REAL | nomin

1

A szöuli reptér nyár végén minden évben hangyabollyá változott. Voltak, akik az utolsó napokat kihasználva, az olcsóbb nyaralás reményében indultak útnak, a cserediákok családjuktól búcsúzkodtak, a külföldön dolgozók az utolsókat szívták az otthoni levegőből, de volt, aki éppen most érkezett világjáró útjából. Természetesen az utazó-tömeghez ingyen jártak a kísérő családtagok és barátok, akik csoportokba rendeződve várták visszatérő hozzátartozóikat. Ilyesmi csoport volt Taeil-é is - a társaság hangoskodva várta öccsének az érkezését. 

-Hol van már, nem lehet, hogy csak viccelt? - vernyákolt sokadjára is egy magas, haspóló és melegítő kombós srác, mire egy másik, alacsonyabb, fehér halászsapkát viselő unottan odafordult felé, egy pillanatra sem engedve el a mellette álló, szivárványos ruhákba öltözöttet, akit jobban lefoglalt valami macskás játék a telefonján, mint a történések.

-Késik a repülő, Lucas. Ne ugrálj Taeil idegein, így is mindjárt elpattan egy ér a homlokán, annyira izgul - dorgálta meg a halászsapkás a hangoskodót, mire az csak megforgatta a szemét.

-De ez nem ér, Yong, neked itt van a csajod, nekem meg már a telefonom is lemerült - az újabb hangadó tetőtől talpig feketében képviselte magát, nadrágjáról pedig annyi lánc lógott, hogy az összes biztonsági őr őt kísérte figyelemmel, valahányszor megmozdult.

-Jaehyun olyan egy pöcs vagy - jött a felelet Taeyong párjától, Tentől, aki a gúnyolódásra azonnal zsebrevágta a telefonját.

-Sziasztok, bocsi a késésért - tűnt fel mellettük egy pöttöm alak, aki a várva várt érkező legjobb barátja volt.

-Szia Renjun, semmi baj, nem maradtál le semmiről - üdvözölte őt Taeil, aki valóban alig tudott már veszteg maradni. Több mint két éve nem látta szeretett kistestvérét, és bár videohívásban minden héten beszéltek, az nem volt az igazi. Ráadásul tudta, hogy Jeno retteg a repüléstől, így pedig még inkább féltette őt.

-Vajon sokat nőtt az öcsi? - töprengett Jaehyun, felidézve magában, meddig ért neki, mielőtt elment volna Angliába. Pontosan az orráig.

-Biztosan. Csak engem ne nőljön le, mert akkor megnyúvasztom - sóhajtott fel Taeil, aki alapjáraton nem a magassága miatt volt ismert.

-Hát pedig nagyon úgy néz ki, hogy le lettél körözve, hyung - mutatott a beérkező tömegre Lucas vihogva, mire mind mereszteni kezdték a szemüket, hogy hamarabb észrevegyék a fiút. Nem volt nehéz feladat, ugyanis Jeno szinte sugárzott a sok bágyadt utas között. Bő fekete farmernadrágot viselt egy kényelmes tigrismintás inggel, mellkasán keresztben egy bőr, szintén fekete övtáska pihent. Egyik kezével hatalmas szürke bőröndjét húzta maga után, másikkal pedig piros napszemüvegét tolta feje tetejére, kisöpörve homlokából a sötétbarna tincseket. Vállán kötelező kellékként lógott fényképezőgépének a tokja, és bár maszk takarta az arcát, tisztán látszott szemein, hogy úgy mosolygott, mintha övé lett volna az egész világ. 

-Oh hello sir nice to meet you! - kiabálta neki oda Lucas, Jeno pedig meghökkenve fordult feléjük, ugyanis nem számított rá, hogy ilyen kora reggel bárki is várni fog rá.

-Na, Taeil mindjárt sírva fakad - kuncogott magában Jaehyun, amikor a fiatal sietősen bátyjához kocogott és egy hatalmas ölelést adott neki. Valóban magasabb volt Taeil-nél.

Miután mindenki köszöntötte a visszatérőt, bezsúfolódtak Taeyong vadiúj autójába, és útnak indultak a fiúk közös lakása felé. Jeno kissé elpilledve bámult ki az ablakon, figyelte, ahogy suhan a kora reggeli dolgos táj. A kávézók tömve voltak, a boltok épp nyitásra készültek, a buszmegállóban pedig tömegek ácsorogtak. Egy férfi kutyasétáltatás közben ásított, s ettől Jenora még inkább rászakadt a repülés utáni fáradtság. Fejét akaratlanul is bátyja vállára ejtette, és pár lassú pislogás után már aludt is.

A szemét újra csak a lakásban nyitotta ki, valamelyik páros szobájában. Jóleső otthon-illatot árasztott minden, a falon tájképek és kaspós növények foglaltak helyet. Az ágy, amelyen feküdt, igazából nem is ágy volt, hanem egy matrac, ami alá valaki raklapokat tett. Rend és tisztaság uralkodott a szobában, így Jeno biztos volt benne, hogy Taeyong és Ten szobájában helyezték el. Miután kikelt az ágyból, amellett felfedezte bőröndjét, fényképezőgépét és övtáskáját is, amiből gyorsan kihalászta telefonját, hogy értesítse angol barátait biztonságos landolásáról. Csak ekkor vette észre, hogy átaludta az egész napot. Délután négy óra volt.

Telefonálás után kisomfordált a folyosóra, ahonnan rutinosan előbb a mosdóba, majd a nappaliba sétált, ahol aznap másodszori meglepetésére minden barátja várta.

-Jajj, elaludtam a fejem - egy pillanat alatt zavarba jött és arcát keze mögé rejtette, ahogy meglátta a sokaságot, akik mind miatta gyűltek össze. Akik nem voltak ott a reptéren, azonnal a nyakába ugrottak, és szabadkoztak, hogy sosem engedik el többet.

-Nekem is hiányoztatok srácok - ölelte át Chenlét és Jisungot, majd Haechant, aki szofisztikáltan szóvá tette, hogy reméli jó ajándékokat hozott neki Jeno. Ez általános felháborodást váltott ki a fiatalabb rétegben, akik mind arra licitáltak, ki fogja kapni a jobb szuvenírt. 

-Jólvan jólvan, hozom is őket - nevetett Jeno, majd visszasietett táskájához a meglepetésekért. Meglepetésére Renjunt már ott találta, a fiatal kínai gondterhelten ült a Taeyong íróasztala előtti székben.

-Minden rendben, Injun? - lépett oda hozzá Jeno, pedig már sejtette, hogy mit fog neki a másik mondani. Tudta ő már rég, hiába rejtegette előle. Most mégis azt akarta, hogy kimondja, hogy véglegessé tegye. Vagy hogy megcáfolja. Azt lehet, hogy kicsit jobban akarta.

-Elvesztettem - suttogta Renjun remegő ajkakkal. -Több mint fél éve. 

-Értem. 

-Ne haragudj kérlek, el akartam mondani csak...

-Csak nem akartál stresszelni, értem, ne magyarázkodj - Jeno magára erőltetett egy bátorító mosolyt, és megsimogatta a fiatalabb fejét, aki ekkor már remegett a zokogástól.

-Nem rád haragszom, hanem magamra. Nem szabadott volna ennyi mindennek kitennem téged - csitítgatta barátját Jeno, de közben minden erejét összpontosítania kellett ahhoz, hogy ő maga ne sírja el magát. 

-Köszönöm, hogy vigyáztál rá, amíg lehetett.

  📷 📷 📷

sziasztook, nem bírtam ki, hogy ne írjam meg a folytatást ma, remélem tetszett, ha igen jelezd kommentben, nagyonnagyon sokat jelentene😊én egyszerűen imádom írni, komolyan, nagyon hiányzott az írás

also, feltűnt a PRBLMSben szereplő tagok többsége, remélem nem túl érthetetlen, hogy ki kicsoda 😅