Sose vagy egyedül (Gaara fanfiction)

0. A kezdetek

A szüleim elváltak. Eddig avarrejtekben éltünk de most anyámmal átköltöztünk homokrejtekbe mert még egy faluban sem bír élni apámmal. Még az akadémiára járok. Sayu vagyok és csak hat éves. Viszont most homokrejtekben kell folytatnom a tanulmányaimat. És ez lesz az első napom. Nagyon izgulok. Reggel magamtól ébredtem. Még egy órám volt kezdésig de nem zavart. Gyorsan felöltöztem és már most bementem az akadémiára. Csak ültem és bámultam ki a fejemből. Aztán a többiek is megjöttek. És szokás szerint mindenki levegőnek nézett. Avarrejtekben is ez volt. Nem volt senkim. A többiek hülyültek a barátaikkal. Viszont megláttam egy vörös hajú fiút aki csak ült egyedül a földön és bámulta a többieket. Pont úgy mint én. Ugyanolyan magányos volt mint én. Szóval összeszedtem magam és elindultam felé. Nem nagyon vett észre úgyhogy csak csöndben leültem mellé. Még nézelődött egy kicsit aztán végre meglátott. Az arcáról le lehetett olvasni hogy megszólalni se tud a döbbenettől.

-Szia. Sayu vagyok.

-Szia. Én Gaara.

-És mond csak Gaara. Miért kerül téged mindenki? Ránézésre nem tűnsz őrültnek vagy közveszélyesnek.-erre csak keserűen felnevetett aztán válaszra nyitotta a száját.

-Valószínűleg még új vagy itt. Ez lehet az egyetlen oka annak hogy a közelembe mersz jönni. Egy démon lakik bennem. Ezért mindenki fél tőlem. Pedig én tényleg nem akarok senkit bántani. És teljesen megértem ha most elmész és soha többé nem jösz a közelembe. Pont úgy mint a többiek.-mondta majd lehajtotta a fejét mintha csak arra várna hogy elmenjek. De nem fogok.

-Tehát neked tényleg nincs... senkid?

-Nincs. És ez nem is fog változni. Soha. Nem is tudom hogy mi értelme van az életemnek-arcáról elkezdtek lefolyni a könnyek. Egy megtört fiú ült mellettem aki elvesztette a gyerekkorát. Közelebb húzódtam hozzá és átöleltem. Pár másodpercig csak meglepetten ült aztán viszonozta. Ettől a pillanattól kezdve Gaara és én elválaszthatatlan barátok lettünk. Legalábbis azt hittük. Minden szabad percünket együtt töltöttük mert nekem sem lett más barátom. És nem is bántam. Gyakran nálunk aludt mert nem akart hazamenni. Persze anyám erről nem tudott. Ő is félt Gaaratól. Nem is sejtette hogy milyen ember ő valójában. Csak kellett neki valaki aki mellette van. Viszont amint befelyeztem az akadémiát anyám komoly arcal fordult hozzám.

-Azt akarom hogy visszamenj avarrejtekbe és Anko sensei keze alatt folytasd a tanulmányaid.-persze próbáltam ellenkezni de anyám meg se hallotta. Apám meghalt pár hónapja és az avarrejteki háza rám maradt. Ide kellett költöznöm és itt kellett folytatnom a tanulást. Viszont ezelőtt még várt rám egy sokkal nehezebb feladat. Elbúcsúzni Gaaratól aki addigra az életem részévé vált. Mindketten sírtunk és szorosan öleltük egymást aztán elváltunk.

-Megígérem hogy még látjuk egymást.-mondtam neki.

-Rendben-válaszolta de ki lehetett olvasni a szeméből hogy nem hisz nekem. Ezután végleg elhagytam homokrejteket.