Zűrös szerelem /BEFEJEZETT/

28.FEJEZET

             Miután a többiek kiszórakozták magukat, odaért a doktor is. Egy magas vörös hajú nő villantotta rám mosolyát. Anyuékat kiküldte,mert elég sok helyet foglaltak el. Megvizsgálta  a látásomat, a pulzusomat. Majd a kórházi köntöst felhajtva a hátamat kezdte nyomkodni minek következtében felszisszentem. Amint végzett visszaengedte a köntöst és a takarót felhajtva gondosan nézegetni kezdte a bekötött combomat. 

-A sebed szépen gyógyul. -mosolygott rám.

-A kezem.-néztem rá kérlelően,reméltem azt fogja mondani amit hallani akartam. 

Nem tudtam volna elviselni,ha nem gitározhattam volna soha többé. Leült mellém és úgy kezdett el beszélni.

-Az elején kezdem jó? -bizonytalanul biccentettem egyet.- A hátadon rengeteg a zúzódás, egy bordád meg repedt. Ezek viszonylag hamar meg fognak gyógyulni. A combodat összevarrtuk újra, de előtte eltávolítottuk az előző varratokat. Ki végzett ilyen szép munkát?-mosolygott rám őszintén.

A szívem apró ponttá zsugorodott össze a mellkasomban. Felnéztem a plafonra,majd hatalmas levegőt vettem,lassan kiengedtem,majd újra a doktornőre pillantottam. Szeméből sütött a megbánás.

-Sajnálom, ne haragudjon.-szabadkozott.

-Semmi baj nem tudhatta.-eresztettem felé egy fél mosolyt.- És ha megkérhetem tegezne? olyan furcsán hangzik,hogy magázik.

-Igen persze. -bólintott vigyorogva.- A kezed eltört nem részletezem szakmai nyelven. De megnyugtatlak, simán tudsz majd vele gitározni meg zongorázni,ha teljesen felépültél. Lehet eleinte nehézkesen fog menni,de a te tehetségeddel hamar vissza fogsz rázódni.-mosolygott,majd felállt.- Ha akármi kell nyomd meg a nővérhívót. 

-Mikor mehetek haza?-kérdeztem az ajkamba harapva.

-Nem nagyon akarlak hazaengedni.-rázta meg a fejét haja ide oda szált az arca előtt.

-Nem mehetnék haza mégis? Olyan régen voltam már otthon?

-Ha ragaszkodsz hozzá holnap reggel elmehetsz,de csak ha van aki vigyáz rád.-mutatta fela  mutatóujját.

-Ugye találkozott már a családommal.-nevettem el magam,mire éles fájdalom hasított a bordáim közé. 

-Igen volt szerencsém megismerni őket.-mosolygott.-Nagyon szeretnek téged. Azt hiszem nem lesz gond,ha haza akarsz menni menj nyugodtan.-azzal elköszönt és kiment.

      Nagyon fáradtnak éreztem magamat. Az ablakon bámultam kifelé,mikor egy hatalmasat ásítottam,majd behunytam a szememet és álomba merültem.

Az ablakból beáramló reggeli napfényre ébredtem. Fél kézzel megdörzsölgettem a szememet. Mielőtt teljesen fel ébredtem volna az ajtó kivágódott és Mia állt előttem egy nagyobb utazóval a kezében. Színpadiasan megrázta a kezét és ledobta az utazót. Leült mellém az ágyra. Kómásan néztem fel rá, agyamat még az álmom utolsó kockái uralták.

-Ma hazamész annyira örülök.- ölelt magához,így megéreztem az ismerős vanília illatot ami annyira jellemző volt rá.

Kopogtatás hallatszott az ajtóból,mire odakaptuk a fejünket. Vanda fülig érő szájjal állt az ajtóban, kezeit a farzsebébe rejtve. Mia felállt és némán kivonult a szobából. Vanda tett pár bizonytalan lépést felém,majd megállt félúton az ágy és az ajtó közt.

-Látom jobban vagy.-mutatott végig rajtam.

-Igen.-Vanda viselkedése kissé megriasztott. Feszült volt és a tartása is megváltozott.- Szeretném megköszönni amit tettél. Köszönöm,hogy megmentetted az életemet.