Halloweeni álarcosbál 04. fejezet

297 22 6
                                    


A csókcsata után a két fiatal úgy döntött elég volt már a Halloweeni buliból. Hermione gyorsan elköszönt Samtől és Harrytől, aztán visszasietett Dracóhoz. A férfi ragaszkodott hozzá, hogy hoppanáljanak, noha a boszorkány szíve szerint a vonatot választotta volna, hogy legyen ideje átgondolni a történteket, ugyanakkor a sok órás vonatút egyáltalán nem hiányzott ilyen későn. Végül elfogadta Draco ajánlatát, aki készségesen visszahoppanált Hermionéval Londonba a Foltozott Üst elé. Ugyan már jócskán elmúlt egy óra is, de nem akartak elválni még egymástól. Hermione nem mondta meg, hogy merre lakik, s kinevette Dracót, amikor a férfi megjegyezte, hogy akkor kísérje inkább ő haza a varázslót. Így aztán végül a séta mellett döntöttek a környéken. Persze a lány nem kötötte Draco orrára, hogy két sarokra lakik a Foltozott Üsttől.


A boszorkány fázósan beburkolózott a kabátjába és a sálját is a szája elé húzta, ami igazából nem a hideg ellen védte, hanem valami egészen más ellen, ez igazából hasztalan volt, és ezt ő is tudta. Már egy jó ideje sétáltak a néptelen utcákon. Draco zsebre tett kézzel haladt a boszorkány mellett. Csak arra tudott gondolni, hogy mikor csókolhatja meg Hermionét, de valami azt súgta, kicsit levegőhöz kell jusson. Egy pillanatra visszagondolt a roxmortsi bulira és elmosolyodott. Mélyen felsóhajtott az emlékek hatására.

Szótlanul, néha-néha egymásra nézve sétáltak egymás mellett. Draco lelassított egy pillanatra, majd kivette a zsebéből a kezét, aztán megfogta a boszorkányét. Hermione meglepetten nézett rá, mire a férfi elmosolyodott. Aranyosnak tűnt így ebben a fényben, a kócos hajával és a fekete keretes szemüvegével.

– Lehet ezzel kellett volna kezdenünk – szólalt meg rekedten Draco. – A kézenfogva sétálás kevésbé ártalmas az egészségre.

– Gondolod?

– Aha. Határozottan nem ver annyira a szívem – nevetett fel. – És mi a helyzet a tiéddel.

– Normális a pulzusom.

– Ezt örömmel hallom. Tudod elmúlt már egy óra – jegyezte meg az órájára pillantva. – Még nem tört meg a varázslat, nem tudom még mindig ki vagy és még mindig rajtad van az álarc.

– Maradjon így.

– Miért?

– Add meg nekem a lehetőséget, hogy eldöntsem akarom-e ezt folytani.

– Rád bízzam?

– Igen. Nem bízol bennem?

– Túl sokat jár az agyad – válaszolta Draco. – Lehet mégis inkább hollóhátas vagy? Nem tudtam eldönteni.

– Griffendél stimmelt – sóhajtott fel Hermione.

– Át kellene néznem azt az évkönyvet – csóválta meg a fejét a férfi. – Nem is emlékszem mindenkire az évfolyamból.

– Rám biztos emlékszel – nevetett fel a boszorkány.

– Igen? Hmmm... miért is emlékeznék rád? Mégis randiztunk?

– Dehogy – csóválta meg a fejét. – Velem tuti biztos nem randiztál.

– Miért, nagyon jól nézel ki – húzta mosolyra az ajkát Draco. – Talán valami baj volt a szememmel?

– Inkább az elveiddel.

– Ezzel sem kerültem közelebb az igazsághoz. Már nem tudom mit kérdezzek, hogy rájöjjek. Kezdek egy kicsit elfáradni.

– Menjünk haza, Draco.

– Én nem akarlak Gonosz Nyugati Boszorkánynak hívni – nézett rá mosolyogva. – Legalább valami nevet mondj.

Halloweeni álarcosbálWhere stories live. Discover now