wolf dangerous/good-harry styles

II. Évad 3.rész

-lassan leemeltem tenyeremet az arcomról és nyugodtabban néztem magam mellé
-elmondok mindent de csak idővel, amikor készen állsz rá. - nézett smaragd zöld szemeivel, előttem guggolva.
-akkor mond el most.
-sóhajtott és bólintott. Majd a kocsijába ülve felé vettük az irányt

-Lefékezett, és megállt a hegydombon, ahol már nem egyszer töltöttünk el ketten egy délutánt.
-Elia, én nem akartam ezt.
-De még is megtetted. - suttogtam
-Megtettem mert ez volt a helyes.
-Helyes? Helyes? - fordultam felé felháborodottan, mérhetetlenül nagy fájdalom csüngett bennem és
nem számított hogy mit mond nekem, tudtam hogy már nem javíthat a helyzeten

-Igen így tudtalak megvédeni. Mindentől.
-és úgy gondolod hogy jól
tetted? Megvédtél attól amitől kellett volna? - suttogtam és lehajtottam a fejem, arcomba a hajam hullott mint egy függöny és próbáltam elrejteni a könnyeimet ami az arcomon gurult le.
-Nem tehettem mást elizabeth. - hallottam a maró fájdalmat a hangjában.
-De igen Harry tehettél volna de nem értem miért ezt tetted. - ráztam meg a fejem és a kezem piszkálására koncentráltam.

-Megakartalak védeni mondtam már. - emelte fel a hangját dühösen
-Mitől Harry mitől?
-Magamtól. -  ordította és dühösen csapott a kormányra. Megszeppenve ültem és nem tudtam elfelejteni a szavakat ami vízhangoztak a fejemben. Magától... Ez mit jelentsen?

-de én szerettelek. - szipogtam
-Ahogyan én is és most is.
-Akkor hogy érted hogy megakartál védeni magadtól, ne mond azt
hogy az én érdekemben mert akkor nem tetted volna ezt! - ordítottam az arcába a számomra szörnyű igazságot. Az állkapcsa megfeszült ahogy elhagyták a szavak a számat, szeméből ahelyett hogy a ragyogást láttam mint 3 hónapja, ahelyett fájdalom tükröződött

-szerinted jó volt látni téged teli
sebekkel, zúzódásokkal  törékenyen
és mély sebekkel a karodon?
Mikor elfogtak, azt hittem soha nem talállak meg Elizabeth! Majdnem meghaltál a karjaimban, sikítottál a fájdalomtól, az én nevemet ordítottad és csak is az én hibámból szenvedtél!-üvöltötte dühödten a kormányra csapott és kezével a szemét dörzsölte. De hisz miről beszél, én én nem is emlékszem hogyan kerültem ki arról a helyről, csak hogy már a korházban vagyok!

-Hogyan kerültem ki arról
a helyről?- suttogtam le nézve
-kapcsolatba tudtam lépni veled,
és tudtam akkor már hová kell
mennem, hogy hol vagy. Így a falkával elmentünk érted. - realizáltam a dolgokat, de még egy valamit akkor sem értettem

-Ezért dobtál el magadtól? Mert féltettél saját magadtól, akit
először a világon a legjobban szerettem és te ezt még tudtad is?

-Nem volt helyes, tudom hogy
te ezt gondolod. De te nem láttad az én szememből. - rázta meg a fejét, göndör fürtjei az arcába hullottak
és nyelvét kidugva megnedvesítette vele ajkát és most, azt a fiút láttam
mint akit legelőször megismertem.
Mikor belépett az osztály terem ajtaján és bemutatkozott.

-Igazad van, nem láttam a te
szemedből. De te sem az enyémből. - ki nyitottam a kocsi ajtaját és becsapva össze húztam magamon a kockás ingemet leültem csodálni a város fényeit a sziklára

Pár pillanat múlva szintén hallottam ahogy a kocsi ajtaja csukódik, majd harry kellemességet sugárzó testét ami leül mellém.

-miért félsz ennyire az érintésemtől? - a hangjában valamennyi fájdalmat hallottam, de én is így éreztem és tekintetemet most sem vezettem rá.
-Nem mondtam hogy félek mert
nem félek semmitől.
-még sem engeded hogy hozzád
érjek. - nyújtotta felém a kezét, de arrébb húzódtam mire még fájdalmasabb képet vágott mintha mindig azt láttam volna, hogy minden kéz megakart volna érinteni, kezében
egy éles tárgy lett volna, ami megérint
akkor a szívembe hatol.

-Hová mentél? - dörmögős hangjától
a pihék felálltak a hátamon, és
a gyomromat újra kellemes érzés
öntötte el
-Ahová ma is megyek.
-Megint elakarsz menni? - nézett bosszúsan
-Igen Harry elmegyek
-Ugye tudod hogy nem hagyom hogy
elmenj. - rázta meg a fejét nemlegesen
és ideges a hajába túrt, féltem hogy
újra kikel magából.

-Nem rángathatsz Harry, nem egy
rongy vagyok akit rángathatsz. - bosszús voltam én is, még is mit
képzel magáról?!

-Nem hercegnőm te más vagy. - hajtotta le a fejét. Egy pár pillanat múlva rá emeletem barna tekintetem de meglepett a látvány

-Harry te ugye nem sírsz. - leszarom
a dolgot hogy nem érinthetek meg senkit, jobban érdekelt hogy harry sír e.

Óvatosan remegő kezekkel megfogtam a kézfejét amit az arcára szorított és megfogva leemeltem lassan az arcáról.

Nem sírt, de nem is volt túl boldog,
meggyötört arca miatt össze szorult
a szívem.
-Nem akartam ezt tenni veled
elia. - nézett fel rám, a szívverésem szaporább lett és újból elvesztem smaragd zöld szemeiben
-miért nem mondtad el?
-A te szándékodból tettem,
és ezzel tudtam hogy távol tudlak tartani magamtól, hogy biztonságban lehess de mikor elmentél hónapokra.. - vett mély levegőt
-és vissza jöttél ezzel a féreggel. -mondta dühösen
-ne nevezd annak! - mondtam enyhe éllel a hangomban
-nem csak neked kellett volna
dönteni erről az egészről - ráztam meg a fejem és ezüst loboncomat feldúltan hátra simítottam

-már mindegy. Sajnálom azt, ami
az apáddal történt.-cirogatta a kézfejem, bár jól esett az érintése apa gondolatára keserű száj ízt éreztem. Azt, hogy ma leenegedik a koporsóját, hogy már soha nem hallhatom a hangját újra magamba fordított

-Te tudod hogy ki tette? - néztem fel rá fájdalmasan, komoran bólintott nem bírtam és kezemet újra az arcomra szorítottam és eleredtek a könnyeim
-itt vagyok hercegnőm. - karolt át
-De eddig hol voltál? - motyogtam a kezembe és tudtam hogy ezzel
fájdalmat okozok neki, de ki kellett mondanom, karjai megfeszültek és ajkát éreztem a tarkómon és hogy az ölébe húzva karolt át, és nyugtatóan simogatta combomat. Miközben minden emlék, minden történés
esetére sírtam