78.fejezet

1.4K 53 0
                                    


(Nathalie szemszöge)

Reggel egyedül ébredtem az ágyamban. Meglepetten fordultam a másik oldalamra, hiszen Anthony karja nem ölelt át engem. Hűlt helye volt már csak, de a párnáján várt rám egy csokor vadvirág, és egy levél.

„A világ legszebb arájának,

Holnaptól csak az Öné vagyok, Mrs. Cullen-Black, de a mai napot még a Black házban töltöm a többiekkel, este pedig vadászni megyünk a srácokkal, legénybúcsú címszóval. Csak remélni merem, hogy egy chippendale fiú sem hódít el tőlem a lánybúcsún. Holnap az oltárnál találkozunk. Szeretlek!

Anthony

Ui.: Ha éjszaka esetleg elfelejtenéd, akkor én vagyok a vőlegény, nem a srác tangában.”

- Lökött – nevettem fel hangosan. Néhány pillanattal később pedig belépett a szobába anya, és apa, nyilván kíváncsiak voltak, hogy minek örülök ennyire.

- Szia, kicsim – mosolygott rám apa. Miközben keze, mint általában, anya pocakján időzött. Azt hiszem, hogy most már kezd egy kicsit gömbölyödni az öcsi, vagy húgi.

- Sziasztok – mosolyogtam rájuk.

- Holnap férjhez mész – nézett rám anya könnyes szemekkel. – Még csak tizenhét éves múltál, és máris saját családod lesz… ez… bocsi, azt hiszem, hogy csak tombolnak a hormonjaim – sietett hozzám anya, és magához szorított.

- Ettől még nem szabadultok meg tőlem – ölelgettem meg az anyukámat. – A közelben maradunk, mindig –ígértem.

- Ez a minimum – bólintott apa hevesen. – Csak nem képzeled, hogy csak távolról fogom ismerni az unokáimat.

- Sosem tennék ilyet – ráztam meg a fejem.

Majd apát is magunkhoz csalogattam, és így hárman dőltünk el az ágyamon, mint régen. Én feküdtem közöttük, ők pedig átöleltek engem. Kislánykoromban mindig így aludtunk, hogyha félelmetes mumusok lepték el a szekrényt, vagy vad pókok támadtak rám a plafonról. Egyszer a saját gyermekem is így fog feküdni Anthony és köztem. Milyen gyönyörű élet vár rám, és már csak egy nap van hátra addig.

- Magatokra hagylak titeket, szépségeim. Még biztos sok dolgot kell megbeszélnetek – nyomott apa puszit az arcunkra, majd eltűnt néhány pillanat alatt.

- Hova sietett ennyire? – néztem anyára kérdőn.

- Tudod megbeszéltük, hogy fel kell világosítanom téged a nászéjszakáról, hogy ne félj tőle annyira – vigyorodott el anya. – Tudod, apád abban a hitben él, hogy a kicsikéje még ártatlan – kacsintott rám. Én pedig szégyenlősen beharaptam az ajkam. Lehet, hogy el kéne mondani apának, hogy mi már, Anthonyval, nem is egyszer…

- Oh – nyögtem ki az értelmes választ.

- Hidd el, jobb neki, hogyha meghagyjuk ebben a boldog tudatban – simított végig a karomon anyukám.

- Oké, te tudod – egyeztem bele gyorsan. Igazából nem is nagyon örültem volna egy ilyen apa-lánya beszélgetésnek, hogyha nem muszáj.

- Lényeg a lényeg, hogy ma nagyon jól kell érezned magad, édesem, mert ez az utolsó reggeled hajadon nőként. Mikor holnap lefekszel, már férjes asszonyként teszed. Úgyhogy arra gondoltunk apáddal, hogy ma csapunk egy nosztalgianapot, persze a lánybúcsúdra oda fogsz érni, ezt megígérjük. El akarunk vinni a vidámparkba, és egy kicsit vásárolgatni. Kell neked némi kelengye – mondta határozottan.

- Miféle kelengyéről beszélsz? – kérdeztem döbbenten.

- Mondjuk néhány bordó, selyem ágynemű. Esetleg egy szép tányérkészlet, hogy vendégeket fogadhass. A legfontosabb pedig az első, saját, receptgyűjteményes lefűzöd, amit megtölthetsz – magyarázta anya lelkesen. – Olyan dolgok, amelyeket én is megkaptam, amikor apádhoz mentem. Neked is kijár.

La Push VámpirjaWhere stories live. Discover now