Scott leleplezve érezte magát. Senkinek nem akarta elmondani, mert még gimiben megígérte Aurórának, hogy sosem lesz köztük az a tipikus fiú lány barátságból szerelem balhé.
- Honnan jöttél rá? Vagy mikor?
- Hát...elég feltűnően csinálod főleg most, hogy Nick is bejött a képbe. Mikor elmentünk vacsizni láttam, hogy nagyon sokszor őt nézted. Majd megfogadtad a tanácsát és azonnal kiálltál magadért a forgatásnál csak mert azt mondta, mindig el akarod hívni randira és mikor elmegy ő akkor sem úgy fogja fel viszont te igen. Mindig a közelében akarsz lenni és minden nap felhívod. Még a vak is látja, hogy teljesen bele vagy zúgva. Most pedig, hogy Auróra összejött Nick Jonassal, ami szerintem eszeveszettül menő olyan vagy mint egy magán kopó. Most nézz körbe – mutatott a dobozokra, a papírokra, és az összes kacatra, ami az asztalon volt. – ez nem hiszem, hogy ezt egy féltő barát megtenné.
Scott teljesen le volt törve, mert Lisa minden szava igaz volt. Úgy hasítottak belé szava mintha kést szúrtak volna a hátába. Úgy érezte bármit tesz, azt hiába teszi, mert mindenki észreveszi a lényeget csak az nem aki a legfontosabb számára. Hirtelen erős düh váltotta fel a benne lévő reményvesztettséget. Ez a düh Nick Jonas felé irányult.
- Szerinted akkor mit tegyek?
Lisa először meglepődött a kérdésen, mert számára elég egyértelmű volt, hogy beszélje meg Aurórával is vagy felejtse el az egészet.
- Hát... szerintem mondd el Aurórának mit érzel. – Mikor meglátta a rémületet arcán azonnal elkezdett egy „b" terven gondolkodni. – Vagy ismerd meg Nick Jonast és lehet megváltozik a véleményed vele kapcsolatban. Lehet be tudja bizonyítani, hogy igen is komolyan a szándékai és nem csak futó kapcsol... - hirtelen abba hagyta, mert miközben kioktatta testvérét a gondolatai elkalandoztak Auróra irányába. – Hol van most egyébként?
- Mármint a ficsúr?
- Nem, Nick akárhol van az internet megmondja. – válaszolta flegmán.
- Nem tudom gondolom otthon. Legalábbis mikor legutóbb felhívtam még otthon volt. Ez úgy egy órája lehetett.
- Mindjárt felhívom. Támadt egy jó ötletem. Erre tuti vevő lesz. – mondta egy ravasz vigyorral, majd elővette telefonját és már hívta is barátnőjét. Pár csengés után felvette, majd beleszólt.
- Szia. Figyi nem akarod bemutatni nekünk a barátodat, ha már tegnap előtt ő bemutatott téged a tesóinak?
Scott felkapta a fejét. Neki nem mesélte el a lány, hogy szerdán az énekessel volt csak annyit mondott, hogy el kellett intéznie valamit.
- Szia, de persze. Mikor gondoltad vagy hogyan? – érkezett az izgatott válasz.
- Mondjuk ma? Hiszen péntek van tuti ő is ráér. Amúgy meg mondjuk átjöhetnétek Scotthoz és mondjuk játszunk valamit. Hiszen csak megismerni szeretnénk és nem lenyűgözni.
- Ez egy remek ötlet, mondjuk twisterezhetnénk vagy activity?
A háttérből hallatszódott, hogy Auróra boldogan felpattant a fotelből.
- Nekem jó. Mikorra értek ide?
- Nem tudom úgy egy óra, ha neki is jó. Vigyünk valamit?
- Valami nasit hozhatnátok. Abból Scott eléggé híján van és nincs játék est nasi nélkül. – mondta Lisa miközben szemével folyamatosan bátyja arcát fürkészte. Láthatóan tetszett neki az ötlet.
- Okés, akkor majd hívlak, hogy jó-e neki is. – köszönt el a lány, majd letette. Lisa örömében felugrott a székről. Most esett csak le, hogy meghívták a házukba az egyik régi kedvenc bandájának az énekesét. Míg telefonált sikerült a higgadtságát megtartania, de már nem bírta tovább.
YOU ARE READING
Kamerák mögül
RomanceAuróra With nagy vágya hogy egyszer interjút csinálhasson egy híres énekessel, de sosem gondolta volna, hogy felül múlja legmerészebb álmait is mikor végre összefut a várva várt személlyel. Köszönöm az új borítót @jnomiikaa nevű barátnőmnek! ❤️❤️ (E...
17. rész
Start from the beginning