Under the Shadow (Capture of the darkness 1.)

Prológus

A hotel előtt, anyuék után pár perccel kiszálltam a kocsiból. A csomagjaim még nem értek ide. Fölnéztem a felém tornyosuló, 3 szintes házra. Hivatalosan is a Hotel Parker előtt álltam, amit 2 hónapja vettek meg a szüleim. Kiskoromban mindig is arról álmodtam, hogy saját hotelom lesz. Fenyvesekkel körülvett kicsit romos palota teszi lehetővé az álmomat. Ránézésre eléggé felújításra szorul. Anyámat ismerve nem soká minden tele lesz virággal. A hotel mellett lévő istállóba régen valószínűleg lovak voltak. Az épület előtt lévő szökőkútnak több része hiányzott. Fogadni mernék, hogy már nem működik. A szökőkút körül macskaköves kocsibejáró van. Elképzelésem szerint a két oldalára anyám virágoskertet fog csináltatni. Hatalmas márvány oszlopok tartották a fedett folyosót, ahol pár kerti bútor is helyett kapott. Azokat sürgősen le kell cserélnünk. Ahogy elnéztem, a hotel hátsó bejáratától vezet az ösvény az erdő mélyére.

- Maddie! Ne csak állj ott, gyere be! - eleget tettem anya kérésének és beléptem a hatalmas ajtón.

Velem szemben gondosan faragott oszlopok tartották a felfelé vezető lépcsőt. Jobbra a recepció foglalt helyet. A falon lógtak a szobák kulcsai. Balra a poggyászkocsik sorakoztak. Ahogy elnéztem, azok sincsenek jó állapotban. Mikor kipillantottam mögülük, megpillantottam az étkezőt. Amikor beléptem, rögtön szemet szúrt a falon lévő halott állatok koponyái. Bizarr. A helyiség közepén két hosszú asztal volt, mellette székekkel. Az egyik asztalnál a szerződést intézték.

Apának megcsörrent a telefonja éppen, amikor az emeletre indultam.

- Halló, rendben! Küldöm Maddie - t! - szólt visszautasítást nem tűrő hangon a telefonba apa.

- Maddie, indulj! Robinson - ék jöttek! - mutatott anya az udvarra.

Mégis milyen Robinson - ék? Fogalmam sem volt arról, hogy már vendégeink lesznek.

Mikor kiléptem a motel előtt már nyolc motor és két nagyobb kocsi parkolt. Terepjáróra tippelnék, de nem igazán ismerem a kocsik fajtáját. A motorok pedig, ha jól gondolom cross motorok voltak.

- Mi még valószínűleg nem találkoztunk! Frank Robinson! - nyújtotta a kezét az apával egykorú férfi.- Gondolom, te vagy Maddie!

- Örvendek! Az összes az öné? - lehet, hogy picit tiszteletlen voltam, de tudnom kell.

- Csak öt! Aki épp most száll ki a Monster - ből, ő a legidősebb fiam Brandon. - mutatott a szökőkút jobb oldalán parkoló autó felé. - Aki a platóról pakol le, ő az ikrek egyike, Grayson. Aki éppen a motort bütyköli ő pedig a másikuk, Sean. A két jómadár, akik éppen egymást hergeli, ők Ryan és Ash. A többieket hagy ne mutassam be! - nézett rám könyörögve.

- Akkor üdvözlöm a Hotel Parker - ben.

- Apád már nevet is adott a helynek?

- Igen, anyám először kis csillagnak akarta nevezni! - mosolyogtam.

- Frank, szívem! - jött ki anya sütivel a kezében. Fogalmam sincsen, hogy honnan szedte.

- Maddie majd kiosztja a kulcsokat! Gyere! Steve már vár! - Frank intett a srácoknak, mire mindenki elindult.

- Kulcsok a falon, kicsim! - mosolygott rám anya, majd besietett Frank - el.

Most mégis mit csináljak? Én osszam be őket? Annyit tudok, hogy kettő és négy személyes szobák vannak. Ráadásul már a srácok nevét is elfelejtettem.

- Látom, lekerült a fogszabályzó! - belevörösödtem a kijelentésébe. Mégis honnan tud ilyeneket? Nagyon ismerős volt, de nem tudtam beazonosítani.

- Ne már, hogy nem ismersz meg! Erre az arcra mindenki emlékszik! - tette fel a szemüvegét, hogy alá tudja írni a vendégkönyvet.

- Ryan?

- Nem lehetett nehéz kitalálni, ha az előbb mutatta be őt az apánk!

- Fogd be Ash! - förmedt rá a barna, hosszú hajú lány. - Nora Simpson! - nyúlt át a pulton.

- Maddie Parker! - fogtam kezet vele.

- Ha abbahagytátok, végre kioszthatnád a kulcsokat! - támaszkodott a lépcsőnek a seggfej.

- Elnézést, hogy megvárakoztattam őfelségét! - vágtam hozzá a kulcsokat.

Szemét forgatva ment fel a lépcsőn nyomában az egyikükkel. Később kettő másik követte őket. Mikor már a lányok és a maradék fiúk is felsétáltak a szobájukba, csak Ryan maradt.

- Még látjuk egymást! - vette el a pulton lévő kulcsot, majd a hátára kanyarította a táskáját.

A látóteremben Frank jelent meg, apáékkal a nyomában.

- Maddie! Ryan és Ash ugye nem kerültek egybe?

- Nem tudom! Ők választottak szobát. Annyit tudok, hogy valaki egyedül maradt.

- Nem tudnál véletlenül befogadni egy szobatársat? - hirtelen nyelni sem tudtam. Én és egy ismeretlen egy szobában?

- Öhm..de, persze!

Frank felkísért az emeletre, nehogy megint civakodás legyen. A folyosó végén volt az a szoba, amelyik az enyém lesz.

Frank megállt beszélni a többiekkel, míg én tovább haladtam egyenesen a szobáig. Mikor benyitottam az állam a padlót súrolta.