Az új asszisztens (18+)

A gyanúsan könnyű préda (1. fejezet)

Az asszisztens állásra jelentkezett. Barna haja volt, apró vékony teste és aranyos, néha elcsukló hangja. A szeme színét nem volt időm megfigyelni, mert ritkán mert a szemembe nézni. Ez viszont már az első pillanattól izgatott. Ha nem is túl magabiztosan, de el tudta magát adni. Éreztem rajta a kompetenciát, hogy idővel képes lesz mindennel megbirkózni, amit csak feladatul tudok neki adni.

- Elizabet, ugye?

- Nem szeretem a teljes nevemet, kérlek szólíts Lizának. - Az első pillanattól tegeződtünk, hiszen pár évvel volt fiatalabb nálam.

- Kedves Liza, miért szeretnél nekem dolgozni?

- Őszintén szólva az előző asszisztensed, Nóri révén találtam a cégre és ő csupa jót mondott mind rólad, mind a vállalatról.

Hát persze, Nóri... Itt egyszerre villant be az összes alkalom, amikor megfektettem. Vajon mesélt Lizának is róla? Vagy valóban csak szerette a munkáját ettől függetlenül? Minden esetre jobb lesz, ha vigyázok. Nóri is épp időben kapott másik állásajánlatot, már kezdtek felreppenni a pletykák. Az a búcsúszex...

- Hahó! - Belefeledkeztem a gondolatmenetbe, abbamaradtak a kérdések, és ez egy rövid idő után elég kínos lett Lizának.

- Ne haragudj, csak nem számítottam erre. Át kellett gondolnom, hogy etikus-e ismerős alapon felvennem valakit. Van valami, amivel szerinted kiemelkedsz a jelöltek közül?

- Hmm. Nem ismerem a vetélytársaimat, de vannak jó kis szűk kosztümjeim, amivel tovább tudnám javítani az iroda imázsát. - Itt nagyot nyeltem, szerintem hallotta is. Ő félénken kuncogott egyet. - Na de viccet félretéve van 2 év jogi asszisztensi tapasztalatom és a tech vonal sem áll tőlem messze. Plusz szingli vagyok, szóval tudok túlórázni, ha kell.

Amilyen félénk, olyan huncut. Ezen a ponton elég valószínűnek tartottam, hogy mindent tud rólunk Nórival. Sorban ejtette el a jeleket, még ha viccesen is. Jeleztem neki, hogy hívom, ha döntöttem, és ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, akkor a kosztümös megszólalása miatt választottam őt. Megpróbáltam racionalizálni belül, hogy titkárnőnek is alkalmas, de ezt egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből.

Felhőtlennek látszott az első munkanapján, úszott a boldogságban és a tettvágyban. Látszott rajta, hogy nyitott, szívesen tanul és tele van energiával. Megmutattam neki a számlázó rendszerünket, csináltattam neki mindent, ami kell az itteni élethez (e-mail cím, belépő kártya, stb.) és tájékoztattam az ügyfeleket arról, hogy innentől minden levélre rá kell tenniük őt is, mert nem biztos, hogy mindig elérhető leszek. Igyekeztem úgy intézni, hogy az első héten legyen időm megfelelően betanítani, de sajnos ilyen téren nem ment minden úgy, ahogy akartam. Meeting meeting hátán, általában csak egy rövid telefonra volt kapacitásom, hogy megkérdezzem, minden rendben megy-e. Közben egy kollégát persze megkértem, hogy segítsen, de mégis az én titkárnőm lesz...

A naptáram zsúfoltságának valódi oka az év végének közeledte volt. Ez kicsit úgy hat az ügyfelekre, mint az átlag magyarra a nemzeti ünnep miatti bolt-zárvatartás. Mindenki pánikol és megpróbálja a lehető legtöbb dolgot elintézni, mielőtt bezárunk december 20-a környékén. Ez az időszak pedig elég gyorsan eltelt, Lizával nem volt sok időnk barátkozni, egészen a karácsonyi buliig. Liza az utasításomra keresett egy flancos éttermet (remek ízlése volt), és kibérelte a különtermét. A legtöbb alkalmazottam este 9-10 körül lelépett, mert várta őket haza a család, de ő maradt. Bevallom, reménykedtem, hogy így lesz. Az egymás után érkező italok fellazítottak minket, és már akkor eléggé csak egymásra figyeltünk, amikor még ott voltak a többiek. Mivel mások is ittak és beszélgettek, így nem nagyon tűnt fel senkinek. Jobban megismertem. Elmesélte, hogy azért terelődött erre a pályára, mert azokból a tárgyakból voltak jó jegyei középiskolában, ami az asszisztens-képzés felé sodorta, de időközben megszerette. Azt is megtudtam, hogy egyke, valamint mesélt régi bulizós sztorikat is. Én főleg hallgattam és kérdezgettem, de nem éreztem úgy, hogy sokat beszélne. A társalgás alatt többször megérintett. Na nem intim helyeken, de úgy, amiről egy férfi egyértelműen tudja, hogy zöld utat kapott. Amikor az utolsó ember is távozott, nem kellett több 5 percnél, és már egymás szájában találtuk magunkat.

Normális esetben (avagy normális embereknél) ilyenkor eljön a „ezt nem kellene csinálnunk" pillanat, ami után az egyik fél győzködi a másikat, és a végén mégis lefekszenek. Mi ezt valahogy átugrottuk. Végigsimítottam a nyakán, mire ő megfogta a kezem, és rászorította. Vettem az adást, és erősen ráfogtam. Közben a derekát szorongattam a másik kezemmel. Nem tudtam betelni vele. Valószínűleg ezalatt többször jöttek be és mentek ki pincérek, akik ennél jóval neccesebb szituációkban voltak már, és szerencsénkre egy ilyen helyen a diszkréció benne van a vacsora árában. A jobb kezem, amivel eddig a torkát fogtam lejjebb csúszott, és a formás mellét kezdte masszírozni. Ő erre mindenféle vacakolás nélkül rámarkolt a dudorodó ágyékomra. Körülnéztem, és örömmel állapítottam meg, hogy a különteremhez külön wc jár. Egy biccentéssel jeleztem, hogy jöjjön velem. A mosdóban a nyakánál fogva nyomtam a falhoz, és folytattuk a vad smárolást, miközben kicsit ügyetlenül igyekeztünk megszabadulni mindentől derék alatt. Az állati ösztön erőt vett rajtam: megfordítottam, és hátulról tettem be neki. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy simán ment. Ugyan a nedvességből nem volt hiány a részéről, de olyan szűk volt, hogy már majdnem feladtam. Aztán az utolsó pillanatban mégis becsusszantam, amit ő egy hatalmas nyögéssel díjazott. Így dolgoztam rajta amíg bírtam, aztán letérdeltettem, és az arcára élveztem... meg a ruhájára. Eleinte mindketten pánikoltunk, de szerencsére a kabátom el tudta takarni azt a részt, így miután letörölgette magát, ráadtam. Elintéztem a fizetést, addig ő hívott egy taxit, és hozzám indultunk.

Folyt. köv.