Milánói sonka

Gergő megnyalta a szája szélét, amint a virágmintás tányéron pompázó szendvicsre meredt. 

Anya minden kedden a kedvenc felvágottjával készített uzsonnával várta haza az iskolából. Milánói sonkaszeletet hajtogatott a frissen sült, ropogós bagettbe, és vékonyra szelt paradicsomkarikákkal és fodros salátával kínálta. Ő minden bizonnyal a zöldségeket tartotta fontosnak, de Gergő számára a lényeg a kéttenyérnyi sonkaszelet volt. Máris összefutott a nyál a szájában, és orrába bekúszott a sonka sós illata.

Tudta, illene kezet mosnia, de úgy vélte, az is megteszi, ha a tenyerét a nadrág szárába törli. Anya úgysincs a házban, mert ha itt lenne, szólt volna a bejárati ajtó mellett puffanó iskolatáska, a lehajított kabát és a magasan repkedő sportcipők miatt. Kikukkantott a teraszajtón, és megpillantotta, ahogy anya a hátsó kertben a veteményes körül sürgölődik, mellette pedig ásóval a kezében nővére, Petra fontoskodik.

Petra felső tagozatos volt, és Gergő azt állította, minden civakodásuknak kizárólag ő az oka. Csupán egyetlen dologban értettek egyet: a milánói sonka ínycsiklandóan fenséges!

Petra már elfogyasztotta a saját adagját, erről a másik, morzsával teli tányér tanúskodott.

– Nem is kezdődhetne jobban a délután! Ugye, Nyenyec? – szólította meg a szürke cirmost, aki épp most mászott elő a nejlontáskából, a lépcső alatti legújabb rejtekéből. Nyújtózkodott és ásított, aztán először a székre, majd onnan az étkezőasztalra kapaszkodott fel.

– Nyee – válaszolta a macska. Lekuporodott az asztal sarkára és mosakodáshoz látott.

– Akkora a pocakod, mint a lufi. Alig bírsz mozogni tőle! Hány kiscica növekedik benned? – Gergő megsimította Nyenyec feje búbját, aztán óvatosan a kezébe vette a szendvicset, és épp az első harapáshoz nyitotta a száját, amikor észrevette, hogy a szendvicsből hiányzik a sonka.

Kikerekedett a szeme a meglepetéstől, aztán össze is szűkült, amint elöntötte a pulykaméreg.

– Ez nem lehet igaz – fújtatott. Ellenőrzésképpen szétnyitotta a bagettet, és a milánói sonkaszeletnek tényleg csak a hűlt helyét találta.

Visszapottyantotta a tányérra a szendvicset, az asztalra könyökölt és a homlokát ráncolta.

– Petra ette meg! Te is így gondolod, ugye, Nyenyec?

Nyenyec Gergő szemébe nézett és a neve hallatán érdeklődve hegyezte a fülét, aztán folytatta a tisztálkodást.

Gergő olyan hévvel pattant fel a székről, hogy az felborult. Elfordította a kilincset, és feltépte a teraszajtót.

– Petra! – üvöltötte.

Testvére felkapta a fejét, a kezével megtörölte izzadt homlokát, aztán lelkesen integetett öccsének és folytatta a veteményes felásását.

Gergő felmordult, az orrlyuka kitágult. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy Petra jókedvűen kacarászik a kertben.

– Nem úszod meg! – Összeszűkült szemmel méregette a nővérét. – Ha harc, hát legyen harc! Haditervet készítek!

Nyenyec újra nyávogott, szokásához híven most is furcsán, Gergő szerint az egyetértését fejezte vele ki, aztán kisurrant a házból. Hordó alakú pocakja miatt a lábát a megszokottnál lassabban és magasabbra emelte.

Gergő kettesével szedte a lépcsőfokokat a tetőtéri szobájáig. Bevágta az ajtót, még kulcsra is zárta, nehogy bárki megzavarja a gondolkodásban.