Valóság | Kageyama × Reader |

-3-

Május 22, péntek

Reggel korán keltem, hogy legyen időm elkészülni. A telefonom szokásos ébresztője szólalt meg. Nagyon izgatott voltam, hisz ma van az edzőtábor első napja. Számtalan kérdés fogalmazódott meg bennem. Milyen lesz? Milyenek lesznek a csapatok? Hogy fogunk teljesíteni? És még sorolhatnám. A konyhába érve anya fogadott, a már kész reggelivel.

- Jó reggelt! - köszöntem neki, majd leültem az étkezőasztalhoz, és neki is láttam a reggelimnek.

- Ilyen korán fel is keltél? - kérdezte, miközben a saját rántottáját sütötte.

- Nem szeretnék elkésni - válaszoltam szűkszavúan és bekaptam az utolsó falatot, majd ittam még pár korty vizet. Felálltam az asztaltól, a mosogatóba helyeztem az üres tányéromat és poharamat, majd a fürdő felé vettem az irányt.

A megszokott reggeli rutinom végeztével elindultam felvenni a sportcipőm. A cipőfűzőmet kötöttem, mikor anya odalépett hozzám.

- Megvan mindened? - tette fel a szokásos kérdést.

-Igen, azt hiszem - bólintottam - Majd jövök, de nem tudom pontosan mikor - álltam fel, majd a táskámat a vállamra kapva elköszöntem anyától, és elindultam ki az ajtón.

A kora reggeli napfény élesen sütött a szemembe. A hajamat a hideg szellő borzolta. A fülhallgatót a fülembe dugva elindítottam a telefonomon az egyik kedvenc lejátszási listámat, és elindultam a suli felé. Mivel még korán volt, így alig volt néhány ember az utcán. Egy-egy kocsi haladt csak el mellettem. Minden kihalt volt még. Útközben végig a tábor járt a fejemben és egyre izgatottabb lettem. Valami megérzésem miatt, szinte biztos voltam benne, hogy jól döntöttem, hogy eljöttem.

A sulihoz érve meglepetten tapasztaltam, hogy egyedül vagyok még csak itt. Ekkor a telefonom órájára pillantottam. Még tényleg nagyon korán volt. Leültem egy padra, és ott vártam a többieket, továbbra is a fülhallgatóval a fülemben. Zene hallgatás közben egész gyorsan telt az idő. Nagyon elmerültem a zenében. Ekkor hirtelen valaki mögém ugrott. Ijedten pattantam fel a padról, és hátraestem. Mire a sokk hatása elmúlt, Kuroot pillantottam meg, aki a hasát fogva nevetett.

- Nem vicces - játszottam a sértődöttet, miközben kihúztam a fülemből a fülhallgatót. A fiú a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen a betonról, én pedig elfogadtam. 

- Nem ütötted meg magad? -kérdezte végül most már komolyan, nevetés nélkül.

- Nem, csak koszos lettem - poroltam le magam - Kezdem azt hinni, hogy sportot űzöl abból, hogy megijessz engem - ráztam a fejem, Kuroo pedig ismét nevetésbe kezdett.

A kis incidens után Kuroo és én visszaültünk a padra, a többieket várva. Kenma szépen lassan befutott, így őt is bevonva a beszélgetésbe elmondtam, mit tervezek csinálni amíg a csapatokra várunk. Közben jött egy üzenetem egy ismeretlen feladótól.

- Hm? Ez meg ki? - hajolt közelebb a fekete hajú barátom, mire rásóztam egyet a fejére - Au! Most ezt minek?

- Shh már, olvasom - mondtam türelmetlenül, majd végül amint a végére értem, megvontam a vállamat - Csak annyi, hogy a Karasuno késni fog egy órát. Tényleg, ők azok akik a Miyagi prefektúrában élnek és velük akarjátok megvalósítani a "Harc a szemétdombon" mérkőzést? - kérdeztem, ők meg csak bólintottak.

- Az öreg már régóta szerette volna, ha sikerülne viszont az edzőjük kórházba került, majd nyugdíjba is ment - sóhajtott, majd elnevette magát - Na meg, a röpképtelen varjak. Ki tudja, lehet jött hozzájuk valami őrült elsőéves - gondolkodott el, én pedig eltettem a telefonomat.