Sokadjára már, de leszállt az éjszaka már.
Furcsa módon könny nem hull,
Száraz arcom nem fakul.
Boldog lennék? Nem tudom.
Piros folt az arcomon.
Hajnal egy is elmúlt már,
Álmatlanság, tudom.. kár.
Azt hittem, hogy tévedek
Minden perc egy végmenet.
Pár hónappal ezelőtt,
Mikor a lelkem összetört,
Hosszú piros folyadék
Csordogált, mint kósza lét.
Boldogság.. Csak átmenet.
Tegyél tönkre, úgyis megy.
Naív lelkem eltiport..
Összetörtem, rég mi volt.
Virágos puszta helyett,
Dallamos hang lebeg.
Ismerős lett, nézzd mivé tett...
Gyenge szívem rég kitépted.
Nedves arcomon a könny megszáradt,
Erős lelkem túl bágyadt.
Ezt tetted te én velem,
Sokadjára tévedem.
Örvendezz csak, drága csillag,
Semmisíts meg engem még ma!
Mire vársz még, tedd meg végre.
Hosszú útnak itt van vége.
...
Sziasztok! Remélem tetszenek a verseim illetve nem bántad meg, hogy esélyt adtál ennek a könyvnek és megnyitottad. Igaz elég búskomór a hangvétele, de itt tudom kiadni az érzelmeim nagy részét és jelenleg ez a lelki állapotom, szóval egy ideig még ilyen versek lesznek, de amint változás lép be az életemben és elkap a varázs, akkor ígérem elkezdek egy pozitívabb kiterjedésű alkotást is,de addig jó olvasást, hamarosan jön a következő rész.
Sziasztok!
