A vonzás törvénye

🎃 Halloween-i különkiadás 2.rész 🎃

- Unikornis vagy? – döbbentem meg, de aztán nevethetnékem támadt.

- Mi olyan vicces? – szorította össze a száját.

- Semmi. Nagyon aranyosan festesz. Illik hozzád! – feleltem őszintén, mert tényleg így gondoltam.

- Te is csinos vagy! Talpig feketében, de passzol a stílusodhoz – ismerte el immáron mosolyogva.

- Hé! Van benne egy csomó zöld is! – ellenkeztem kikérve magamnak, aztán ismét végigmértem Eli-t. – Farkad is van?

- Még szép – fordult meg és kezével meglóbálta a derekára erősített unikornis farkat, én pedig nevetve figyeltem a jelenetet.

Nem sokkal később felmentem a tetőteraszra, erősen sejtve, hogy ott találom a házigazdákat meg egyéb tartozékaikat és nem is kellett csalódnom. Háttal álltak nekem, a korlátnak támaszkodva, Ace középen, egyik oldalán Cage, másikon meg Rhett.

- Sziasztok! – léptem közvetlen mögéjük, mire mind a hárman felém fordultak, immáron hátukkal támasztva a korlátot.

- Hát itt vagy, Szépségem! – nyomott egy puszit az arcomra Ace, majd Cage is hasonlóképpen üdvözölt, ellenben Rhett-tel, aki csak állt és bámult rám.

- Jól néztek ki! – dicsértem meg őket is, mert végül is tényleg nem festettek rosszul.

Ace vámpírnak öltözött, felteszem egy perverz Drakulának, fekete lakkcipőben, fekete nadrágban, fehér fodros ingben, rajta bordó bársony mellényben, hátán magas gallérú kívül fekete, belül piros köpenyben feszített.

- Hol vannak a fogak? – néztem rá kérdően, hiszen így legfeljebb egy túlöltözött színházi vendégnek tűnt, semhogy vámpírnak.

- Itt – húzta elő a zsebéből a dobozkát, melyben egy felső, beilleszthető fogsor csücsült.

- És miért nem a helyén van?

- Mert nem tudok benne normálisan beszélni – vigyorgott jókedvűen. – Se inni.

Tekintetem Cage-re tévedt, aki valamiféle sötét lovag lehetett. Szoros, fekete csőnadrágot viselt, térdig érő sötétszürke csizmával, hosszúujjú, szürke, lánc anyag hatását keltő pólóval, rajta fekete ujjatlannal, amin egy piros-sárga címer helyezkedett el középen. Nyaka körül széles sálként, szintén lánc szerű anyag terült el, övére csatolva hüvelyében egy karddal, kezében a sisakjával álldogált.

- Látom te is inkább a kezedben szorongatod a sisakod – tettem szóvá, hogy gyakorlatilag ő is lekapta magáról jelmezének egyik legfontosabb elemét.

- Az indok ugyanaz – kacsintott játékosan. – Te viszont nem Hamupipőkének öltöztél.

- Úgy voltam vele, az túl elcsépelt lenne – húztam el a számat.

- Mert most tökre nem vagy az – jegyezte meg szarkasztikusan Rhett, így az utolsó jómadárra pillantottam.

- Csontváz? Komolyan? – meredtem rá.

- Tán mást vártál? – jelent meg az a szokásos arckifejezése, amit velem szemben mindig magára öltött. Rhett konkrétan egy fekete kezeslábasban volt, amire szépen rá voltak festve a különböző csontok. Kapucnija a fején volt, csontvázas kesztyűi és egyszerű, fekete sportcipője pedig gyengén tükrözték a valóságos csontvázak küllemét. Arról nem is beszélve, hogy maszkját a feje tetejére tolta, barátaihoz hasonlóam bojkottálva a jelmezek valóságosságos megjelenését. Mégis cukinak tűnt. Rhett mindennek tűnt már, csak cukinak nem, ezért magamat is megleptem azzal, hogy aranyosnak tartottam a kezeslábasában. Persze csak addig, míg a szemébe nem néztem, ugyanis a tekintete pont olyan rideg és gúnyos volt, mint mindig.

- Azt hittem, nem fogsz beöltözni – osztottam meg vele az elképzelésemet. – Vagy legalábbis valami olyat húzol fel, ami minimális erőfeszítést igényel. Vagy ezért a kezeslábas?

- Mondja ezt az, aki egy elnyűtt és gyűrött boszorkányjelmezben pompázik – vágott vissza gúnyosan Rhett.

- Varázsló vagyok! – kértem ki magamnak felháborodottan.

- Szerintem ez lehet az a jelmez, amit rád akart sózni a néni – jegyezte meg Ace, aminek hallatán felkaptam a fejem.

- A jelmezboltos néni?

- Aha, nála szereztük be ezeket mi is – bólogatott egyetértően Cage.

- Hah! Említette, hogy valakinek szánta ezt a hacukát, de az illető nem kérte – irányítottam tekintetem ismét Rhett-re és magamban arra jutottam, hogy így, hogy az kérdéses személy fiú volt, meg tudtam érteni Rhett-tet, aki értelemszerűen nem szeretett volna lánynak öltözni, ezért lett inkább csontváz.

Rhett épp szóra nyitotta a száját, valószínűleg nem azért, hogy megdicsérje a sminkem, hanem nyilván valami csípős megjegyzést készült tenni, ám hirtelen három hangos kattanás hallatszott. Olyan volt, mint mikor az óra nagymutatója, három másodperc alatt hármat kettyen. A harmadiknál pedig elszabadult a pokol.

Egyszerre több váratlan és megmagyarázhatatlan dolog is történt. Ace kezéből a fogak a szájába reppentek és ott is maradtak, arca sokkal sápadtabbá és sötétebbé vált, szeme körül lila karikák éktelenkedtek. Cage sisakja szintén a fején landolt, szerkója egy az egyben tetőtől talpig mindent fedő páncéllá vált. A legfurább változáson mégis Rhett ment keresztül, ugyanis mikor odapillantottam nem volt sehol, csupán egy csontváz állt a helyén. Egy hús-vér csontváz... Hús meg vér nélkül. A szemem sarkából láttam, ahogyan egy csomóan köddé váltak, gyakorlatilag egyik minutumban még állt mellettük valaki, a következőben meg nem volt sehol. Szinte kiürült a tetőterasz.

- Mi a... Nyem jön ki a fhogam – hallottam Ace elégedetlen (kissé pösze szerű) hangját, így gyorsan odakaptam a fejem.

- Hogy került a szádba? – meredtem rá, inkább nem foglalkozva a meglepetten forgolódó csontvázzal, mert nagyon nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.

- Mhit thudom én! Egyszersak ott volt! – rángatta a fogait idegesen.

- Én sem tudom levenni a sisakom! – csatlakozott a tehetetlenséggel kétségbeesetten küzdő Cage is a problémabörzéhez. – Ráadásul rohadt nehéz ez a kard!

Rossz érzés kerített hatalmába. Az a tipikus rossz érzés, mikor rájössz, mi is van a dolgok hátterében, de nem akarod elfogadni, mert egyszerűen képtelenség. Összeszorítottam a számat és nagyon, nagyon lassan a csontváz felé fordultam, egyenesen a szemüregeibe nézve, majd tagolva vagy épp elcsukló, elbizonytalanodó hangon szóltam hozzá.

- ...Rhet-ty...?