A valódi szeretet

1. Szeretet Az Ajtón Túl

Egy kisfiú éppen a szobában játszik.
Összerakoskadja a kirakóst, majd hozzákezd a legóhoz is. Szeretne egy hatalmas tornyot építeni belőle.
Rakosgatja egymásra a legódarabkákat, és egyre nagyobb lessz.
Csodálkozik, hogy milyen ügyes tud lenni, ha akar. Bizonyára megfogja dícsérni az édesanyja.
Csak az anyukájára gondolt, megszerette volna lepni vele.
A kisfiú nagyon lelkes lett, bejött az ajtón az anyukája.
"Ügyes vagyok anya?" - kérdezte a kisfiú, alig tudta visszafogni a hangján az izgatottságot.
"Nem, befoghatnád már végre, bár csak otthagytalak volna, basszameg"
-mondta az édesanyuka.
Majd továbbment, leborítva a legókból gondosan felépített tornyot.
A kisfiú, aki épp csak négy éves korban lehetett, nem volt meglepve.
Hisz mindig is ez szokott lenni.
"Következőre nagyobb tornyot építek. Az biztos fog tetszeni anyának" - gondolta a gyermek.
Majd pedig elgondolta, hogy az anyukája majd átöleli, mikor meglátja, hogy mennyire ügyes tud lenni.
Ezután lefekűdt a betonföldre, magára terítette a rongyos téli kabátját, és elszenderűlt.
Másnap reggel újult erővel kelt fel. Átment az előtte elterülő szobába, csak egy ajtó volt az ami megakarta akadályozni.
Kereste a kockákat, de nem találta.
Átment a konyhába, s hozzászólt édesanyjához mosolygó arccal.
"Anya, nem láttad a kockáimat?"
"Kilöktem őket."-felelte röviden édesanyja. Szájában egy furcsa, hosszúkás papírgalacsin volt, ami füstölgött, nézte a fiú. Sokszor látja az édesanyja szájában de nem tudja, hogy micsoda az.
Viszont tudta, hogy ilyenkor mi szokott történni.
"Állj meg ott"-mondta édesanyja mosolygó arccal.
A gyermek nagyon örűlt, mert láthatja ilyenkor anyukáját rámosolyogni.
Ekkor az anyuka leggugolt a gyermekhez, majd az égő hosszúkás papírt kivette a szájából.
A gyermek tudta, hogy mi jön. De nem félt. Mert úgy  látta, hogy ilyenkor az édesanyja szereti.
Ekkor már csak egy fájdalmas égető  érzést érzett a homlokán.
Majd pedig lehulott az égő papír a gyermek lábai elé.
Édesanyja nevetett. A gyermek is vele nevetett. Boldog volt, hogy anyukájának boldogságot szerzett.
"Vedd fell és edd meg" - mondta az anyuka.
"Nem akarom anya" - szólalt meg a gyermek rettegő arcal.
"Ha nem eszed meg, akkor tudod mi fog következni..."
A gyermek tudta.
"Megeszem anya" - szólalt meg.
Majd pedig jobb kezével felvette, nagyon lassa  a szájába tette, mert tudta, hogy anyukája mérges lesz, ha sietve teszi.
Elkezdte rágni. Nagyon lassan kellett tegye, mert ha elsieti bűntetést kap.
Lenyelte. Könnyei záporogtak, nagyon szomorú volt a gyermek.
"Ne sírj, te istenverte! Ha nem fejezed be a szart is feletetem veled" - mondta az édesanya egy különös élvezettel, amit már sokszor látott a gyermek az édesanyján.
A gyermek abbahagyta a a sírást.
"Anya nem szereti, ha sírok, biztos rossz dolog a sírás" - gondolta magában, de ez nem tudatos gondolat volt, hanem a belsejéből tört fel.
"Menj már innen, dolgom van" - felelt az anyuka.
"Oké anya" - felelt vissza a gyermek.

(Folytatás következik)