💖💮🔫 Veszélyes Szerelem ~ Amore Pericoloso 🔫💮💖

🍷Mámor🍷

~ Lucio ~

    Fél óra sem telt el, máris teljesen az alkohol hatása alá került. Pedig inkább csak ettünk, inni alig ittunk. Mosolyogva támaszkodtam a könyökömre és lestem minden egyes mozdulatát és szavát, amiket látszólag sehogyan sem bírt kontrollálni.

    Páratlan látványt nyújtott, be kellett vallanom. Most először láttam bármiféle kabát és fehér köpeny nélkül. Egy egyszerű világosbarna inget viselt, amely tökéletesen kiemelte szemei színét. Teljesen előredőlt, szinte ráfeküdt az asztalra, eredetileg hófehér bőre az arcánál egy kissé kipirosodott, szemeit pedig végig az asztalon tartotta és össze-vissza magyarázott.

    Ő nem bírta az alkoholt, de ennek örültem, mert így teljesen őszintévé vált (és bár nem értettem minden szavát, kifejezetten szórakoztatott). Én vele ellentétben tökéletesen józan voltam, mivel rajtam nem foghat ki egy olyan dolog, mint egy kis ital.

    De még ilyen józan állapotban is be kellett látnom, hogy ilyenkor is valami lenyűgözően gyönyörű volt. Szinte már veszélyesen csábító.

    Hirtelen felém fordult és alkoholtól elködösült világosbarna tekintetét belém mélyesztette.

   — Áruld má' el: hogy nézhecc ki illyen dögössen?? — ajkait lebiggyesztette, nekem pedig egy pillanatra megállt a szívverésem. — Mármint te mikett esze', hogy — itt feltápászkodott és odatámolygott hozzám — eeekkkora izmaid vannak? — ekkor pedig megragadta a bicepszemet és jó alaposan megnyomkodta. Közben a pulzusom az egekbe szökött és tudtam, hogy nem sok választ el attól, teljesen elveszítsem az eszemet, de ő tovább folytatta. — Pedig één is minden nap eddzek, de még így is olllyan vékonny vagyok. Meg az arcod ish kéész őrület, hogy... — erre belenézett a szemembe, amely csupán centikre volt az övétől, majd hirtelen észbe kapott és olyan vörössé vált, mint egy pipacs. Motyogott valami bocsánatfélét és már éppen távozni készült, de én megragadtam a csuklóját. Kénytelen volt a szemembe nézni, és olyan csodálatos látványt nyújtott, hogy legszívesebben megcsókoltam volna. Még közelebb hajoltam hozzá, és éreztem a csuklóján, hogy felgyorsult a szívverése (még a levegőt is szaporábban vette), de mikor ajkainkat nagyon semmi sem választotta el, mosolyogva elhúzódtam. Ő bágyadt (és vágyakozó?) pillantását le sem vette rólam és nagyot nyelt, majd szó nélkül a kabátjához tántorgott.

   — Mostt már haza kell mennnem — motyogta és az arca még mindig bíbor színben úszott. Mivel sehogyan sem boldogult az akasztóval, amin a kabátja lógott, így mellette termettem, hogy segítsek. Ujjaink amint egymáshoz értek, éreztem, ahogyan megrándult a keze és gyorsan magához húzta azt. Sokáig néztem a tekintetét, amit folyamatosan a padlóra szögezett, aztán kijelentettem, ami eleve evidens volt:

   — Majd én hazaviszlek.

    Erre felém kapta a fejét és hirtelen, mintha egy pillanat alatt kijózanodott volna.

   — Ne fáradj, egyedül is hazatalálok! — őszintén csodálkoztam, hogy nem akadt bele a nyelve ebbe a mondatba. Gondolom azért, hogy lássam rajta, teljesen jól van, szóval hogy nehogy hazakísérjem.

    De nem tágítottam: miután én is magamra vettem a kabátomat és egy jókora összeget hagytam az asztalon, megragadtam a csuklóját és kihúztam magammal az ajtón. Kezdetben még ellenkezett, de utána hagyta magát, hogy elvigyem a kocsimhoz. Amint beültünk, még az övet sem sikerült bekötnie, annyira remegtek a kezei.

    'Fél tőlem?'-villant át az agyamon, majd szelíden kézbe vettem a remegő kezét és finoman arrébb helyeztem, aztán bekötöttem az övét. Ő erre még mindig bíborvörös arccal makacsan az ablakon bámult ki. Utunk során lejjebb húzta az ablakot, hogy egy kicsit kijózanodjon és hogy nehogy kijöjjön belőle az a csekély mennyiségű ital, amit megivott. Én már szinte teljesen kijózanodtam, bár reméltem, hogy a rendőrök nem fognak minket megállítani, mivel a szonda nem biztos, hogy a józanságom mellett érvelt volna.