeit, majd elmélyítette a csókunkat.
Percek elteltével váltunk el teljesen egymástól, s nem sokra rá Changkyun aggódva nézett fel rám.
- Mi az? - kérdeztem hamar.
- Elkenődött a lakk - szisszent fel, s hamar elkapta fejét mellőlem, mielőtt még megüthettem volna.
