You are my...

The Truth/Reddie

Azt hittem elköltözni és mindent magam mögött hagyni egyszerű lesz, hogy őszinte legyek magamhoz is, mérhetetlenül barom vagyok hogy ezekkel a gondolatokkal vagyok megáldva. Igaz utáltam Derryt, de akik ott laktak azokat nem. Féltem hogy elfelejtem őket, és csak egy maró érzés marad meg az ezernyi emlék helyén.

Ahogy egyre jobban gondolkodtam az idő múlásával már legjobb barátaim nevei sem jutottak eszembe, ahogy az egyetlen emberé sem aki iránt valaha is érzéseim voltak.

Eddie.

Emlékszem a napra amikor először találkoztunk, és arra is amikor annyira elvesztem csokoládé barna szemeiben hogy majdnem megcsókoltam. Utána rettenetesen szégyelltem magam, és úgy éreztem mindent elrontottam ezzel, még akkor is ha tudtam neki lehet ez fel sem tűnt néhai csiga lassúságú felfogásával.

A költözés után Ő is csak egy szakasz lett az életemben, ahogy maga a gyerek korom is, legalább is azt hittem.

Nyugodt élet várt rám, egy teljesen új élet. Kezdetben sokat morfondíroztam, olyan tipikus ,,mi lett volna ha" módon, napról napra ez is el illant, míg nem mindent elfelejtettem.

Egészen addig a napig amíg meg nem csörrent a telefonom. Huszonhét év után újra az a mostanra felnőttes de felismerhető hang fogadott. Mike, Derryből.
AZ vissza tért bla bla bla ennyi maradt meg körülbelül. Az az érzés ami bennem maradt a pár perces telefon beszélgetésből viszont nem múlt el.

Lehet hogy meghalok.
Lehet hogy ott lesz Ő is.
Bármi lehetséges, de meg fogok halni!

Igen, az utolsó volt a leglényegesebb.
Jaj megint elkalandoztam, grat gart Richie. Szóval vissza mentem, ahogy Stanley-isten nyugosztalja- kivételével mindenki más is. A kurva bohóc már az első este szívatott minket, de maradtunk akkor is ha a vesztünkbe rohantunk.
Bla bla bla szokásosan mindenkit ijesztgetett, meg akart minket ölni, haza akartam menni, kit érdekel! A lényeg az úgy is a vége, mint minden könyvnek!

Eddie meghalt...Azt hittem nem fog fájni, ennyi év után. Ahogy egész életemben úgy most is tévedtem. Emlékszem mi volt az utolsó mondata nekem

-Megbasztam anyádat!-ha vissza gondolok az arcára és ahogy ezt kimondta akaratlanul is elmosolyodok, igazán sokat gyakorolhatta hogy komoly maradjon. Csak eszembe jut hogy utána soha többé nem mondhatott már semmit sem. Ha azt mondom egy világ dőlt bennem össze akkor, hazudnék. Az életem dőlt össze, és romokban hevert.

Az nap, amikor haza indultam, megálltam a hídnál. Annál a bizonyos hídnál amibe régen félénken véstem kezdőbetűinket, akkor is ha sosem volt igazi.

R+E

Megálltam és bicskámmal kezembe megerősítettem a vésést. Mert akkor is ha soha nem mutatta ki, akkor is ha soha nem mondta ki, akkor is ha nem volt soha semmi. Tudtam hogy ugyan úgy érzett.