Vanilla Baby

Mézes tea

- Szóval, miért is nem maradhattunk a kávézóban? Azt hittem az a kedvenc helyed.

- Adj három percet és mindent megmagyarázok. Borzalmas napom volt.

Taehyung kíváncsian fürkészte a lehunyt szemű Yoongit, aki arcát a napfény felé fordítva élvezte a pillanatnyi csöndet. Taehyung lassan kényelembe helyezte magát a régi szerelmek nyomait híven megőrző fapadon. Rengeteg vésett és firkált felirat díszelgett a megviselt ülőalkalmatosságon. Míg az idősebbre várt, szórakozottan kezdte el olvasgatni a hosszú évek alatt összegyűlt lenyomatokat, örök és talán kissé rövidebb ideig tartó heves érzelmekről.

"Minho és Mina örökké" - Ezt később áthúzták és közvetlenül aláírták a korrekciókat.

"Rohadj meg te ribanc! Park Mina egy büdös ringyó."

"Minho és Jihye a végtelenségig <3"

"Szeretlek Bambam"

"Szeretem az őszt"

Taehyung önkéntelenül is felkuncogott. Nem mintha viccesnek találta volna a feliratokat, inkább megvetéssel vegyes szomorúságot érzett, de az utolsó mondattal legalább már ő is egyet tudott érteni. A mellkasában keletkező szúró érzés fokozatosan enyhült, ahogy halkan nevetett. 

Hogy másoknak milyen könnyen változnak az érzelmei!

Már jócskán benne jártak az őszben, a park fáinak leveleit bordóra és sárgára festette a szeszélyes évszak játékos ecsetje. Madarak hangját hozta el feléjük a szél, ahogy kicsinyeiket támogatva kaptak szárnyra egy távoli cél felé igyekezve. Yoongi lassan kinyitotta a szemét és szórakozottan kezdte el figyelni a röptüket. Úgy látszott egészen elveszett a látványban. A pszichológus úgy érezte, lassú szárnycsapásaik egy biztosabb jövő felé haladnak. Yoongi nagyon szeretett volna költöző madárrá változni abban a pillanatban. 

Hét ágra sütött a Nap, csalókán idézve fel az elmúlt nyarak élettől pezsgő melegét. Mindketten tudták, hogy hamarosan beköszönt a tél. A fiatalabb úgy ítélte meg, hogy bőven lejárt a három perc.

- Szóval? - nézett újra a mellette ülő felé.

Yoongi bocsánatkérően pillantott fel rá, miközben bal kezével a halántékát igyekezett masszírozni. Látszott rajta, hogy nincs jól. Szemei karikásak voltak, arca szokásosnál is sápadtabbnak látszott és úgy tűnt, mintha aggasztóan sokat fogyott volna az utóbbi időben.

- Hagyd, majd én - nyúlt a kezéért gyengéd mozdulattal Taehyung, Yoongi pedig szokásától eltérően, különösebb tiltakozás nélkül hagyta, hogy a fiatalabb mögé állva folytassa azt, amit ő elkezdett. Élvezettel döntötte hátra a fejét.

- Te vagy a legjobb - jelentette ki végül hálásan suttogva.

- Tudom - nevetett fel újra Taehyung, majd hirtelen elhallgatott.

Tisztában volt vele, hogy más esetben sosem merészelne ilyet tenni, de képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Elnémult a saját gondolataitól. Yoongi túlságosan sebezhetőnek, dédelgetnivalónak tűnt abban a pillanatban. Mielőtt még meggondolhatta volna magát, Yoongi feje búbjához hajolt és könnyű puszit nyomott annak selymes hajába. Lélegzetvisszafojtva várt valami reakcióra, de semmi ilyesmi nem érkezett. Ehelyett Yoongi újra beszélni kezdett, de annyira hadart, hogy Taehyung alig tudott lépést tartani vele. 

- Borzalmas napom volt... Anyám és a bátyám újra összevesztek. Ráadásul engem akarnak felhasználni egymás ellen. Nincs új a Nap alatt. Elgondolkodtam, hogy emlékeztessem- e őket a korábbi háromszáztizenhét alkalomra, amikor ez nem jött be, de már a számat is sajnálom kinyitni emiatt. Tiszta időpazarlás. Sajnos még egy páciensemmel is sikerült összefutottam a kávézóban, pont mikor épp fel akartam bérelni valakit, hogy törje össze anyám cserepes virágait, illetve lopja el a bátyám lego-gyűjteményét, ettől talán észhez térnének mindketten.  A veszteség közelebb hozza egymáshoz az embereket ugyebár... Abszolút megérte pszichológiát tanulnom, ugye? De még ezt sem tudtam elintézni...  Nem maradhattunk ott. Tényleg! Sikerült utánanézned annak, amit említettem? 

Taehyung időközben újra helyet foglalt mellette a padon és türelmesen várta, hogy az idősebb végre levegőt vegyen két mondat között. Mikor ez végre megtörtént, intően a másik ajkára tette a mutatóujját, míg a másik kezével kihalászott egy fekete mappát az aktatáskájából.

- Ssssh! Igen. Itt van minden, amit sikerült összegyűjtenem. Érdekes eset. Olvasd át nyugodtan. Elvégre csak az állásommal játszol. Oszd be jól az idődet! - nevetett fel könnyedén. - Legjobb, ha most magadra hagylak. Ha kellek, tudod hol találsz!

Ezután Taehyung felpattant a padról és lassan a tó felé kezdett sétálni.

- Már kirúgtak, nem? - hallotta még Yoongi kiáltását.

A nyomozó villámgyorsan fordult meg a tengelye körül és kezdett el fenyegetően újra a pad felé sétálni. Yoongi kuncogott. Védekezően rakta a mappát az arca elé. Taehyung mosolygott és gondolkodás nélkül borzolta össze a pszichológus gondosan beállított selymes haját. Yoongi igyekezett védekezni, hogy Taehyung se távozhasson rendezetten. Szerencsére pontosan tudta, hol csikis a másik.

- Pofa be! Magamtól jöttem el! - mondta ki Taehyung végül kifulladva. Mindketten kapkodták a levegőt a korábbi "vérre menő" küzdelem miatt.

- Oké, oké! Magadtól jöttél el! - adta fel végül Yoongi. Taehyung azonnal elengedte. Időről-időre visszatérő meccs volt ez kettőjük között. Taehyung ugyanis szörnyen büszke volt a kis magánnyomozói irodára, amit egy másik volt kollégájával együtt alapított. A korrupció miatt, önként hagyta ott a rendőrséget, de erről nem szeretett beszélni. Yoongi viszont szerette ugratni ezzel.  Az idősebb szemében huncut fény csillant, de arca komollyá változott, amikor végül kimondta:

- Köszönöm.

Taehyung oldalra biccentette a fejét, úgy figyelte a zilált hajú férfit.

-Béke?

- Béke.

Kezet nyújtott, megveregette Yoongi hátát, majd újra elindult.

Hogy másoknak milyen könnyen változnak az érzelmei!

Úgy tűnik azonban, hogy Yoongi és ő, különböznek a többiektől.

Az érzelmeik hosszú évek óta sziklaszilárdak.

Taehyung lehunyt szemmel fordult a Nap felé. 

Vajon képes lesz valaha elfogadni, hogy ő örökké többet, Yoongi viszont a végtelenségig kevesebbet akar majd kettőjük kapcsolatától? 

Felsóhajtott.

Még mindig nem tudta a választ. Megfordult. Vetett egy utolsó pillantást a fekete mappát feszült figyelemmel lapozgató Yoongira. Elmosolyodott, majd lassú léptekkel a park kijárata felé indult.