sixteen

1.7K 268 48
                                    

CAIN DORTEN

el akarok aludni. már vagy húsz perce csak ülünk itt és várjuk finn anyukáját. nem arról van szó, hogy unatkoznék, egyszerűen csak finn jelenléte, és a lassú lélegzetvételeinek tompa hangja megnyugtatóbb, mint egy édes indie rock szám.

még nem fogtam fel teljesen, hogy sikerült felvennünk mindent, ezzel megszerezve a legsúlyosabb bizonyítékot a biológia tanárnő ellen, amire egy felnőtt sem mondhatja azt, hogy nem igazi. talán majd késő este, amikor az ágyamban fekszem, és a telefonomat bámulva azon töröm a fejemet, hogy mit szólna finn, ha ráírnék, akkor... akkor lesüllyed a lelkem legmélyére, és átgondolhatom, hogy mit is fog ez jelenteni a kapcsolatunkra nézve, és hogy vajon mennyire mozdulnak arrébb finn határai, ezzel nagyobb helyet adva a szándékaimnak és az érzéseimnek. talán sokkal hamarabb közelebb kerülhetek hozzá, mint ahogy számítottam.

- finn! - a kétségbeesett női hangra felkapom a fejemet, ahogyan a mellettem ülő finn is. meglátom a sötét hajú nőt, aki azonnal a fiához rohan, és eszembe jut, hogy először és utoljára akkor láttam az édesanyját, mikor jelenetet rendeztem a hívőcsoportban - ahova mellesleg azóta sem mentem el, de tudom, hogy nemsokára apám vissza fog kényszeríteni. lehet, hogy nem a legjobb dolog számomra, hogy itt vagyok. bár ki tudja, lehet finn anyukája nem emlékszik rám, de erre a feltételezésre nem igazán raknám fel egy végtagomat sem.

- anya. - finn hangja halk, ahogy felegyenesedik az anyukáját látva, aki szinte azonnal a karjaiba húzza őt.

- jól vagy, kincsem? mi történt? miért hívott az igazgató? - záporozza el aggodalmas kérdésekkel, majd hirtelen feltűnik neki, hogy én is itt vagyok. pislog kettő hatalmasat, közben pedig az arcomat vizslatja, mintha próbálna emlékezni arra, hogy honnan is vagyok ismerős neki. úgy döntök, hogy inkább nem várom meg, amíg kitalálja, és teszek egy második benyomást, remélhetőleg jobbat az elsőnél.

- jó napot, mrs. wolfhard! cain dorten vagyok. - illedelmesen kinyújtom a kezemet, ő pedig megrázza.

- cassandra wolfhard. miattad van itt a fiam? - kérdőn felvonja a szemöldökét. van egy olyan érzésem, hogy már emlékszik rám, ennek ellenére viszont egész jól tartja magát és a kiborulását, hogy miért is vagyok én a fia közelében.

- nem, anya, nem miatta vagyok itt, vagyis... - finn sóhajt egyet, mire mrs. wolfhard ismét csak rá figyel - csak menjünk be az igazgatóiba és mindent elmagyarázok.

- nagyon megijesztesz, drágám. - a nő két keze közé fogja finn arcát, miközben végig látni a szemeiben a színtiszta riadalmat. mindig lenyűgöző és fájdalmas látnom, amikor egy szülő szívből szereti a gyerekét, és ezt ki is mutatja. nem vagyok irigy fajta, soha nem is voltam, viszont nem lenne értelme tagadnom, hogy a szívem mennyire vágyik az ilyesfajta ragaszkodásra. azt már elfogadtam, hogy anyukámat sosem kaphatom vissza, de valahol mélyen apám szeretete után még mindig sóvárgok, és talán soha nem is fogom ezt az érzést elhagyni, mert már teljesen a részemmé vált a vágyódás azután, ami egyszer volt, aztán hirtelen megszűnt, és még mindig itt lehetne, hiszen apa él, itt van, képes lenne arra, hogy a fiának tekintsen, azonban ő minden egyes alkalommal inkább azt választja, hogy a lelket is kiveri belőlem, pedig én talán még meg is bocsájtanék neki, csupán egyszer kéne valaminek az agyában, vagy a szívében kikattannia, és minden rendben lehetne. de ő nem az az ember, és ez nem az az élet, ahol a csodák megtörténhetnek.

- ne haragudj, anya, de kérlek, menjünk be. - pont, miután finn ezt mondja az iroda ajtaja kinyílik, az igazgató pedig egy teljes roncsként lép ki a folyosóra, hogy visszainvitáljon minket, ezúttal mrs. wolfharddal együtt.

WE DON'T BELIEVE IN GODWhere stories live. Discover now