A kávé evangéliuma

I.

1600-as évek közepe

   - Lemaradtam valamiről –somfordált oda Spanyolország Angliához, miközben ámultan pislogott. –Már megint egy forradalom?
   Franciaország határában ácsorogtak és Antonio a teavedelő úrembertől várt volna valami épkézláb magyarázatot a látottakra. Nem tudta mire vélni, hogy a francia földeket mind felperzselték, a falvak, városok, szántóföldek vörösen izzottak, amik fullasztó, fekete füstöt eregettek az égboltra, az emberek pedig vasvillával, fáklyával rontottak egymásnak, mint a veszett állatok. Az asszonyokat minden zugban megbecstelenítették, a gyerekek elárvulva sírtak az utcákon és minden az enyészeté lett.
- A franciák beimportáltak ezt-azt –válaszolt tömören Anglia, karba tett kézzel, ahogy a pusztítást leste. Meg se lepődött az egészen.
- Nem értem –mosolyodott el tanácstalanul Spanyolország.
   Anglia nem válaszolt azonnal, hanem közömbös szemekkel végig kísérte azt az eseményt, hogy Francis egy lovaskocsi tetején ül, ami tele van pakolva puskaporos hordókkal, elvetemülten kurjantgat, izomból ostorozza a két szerencsétlen jószágot, aztán még elvetemültebben ráugrik az egyik hátára, elvágja a szíjakat, elnyargal velük, a kocsi meg egyenesen beleszáguldott egy templom oldalába, ami robbant egy hatalmasat. Francis lefékezett a lóval, ami felágaskodott, ő meg magából kikelve üvöltözött, kacagott és feje felett lengette zászlaját.
- A franciák idegbetegre kávézták magukat –mondta meg az őszintét, egy bosszús sóhaj kíséretében.

_________________
Ezzel kezdődött minden. Egyszer egy tanárom mellékesen beszúrta az ominózus mondatot: "... és a franciák idegbetegre kávézták magukat."
Innentől nem volt megállás...