A Vasszív melegsége I.

Első találkozás

„Lilyyyyy!!!"

Valaki őrült módjára kiabálja a nevemet, legalábbis nekem úgy hallatszik. Nem értem mi ilyen fontos hajnalok hajnalán. Csukott szemmel kotorászok az ágyam mellett a padlón. Nagy nehezen megtalálom a mobilomat. 7:30, hirdeti undokul a kijelző. Hajnali fél nyolckor mégis ki akar ennyire... Villámcsapásként ér a felismerés, hogy az imént Riko hangját hallottam. Biztos fel akart kelteni. Ez azt jelenti, piszokmód késésben vagyok! Úgy ugrok ki az ágyból, hogy még a pizsamámat is benne hagyom. Fehérneműben futok a fürdőszobába, hogy legalább fogat tudjak mosni. Mindenfelé csöpög a habzó fogkrém, miközben egyik kezemmel fogat mosok, a másikkal pedig a nadrágom próbálom felhúzni. Félúton rájövök, ez így reménytelen küzdelem és csak hátráltatom saját magam. Taktikát váltok. Szélsebesen felrángatom magamra az egyenruha alsó részét, aztán befejezem a többit.

- Lily, kincsem, azt mondtad fel van húzva az órád... - hallom Apa szavait, miközben visszaszaladok a szobámba öltözködni.

- Fel is húztam, tényleg! Nem tudom, mi a fene van a telómmal! – kiabálom, miközben derékig a szekrényben turkálok az egyenruha felső része után.

- Én tudom, semmi baja, szegény Paddy and the Rats már fél órája játssza az Aerolites-t. – mondja Riko, miközben belép a szobámba.

- És miért csak most keltettél fel? – kérdezem szemrehányón.

- Én is szeretem ezt a számot. – Vigyorogva hozzám vágja a blúzt, amit keresek. – Ez az én szekrényemben volt.

- Jaj, hányszor mondjuk még Apunak, hogy hagyja csak a ruhákat, mi elrakjuk? – forgatom a szemem.

Sóhajtok egy nagyot, felveszem a blúzt, majd felkapom a táskámat. Riko már az ajtóban toporog.

- Lil-chan, szerintem ez új személyes rekord. Épp ezért el kell mondanom valamit... - egyelőre nem tudom meg mit szeretett volna mondani, mert Apu áll elénk.

- Kislányom, Te egyébként hová készülsz? – néz rám teljesen értetlenül.

- Tessék? Hát suliba Apu. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elkéssek az első napomon. És akkor mi mentünk is, pá! – Sarkon fordulva kis híján lefejelem Rikot.

- Mi az, nem megyünk? – bámulok rá értetlenkedve. – El fogunk...

És abban a pillanatban, ahogy belenézek Riko vidám szemébe, látom a huncut tekintetét és mindent megértek. Valóban nem hallottam Paddyéket játszani, Apu hangja sem volt túl megrovó, mikor az ébresztőről beszélt, Riko hozta be a blúzom, amit nyilván kivett a szekrényemből... hogy én mekkora egy marha vagyok! Tetőtől talpig végig mérem drága nővéremet. Ahogy sejtettem, vígan áll az ajtó előtt egy szál pizsamában.

- Ugye nem? – kérdezem, bár felesleges, pontosan tudom a választ.

- Lil-chan, azt akartam mondani, hogy még csak április elseje van. Holnap lesz az első tanítási nap.

Megsemmisülve állok teljes „harci díszben" a bejárati ajtó előtt. Lehajtom a fejem, hogy ne lássák hatalmas mosolyomat. Közben azon agyalok a hattyú halálát játsszam el, vagy a dühös óvodást, akitől elvették a játékát. Végül úgy döntök, csak kiélvezem ezt az ostoba helyzetet, amibe saját hibámból estem bele. Előbb csak halkan kuncogtam, aztán teljes szívvel felkacagtam. De most komolyan? Hogyan lehetek ekkora gyökér, hogy nem nézem meg a dátumot a telefonom kijelzőjén? Úgy nevetek, még a könnyem is kicsordul.

- Papa, szerinted minden rendben van vele?

- Ugyan Riko, hisz ismered, mindig is ilyen volt, egészen kicsi korától kezdve – válaszolja Apu. - Bár be kell valljam, nem hittem, hogy ilyen jól fog sikerülni a mi kis átverésünk. - Majd mindketten velem együtt nevetnek. Még kicsit zihálok a heves nevetés után, de nekifogok beszélni.