Kamerák mögül

30. rész

Az egyik pillanatban egy hatalmas sárkány száguldott el Auróra mellett, aki ijedten ugrott félre. Aránytalanul kicsi teste vörös felhőként gomolygott utána. Nem sokkal utána elrohant egy mágusszerűség, majd egy csapat karddal felszerelt középkori lovag. Mindegyiken fényes páncél volt és csizmájuk sarka fémesen csilingelt minden lépésnél. Mikor meglátták az újságírót illedelmesen fejet hajtottak és folytatták tovább a beszélgetést. A nagy jelmez kavalkádban egyszer csak feltűnt Scott kezében egy kürtös kaláccsal, amit kitudja honnan szerzett.

- Elnézést hölgyem legyen szíves vigyázni egy kicsit. – kopogtatta meg Auróra vállát egy fiatal fiú. Auróra abban a pillanatban ellépett jobbra, és hagyta, hogy a bőr páncélt viselő fiú elvezessen két gyönyörű fehér kancát. Patájuk hangosan kopogott az aszfalton. Meglátták Scott kezében a kürtös kalácsot és megrántották a lovászt. Útjuk azonnal a rendező felé vezetett és ez ellen senki sem tehetett semmit.

- Sziasztok. – simított végig erős nyakukon a férfi. – Sajnos ebből most nem adhatok, mert valaki még nálatok is jobban szereti, de van nálam más. – nyúlt mélyre zsebében, majd elővett pár szem kockacukrot és a lovak elé tartotta.

- Elnézést Mr. Stevens. Nem tudtam megállítani őket. – szabadkozott feltápászkodva a fiú. Gyorsan leporolta jelmezét és megfogta újra az állatok kötőfékét. Auróra bátortalanul közelebb ment Scotthoz és félve végig mérte a két hatalmas lovat, akik jó kedvűen rágcsálták a cukrot.

- Semmi baj, de legközelebb, majd próbáld meg kordában tartani őket. Hiszen egy idegen is lehettem volna, aki megijed tőlük. – oktatta ki, és elővett egy újabb adag édességet. Egyik kezével finoman végig simított fehér, csillogó szőrükön.

- Rendben. Köszönöm. – mondta kissé lehajtott fejjel a fiú.

– Te is megeteted őket? – nyújtotta oda tenyerét Auróra felé. A lovak mohó tekintettel fordultak a lány felé. Bátortalanul elvett két szemet kezéből és a hozzá közelebb álló állat felé nyújtotta, aki gyorsan el is vette tőle.

- Nagyon aranyosak. – jegyezte meg miután lassan megsimogatta nyakát sötét, hullámos sörénye alatt. – Mire kellenek? A lovagok alá? – nézett Scottra, aki a másik kancával volt elfoglalva.

- Igazából csak az egyiknek kellenek és mivel ennyire egyformák cserélgetjük őket. – szólt közbe mindent tudó hangon az istállófiú.

- Akkor ő egy nagyon szerencsés lovag lehet. – fűzte hozzá Auróra, majd megcirógatta a hátas fehér homlokát. Egészen összebarátkozott vele vagy inkább csak a cukrokkal, amiket kapott Aurórától.

- Na jó menjetek, mert nélkülük nem tudjuk elkezdeni a forgatást és ahogy látom még nincsenek teljes harcipáncélban szóval irány csatalovakat faragni belőlük. – adta ki a feladatot Scott szigorú hangon, mire a fiú elvezette őket. Auróra szemével követte a kancákat, míg el nem tűntek az egyik díszlet mögött, majd hirtelen megcsapta orrát a finom, meleg, fahéjas kürtös kalács illata. A fahéjról eszébe jutott Nick, amikor beültek egy kávézóba és fahéjat szórtak a tejszínhab tetejére, de sajnos megborult és az egész tiszta fahéj lett, de az énekes nagy kínok közt igaz, de legyűrte a kávét. Az emlék hatására halványan elmosolyodott, ami abban a pillanatban el is tűnt arcáról, mikor újra bevillant az előző este.

- Kinek is hoztad pontosan azt a kalácsot? – kérdezte közelebb hajolva a párás zacskóhoz, hogy elterelje gondolatait, mire Scott nevetve elhúzta elől.

- Sajnos nem neked. – mondta gúnyos mosollyal, és elindult az egyik koszos lakókocsi felé. Auróra kíváncsian követte és mikor odaértek az ajtóhoz egy furcsa névtáblával találta szemben magát. Scott bekopogott, majd hátrált egy lépést és várt.