A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

9.rész ~ Hajnali átok

Hinata szemszöge:

-Te mégis ki vagy? -kiabáltam egyszerre egy majdnem pont ugyan úgy kinéző emberrel. Vörös haja kicsivel hosszabb volt az enyémnél, azonban abban a pillanatban, hogy találkoztam vele a folyosón nyilvánvalóvá vált számomra, hogy valamilyen rokoni kapcsolat biztos összefűz minket.

-Apó!

-Nagypapi! -torkunk szakadtából üvöltve rontottunk be Kageyama nagyapja dolgozószobájába.

-Mi folyik itt, apó? Ki ez a leány, ki ennyire hasonlít rám? -kérdezem kíváncsian

-Mi folyik itt, nagypapi? Miért létezik egy olyan ember, aki úgy néz ki mint én? Hogy lehet, hogy ugyanolyan, s mégsem a tükörképem? -tudakolta a másik idegesen.

-Nyugodjatok meg gyerekek. Még csak most értem haza Shoyoval, fáradt vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan találkoztok. De úgy tűnik muszáj lesz mindent elmondanom. -sóhajtott fáradtan.

-Gyertek üljete ide a pamlagra, mesét mondok néktek. Egyszer volt egy szépséges királykisasszony...

-Nagyapi, azért ennyire régen nem kell kezdeni. Ugorj az érdekes részre! -méltatlankodott a mellettem ülő hasonmás.

-De bizony kell. Szóval, régen, NAGYON RÉGEN, élt egy szépséges királyleány kinek haja arany volt akár a napsugár. Számtalan kérő jött hozzá messzeföldről, mert bizony szépségének híre az egész világot bejárta. De nem csak emberi férfiakat érdekelt a királykisasszony, hanem természetfeletti lényeket is. Azonban a leány nagyon kevély volt, senki sem volt elég jó neki. Úgy gondolta nincs senki méltó a kezére, csak a tündöklő napisten. Azonban Helioszt nem érdekelték a nők, soha nem ment el megcsodálni a lyány szépségét. Testvére, a hajnalt, azonban annál jobban vonzotta a leány szépsége, így elhatározta, hogy elmegy megkérni a kezét. Tudott a királyleány hóbortjáról, ezért felvette testvére alakját, elkötötte aranyos hintóját és úgy ment a kevély királylányhoz. Ahogy a lány kitekintvén az ablakon meglátta a Nap tündöklő hintaját menten azt hitte, maga Heliosz jött hozzá. Rohant fogadni a vendéget, kiben a napistenre ismert. Rögtön karjaiba omlott, örök hűséget fogadott a Hajnalnak mielőtt az bármit is szólhatott volna. A Hajnal úgy gondolta nem fedi fel magát rögtön, így több időt tud tölteni szerelmével. Aznap este már egy ágyban aludtak, és pár hónap múlva kivilágosodott, hogy az asszony gyereket vár. A Hajnal örömében végre felfedte magát feleségének, aki azonban haragra lobbant iránta, és azzonal el akart válni a férfitól. Száműzte palotájából, azonban utoljára még megfenyegette asszonyát.

-"Gyermeked kettő lészen. Egy fiú és egy leány. Minddkettő gyönyörű mint az anyjuk, azonban félisteni mivoltuknál fogva sorsuk már előre eldöntetett. Mindkettőjüknek haja olyan lészen mint a hajnal, szemük barna akár a föld. Mindketten ugyanazt a nemet fogják szeretni, a férfiúi nemet, apjuk bátyjának átka ez, mert ennyire akartad őt, asszony!"

-ezekkel a szavakkal tűnt el az égen, egyedül hagyván kevély feleségét. Az asszony keservesen sírt dühében és bánatában. Haragudott a Hajnalra, mert átverte és mert fia nem a lányokat fogja szeretni. Nem bánta, hogy elűzte az istent, csupán önmagát sajnálta, hogy elhitte a Hajnal illúzióját. Végre eljött a szülés napja, és minden pontosan úgy történt, ahogyan azt a gyerekek apja mondta. Két gyönyörű gyermeket szült, kik úgy hasonlítottak egymásra mint két napsugár. Az asszony félt, hogy a férfi szavai mind igazak lesznek, így elborzadt mikor elmondták neki, hogy az egyik lány, míg a másik fiú lett. Nem akarta, hogy a fiú a férfiakat szeresse, ezért odaadta a dajkának, hogy ölje meg a gyermeket, ne is láthassa többé. Azonban a dadának megesett rajta a szíve, és inkább egy árvaházba vitte. Azonban mielőtt odaadta volna, adott neki egy nevet mely nagyon hasonlított testvéréjére.

-"Shoyo" -mondta könnyeit nyeldekelve.

-"Hinata Shoyo a gyermek neve. Kérem viseljék gondját!" -mondta, majd ahogyan jött, úgy el is tűnt az éjszakában.

-Ettől kezdve Shoyo egy árvaházban nevelkedett, úgy, hogy semmit sem tudott szüleiről, sem sorsáról. Shora pedig a palotában élt pompában és szeretetben, nem sejtve ikertestvéréről semmit.

Az aranyhajú királyleányak volt egy nagyon jó barátnője, aki mindig ott volt mellett, ha segítségre volt szüksége. Bár sokkal idősebb volt a lánynál mégis nagyon jól megértették egymást. Ennek az asszonynak az unokája éppen abban az évben született, amiben a királyleánynak az ikrei. Már az asszony születésénél megfogadták, hogy az asszony unokája és a leány gyermeke össze fognak házasodni, ha elég nagyok lesznek hozzá. Azonban a hölgy számára csak a szülés után vált világossá, hogy ikrek lettek. Nem sejtette, hogy az egyik fiú. Mivel a szerződésben nem tértek ki arra, hogy kivel kell összekötnie az életét unokájának, ezért nem is firtatta a dolgot. Az egyik gyermek megölésével a helyzet biztossá vált, hogy ki lesz a kis Tobio felesége, mikor nagyok lesznek. Azonban arra egyikük sem számított, hogy a megöltnek hitt gyermek kicsit sem halott, felcseperedik és találkozik az ikertestvérével közös vőlegényükkel.

Mikor megpillantottam Shoyot azonnal tudtam, hogy kivel állok szembe, hiszen annyira hasonlított Shorara! Ezért határoztam úgy, hogy magammal hozom. Megismerheti majd múltját, testvérét és sorsát.

Ez lenne hát a kettőtök története. -fejezte be a mesélést apó.

Mindketten csak ültünk döbbenten és csendben emésztgettük a hallotakat. Végül Shora szólalt meg először:

-És akkor most mit csináljunk, nagyapi? Hogyan döntjük el, hogy kié legyen a király?

-Nos, ezt én sem tudom. De szerintem ha ilyen nehéz kérdésben tanácsra van szükségetek, akkor menjetek a palota melletti erdőbe. Ott biztosan találkoztok azzal a személlyel, aki tudja a választ a kérdésetekre.

-De nagypapi, az csak egy legend. Már hogy lehetne igaz, amit mondanak? -méltatlankodott a tesóm.

-A történetetek után még mindig nem hiszel a legendában? -kérdezte nevetve apó.

-Milyen legendáról van szó? -kérdeztem borzasztó kíváncsian.

-Imádom a legendákat. Bár most már lehet, hogy inkább valós történetek ezek.

-Majd Shora útközben elmeséli. De most sietnetek kell, ha még sötétedés elött haza akartok érni. Holnap valakinek vissza kell mennie a királyhoz. -mondta apó, majd uzsonnás kosarat csomagoltatott nekünk, köpenyt terített a vállunkra és kirakott minket a palota hátsó ajtaján.

-Sok szerencsét, gyerekek! -kiabálta utánunk, ahogyan egyre távolodtunk tőle. Sokáig integettünk neki, egészen az erdő széléig, ahol megálltunk pár pillanatra, majd a mellettem haladó lány megkérdezte:

-Akkor Shoyo, felkészültél arra, hogy belépj az Átkok erdejébe?

-Persze, Shora. Várjunk, Átkok erdeje? Erről eddig nem volt szó! -azonban tiltakozásom hiábavalónak minősült, mert az ikertesóm megragadta a kezem és berángatott a mostmár cseppet sem barátságosnak tűnő erdőbe.