Rémkép (trilógia)

1.rész

                  

~Visszaemlékezés~

Egy hideg szobaszerűségben vagyok. Fázok, remegek. Az arcom könnyes. Ő az asztalnál áll háttal nekem. Valamit csinál az asztalnál. Majd megfordul és rám néz. A szeme fekete. Az arca rideg és kegyetlen. Elkezd felém sétálni, a kezében kés van. Gonosz mosoly ül ki az arcára. Leguggol elém. A kés finoman végighúzza a hasamon. Sírok.

"Kérlek ne!" - könyörgök. Még egyszer végighúzza a kést a hasamon. "Kérlek ne. Ne csináld ezt" - könyörgök tovább, de ő, mintha nem is hallana, csak ide-oda húzza a kést a hasamon. Majd kicsit közelebb hajol hozzám. A szája a fülem mellett van.

"Egyet kérek! Maradj kussban!" - suttogta a fülembe.

Majd a kést beleszúrta a hasamba. Felordítottam. Sírtam. Kihúzta a hasamból a kést. Láttam ahogy lecsöppen róla a vérem. Egy törülközővel, ami tiszta vér volt, megtörölte a kést. Ledobta az asztalra és elment.

A kezem a hasamhoz szorítom. Ömlik belőle a vér és rohadtul fáj.

~Visszaemlékezés vége~

Felriadok. Szaporán veszem a levegőt. Lihegek. Felkelek és kimegyek a fürdőbe és megállok a tükör előtt. A kezem a hasamra teszem. Pont oda ahol a kés megvágott. Felhúzom a pólóm. És ott van a heg. Becsukom a szemem és próbálok megnyugodni.

Visszamegyek a szobámba valami ruháért. Majd a konyhába reggelizni. Reggeli közben újra eszembe jut amit álmodtam. Minden éjszaka folytatódik ez a rémkép. Legutóbb az volt, hogy sokkolóval sebzett meg. Azelőtt meg egy fegyvert tartott a fejemhez, de nem lőtt le. Mindjárt fél tizenegy. Indulnom kéne a pszichológusomhoz.

Felveszem a kabátom és kimegyek az ajtón. Útközben még mindig az álmomon jár az eszem. Nem szeretem ezeket. Olyan szar érzés ezeket újraálmodni, és rádöbbenni, hogy ezek megtörténtek velem. Ha tisztán emlékeznék rá és nem felejtettem volna el, szerintem már rég megöltem volna magam! Egy félórás séta után már az orvosom házában vagyok. Szokásosan kinyitja nekem az ajtót. Egy negyvenes éveiben járó nő az orvosom. Leülök vele szembe és elmesélem, hogy mi volt a mostani álmom.

"Szóval a történet folytatódott." - mondta. "És a sebnek a helye megvan a hasadon?" - kérdezte.

"Igen."

Egy órás beszélgetés után elindultam haza. Útközben beugrottam a boltba vásárolni. Láttam, hogy valaki követ és figyel. A pénztárnál mögém került. Próbáltam nyugodtnak tűnni. A szívem hevesen vert. A tekintete lyukat ütött a hátamban. Szinte égetett.

Sikerült egy kis előnyt szereznem és siettem haza. Hátranéztem és ő jött utánam. Siettem ahogy tudtam. Már majd nem futottam. Az utcámban utolért. Megragadta a karom és bevonszolt az egyik sikátorba.

"Eressz el!" - rángattam a karom, de ő túl erősen fogott. Lefogta a számat és a falhoz nyomott.

"Végre megvagy "- mosolygott. Elengedte a számat.

"Ki vagy te és mit akarsz tőlem?" - kérdeztem.

"Hát még mindig nem emlékszel rám, Jenna?"

"Honnan tudod a nevem? Ismerős az arcod, de nem ismerlek"

"De ismersz csak nem emlékszel rám" - fogta meg a kezem. Közel hajolt hozzám és megcsókolt. Hirtelen ötletből belerúgtam a lábába és ellöktem magamtól. Elkezdtem futni a házam felé.

Becsaptam magam után az ajtót és az összes zárt, ami volt rajta, azt belakatoltam. Minden ablak, mi nyitva volt azt becsuktam. Leültem a szobámba egy gyertya mellé. Minden este ezt csinálom. Leülök a vak sötétségbe a szobám közepére egy gyertya mellé. Összekuporodok és nézem a gyertya lángját.

Ki volt ez a srác? És honnan tudja a nevem? Azt mondta, hogy ismerem csak nem emlékszek rá. Az arca tényleg ismerős volt csak nem tudom, hogy honnan. Ki ő? Honnan ismer?