Egy óra motorozás után megis érkeztünk. Bekopogtam az ajtón, ami néhány másodperc múlva nyílt is, mögötte, pedig nem más volt, mint a nagypapám.
-Szia! - köszöntünk öcsémmel egyszerre.
-Szervusztok gyerekek! - köszönt vissza. -Gyertek be! - állt félre az ajtóból. Beléptünk a házba, amiben már 2 és fél éve nem jártunk.
-Gyerekek! Csak hogy itt vagytok! - bukkant elő nagyi a konyhából.
-Nagyiii! - nyújtotta el az i betűt az öcsém, miközben bele ugrott az idős nő karjaiba.
-Szervusz Thomas! Jaj, mekkorát nőttél! - csodálkozott el boldogan nagyi. -Menj! Nagyapád szedetne neked mutatni valamit - engedte el a fiút, majd miután a két fiú eltűntek, a nagyi felém fordult. -Ha jól érzem, szeretnél valamit kérdezni.
-Hát lenne pár dolog, ami azt hiszem nem lepne meg téged - néztem a szemébe érzelem mentes arccal.
-Hallgatlak.
Bementünk a konyhába, leültünk a régi faszékekre, végül pedig belekezdtem:
-Tegnap töri órán rosszul lettem. Egyszer kinéztem az ablakon, és Dereket láttam... - itt nem tudtam folytatni, mert a nagymamám közbe vágott.
-Derek? Derek Hale-t láttad? - kérdezte.
-Igen.
-És még mit láttál? - kérdezte sürgetően.
-A tábla tele volt írva az ő nevével, majd mikor Stiles és Scott kicipeltek a teremből, a tanulók helyett Dereket, Lydia Martint, Malia Tate-t, Kira Yukimura-t és egy ismeretlen srácot láttam - hallgattam el.
-Úgy vélem, nem csak ennyi volt a történet. Kérlek folytasd! - mondta, de a kérése parancslónak hatott.
-A fiúk korházba vittek. Idő közben elájultam. Aztán amikor felketem, már a kórházban voltam. Mrs. McCall megvizsgált. Miután végzett és kiment, a táskámhoz mentem és kivettem egy tárgyat. Egy pálcát, amit otthon találtam és rajta volt egy cetli.
-Tudom miről beszélsz - vágott ismét közbe. -Rajzoltál a kezedre. Igaz?
-Igen. És utána megint rosszul lettem. Kaptam lázcsillapítót, mert belázasodtam, de nem segített. Aztán jött Derek és kifacsart a karomból valamit, aztán eltörte, vissza rakta a helyére a csontom, és most megint olyan, mint régen. Nagyi! Ez mért nem lep meg téged? - néztem rá gyanakvóan.
-Nyilván már sejtheted, hogy tudok valamit, amit te nem. Viszont csak annyit mondhatok, hogy nem vagy árnyvadász - nézett mélyen a szemembe.
-Még jó, hogy nem vagyok az! Hisz nem is léteznek természetfelettiek - nevettem el magamat kínomban. -Csak annyit mondj el, hogy mitől gyógyult meg ilyen hamar a kezem!
-Nem mondhatok semmit. Ahhoz, hogy megtudd, vissza kell menned Beacon Hills-be és várnod kell.
-Értem - álltam fel, majd elindultam a kijárat felé. Ott még vissza néztem a nagymamámra és mielőtt kiléptem volna a házból, ennyit mondtam neki:
-Vigyázzatok Thomasra!
أنت تقرأ
Már csak te vagy nekem
المستذئبEz a story nem kifejezetten a sorozat alapján íródik. Lehetnek benne olyan történések, amelyeket máshonnan szedtem. Mia Roberts egy 16 éves lány, aki egy átlagos életet élt, egészen 14 éves koráig, amikor is egy tragikus baleset megváltoztatta az él...
