A halottaikat el temették és a lelkük nem tudott hova menni. Mi segítettük őket át. Egy másik dimenzióba küldtük őket ahol jobban vagy akár rosszabbul is élhettek. Az ottaniak pedig ide jöttek és mi segítettünk nekik testet találni. Ők imádkoztak hozzánk. Mi meg hallgattuk őket és segítettünk nekik. Szépen fejlődtek már nem vadásztak annyit. Befogták az állatokat és meg szelídítették őket. A földet művelték és imádkoztak. Különböző neveket aggattak ránk. Ahány kultúra volt annyi nevünk lett. Pedig el hihetitek nem mi akartuk a nevünket. Voltunk Atum, Ré, Ízisz, Ozirisz, de nem ez volt a nevünk. A sivatag népe így hívott minket. A vizeknél élő népnek Zeusz, Hadész, Poszeidón voltunk és még ki tudja milyen néven ismertek minket. Pedig nekünk is volt nevünk, de lassan ezeket el veszítettük és el felejtettük. Sokak főleg az idősebbek közül már egyáltalán nem emlékszik a saját nevére és ez nekik köszönhető. A földlakóknak. Akik el vették az otthonunkat, a nevünket, a józan eszünket. Szolgák lettünk. Az emberek szolgái. Segítünk nekik, de ők csak pusztítanak, háborúznak a nagy semmiért. Nekik ez fontos. Mondták az idősebbek.
Megjelentek a következők. A régiek el vesztek. Új Istenek jelentek meg. Hasonlóak, mint a vizeknél. Még is mások máshogy hívtak bennünket. Mi pedig teljesítettük a kérésüket. Tudtuk, ha nem tesszük, akkor a bolygónknak vége és reméltük egyszer az ember meg békél.....
