Az írópalánta, és a múzsája

💛3.rész💛

Dante 

Másnap reggel, a madarak teli torokból üvöltöttek. Milyen kár, hogy nem tudok a madarak nyelvén, hiszen akkor talán megérteném, hogy mit akarnak velem közölni, megértetni velem, de figyelmen kívül hagyok mindent, és csak próbálom befejezni az utolsó simításokat. Igen. Hajnalig festettem, megállás nélkül, mivel megint előjött a migrénem. Ezt pedig nem más tudja csillapítani, mint a festészet, és a kakaó ivás. A gyógyszereket gyűlölöm. Mérhetetlenül hálátlan vagyok annak az embernek, aki ezt feltalálta. Legalább lehetne édes, és nem pont keserű. Így marad számomra orvosságként az, hogy festek valamit, mellé pedig megiszom vagy négy bögre kakaót. Most direkt belevittem egy kis narancssárgát, hogy adjak rá egy pluszt, egy hatást, ebbe a szürke, sötétkék árnyalatba.

A fülhallgató, amelyet tegnap Dimitri adott, nagyon hangos, így tudom teljesen beleélni magam a festészetbe, miközben minden egyes billentyű lenyomást a mellkacsomban érzek. Fáj a szívem. Nagyon. Beleremeg az érzésbe, amint kecses csuklómozdulatokkal festem, meg a tűzet. Igen. Most tüzet készítek. Mondhatnám tábortűznek, amely a csillagos égbolt alatt vigyáz a táborlakókra. Védelmezi őket. Engem senki sem óv meg, így lefestem azt, ami hiányzik számomra. Ezért szeretem a művészetet. Kiélheted azokat a vágyaidat, amelyeket a valóságban nem kapsz meg. – Saját univerzum alkotás.

Összerezzentem, amikor a vállam érintették. Hátrafordulok, és szemezek anyával, ezért már veszem is ki a fülemből a fülhallgatót, hogy eltompítsam a zenét.

– Már megint hajnalig fent voltál?

– Most keltem.

– Persze. Persze. – egyenesedik ki. –, készen van a reggeli. Most elmegyünk.

– Hova?

– Hétvégére, egy kis kirándulásra! –,mosolyodik el, amire bólintok. Nem mondhatok nemet. Hiszen, csak így tudok közelebb kerülni az új édesapámhoz, és a testvéremhez.

Anya kiment a szobából, én pedig ajkaim megnyalva néztem végig a végeredményen. Pocsék. Undorító. Semmilyen érzelem. Elrontottam.

– Ó, ezt te festetted? –,hallok meg egy lágy hangot a fülem mellett, és Dimitrire nézek. 

Bogárfekete szemei megcsillannak, amikor szemezik velem, így érzem, hogy a vér az arcomba szökik, emiatt elfordulok tőle.

– Igen. Én.

– Nagyon szép lett – lép közelebb, amitől felállok, és megragadom az állványt.–,meddig dolgoztál vele?

– Sokáig. Igazából, minél többet dolgozol valamivel, annál inkább érzel rá nyomást... De én ezt így szeretem csinálni.

– De hiszen még csak hajnal hat van. Mikor kezdtél bele?

– Tegnap, miután kölcsön kértem a fülhallgatót. Nagyjából azóta csinálom, persze, tartottam kisebb szüneteket. Kakaó nélkül semmi sem megy.

– Ó, szóval szereted a kakaót.

– Igen. Nagyon. –,fogom meg a bögrém, amely csillagos univerzumot ábrázol. Szeretem, a színes bögréket mégis ez az egy van meg. Nagyapa adta nekem, amikor még élt. Annak már öt éve.  – Neked van valami kedvenced?

– Az energia ital annak számít? – vonja fel játékosan a szemöldökét, amire bólintok. –,akkor igen, van.

– Én nem szeretem. Az ízét. –,kerülöm ki, és sietek, hogy töltsek még egy bögrével. Csakhogy majdnem neki mentem az újdonsült apámnak. –,bocsánat.