Kamerák mögül

29. rész

- Nagyon ijesztő volt, amikor az a kígyó a lábainknál volt – mondta kilépve az ajtón és egyből megcsapta orrát a finom csokoládé illat.

- Hogyan gondoltátok, hogy bementek egyáltalán? – hüledezett a Clare a vonal másik végén.

- Így utólag már nem tűnik jó ötletnek, de akkor hidd el jól hangzott – nevetett a lány. Aznap először érzet magát jól. Egy pillanatra hiányzott neki a családja. Visszakart menni londoni házukba. Játszani szeretett volna cicájukkal Diegoval és átakarta ölelni húgát. El akarta szabadulni Los Angelestől a hozzá fűződő emlékeitől.

- Nagyon izgalmasnak hangzik ez a Nick Jonas. Nem fogja ennyiben hagyni azok alapján, amiket meséltél – bíztatta édesanyja.

- Az a baj nem tudom mit csináljak, ha újra próbálkozik hiszen még is csak valaki mással csókolózott este – mondta a lassan végig menve a folyosón.

- Hallgass a szívedre kicsi lányom. Viszont most mennem kell segíteni apádnak. Szeretlek és vigyázz magadra. Puszilom Scottot és Lisát. Remélem nemsokára látjuk egymást. Szia.

- Én is szeretlek. Szerintem nem is olyan sokára. Szia – köszönt el halványan mosolyogva. Miután megszakadt a vonal letette telefonját a nappaliban és besétált a konyhába. Jó volt mindent kimondania magából egy olyan embernek, aki mindig megértette és átérezte helyzetét. Már kevésbé érezte elfuseráltan magát, de még mindig fájt neki. A konyhába érve meglátta Scottot kezében egy nagy tál palacsintával és azonnal elmosolyodott. Már meg volt terítve és az asztalra egy hatalmas üveg nutella volt téve. Auróra nagy hitetlenkedve leült és alig hitte el, hogy ez lehetséges.

- Szia. Felcsaptál tündérkeresztanyjának és a gondolataimban olvasol? – kérdezte végig nézve az asztalon. Egy pohárban fehér tej volt töltve, míg a másikban sárga narancslé várakozott.

- Jó reggelt! Legfeljebb tündérkeresztapának. – javította ki nevetve, majd az asztalra tette a kész palacsintákat és leült a lánnyal szembe. – Látom jobban vagy. Gondolom Clare megint elérte a megfelelő hatást a vigasztalásával. – utalt a lány különösen jó kedvére. Auróra maga elé húzta az egyik palacsinta tornyot, majd megkente nutellával és belekezdett rendhagyó reggelijébe.

- Tudod, hogy anya mindig ráérez az ilyenekre. Amúgy ez is nagyban közrejátszik a jobb kedvemben. – mutatott az előtt tornyosuló finomságra. – Köszönöm. És amúgy azt hiszem tegnap elfelejtettem mondani valamit. – hajtotta le fejét egy pillanatra. Scott érdeklődve figyelte és várta a nagy vallomást. Már elkezdett reménykedni benne, hogy még is táplál iránta valamilyen komolyabb érzelmet.

- Igazad volt. Nick tényleg nem az, mint akinek mutatta magát. – mondta ki mire Scott minden reménye szerte foszlott.

- Várj, nem hallottam mit mondtál. Kérlek ismételd el! – válaszolt játékosan, hogy elrejtse csalódottságát. Auróra sértetten elmosolyodott és először nem akarta elmondani, de végül megismételte.

- Igazad volt Nickkel kapcsolatban. – kiáltotta, hogy biztosan meghallja barátja. Feltehetően még a szomszédban az idő nő is hallotta.

- Nem akartam tegnap az orrod alá dörgölni, de meg-mond-tam. – szótagolta az utolsó mondatot, mire Auróra palacsintába fojtotta bánatát. Az egész helyzetről eszébe jutott, mikor az énekessel együtt reggeliztek. Olyan jó lett volna újra vele lenni, de mikor elengedte gondolatait pár pillanat múlva újra az előző esti csók jutott eszébe és ismét úrrá lett rajta ugyan az az érzés, amit ott érzett a dobozok mögött bujkálva. Dühös volt és csalódott, de egyben hiányzott neki ezért szomorúság töltötte el. Egy része felhívta volna és kibékült volna vele, de a másik, az erősebb, haragudott rá és semmi pénzért sem akart neki új esélyt adni.

- Minden okés? – törte meg a csendet Scott, ahogyan végig nézett a lány elkeseredett arcán.

- Fogjuk rá. – mondta majd megette az utolsó falat édes palacsintát és a mosogatóba vitte tányérját. Nem sokkal utána Scott is felállt és hátulról átölelte, mire újra Nick jutott eszébe.

- Semmi baj. Át fogjuk vészelni. Figyelj tegnap csak nagyjából harminc percig sírtál miatta. Ez nem is olyan sok. Szerintem gyorsabban túl lendülsz ezen, mint hinnéd. – bíztatta szorosan magához ölelve. Utálta így látni legjobb barátnőjét, de nem tudott semmit sem tenni. Szerette volna, ha sose lesz igaza az énekessel kapcsolatban.

- Remélem, de azért most jobban jönni az az egy hét szabadság, mint múlt héten. – fűzte hozzá halkan kuncogva.

- Ha gondolod akkor beszélhetek Mrs. Diktátorral, hogy velem jössz az új film miatt. Úgy is mondta, hogy írj róla kritikát. Addig is tudok figyelni rád és mikor nagyon öngyilkos kinézeted lesz majd megpróbálunk felvidítani. – ajánlotta fel. Nem tűnt rossz öltetnek úgy is a szerkesztőségnél mindenki csak a tegnap estéről beszélt volna és Aurórának már csak az hiányzott a legjobban.

- Köszi ez remek lenne. De meg kell írnom az interjút, amit Nickkel csináltam még korábban. – mondta kiszabadítva magát barátja öleléséből. Bement a nappaliba, hogy összeszedje cuccait.

- Az megoldható. Ilyenkor úgy sincs még ott senki. Szóval simán megírhatod. Majd keresünk egy tökéletes helyet. – adta kezébe a kanapén heverő laptopot barátja. Auróra még egyszer körülnézett a szobában, majd újra felé fordult.

- Köszönöm. Nem is tudom mi lenne velem nélküled. – hálálkodott, majd eltűnt a mosdóban. Scott önelégülten várakozott a bejárat előtt teljes harcidíszben. A hűvösebb szeptemberi időre való tekintettel egy hosszabb pulóvert és egy térdig érő barna nadrágot viselt. Fején sötét kék baseball sapka volt eltakarva vörös haját. Lassan Auróra is megjelent, majd mikor meglátta barátja mosolyát megtorpant és végig nézett magán.

- Valami baj van? – kérdezte, miután Scott elnevette magát.

- Nem dehogy, csak ha ilyen vagy azután, hogy szakítottál életed szerelmével akkor milyen, ha mély depresszióba esel? – utalt a fekete pólóra és szintén sötét árnyalatú farmerre. Auróra fellendítette vállára táskáját és egy grimasz kíséretében kinyitotta az ajtót.

- Nem vagyok depis csak véletlen jött így ki. – vetette oda neki félvállról és kilépett az ajtón.